Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-25 / 145. szám

25 munkáját végezték az állam élő szervezetén, mint a szabadelvüpárt harminc éves uralkodása idején. Sikertelen, csak megaláztatásban gazdag négyesztendős kormányzatnak terhével vállukon: mivel fogják majd újra felszítani a nép lelkesedésének és haragjának a lángjait? Mit fognak mondani nekik, hogy elfeledtessék vele mindazt, ami roszszat, helytelent és oktalant a hatalmon véghez vittek? Nem az ő idejük alatt szállott-e a legmélyebbre Magyarország nemzetközi súlya és tekintélye? A horvátok vigyázatlan siimogatásával, később felingerlésével, nem ők sod'orták-e az országot abba a siralmas helyzetbe, ahol már tartományok elszakadási kísérletéről van szó? Gyöngeségükkel nem ők növelték-e nagyra a nemzetiségi kérdés veszedelmét? Nem ők annektálták-e Boszniát és Hercegovinát, a nélkül, hogy közjogi bozzáíartozandóságuk kérdését rendbehozták volna? Felfelé is, lefelé is a nyíltság, határozottság és őszinteség hiányában szenvedő, ingatag politikájukkal nem ők idegenitették-e el egymástól a nemzetet s a királyt? A nép reményeit megcsalva, a dinasztia előtt a ' "••'réit pőrére vetkőztetve, nem ők voltak-e az okai, ha a milliók hite elszállt, lelkük elfásult; a hatalom pedig gyanakodva nézte hirtelen megjuhászosodásukat? Mindennek a politikai és kormányzati •bennük a felismerése töltötte el velük szemben az országot közönynyel és utálattal. Nem pénz, hatalami erőszak, kormányzati korrupció küldte be a képviselőházba a nagy munkapárti többséget, hanem az, hogy a nemzet felismerte és lelkéből megunta őket. S ha igaz, hogy a volt sszabadelvüpárt annk idején azért bukott meg, ímert a nemDÉÍjMÍAGYARORSZÁG zet harminc év alatt végleg kiábfándult belőle; akkor azt kérdezzük: mennyire beléutálhatott a koalícióba rövid négy eV alatt az ország, ha inkább azt támasztotta fel halottaiból, akit pár év előtt örökre elföldelt, hogysem a nemzeti ellenállás hőseinek többségét és kormányzatát csak egy nappal tovább eltűrte volna ... Azóta újra ellenzéki hivatást teljesítenek a szövetkezett pártok. Mivel állanak elő a nép gyűléseken? Ellenzéki szereplésüknek mily dicsőségével és eredményévei? Tálán a nép nem tudja, hogy ahelyett, hogy közös erővel támadták volna a kormányt és a többséget, egymással kutyamacska barátságban éltek. A mi egyiköjuknek kellett, az nem kellett a másiknak. Jobban gyűlölték és üldözték egymást, mint politikai ellenfeleiket. Igaz, egy pár hete újra összeverődtek és összecsókoióztak. Közös programban meg is állapodtak. A választói jog kérdésében is sikerült összeegyeztetni a jeget a tűzzel; sikerült összepártoztatni — Horáciuszszal szólva — a kigyót a madárral. De komoly-e a megegyezésük? Ha az; miért hagyták ki (amit a szociálisták lapja fel is panaszolja) legutóbbi kiáltványukból a-választójogi passzust? A nép egyszerű, igaz hamisság nélkül való. Mit gondol a nép, mikor az összehívott gyűléseken egymás mellett látja szónokolni a kastélyok és tízezer holdak urait s az éhező proletárság kiküldöttét? Mit gondolhat és érezhet a nép, mikor, (ahogy Miskolcon történt) a portugál és oroszországi forradalmakkal kapcsolatban a magyar forradalmat emlegetik és a , magyar köztársaságot éltetik, egy koalíciós belső titkos tanácsos s a konzervatív, dúsgazdag mágnásvilág egy illusztris tagja jelenlétében? 1912 junius 23. Ezek láttára és ilyenek hallatára hihet-e piást a nép, mint ahogy nyárban maskarabál van s az urak jó tréfákkai mulattatják most őket. A néptelen népgyűlések, józanabb és tisztességesebb része egyebet;mit is gondolhatna? A „Fremdenblatt" cikke Tisza István grófról. (Saját tudósitónktól.) A Fremdenblatt. legutóbi számának „Vedette" cimü melléklete Tisza István grófról érdekes. cikket ihoz, amelyet egy nyugalomban lévő alezredes Irt, aki Tisza István grófnak debreceni önkéntes korában kapitányi rangban lévő feljebbvalója volt, A cikk igy szól: A magyar parlamentsajnálatos eseményei közepette belföldön és külföldön egyaránt gyakran hallja most az ember, hogy a Tisza nevet a legnagyobb elismeréssel és bámulattal emlegetik. 1880-ban engem, mint a 18-ik huszárezred létszámfölötti kapitányát, Debrecenben azzal bíztak meg, hogy 17 egyéves lovasönkéntest képezzek ki. Különböző társadalmi osztályhoz tartozó tősgyökeres magyar fiuk voltak, akik közül a legtöbb nem. sokat konyított a német nyelvihez. fiatal Tisza István minden tekintetben messze kimagaslott közülök. Már akkoriban passzionátus, snájdig lovas volt s úgyszólván szemfordulás alatt, feljebbvalóinak segitőkeze nélkül annyira otthonos lett a szolgálat összes ágaiban és a szabályzatok labirintusában, hogy parancsnokának ugyancsakügyelnie kellett, nehogy esetleges gyengéit elárulja a fiatal önkéntes előtt. Emellett merő tapintatosság volt, az érintkezésben mindenkivel' szemben előzékeny, korrekt s mindezen tulajdonságai természetesen veleszületett közvetlenséggel s nyugodt méltósággal nyilatkoztak meg. Bajtársai mondhatni bizonyos szent borzalommal néztek föl reá s gyakran rázkódtak össze nagy intelligenciát és akaraterőt eláruló tiszta szemeinek nyugodt tekintetétől. Kénytelen voltam magyar nyelven előadni. Szása távozása után a doktor még sokáig tnézte a gyertyatartót, megvakarta a füle tövét, gondolkozva: — Pompás dolog, ez kétségtelen, — gondolta, — eldobni kár volna... De megtartanom lehetetlen ... Hm ... Mit tegyek! Talán odaajándékozzam valakinek? ... Hosszas töprengés után eszébe jutott egy jó barátja, Uchov, az ügyvéd, kinek, egyik pöre viteléért, le volt kötelezve. — Nagyszerű, — döntött a doktor. — Mint barátom, ugy sem fogad tőlem pénzt el és nagyon jó hatást fog tenni, ha küldök neki valamit, Elviszem neki ezt az ördögi dolgot! Hiszen még agglegény és hozzá könnyelmű... És hogy szándékát mindjárt végre is hajtsa, felöltözködött, vette a gyertyatartót és Uehovhoz hajtatott... — Jó napot, öregem! — mondotta az ügyvédnek, kit otthon talált. •— Azért jöttem,, hogy megköszönjem (fáradságodat. Ha már nem fogadsz tőlem pénzt el, fogadd el ezt a csekélységet itt... Nesze, barátom... Pompás darab! Mikor az ügyvéd megpillantotta a gyertyatartót, leirhatatlan volt elragadtatása. — No de ilyet! — nevetett. — Vigye el az ördög! Ilyesmit kigondolni!! Ilyen sátáni dolgot! Nagyszerű! Elragadó! Honnan szerezted ezt. a felséges dolgot? Miután lelkesedését kiöntötte, az ügyvéd félénken nézett az ajtó felé és igy szólt: — De vidd csak szépen vissza ajándékodat., kedvesem, én nem tarthatom meg. — De hát miért nem? — kérdezte a. doktor ijedten. — Mert... Tudod, hozzám eljön ide édesanyám, ide járnak ügjffelétiaü és... a cselédség előtt ás restelném... — Nem ... nem... nem... Nem szabad visszantasiitanod! — mondotta a doktor és elutasító mozdulatot tett kezével. — Ez ocsmányság volna tőled! Hisz ez egy műremek... mennyi mozgás... kifejezés... Nem is akarok a dologról többet beszólni! Megsértenél! — Legalább be volna mázolva, vagy egy kis fügefalevél volna rajta... De az orvos még hevesebben védekezett kezével, MrOhiainf. Uchov lakásából, hazahajtatott és nagyon örült, bogy megszabadult az ajándéktól... Mikor elment, az ügyvéd még egyszer szemügyre vette a gyertyatartót, ujjaival körültapogatta, minden oldalról és mint előbb az orvos, ő is sOkáig törte a fejét, liogy mihez kezdjen az ajándékkal? — Pompás műremek! — mondotta, magának. — Kidobni kár volna, de itt felállítaná illetlenség lenne... A legjobb volna odaajándékozni valakinek. Megvan! Ezt a gyertyatartót ma este Saskin,nak, a kémikusnak fogom odaadni. A betyár szeret ilyesmliket, ós ma van épen a jutalomjátéka.... Szólt és .cselekedett. Este a. gondosan becsomagolt gyertyatartót a színpadon átnyújtották Saskiunak. Egész este urak ostromolták öltözőjét, akiik mind azért jötték, hogy megcsodálják az ajándékot. A szobát az egész időn át lelkes és olyan nevetés töltötte be, mely ugy hangzott, mint a. lóváhogns... Ha valamely színésznő lépett az ajtóhoz és megkérdezte, bogy bejöhet-e, azonnal felhangzott a komikus rekedt hangja: — Nem, nem, kedvesem! Nem vagyok felöltözve! Előadás után a komikus vállát vonogatta, tanácstalanul gesztikulált és tehetetlenül ismételte: — Mit is csináljak ezzel az ocsmánysággal? Lakásomra kolléganők is jönnek! Ez nem (fénykép, melyet az asztalfiók,ba lehet, eldugni! — Hát adja el, — tanácsolta a színházi fodrász, ,miközben lemosta arcáról a festéket. — Itt a külvárosban lakik egy öreg asszony, kii antik bronzokat vásárol... Hajtasson oda és kérdezősködjék iSzmimovné után ... Azt Ott mindenki ismeri... • A komikus ugy tett, amint tanácsolták neki... Mintegy két nappal később az orvos dolgozószobájában ült és a gyomorsavakról elmélkedett. Hirtelen kinyilt az ajtó és Szimirnov Szása rontott íbe a dolgozószobába ... Sugárzó arceal mosolygott és egész lényéből a legnagyobb boldogság áradt ki. Kezében valami ujságpapirosba, göngyölt tárgyat tartott. — Doiktor ur! — szólalt meg, levegő után kapkodva. — Képzelje el örömömet! Milyen szerencséje van önnek... sikerült gyertyatartójának párját [megszereznünk ... A mama olyan boldog... Egyetlen fia vagyak anyámnak ... ön életemet mentette meg... És Szása, boldogságtól áradozva, a doiktor elé állította a. gyertyatartót. A doktor kinyitotta száját, mondani akart valamit, de mégis nem mondott semmlit: nem tudott... J