Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-23 / 144. szám

2 DÉÍJMÍAGYARORSZÁG 1912 junius 23. másodszor politikailag jogosult-e, harmadszor szükséges-e és negyedszer célszerü-e ez a kormány intézkedése az országgyűlés ellenzékévei szemben. Az első kérdésre igennel válaszol a ma­gyar közjognak minden ismerője, Ma­gyarországon épen ugy, mint mindenütt a világon a törvényalkotó tényezőknek al­kotmányos joguk a törvények megváltoz­tatása, kiegészítése és hiteles, illetékes magyarázatra. Ha ez törvény utján tör­ténik, akkor törvényes és alkotmányjogi­lag kifogás alá nem vonható. A 2. kérdésre is csak igennel válaszol mindenki, aki a jelenlegi politikai esemé­nyek rugóit ismeri. Ezidő szerint ugyanis olyan ellenzékről van szó, mely egy év óta megobstruálja a hadseregnek olyan mértékben való megerősítését, melyet ö maga is helyesel: megobstruálja a kato­nai szolgálatnak három évről kettőre való megrövidítését és a magyar nyelvű kato­nai bíráskodás behozatalát. Obstrukciójá­val egyúttal nemcsak áltálában akarja le­hetetlenné tenni a parlamentarizmus alap­gondolatnak, a többségi elvnek érvényesi­tését, hanem azonfelül a többség akaratá­val szemben egy olyan választójogi refor­mot akar az országra rákényszeríteni, melynek nemzetellenes voltát nem is egyedül a többség, hanem az ellenzéknek is nagy része valljá. Ebben a harcban, amelyben a többség a nemzet életérdekeit védelmezi a kisébbséggel szemben, setrrri­lyen alkotmányos eszköz szigorától sem szabad visszariadni. Sajnos, nem lehet tagadó választ adni a harmadik kérdésre sem. A kormány és a többség reá bizott nemzeti érdgkek ol­talmában igazán már minden békés 'és minden harcias eszközt kímeritett. A meg­győzés és kiegyenlítés kísérleteiben el­ment'jóformán a megatázkodásig. Azután sorra kipróbálta és érvényesítette a fen­álló törvények és szabályok erejét. Baral­• • -^-aiuia nyugodt hangon, odia,vetően kezdte elmon­dani, milyen furcsa, bogy a férfiialk oíyian ke­véssé lismerik magukat... Gáspár megnyugodott. _ A szomorúságai azonban gyorsan ismétlőditek és idővel nem volt imár elég, bogy iaz asszony a férfiúi vol­tának az erős és szép vonásaiért rajongjon. Ezt tudta már. Panaszkodott. — Nem tetszettem neked, amikor megis­merkedtünk. Naigynehezen egyeztél bele, bogy hozzám gyere... Azt hiszenn, nevettél rajtam a többi lányokkal együtt. Az asszony ekkor egy kétségbeesett moz­dulattal megrázta a fejét, ífelemelte a karját és kifakadt: — Szent Isten, hát mindent elmondjak ne­ked? M|Llyen rövidlátó vagy. Hát nem láttad, hogy ia lányok irigykedtek rám? Nem láttad, hogy mindegyik azt várta, hogy vele foglal­kozol majd? Gáspár kételkedve nézett az asszonyra, az asszony pedig a vállát vonogatva mondta: — A lánydk között van egy, aki még most is (szerelmes beléd. — Ki? — Azt nem mondhatom meg. Titok. Gáspár belenyugodott. Nemsokára, azon­ban követel le annak a lánynak ia nevét, aki még juind|ig szere,limes belé. Az (asszony sokáig nem mendta meg, amikor azonban a Gáspár szomorúságai és elkeseredései nagyon gyak­lel üléseket rendezeti, de az obstrukció azokon sem .engedett tanácskozni. Hatá­rozatot provokált, de az ellenzék -— a szó szoros értelmében — fütyült rá. Most már katonai kordonnal kell lehetővé tenni a parlament munkáját. Mivel pedig ez örökké igy nem tarthat, tehát más mó­don kell lehetővé tenni és biztosítani a parlament munkaképességét. Hátra van még az a kérdés, vájjon a benyújtott törvényjavaslat'ebből a szem­pontból célszerü-e? Mi erre a kérdésre is igennel válaszolunk. Lukács László loja­litása a javaslat 'plenáris tárgyalását őszre halasztotta. Ez a momento beillik még egy békekisér leinek. Az obstruáló ellenzék ismét időt1 nyert gondolkozni. Ha akkor a2 ellenzék lehetővé teszi a parla­ment normális tanácskozásait — akkor a kormány javaslata eléri célját még mi­előtt törvénnyé vált volna. Azoniban, ha konokul ragaszkodik az anarchiához, ak­kor törvény lesz a javaslatból's ezentúl majd jobban meggondolja az ellenzék, hogy fütyüljön, ha ezzel a füttyel a man­dátumát fujjia el. Beöthy László a waggonhiány megszüntetéséről. (Saját tudósítónktól.) Beöthy László keres­kedelemügyi miniszter szerdán az ujabb vas­úti beruházásokra nézve terjesztett elő tör­vétíyjavaslatot. A javaslat indokolása rend­kívül érdekes fejtegetéseket mond a vaggon­hiányról. Ezt a részletet Beöthy László elő­terjesztéséből itt közöljük: , A forgalomnak e 'törvényjavaslatban vázolt rendkiviili fejlődése szükségessé teszi, liogv az államvasutak teherkocsi állomása azon programszerű kocsibeszerzésen felül, amely­nek költségeiről a költségvetésben történt gondoskodás még külön is szaporittassék. A költségvetés keretében 2680 darab teher­kocsi beszerzésére állt fedezet rendelkezésre. ran megismétlődik, akkor egy napon meg­súgta : — Klári! — Klári? Melyik Klári? — Wolf Klári. — Kasza iné? — Igen. — Hliszen az férjhezment. — Épen azért ment férjhez. Elkeseredésé­ben. De énnekem bevallotta, hogy azért jár olyan ritkán' hozzánk, mert attól fél, hogy veled találkozik. Gáspár elgondolkozott, mosolygott és meg­csókolta ia feleségét. Szépen, csendben és bé­késen éltek, ment az asszony ettől kezdve időről-időre egy-egy féltékenységi jelenetet csinált az urának. Megelőzte a szomorúságo­kat és az elkeseredéseket. Gáspárnak a. leg­megdöbbentőbb és legfel emel őbb gyanúk el­len kellett védekeznie: grófnőkkel és prima­donnákkal, férjés asszonyokkal és fiatal leá­nyokkal gyanúsította meg a felesége és egy­egy ilyen fantasztikus, de mértékadó jelenet után Gáspár, ák|i előbb büszkén igazolta ma­gát, boldogan ós megelégedetten ölelte ímeg a feleségót. Ha az asszonynak hinni lehetett, akkor a város összes női azon fáradoztak, hogy Gáspárt elcsábítsák és elhódítsák tőle és Gáspár a gondos időközökben megismételt jelenetek után, az időről-időre felbukkanó gyanú elhárítása után nemcsak diadalmas hűségű férj gyanánt állott az asszonnyal 1 A jelen törvényjavaslatban a magyar (királyi államvasutaknál uralkodó kocsihiány rész­beni enyhítésére ezenfelül 1000 darab uj te­herkocsi beszerzésére 4.200,000 korona van elő­irányozva. A kocsi hiány átlaga ia múlt év utolsó hó­napjában a következő volt: maximálta havi átlag hiány Szeptember 17,700 22,428 Október 19,161 26,173 November 19,874 28,246 December 11,491 23,309 (Ezek az adatok azt mutatják, hogy 120 nap mindegyikén átlag 17,056 kocsi hiányzott. Ezen nagy kocsihiánynak fő oka az, liogy a forgalom rendkívüli növekedésével a kocsik beszerzése nem tartott (lépést. Az utolsó tíz évben az áruforgalom a magyar királyi ál­lamvasutak hálózatán 48.07 százalékkal emel­kedett, ezzel szemben azonban a teherkocsIL­állomámy csak 38.45 százalékkal (szaporodott. Az 1911. évben rendelkezésre állott állam­vasúti teherkocsikból 10 km. hosszra 88 idarab esik. Az állam vasutaknak kedvezőtlen hely­zete kiviláglik abból, liogy a porosz állam­vasutaknál 10 km. hosszra 229 darab, az osz­trák államvasutaknál pedig 114 darab teher­kocsi esett ugyanazon évben, ami 160 száza­lék, illetve 29 százalék hátrányt jelent az ál­lamvasutak terhére. A kocsiklihasználást illetőleg az államvas­utak kedvezőbb eredményeket tudtak ugyan felmutatni, mint az említett külföldi vas­utak. Amig ugyanis a porosz államvasutak­nál 1909. évben egy tengely által befutott kilométerek mennyisége 15.685-öt, az osztrák államvasutaknál 16.778-át tette ki, addig a magyár királyi államvasutak tenget ykilumé­ter teljesítménye ugyanazon évben 17.324-re rúgott, de ez csak azt jelenti, liogy a magyar királyi átlámvasntaknál a teherkocsik 9, il­letve 3 százalékkal töbliet voltaik kénytelenek teljesíteni, ami seimniesetre sem gazdaságos eljárás, mint az emiitett két másik Vasútnál. Ezek'az adatok igazolják a további kocsi­beszerzések szükségességét. A várható nagy őszi forgalom akadályta­lan lebonyolításához ugyan a teherkocsiállo­inány jóval nagyobb szaporítására volna szűkség, tekintettel azonban arra, hogy ezen 100 darab teherkocsi megrendelése ia hazai vaggongyárak ezidő szerinti telj.esitőképessé­szemben, hanem a nagylelkűség valóságos hőse gyanánt |is, áki nem fogadja el a neki kínálkozó ajkakat, hanem megelégszik azzal a szerény szerelemmel, amelyet, a házasélet nyújt neki. Leggyakrabban Klári, Wolf Klári, Kaszainé szerepelt a jogos féltékeny­ség oka gyanánt. Gáspárék hat éve éltek már boldog, megelégedett, csendes házasságban; ez alatt az idő alatt kiderült, hogy Klári az első perctől fogva szerelmes volt Gáspárba, (liogy csak azért ment férjhez, hogy (asszony­korában szabadon utána vethesse magát Gás­párnak, hogy amióta asszony, (azóta állan­dóan szemérmetlenül kinálkoziik Gáspárnak... Ha az asszonynak hinni lehetett, akkor Wolf Klári hat év óta lihegve jár-kél és vágytól gyötrődve próbálja a Gáspárék ysaládi bol­dogságát szétrombolni. A hatodik év nyarán Gáspár elutazott Miarienbadba. Rohamosan iliizott; és nnert zö­mök, vállas termetének' izmos, erős, férfias szépségére nagyon vigyázott, fogyni alkart. Két hetet eltöltött buzgó, szorgahniaá, lelki­ismeretes lós nyugodt kúrával, (a harmadik hét. elején a lelki nyugalma ikissé megzava­rodott. Ekkor ugyanis egy délben, messzi­ről, séta köbben egy teli formájú, szőke asz­szonyt pillantott meg. De ismerős ez az asz­szony — gondolta magiban. Feléje sétált és megdermedve és dobogó sziyvel állott meg pár lépésre tőle. Wolf Klári. Kaszainé ... Az asszony nem vette észre. Ö megfordult

Next

/
Oldalképek
Tartalom