Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-19 / 140. szám

DELMAQYARORSZÁG L912 junius, 19. berölés vétsége miatt vádat emelt ugy a két kuruzslóasszony, mint a földműves ellen. A szegedi tárgyaláson mind a három vád­lott jóhiszeműségével védekezett. Igen ravaszul feleltek az elnök kérdéseire. Különösen a hat­vannyolc éves Rácz Miihályné kihallgatása volt érdekes. — Volt-e már büntetve? — kérdezte az elnök. — Igen. — Miért Ítélte el a biróság? — Hát kérőm, egy szülésznő följelentött. — No vallja csak be, hogy kuruzslásért. És hányszor volt büntetve? — Ugy tizenegynéháuyszor. Az elnök megállapította, hogy Eáczné tizen­háromszor ült már kuruzslásért. A biróság Rácz Mihálynét és Farkas Lajost négy-négy hónapi fogházra Ítélte. Rácz János­aiét, aki ellen nem volt elég bizonyíték, fölmen­tették. Kevés a büntetés. — Mulatságos ítélethirdetés. — (Saját tudósítónktól,) A bugaci határiban Weiszenstein Mór bérlő kocsisa, Pattyantyus Mihály, miközben éjjel a lovakat legeltette, elaludt, azok eJbjitangoltak s a szomszédos buzavetésben egész szérűket tapostak. Mező­rendőri kihágás cimén érzékeny pénzbírságot róttak iki a bérlőre, aki a pénzt kocsisa béré­ből fogta ki, Az elkeseredett legény a korcsmában bá­torságot szívott magába s a résztvevő lelkek­nek, akik azt kérdezték tőle, hogy a legszor­gosabb munkaidőben mért hagyta el jó he­lyét, ahol ikommeneiója is volt, foghegyről vágta vjissza: — Összevesztem az árendással és egyiikönk­nek menni kellett, de még ma leszámolok vele. Hogy fenyegetését be nem váltotta, az nem rajta múlott. Az utcán találkozott gazdájá­val, aki inakor megpillantotta a hetyke le­gény kezében ia forgópisztolyt, ugy elszaladt, hogy két revolvergolyó sem tudta utolérni. A pestvidéki törvényszék annak idején szán­dékos emberölés kísérlet ének büntette miatt lkét esztendei fegyházra (ítélte Pattyantyus Mihályt s ezt a büntetést a királyi tábla is jóváhagyta. Az Ítéletet tegnap hirdette ki Bánó elnök a vádlott előtt. — Hallotta-e Pattyantyus, hogy a bünteté­se megmaradt. Ez ellen jogában van. még egyszer apellálni a nagyméltóságú Kúriához, ha soknak találja a két esztendőt. — Hásze lakodalomban lis megunja magát az ember olyan hosszú ideig. Meg azután tet­szik tudni, törvényttevő tekintetes uraim, hogy én nem akartam kárt tenni Vászonisten úrban, hanem csak rá akartam egy kicsit ijeszteni, amiért klifogta a béremből azt a bír­ságot, akit rajta, megvettek. Egy kis ital is volt bennem, már pedig tekintetes törvényt­tevő urak, ha én iszom egy cseppet, akkor egészen más ember vagyok, mint szoktam lenni. Mi közöm hát nekem ahoz, amlit más ember csinál? Elnök: Jól van, jól, hagytam magát be­szélni, de mindez nem tartozik ide. Azt kér­dem, liogy megnyugszik, vagy fölebbez? — Bizony inkább lejjebbezni szeretnék, de mivel most úgyis heverőben vagyok és meg­értettem, hogy nyolc hónapot odafönt is be­tudtak a büntetésembe — hát megnyugszom, legalább nem eszem a magam kenyerét. A hallgatóság sorában, a legutolsó padban erre fölállott egy vörös kecskeszakállas em­ber. — Tekintetes törvényszék! — mondotta mi­közben a vádlottat elvezették. — Én ezzel az ítélettel sehogy sem vagyok megelégedve. — Kicsoda maga? — kiáltott rá az elnök. — Weiszenstein Mór a becses nevem, akit ez a haramia meggyilkolt. — Meggyilkolta? Hiszen ugy látom, liogy ól és nagyon is viruló színben ván. Hála Istennek, élek, de ha a Máskán ál­lott volna, már nem élnék. A börtönből meg­üzentette egy kiszabadult rabbal, hogy mikor megint szabad ember lesz, szijat liasit a há­tamból. — Nos liát, mi a kívánsága? — Apellálni akarok, mert nagyon kevés az. amit az a rossz ember kapott. — Alioz nincs joga, ha mindjárt kevésnek lis találja. — Neki is kevés, mert annyira fölhizlalták idebenn, hogy föl se veszi azt a két esztendőt. — Ne irigyelje azt, ha jó színben van, mert megvan fosztva az ember legdrágább kincsé­től, a szabadságtól. — Nem is irigylem, sőt klivánom, hogy száz esztendeig éljen, de a tekintetes törvényszék kenyerén. Az elégedetlen bérlő, nagy derültség között csak akkor távozott, mikor meggyőződött róla, ihogy a Miska gyerek az előszobában nem leselkedik rá a szijathasitó bőrvágó késsel. Revolverrel támadt Nagy Sándor képviselő Légrády Ottóra. — Egg cikk következményei. — (Saját tudósítónktól.) Emlékezetes még az a merénylet, amelyet Kovács Gyula or­szággyűlési képviselő követett el a képvi­selőházban Tisza István gróf házelnök el­len. Tisza sértetlen maradt, Kovács azon­ban a merénylet elkövetése után öngyil­kos akart lenni és tejbe lőtte miagát. Vére­sen fetrengett már a földön, amikor a munkapárti képviselők a rettenetes izga­lomban tárohantaik és nem látván, hogy megsebesült, ütlegelni kezdték. Ezek kö­zött volt Nagy Sándor dr is, a battonyai kerület képviselője. A Pesti Hírlap ezt másnap erősen tá­madó cikkben megírta, majd ugyanezen számában Alkotmánytiprók címmel egy cikksorozatot kezdett meg, amelynek szerzőjéül F, A. (Fehéri Arrnand) volt je­gyezve. A cikksorozat második napon fog­lalkozott Nagy Sándor dr-ral és azt állí­totta róla, hogy mandátumához a kor­mány pénzén jutott és mandátumát üzleti spekulációkra használja ki, továbbá ban­kokat gründolt, hogy saját üzelmeihez pénz szerezzen. Nagy Sándor dr a mélyen sértő cik­kért elégtételt akart venni. Ez azonban nem sikerült neki napokon át. Ma délután azonban a Pesti Hirlap elé hajtatott bér­kocsival és addig várakozott a ház előtt, mig kijönni látta Légrády Ottót, a Pesti Hirlap egyik kiadótulajdonosát. Légrádyt a cikkért felelősségre vonta, de mivel ez minden felvilágosítást megtagadott, Nagy Sándor revolvert rántott elő és le akarta lőni Légrádyt. Légrády azonban kiütötte kezéből a fegyvert és igy a merénylet nem sikerült. Pont 4 órakor hagyta el ma délután Légrády Ottó* a Pesti Hirlap Váci-körut 78. szám alatt lévő épületét. Alig lépett ki az utcára, mikor előugrott Nagy Sán­dor dr képviselő, aki előzőleg bérikocsin érkezett a palota ©lé és rá kiáltott: — Vond vissza azonnal azokat a pisz­kos rágalmakat, amelyeket a cikkben ró­lam irtatok. , J — Nem vonok vissza semmit, :— vála­szolt ridegen Légrády. — Akkor leszámolok vetedi, — kiáltotta Nagy Sándor és egy browning revolvert kapott elő kabátzsebéből és Légrádyra akart lőni. Légrády azonban nem veszi- 1 tette el lélekjelenlétét és még mielőtt lő­hetett volna támadója, teljes erőből ráve­tette magát és a revolvert kicsavarta a kezéből. 1 A következő pillanatban már dulakodni kezdtek az utcán, mire nagy népcsődület támadt. Ütötték-verték egymást, csakha­mar azonban egy rendőr érkezett a hely­színére, aki szétválasztotta őket. A rend­őr ezután Nagy Sándort is meg Légrádyt is be akarta kisérni, azonban, igazolták mindketten magukat, mire a rendőr sza­badpn bocsátotta a dulakodókat. Légrády bűnvádi följelentést tesz Nagy Sándor ellen. NAPI_HIREK Klub-csata a Lipótvárosban. (Saját tudósítónktól.) Masholnap itt a káni­kula, de azért a Lipótváros nem hűti le harci kedvét. Csatázik izzó temperamentummal. Te­heti. Majd kikúrálja az idegeit Karlsbadban, Nauheimibaai, Ostendéhen. A harctér színhe­lye, ahogy ezt már háborús jelentéseink hírül adták, a Lipótvárosi Társaskör. Most lesz itt a tisztújító közgyűlés s az elnök és társelnöki állások körül valósággal forradalmi csapatok folytatnak guerilla-harcokat. Néhány nappal ezelőtt már a komoly és félhivatalos Bud. Tud. is megemlékezett a dologról, jelentvén, liogy a Társaskör mostani társelnökei lemon­dottak tisztségükről. A palotaforradalom­számba menő lemondások mögött érdekes ku­lisszatitkok lappanganak. A majdnem ezer­kétszáz tagot számláló társaskörben eddig a legteljesebb béke honolt. Pár héttel ezelőtt aztán a körnek egy fiskális tagja hirtelen fölfedezte, hogy a kör igazgatósága gyarló ós a klub nem fejt ki modern tevékenységet. E hirtelen fölfedezett hibát közölte néhány tár­sával s együttesen ultimátumot küldtek, kö­vetelve, hogy az igazgatóság mondjon le és elnöknek ifjú Chorin Ferencet, társelnöknek pedig magát a fölfedezőt tegyék meg. — Szó sincs róla! Nem mondunk le! —• Izente vissza a lekritizált igazgatóság, amely állott és maradt tovább is rendületlenül a he­lyén. Iífju Chorin Ferencet kellemetlenül érin­tette ez a puccs. Menten le akart mondául társelnöki tisztségéről, amikor aztán meg­győződött, hogy egy jelentéktelen kis frakció csinálja a zavarokat és az akciónak személyi háttere van, visszavonta lemondási szándé­kát. Am a harcos töredék és vezére tovább folytatta a palotaforradalmat, ugy, hogy Oliorin ennek hatása alatt, a kör igazgatósá­gának igaz sajnálkozására, most már végkép lemondott, sőt lemondatta elnöktársait is. Több se kellett. Most aztán a zavarokat csináló kisebbség ellen olyan óriási felhábo­rodás keletkezett, hogy ezek elhatározták, hogy egy uj kaszinót fognak alapítani. Tago­kat természetesen a társaskörből szerettek volna toborozni, de ez nem igen sikerült, mert az igazgatóság nem adta ki nekik a tagok névjegyzékét. Erre a napilapok nyiilttereiben felhívást tettek közzé, amelyben az elégedet­len tagokat találkozóra hivták a Rudolfpark­kávéházba. Az értekezlet azonban kudarccal végződött, mert alig pár ellenzéki tag jelent meg. Mégis, hogy megmutassák erejüket, egy békeküldöttség utján ujabb ultimátumot ter­jesztettek Kassai Ferenc dr, a társaskör ügy­vezető igazgatója elé, amelyben kívánságaik teljesítését kérték. Kassai dr nyomban össze­hívta az igazgatósági gyűlést, amely egy­hangúlag alapszabályellenesnek és igy télJe­sithetetlennek deklarálta a forradalmárok ultimátumát. Vasárnap pedig egy ötven tagu küldöttséget menesztenek Molnár Viktor volt államtitkárihoz, akinek fölajánlották a. kor elnöki tisztét. Molnár Viktor a jelölést elfo­1 gadta. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom