Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-16 / 138. szám

4 DELM AG Y AR ORSZÁG 1912 junius 16. Minthogj ez a megállapítás eltérő Hollós Jó­zsef dr véleményétől, a vizsgálóbíró fölküldte a bélrészeket Felletár Emil országos vegyész­nek. Az országos vegyész véleményétől függ a vizsgálat folytatása. Hogyan születet! meg a bün? Irta Wilhelm Ostwald. A bűnbeesés bibliai történetét gyermekko­runkból mindnyájan jól ismerjük. Arra — az istenbiten alapuló világnézet alapvető el­lentmondásából fakadó — kérdésre takar ta biblia ez ellenbesziéléssel felelni, hogy ia jó­ságos istentől teremtett e viliágra hogyan is kerülhetett a gonoszság, a bün. Ugy felel rá, hogy kezdetben ugyan tökéletes volt a föld és minden, ami rajtádéit, ide aztán az első ember­pár a kigyó csábítására megszegett egy isteni tilalmat s ezáltal nemcsak ők maguk lettek taz isten iránti engedetlenség bűnével halálos gonosztevőkké, Ihianem, mint az em betli faj őseli, .átörökítés utján összes utódaikat is ugyanazon bün és büntetés részeseivé tették. Nem szándékom most foglalkozni mind­azokkal a kérdésekkel, melyekeit e magyará­zat szükségszerűen ébreszt s feltárni azokat a nagy ellentmondásokat, melyek az elbeszé­lést épen erkölcsi szempontból oly kétes ér­tékűvé teszik. Csupán azt akarom kiemelni, hogy e történetben n bün és a bűnös mint már meglevő 'dolgok szerepelnek a kígyó sze­mélyében, mert hiszen ennek csábítása nélkül ia bűnbeesés nem történt volna meg. Újra ott vagyunk tehát ugyanannál a kérdésnél: ho­gyan került hát a világra a bün a csábító kigyó alakjában. Ez irányban ezután a biblia semmiféle fel­világosit ást nem ad, megelégszik a bukott angyalokra való homályos •utalással, kik va­lamikor feltámadtak íaz Ur ellen. Érdekes, hogy itt is az engedetlenség a főmotlivnm, a mi nagyon jól megfelel a papság és a min­denkori uralkodó osztályok ama természetes törekvésének, hogy az általuk előirt szabá­lyoktól való eltérést s a független és önálló magatartása megkísérlését az elképzelhető legnagyobb bűnnek bélyegezzék s a lehető leghatékonyabb módon igyekezzenek az ilyentől mindenkit visszariasztani. De hogy az angyalok miiért nem ugy teremtődtek, hogy isoha engedetlenségre ne vetemedhessenek, erre nem kapunk feleleteit, mert erre nem is lehet felelni. A bűnbeesés mítoszának (igen lényeges ré­sze a paradicsomról s az első embereknek pa­radicsomi, bűnt nem isimerő, boldog életéről szóló elbeszélés. Ehez nagyon hasonlat sok más a zsidóságtól és a kereszténységtől egé­szen távolleső mitológiának íaz a felfogása, hogy az emberiség élete az aranykorszakkal kezdődött és egy tudós isme\'ősöm, ki speciá­lisan összehasonlító vallástörténettel foglal­kozik, ez irányú kérdezősködésemre azt ia fel­világosításit :adta, hogy e felfogás egészen egyetemesnek mondható és majdnem minden nép vallásának az alapja. A közlés ós átvétel lehetőségeitől teljesen függetlenül oly sza­bályszerűen lép föl e jelenség, hogy fel kell vennünk ama mitológiai alapelemnek külön­böző helyeken egymástól függetlenül való ke­letkezését. A tudomány azonban egészen más képet ad az emberiség őskoráról. Ha az emberiség őstörténetét (tanulmányozzuk, mennél mé­lyebbre megyünk vissza, a paradicsomi álla­pottól, iámnál távolabb álló viszonyokat talá­lunk. Mennél inkább közeledünk az emberiség ősállapoita felé, vagyis mennél inkább távolo­dunk a mai kulturemberétől, iámnál sűrűbben találkozunk a vadság, a kegyetlenség, a vér­szomj, a gyilkolási hajlata és a kannibaliz­mus megnyiláii'ulásalival. S ez nem is képzel­hető máskép, ha elismerjük, hogy az emberi­ségben megvan ia képesség, hogy akarata irá­myúlxan lassanként megváltozzék. Ez esetben ugyanis vágyainak megfelelően kellett vál­toznia, nem pedig ellenkezően. S hogy ama képessége megvan, lainmaik kétségtelen tanú­jele iaz a sok ismeret és készség, mely a inai embert akár az ötven év előttitől' is megkü­lönbözteti. A tudomány tehát .az 'aranykort, vagy valamit ehez hasonlóit, nem a múltban keresi, hanem a. .(sajnos, még messze levő) jö­vőbe helyezi. Ha "esiak egy-lkét évszázad törté­netét átfogó pillantást vetünk a múltba, máris kétségtelenné válik előttünk, hogy az egész emberiség folyton az erkölcsi itökéleteshüiLés utján halad. Hogyan történhetett tehát, hogy ezzel szem­ben a népeik gondolkodásával — az előbb vá­zolt, szinte kivételt sem ismerő egyetemes­séggel — taz ellenkező nézet vert gyökeret? Itt, nyilvánvalóian valami szigorú törvénysze­rűségről van, szó, mely független fajtól, élet­módtól 'és egyéb sajátszerűségektől és közös minden embernél. Egy ilyen okra bukkanunk akkor, iha öreg emberektől azt kérdezzük, hogy mit gondol­ánk: vájjon jobb letted a világ. Majdnem mind tagadólag felelne és pedig annál hatá­rozottabban, mennél öregebbek és közös vé­leiméinyük, hogy „iaiz ő idejükben" hasonlít­hatatlanul jobb volt minden. Minthogy ilyen­formán nyilatkoznak olyasmikről is, taimlik bi­zonyária nem változtak* mint pl. a nap me­lege, vagy a gyümölcsök zamata stb., teljesen nyilvánvaló, hogy ez ítélet alapja nem a dol­gokban, hanem magúikban az öreg embereik­ben gyökeredzik. Érdekes dolog az is, hogy íaz ókor bölcsei közül egyedül azok ítélték meg helyesen az •erkölcsi fejlődésit, kiknek gondoilkozásraóidja a legözelebb áll a modern természettudomá­nyi felfogáshoz: Demokritos és iaiz ő követői. Demokritos az ősembereiket határozottam vad és gonosz bestiáiknak tartotta — hosszas uta­zásainak tapasztalatai csak megerősíthették 'őt ebben 'a. feltevésében — és nézete szerint íaz emberiségnek 'eredetileg durva erkölcse fokozatosan szelidül. Valószínű, hogy az ő er­kölcsi optimizmusa, jobban mondva welioriz­musa, melyet le fölismerés .alapján természet­szerűleg vallott, jellemében és életmódjában is érvényre jutatit és innen származik mellék­neve: a nevető bölcs, melly őt a világtörténe­lem képcsarnokában disziti. Mi, akik ha­sonlóan gondolkodunk, mint ia görög bölcsek legnagyobbika '(ugyanis az ő gondolatai bi­zonyultak ,a ilegmaraidiaindóbbakniaik és igy a legigazabbak-niak), mi is igyekezzünk kiérde­melni e népies jelzőt, a nevető böllcg elneve­zést. Mert a vidám életkedv nemcsak az egyéni boldogságnak ia leggazdagabb forrása, hanem a bennünket körülvevő embertár­sainkkal! szemben is íaz ilyen viselkedés a. legértékesebb. Nagy bümlt követ el taz, ki vi­dáman élbetne és mégsem él ngy. Erkölcsi világnézetünk alapvető forduló­pontjáról van itt szó, melynek jelentősége életünkben és tetteink meghatározásában nem kisebb, mint Kopcrmikus tanának hatása a fizikái világról való felfogásunkban. Ahe­lyett, hogy beletörődnénk íaz aranykor -és bol­dogság elmultába, amely igy számunkra, gyermekeinkre és unokáinkra nézve végkép elveszett, ezt az ideált a jövőben keressük, melyből nemcsak mi magunk vehetjük ki ré­szünket, hanem még dúsabban hagyhatjuk azt gyermekeinkre. Bizton reméljük, hogy ők még közelebb jutnak majd az aranykorhoz. Az emberiség erkölcsi .fejlődésének útja nem haliad ugyan állandóan fölfelé, hanem majd emelkedik, majd süllyed, .mint -egy hegyge­rinc. A történelem azonban arra 'tanít ben­nünket és ez ia teóriából is következik, hogy ezek a hullámzások mind gyengébbekké vál­nak és a célhoz vezető ut minid biztosabb és egyenesebb lesz. Igy íaz -az elvi ellentét, mély a vallás és -a tudomány között az erkölcsi világnézetre nézve fennáll, azzá válik egész életfelfogá­sunkra nézve. A vallások, melyek a paradi­csomot és az aranykort a múltba helyezik benső lényegük szerint pesszimisztikusak, mert a multat visszaidézni senki sem képes. Ez a pesszimlizmlus a íliegmegfeMőbb és a legerősebb eszköz urna, hogy az embereket le­nyűgözze és a papság és az általuk támoga­tottak iránt mindenkor engedelmességre szo­rítsa. Mert ha az ember kezdettől fogva arra van kárhoztatva, hogy magára hagyatva a bűnbe mind mélyebbre süllyedjen (hisz a paradicsomli állapottól mindjobban eltávolo­dik), nem marad más hátira, mint közvetítőül a papokhoz fordulni, akik aztán .titokzatos, a be nem lavatatitiak számára hozzáférhetetlen módon megmentik s a különben eihárifbatat­ilain romlástól megszabadítják. Minden vallás papságának óriási hatalma ma lis ez elvi je­lentőségű pesszimizmus ébrentartásán s -azon ia közvetítő szerepen alapszik, mely a felszen­teltek kizárólagos kiváltsága. A váltásoknak s főleg a. keresztény vallás­nak ez alapvető pesszimizmusával szemben fordítsuk most már tekintetünket ia tudomá­nyos világnézet alapvető optimizmusára. Ha régmúlt időknek egy-egy fennmaradt emlé­kéit szemléljük — s ménnél régebbre .me­gyünk vissza, .annál inkább igy van ez —. mély örömmel kell, hegy eltöltsön bennün­ket iámnak '.áiérzése, 'hogy az ősi gonoszságá­ból márts mennyit levetkőzött az emberi faj. Minden-pillantás, melyet a hátrahagyott útra teszünk, azt a meggyőződésünket erősíti, hogy győzedelmeskedve mliindeüen, e,l fogjuk érni azt, amit az emberiségnek el kell érnie. Mert -az a felfogás: hogy ia „természet" vala­mi különösen jó, tiszta, pompás s csak -ott romlott meg, ahol emberi kezek értek hozzá, •egyike azon visszásságoknak, melyekkel tele van mindennapi, megszökött s alapjában ha­mis gcnidcilkoziásunk. Ellenkezőleg, ,a termé­szet tele van borzalommal, vadsággal, kimó­letilenséggel és a föld élőlényéinek megszo­kott, csendes egyensúlya csak egymás köl­csönös felfialása és megsemmisítése árán ma­rad fenn. A:z ember nélküli természetben minden korlát és femtartás nélkül 'érvényesül .a létónt való küzdelem elve s az élőlényeik kö­zül egyedül íaz ember igyekszik a létért való küzdelmet mindinkább helyettesíteni ia lé­tért való békés munkával. Igen, ez igy van. Ne kérdezzük, hogy hogy került ia rossz iá földre, mert az minidig meg­volt, mindenütt megvan és esak ,a mindennia­pos megszokás az oka, hogy nem érezzük folyton a maga teljes borzaim,asságáhan. De ha meggondoljuk, hogy pl. ia madárba, inig vígan énekelve száll ágrólte,ágra, azalatt sa­ját élete fentartására számtalan más élőlányt semmisít meg, akkor beleláthatunk ta termé­szet igazi /működésébe, melyhez nagyon is hozzátartozik -az élőlényeik kölcsönös pusztí­tása. Egyedül az ember szakit alapjában és teljesen ezzel a természetes eljárással. Igazsá­gosság és jóság csak az emberrel jelent meg a földön. Egyedül ő gyógyítja a betegeket és segíti a gyengéket. Igy .küzd ia természetnek amaz általános törekvése ellen és .annak kí­méletlen borza,! másságát jósággá és szeretetté változtatja. Sokszorozza meg ezen lélekemelő megisme­rés fellett i örömünket az a tudat, hogy az egy­szer megszerzett lelki jóság és nemesség el­veszthetetlen örökség gyanánt szállt nemze­dékről-nemzedókre. A tapasztalás ugyanis arra tainiitott bennünket, hogy hia valamely élőlény alkalmazkodni tudott uj életfeltéte: lekhez, akkor ezt a képességét utódiai fokozot­tabb mértékben öröklik. Ez egyrészt abból az általános törvényszerűségből következik, hogy egv ismételt folyamatot minden szerves lény könnyebben és biztosabban visz véghez, mint -egy ujat, másrészt abból, hogy a szer­zett képességek átöröklődnek. Mennél inkább igyekszünk tudományos értelemben véve igaz emberekké lenni, ami azt jelenti, hogy szere­tetet és jóságot gyakorlunk és érvényesítünk, annál könnyebbé tesszük gyermekeink és unokáink számára azt, hogy ugyanezen uton halódhassanak tovább. A magunk lelki ne­mességével 'hagyjuk utódainkra ia legértéke­sebb örökséget, mely mind dúsabb és dúsabb kamatokat hajt: a munkás, tevékeny ember­szeretetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom