Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-16 / 138. szám

3912 juniras 16. DELMAGYARORSZAíi A kukszraJkadtából és szüntelenül, kórusban: „a házszabályokhoz kérünk szót?" Nem rohant-e fel a pórt. egy őrszeme a zárt üilést kérő ívvel, amit — Apponyi szerint — ki tudja micsoda •angyalt szándékkal „kértek", a terem ifialiait is megremegtető, vad harci*üvöltéssel? Apponyi e szilaj jeleneteknek szem- és fül­ianuja volt. ízlése, finom lelke, nagy, európai műveltsége bizonyára sokat szenvedett azok láttára és hallatára. Nem ájtatos szemforga­íás-e, vagy nem javíthatatlan politikai elfo­fogultság-e hát, ha .a nemzet felvilágosítására szánt cikkéhen ugy tünteti fel a garázda ob­struktorokat, mint akiknek eszük ágában sem volt hirtelen végét szakítani a pár napos parlamenti fegyverszünetnek s hirtelen, mint­egy lesből, fejére zúdítani a képviselőháznak újra .a már egy esztendeje tartó technika); obstrukciónak minden vadságát, sivárságát, gyalázatát és szégyenét. Ez volt az utolsó csepp, amelytől a türelem pohara kicsordult. A technikai obstrukciónak ez alattomos és hirtelen fellángolása érlelte meg Tisza István leikében ia nagy és szent el­határozást, hogy szabad folyást enged a több­ség akaratnyilvánításának. Egy szegedi úriasszony rejtélyes halála. — Arzénmérgezés vagy bélhurut ? — (Saját tudósitónktól.) Titokzatos ügyben nyo­moz a szegedi rendőrség és az ügyészség. Pén­teken gyanús körülmények között meghalt egy szegedi úriasszony, Takács Lajos vámpénztá­ros felesége. Az úriasszony szerdán heves bél­fájdalmakról panaszkodott. A férje orvost hi­vatott, aki a vümpénztárosnét beszállította a közkórházba. Az orvosi tudomány tehetetlen volt a betegséggel szemben, Takács Lajosné pénteken meghalt. Hollós József dr kórházi honcoló-főorvos be­jelentette a rendőrségnek, hogy az asszonyon arzénmcrgezés tüneteit észlelte. A főorvos je­lentésére a rendőrség nagy apparátussal meg­indította a nyomozást. Megállapították, hogy az asszony az utóbbi napokban, mivel táplál­kozott, kivel érintkezett. A rendőrség fehér po­rokat talált Takácsék lakásán. Öngyilkosság majd pedig gyilkosság gyanúját keltette az úriasszony rejtélyes halála és ezért a vizsgáló­bíró elrendelte a holttest fölboneolását. Á boncolás szombaton megtörtént, A törvény­széki orvosok heveny gyomor- és bélhurutot konstatáltak. Arzénmérgezés tüneteit nem fe­dezték föl a boncoló orvosok. Hogy kétségtele­nül megállapitsák a halál okát, a bélrészeket, felküícfték Felletár Emil országos vegyésznek. Hollós József dr kórházi főorvos, a rendőr­ség boncoló orvosa pénteken délelőtt jelentette Szakáll József dr bűnügyi rendőrkapitánynak, hogy Takács Lajosné arzénmérgezés tünetei között meghalt a kórházban. A rendőrség ré­széről Szakáll József dr és Borbola Jenő dr rendőrségi osztályjegyző nyomban megindítot­ták a nyomozást. Az elhalt asszony Takács Lajos szegedi vámpénztáros felesége, a vám­pénztáros a Boldogasszony-sugárut 13. számú házban lakik. A rendőrség házkutatást Tartott a lakásban és kihallgatta Takács Lajost, vala­mint a házbeliéket. Megállapították, hogy az asszony 13-án, csütörtökön tejben grizt és cse­resznyét ebédelt, közben egy pohár vizet ivott. Az egyik fiókban fehér porokat talált a rend­őrség. A porokat Takácsné szerezte be csütör­tökön. A rendőrség ugy a fehér porokat, mint. a talált ételmaradékokat lefoglalta. A házbeliek elmondták, hogy Takácsné mái­napok óta öngyilkosságot emlegetett. Külön­ben is ideges, ingerlékeny asszony volt. — Majd meglátják, meghalok, elpusztítom magam — mondta a környezetének. Az a gondolat is bántotta a harminchat éves asszonyt, hogy a családjának két tagja már meghalt szivbajban. Félt, hogy őt is ez a be­tegség pusztítja el. Áz utóbbi időben valósággal búskomor volt. Unta Szegedet. Budapestről került Szegedre és amióta csak itt van, folyton visszavágyott a fővárosba. Az édesanyja unos-unatalan kapta tőle a leveleket, hogy már alig bírja itt az éle­tet. A rejtélyes halálesetet a rendőrség bejelen­tette az ügyészségnek, amelynek az indítvá­nyára Magay Lajos dr vizsgálóbíró elrendelte a holttest folboncolását. A boncolást szombaton délben tizenkét órakor végezték. Berger Mór dr és Gyuritza Sándor dr törvényszéki orvo­sok. A törvényszéki orvosok heveny gyomor és bélhurutot állapítottak meg a halál okául. elfásult lelkű nép szine elé kiáltanak ugyan­azon férfiak, akik miatt a politikát fokozot­tabb mértékben hívja a paraszt ember az urak huncutságának: és kapára-kaszára szú­dítaná fel a többség oly eljárása ellen, amely a nép fiainak meghozza (ami után évek óta epednek) a két éves katonai szolgálatot. Uj ellenzéki vezérek kellenének ide, ujaik, frissek, érintetlenek, akik nem mentek bele nyolc év előtt egy nagy nemzeti ellenállás tüzébe s nem jöttek ki belőle a maguk elé tű­zött célok megvalósítása nélkül, .de téle ia „császár" ondóival és címeivel. Apponyi gróf két. nap óta ir cikket a párt­ja egyik lapjába, látszólag nyugodt és tár­gyilagos okfejtéssel, megtüzesített végű nyi­lakat nem repítve ellenfelei, tábora felé. A nyugodtnak, tárgyilagosnak tetsző cikkekből azonban szinte kiliheg az egyoldalú pártfel­fogás, a mások érdeke és nézete iránt teljesen siket és vak pártelfogultság. Mert lehet-e másnak, mint abszolút, elfogult­ságnak, ájtatos szemforgatásnak tartani, mi­kor Apponyi gróf — főleg második dikkében — annak a bebizonyítására vállalkozik, hogy a képviselőház elnökének ismert eljárását „végszükség" esete nem indokolja és nem mentheti, mert „végszükség" esete fenn nem forgott. Mit szóljunk ahhoz, mikor Apponyii gróf, abbeli buzgalmában, hogy az elnök eljárását oly előre megfontolt tervnek tüntesse fel, amelyet az elnö kel volt szánva végrehajtani minden körülmények között: még azt a nyil­vánvaló tényt is tagadásba veszi, hogy a kri­tikus napon a Justh-párt újra rátért a tech­nikai obstrukcióra. Apponyii gróf beáll klasz­szikus tanúnak arra nézve, bogy a Justh-párt e napon rendes vitát akart folytatni s hogy ő „tudja", ihogy ezen az ülésen „az obstruk­ciónak a szándéka egyáltalán nem forgott fenn". Megkérdünk mindenkit kellő tisztelettel, aki a nevezetes ülésen jelen volt, vagy aki az ülés lefolyását a naplóból vagy a lapokból olvasta: rnegállba t-e Apponyi tanúságtétele, ha a puszta tényeket vesszük tekintetbe? Nem ugrott-e fel, mint akiket hirtelen darazsak csípnek meg, kezében a házszabályt lengetve a Justh-pártnak ós szorosabb szövetségeseinek minden épkézláb tagja? Nem kiabálták-e tor­A férj: öröroimei. A barátnő: Csaljuk meg a zdidót, a magáén takarok rágyújtani. zemet és ön ... próbára tettük a feleségével, s maga, maga az első kísértésre elejtette az ál­arcát. Szegény barátnőm. próbára tesz ia feleségeimmel összejátszva. S én ezt tudom, de hiába, nem tudok magamon uralkodni... vége... jól van ... most menjen be hozzá és számoljon be: a férjed nyomorult, mert egyetlen asszony van, aki előtt minden önuralma, kötelességérzete romba, dől... A barátnő: Szegény .ember és ... sokat szenvedett? A férj: Ne kérdezzen, áruljon el. A barátnő: Foltesz rólam ilyen hitvány­ságot? A férj: Ó, drága angyalom, magáról rosz­szat föltenni? A barátnő: Istenem, miit csinál? Hagyjoni IV. A feleség: Hogyan köszönjem ezt meg ne­ked? Most már igazán hiszek, bízom ós bol­dog vagyok. V. A férj: Mi az, hogy most oly keveset vagy­tok együtt? Összevesztetek? A feleség: Nemi vesztünk össze, de amióta nálunk vacsorált és én rosszul lettem, nem tetszik nekem. A férj: Ugyan. S miért? A feleség: Igaz, hogy én marasztaltam, de néki tudnia kellett volna, hogy egy más .asszony férjével nem illik egyedül maradnia. Hogy én Ibizom benned, még nem jogosítja föl arra, hogy ezt a bizalmat föltételezze bennem! A férj: Tessék. A barátnő: Jaj de ügyetlen vagyok, a két eigareitta nem találkozik. Majd igy. (Meg­fogja a férj kezét.) A férj (teringettét, ez puha, meleg és na­gyon sok; óvatosság, el ne hagyj): Milyen finom a keze érintése. A barátnő: Veszi észre? De a magáé. Még sohasem láttam ilyen kicsi, finom férfikezet. A férj: Pardon. (A térdük ugyanis össze­ért,) A barátnő: Ah! A férj: Mi lelte? A barátnő: Semanli. (Kezét az arca elé tartja.) A férj: Kedvesem! (Lefejtené a kezet.) Hilda! (Teringettét, ez bódító! Lehetetlen, hogy komédiázzon.) Édes Hilda, nézzen rám. A barátnő: Hazamennék. A férj: Maradjon még. Mondja meg, mi bántja. Hiszen olyan jó barátok vagyunk, olyan jó barátok vagyunk... olyan ... jó ... barátok ... vagyunk ... (Föléje hajolt s mig a kezet forró szorítással lekényszeriti az arc­ról, hirtelen reáborul és megöleli.) A barátnő: Miit csinál? (Már késő, a férj megcsókolta. Csak azután lökd vissza és föl­pattan.) iSzégyelje magát Nyomorult. Tudja meg, hogy én .tűzbe tettem volna önért a ke­rt férj: Próbára tett? Hát mégis jól sejtet­tem? rt barátnő: Ah, most kibúvót keres? Azt mondani, hogy sejtette s azért maga is ját­szott? Ez már ítöbb, mint nyomorultság! rt férj: Téved, nem azt akartam mondani. Hanem azt, hogy tudtam, hogy játszik velem, .hiszen egészen más volt, mint eddig és még sem tudtam ellentállnli. Hát igen, a próbát nem álltam. Magának nem tudtam ellent­állnii. ítéljen el érte. Tisztességes, hü férj voltam eddig, mert maga nem nézett rám. Nyomorult ember vagyok, mert a maga sze­mébe néztem. Ez igy van. S most áruljon be •a feleségemnek, mondja meg .neki, hogy alá­való férje van, mert a maga szépsége, a maga égető közelsége nem hagyta hidegen. rt barátnő: S maga rólam föltette, hogy képes volnék... rt férj: Nem tettem föl, hiszen söhasem szóltam. Most sem szóltam volna. Azt mond­tam magamnak: ez az isteni nő isteni elérhe­tetlenségben lebeg fölötted. De most gondolja meg, ha egy angyal, akit a magasban imád­nak, méglis felém nyújtja a kezét, s ón azt gondolom: nem szerelemből teszi, elpusztu­lok érte, de megérd a pillanatnyi közelséget... I rt barátnő: Maga azt mondja, hogy már | régen... I rt férj: Amióta ismerem, szeretem. S most

Next

/
Oldalképek
Tartalom