Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-14 / 87. szám

' "SS % 1912 Ut. évtolyam, R7. szám -ö —iló • JÓT. Vasárnap, április 14 ílzponti szerKesztöség és Riadohivataí Szeged, «== Korona-utca 15. szám cra Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., « Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'— negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIBEBEN: egész évre fi 28'— félévre . , . R 14*— negyedévre .fi V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. | TELEFON-SZÁM: I Szerkesztőseg 305 .. * Kiadóhivatal I interurbán 305 I, Budapesti szerkesztősig teieton-száma 128—12 Az uj harc. A parlament ülései ismét a technikai obstrukció jegyében folynak le. Az ellenzéki pártok készülése után nem lehetett kétséges, hogy a parlament harcos elemei a húsvéti szünet után ott fogják fölvenni a harc fonalát, ahol az a kormány lemondásakor megszakadt. A többség most még nyugodtan tíiri az ellenzék rakoncátlankodását. Mielőtt a kormány az uj helyzet beálltával erélyesebb lépésekre határozná el magát, be kell várnia, hogy hogyan fognak alakulni a viszonyok a parlamentben. Á kormánynak és a többségnek előbb meg kell győződnie, hogy a harcos ellenzék el van-e szánva arra, hogy a végletekig viszi küzdelmét? és provokálni akarja-e a kormány* arra, hogy az obstrukció illojális és romboló fegyverével szemben a végső, föltétlenül ható eszközhöz nyúljon. Ma még a kormány nyugodtan nézte az ellenzék tombolását. Ma még a többség is mérsékelte magát és visszafojtotta mindazt a keserűséget, amelyet az utóbbi hónapok eseményei felhalmoztak azok lelkében, kik a nemzet bizalmából az ország ügyeit intézni hivatottak. Még most nincs végletekig feszítve a többség türelmének húrja, hogy elpattant volna. Ma még nem telt be annyira a keserűség pohara, hogy kicsorduljon. De, hogy ez rövidesen befog következni, álig lehet kétséges. • Az ország életében egy pár hónap rövid idő, de mégis minden perc drága akkor, amikor oly nagy érdekek forognak kockán, amikor annyi fontos föladat vár megoldásra. S ha mi az ország drága idejéből megy veszendőbe, ezért a felelősség azt a pár embert terheli, akik a választók bizalmával visszaélve, hónapok óta tétlenségre kárhoztatják a törvényhozást. A kormánynak és többségnek, mielőtt döntő eszközhöz nyúlna, erkölcsi kötelessége, hogy a türelemnek mindenfajta eszközét megpróbálja. S mielőtt felvágná azt a kelevényt, amely az ország testén támadt, időt kellett hagynia a megérésre. A költségvetés tárgyalásának elnyulása, a közben fölmerült események egy kissé késleltették ezt a proceszszust. S ha az ellenzéknek sikerült eddig hosszabb időre elnyújtani imparlamentáris és Iekiismeretlen küzdelmét, ezzel csak fokozta azt a gyűlöletet és elkeseredést, amelyet e magatartása a nemzet szivében ébresztett. Minél hosszabb bűneinek lajstroma, annál keservesebb lesz büntetése. Minél tovább késik a leszámolás órája, annál kevesebb kiméletre Számithat a nemzet Ítélőszéke előtt. Az ellenzék harca' nehéz próbára tette eddig a többség türelmét. Erejének tudatában mérsékelnie kellett magát. Igy kívánták azt azok a fontos érdekek, amelyeknek szolgálatában áll, igy kívánták azt azok a nagyfontosságú feladatok, amelyek megoldására a nemzet bizalmából vállalkozott. Minél lelkiismeretlenebbnek bizonyult a kisebbség eszközeinek megválogatásában, annál nagyobb sulylyal nehezedett a többségre az a kötelesség, hogy méltóságát megőrizze és nyugodtan várja be az események fejlődését. Ennek a súlyos és nehéz megpróbáltatásokkal, sok önmegtagadással járó feladatnak meg is felelt. Az a tűz, amelyet kiállania kellett, nemhogy nem bontotta meg sorait, de még szorosabb egységbe forrasztotta. A harcos ellenzék egy-két napig, talán még folytathatja veszedelmes játékát, de az obstrukció órái meg vannak számlálva. Azt a rövid időt, amely még rendelkezésére áll, kétféleképen használhatja fel az ellenzék. Felhasználhatja arra, hogy elropogtassa puskaporának maradványait és végül fegyvertelenül és súlyos bűnöktől terhelve álljon a közvélemény Ítélőszéke és a többség zárt sorai előtt. De felhasználhatja arra is, hogy magába szálljon, hogy vessen számot lelkiismeretével, keltse fel lelkében a hazafiság szunnyadó érzését, s ha ezt már kiölte volna a sivár harc pusztitó ereje, támadjon föl benne legalább az önfentartásnak ösztöne, amely erősebb a lelkiismeret szavánál. Égy olyan párt, amely számra nézve elenyésző, s mégis arra a merész és lelkiismeretlen föladatra vállalkozik, hogy a nagy többséggel szemben megbénítsa egy A podolini takácsné. Irta Krúdy Gyula. Pázsmáti János, egy alföldi földbirtokos valahol a kunok között azt vette a fejébe, hogy az ő fiacskájának németül kell beszélni, ö maga is büszke volt a német tudományára, amelyet azonban már jóformán elfelejtett, de ahhoz elegendő volt, hogy a színmagyar vidéken bizonyos tekintélynek örvendezzen. — Pázsmáti — mondogatták az atyafiak (különösen idegenek előtt) — nagyon jeles ember. Nyelveket is tud. Pázsmáti a városka kaszinójában mindig végiglapozta a német újságot ós kemény magyar létére nem szégyelte magasztalni a német kulturát. Pázsmáti ebben az időben körülbelül negyvenesztendős volt. korán özvegységre jutott és talán ezért, vagy másért, megmaradóit fiatalos, karcsú, ruganyos embernek, aki gondosan kiválogatta hetyke kis bajuszából a fehéredő szálakat. Bronzszínű arcából egy tizenhat éves leány naiv jókedvével csillogott elő kék szeme és miután sem az italt, sem a kártyát, sem az asszonyt nem kedvelte valami túlságosan, a környéken nemcsak azok az örökké ábrándozgató özvegyasszonyságok gondolkoztak róla, hanem a fiatal leányok is, akiknek pedig hivatalosan nem szabad álmodni özvegyemberrel. Sem az özvegyasszonyságok, sem a hajadonok álmai nem valósultak meg. Pázsmáti megmaradt szabad, jókedvű és gondtalan özvegynek, aki csak egyet szeretett a világon, a fiacskáját. A gyönge, beteges szőke gyermek apró korában mindenáron el akart menni az édesanyja után a másvilágra, Pázsmátinak kemény munkájába került'visszatartani a szomoru emberkét. Szinte éjjel-nappal a fiával foglalkozott és a fiúcska hálás is volt ezért: észrevétlenül gyarapodott vagyonban és tekintélyben apja, amig a szokásos léha mulatozásokat elkerülte. Egyszóval, Pázsmáti János, az alföldi földbirtokos negyvenéves korában az a férfi volt, akire még a legelvetemültebb korhely sem mondhatott rosszat. A tisztesség, a tekintély és a jólét evmitt lépkedett vele a kis város rosszul kövezett utcáin. Az asszonyokra nem meresztette a szemeit. mint ezen a tájon szokás, a hajadonokkal ugy bánt, mint egy öreg bácsi a gyermekekkel. Lehetetlenség volt valami hibát, ártalmas gyöngeséget vagy biinös hajlandóságot felfedezni e férfiúban, ki minden cselekedetével kiérdemelte a „rendes ember" nevét. Szinte kívánta már a vidéki közvélemény, hogy Pázsmáti valami hibába essen, hogy legyen mit megbocsátani neki. Nem egyszer akartak a kezére játszani asszonyokat, hogy egy csinos skandalum árán Pázismáti is olyan emberré váljon, mint a többiek. De Pázsmáti óvatosan kitért a csábító szemű Potifárnék elől. Az unatkozó kíváncsiak nem egyszer irkáltak neki leveleket szép asszonyok, szép leányok nevében, akik meghalnak érte, — amint tán igaz i:s lehetett — Pázsmáti azonban csak mosolygott kis fekete bajusza alatt. A közvélemény kinyomozta, hogy Pázsmáti gyakran időzött a birtokához útban eső Leveles-csárdában, az országút „szép Réziké"jénél ... No de hát ez sem ártott többet a szentelt viznél. A szép Rézikéhez mindenki betért egy ital borra. Igy nőtt-növékedett a rendes ember hire, aki a legnagyobb közömbösséggel hallotta a suttogásokat a mindenki által megkívánt szép asszonyokról: hogy nékik ő tetszik, valamint a gazdag és körüludvarolt asszonyokról, leányokról, akik férjhez mentek volna hozzá. Még Pes>ől is „ajánlottak" neki egy nagyon gazdag özvegyet ... És ekkor történt.az, hogy Pázsmáti elhatározta, hogy német szóra viszi fiát, ne legyen kisebb ember az apjánál. Pázsmáti néhány iskoláját a Szepességben, Podolin nevü városkában végezte és mindig kellemesen emlékezett vissza a városkát keritő nagy hegyékre, az ódon templomokra és a középkorias városvédő falakra. Elhatározta, hogy Podolinba viszi a fiát német szóra, ahol már a legkisebb gyermekek is németül beszélnek, — mint otthon, Kunországban mesélgette. — Nincs szebb folyó a Poprádnál. mondotta a fiacskájának, amikor a visszaérnie-