Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-14 / 87. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG ' f - Ilii április li nemzet fejlődését, lekösse vérkeringésének csatornáit, a megsemmisülésre van kárhoztatva. Mert ha ez nem igy volna, annak a nemzetnek költene elpusztulnia, amelyben nincs elég életerő, hogy kivesse magából azokat, akik létében támadják meg. Nem lehet kétséges, hogy a nemzet, a melynek életrevalóságáról egy ezredév véres küzdelmen és diadalmasan kiállóit megpróbáltatásai tesznek tanúságot, minden megpróbáltatás nélkül fogja legyőzni azt a bajt is, melyet néhány fiának eltévelygése zúdított reá. Román papok harca - a megélhetésért. — Nyomorult az anyagi helyzetük. — (Saját tudósítónktól.) Abból a nagy küzdelemből, melyet ma a kenyeret kereső ember a megélhetés nehézségeivel szemben folytat, kiveszi részét á görög keleti román papság is. A román papok anyagi helyzete már régóta tűrhetetlen és legnagyobb részük oly viszonyok és körülmények közt tengeti életét, melyek egyenesen meggátolják a hivatásából kifolyó erkölcsi és kulturális misszió teljesítésében. A falusi román /pap oly életmód folytatására van kényszerítve, mely mellett a tanult, müveit és kulíurmisszióra hivatott lelkipásztor valósággal elrusztifikálódik és úgyszólván parasztsorba kerül. A román papok nagy- része ma is természetbeni szántóföldben kapja meg alapfizetését és igy papi frivatásának rovására földmiveléssel kénytelen foglalkozni. A pap-bért is természetbeni járandóságokban kapja meg hivőitól, búzában, vagy egyéb terményekben, épen ugy, mint a falu kanásza, vagy csordása. És mindennapi, megszokott falusi kép az, hogy mig az utca egyik oldalán a kondás és tehénpásztor jár házról-házra és szedi be járandóságát, addig ugyanakkor a másik oldalon a pap házalja végig híveit természetbeni javadalmazásáért. Ilyen körülmények közt, ily viszonyok közt élő pap nem lehet atyja! oktatója és tanácsadója népének. A mai rettenetes drágaság kétszeresen sújtja a létfentartásért küzdő román papságot, mely most döntő lépésre határozta el magát. Memorandumot készített, melyben leplezetlenül feltárja kétségbeejtően sivár helyzetét, felsorolja sérelmeit és ezek orvoslását kéri egyházi főhatóságaitól. Nem titkolja azonban a román papság .már ma sem azon megmásíthatatlan elhatározását, hogy az esetben, ha kérelme az egyházi főhatóságoknál teljesítést nem nyerne, ugy hazafias bizalommal tárja fel a magyar 'kormány előtt tűrhetetlen, nyomasztó helyzetét és az állam támogatását kéri ki elviselhetetlen sorsának könnyítésére. A román papok mozgalmáról a következőkben számolunk be: A görög keleti román papság elhatározta, hogy sanyarú helyzetének orvoslása végett memorandummal fordul egyházi főhatóságaihoz. Tegnap tilt össze a Temesvárott megjelenő Revisía Preotilor (Papok Lapja) szerkesztőbizottsága, hogy az egyházi hatóságokhoz és zsinatokhoz felterjesztendő memorandumot megszerkessze. Voniga Dávid plébános, a Revista főszerkesztője egy terjedelmes és minden momentumra kiterjeszkedő memorandum javaslatot terjesztett a bizottság elé, melyet a bizottság beható tanácskozás után egyhangúlag elfogadott és aláirt. A memorandum felsorolja a görög keleti román papság összes sérelmeit és kívánalmait. Sötét színekben ecseteli a papság nyomorult anyagi helyzetét, mely a mai drágaság mellett tarthatatlannak bizonyul. Nyiltan bevallja a román papság e memorandumában, hogy nem teljesítheti erkölcsi és kultiírális misszióját, ha anyagi gondokkal és mizériákkal kell folyton küzdenie. A papság aggodalommal látja az egyház felett tornyosuló viharfelhőket, de képtelen szembeszállni a fenyegető veszedelemmel, mert a nyomorban szunnyad az erő és megszűnik a lelkesedés. A papság sérelmeit a következőkben részletezi a memorandum : 1. A papi alapfizetést a természetbeni szántóföld képezi. Ez elvonja a papságot a maga szellemi és kulturális missziójától és arra kényszeríti, hogy hivatásának rovására mezőgazdaságot folytasson. 2. A stoláris jövedelem ma is ugyanaz, ami évtizedekkel ezelőtt volt, sőt bizonyos törvényes intézkedések következtében még apadt is és nem áll arányban a mai nyomasztó drágasággal. 3. A papi lakások ügye a legrendezetlenebb és ennek a kérdésnek rendezése égetően sürgős. Nemcsak egészségi szempontból, hanem a jó izlés szempontjából is elitélendő a mai állapot, midőn a lelkész sok esetben számos tagu családjával egyszobás lakásban kénytelen tengődni, igen sok helyen nincs papi lakház és itt valóságos lakás-nyomorban sínylődik a lelkész családjával együtt. 4. A pap-bér természetbeni rendszere és különösen ennek beszedési módja szégyenletes a papságra nézve, egyéni és hivatási szempontból egyaránt. 5. A kongnia — a. papi javadalmazás ál\lami kiegészítése — mai módozata szerint nem kielégítő. A papság a kongruának kétezernégyszáz koronáig való kiegészítését kéri és ezenfelül kétszáz korona ötödéves korpótlékot kér. Ezeket fog'lalja magábar^ a román papság mmoranduma, melyet megkapnak az öszszes magyarországi görög keleti román egyházi főhatóságok és a most összeülő zsinatol egyaránt. Revista Preotilor élesztette fel és élénk, kitartó agitációjának eredményeképen hasonló memorandumokat terjesztett egyházi főhatóságaihoz a nagyváradi és lugosi kerületek papsága is. Az itt felsoroltakon kivül van a román papságnak még egy rendezésre váró, nagyfontosságú ügye és ez a papi nyugdijalap kérdése. A román papok nyugdijügye még teljesen rendszertelen és a kezeseken ellágyult, — ezüstvizében a piros'pénzii pisztrángok szinte repülni látszanak. De azért meg lehet őket fogni. A vasúton azon gondolkozott, hogy vájjon él-e még az öreg Budeusz, aki emberemlékezet óta foglalkozik azzal, hogy a német szóra jövő magyar gyerekeket elhelyezi Podolinban. Ismeri nétnelyiknek még a nagyapját is. Tán azt is ő kvártélyozta ei valamikor a Szepességben. Mert az öreg tanitó nem/csak Podolinba, de akár Bélára, Kézsmárkra, vagy Lublóra is vállalta a gyereket. Csak azt kellett megirni Budeusz bácsinak, hogy mikor érkezik a gyerek, ö már várta a felkai vasúti állomáson. Néha tiz-tizenöt fiút is hozott számára a vonat. Az öreg valami rejtélyes tudománynál fogva nyomban felismerte a sohasem látott gyereket ,és vitte magával a felkai tanítóhoz, Klehák Jánoshoz. Ott tanyáztak addig az alföldi fiuk, amig valamennyien összegyűltek, amikor Budeusz bácsi hosszú tótszékerekre pakolva a fiukat, elindult veliik a kanyargó hófehér országúton, amelyre sötét árnyékát veti a lomnici csúcs. Hej. micsoda mulatságos utazás volt az! Az ország különböző tájékairó! összegyűlt fiuk majd felvették lármájukkal az országutat. Az öreg Budeusz is tréfakedvelő ember volt. Azok közé a régi tanitók közé tartozott. akik nem arra helyezték a fősúlyt, hogy a gyerek féljen a tanulástól, féljen tanítójától! hanem hogy mindig jókedvű és egészséges legyen a növendék. Sárga, százesztendős kabátját, ernyős sapkáját és öreg esernyőjét az első nap megszerették a fiuk. Hát még amikor nevetni kezdett a szeme az okuláré alatt és szürke szakállát tréfásan mozgatta! A közbeneső falvakon, városokon áthaladva a hosszú szekerekkel, Budeusz tanitó jókedvűen kiáltotta: — Kinek kell magyar gyerek, vegyetek magyar gyereket! A szepességiekei nem nagyon kellett biztatni. Bélán, Merényben, Podolinban várták már a helybeli asszonyságok a Budeusz uram szekereit a községháza előtt összegyülekezve és kiválogatták a nekik való fiut. Nem közönséges kvártélyozás volt ez abban az időben. A szepességi asszonyok ugy szerették a hozzájuk került magyar gyereket, mintha valósággal édesanyák lettek volna. Vigyáztak rájuk, nevelték őket és keservesen megsiratták, amikor elmentek tőlük. Pompás vásári lárma kerekedett, amikor Budeusz uram ősz elején beállított a szekereivel. Az asszonyok — mert hisz férfi ilyesmihez nem ért — körülvették a szekereket és végigmustrálták a fiukat. Leghamarább adott tul Budusz uram az apró, nyápic gyerekeken. A derék asszonyságok a tudományukat akarták bemutatni az ilyenféle gyereken. — Nem ismer rá az édesanyja, ugy meghizlaljuk! — kiáltották és ölben vitték haza a kapálódzó kis magyar fickókat. Öröm érte azt a szepességi házat, ahová magyar gyerek került és a Budeusz uram szekerei gurultak tovább, végig a Szepességen, amig túladott minden rábizott gyereken. Az utolsónak maradottért folyt a legnagyobb harc. Azt szinte ingyen is vállalták volna az asszonyságok. De azt rendesen Budeusz uram tartotta meg magának. — Hadd legyen nekem is egy kis hasznom a dologból, — mondta ravaszkásan az öreg tanitó, Pedig nem cselekedett soha semmit se haszonért. . . . Vájjon megvan-e még a gyereklicitáció? — gondolta magában Pázsmáti János, amint fiacskájával leszállott a vonatról a poprádi állomáson. Hát az első ember, akit az állomás előtt megpillantott, senki más nem volt, mint az öreg Budeusz. Nini, még a sárga kabátja is a régi. Az esernyője, — biz' isten a régi esernyője a kezében ós fején az ernyős sapka. Csak mintha á szakálla lett volna fehérebb. Ott állott az öreg és gusztálta a vonattal érkezőket. Már el is fogott egy buksi kis íiut, akit kézen fogva vezetgetett. Pázsmáti a fiacskájával nagy örömmel sietett az öreg tanitó felé és vigan rákiáltott: — Budeusz bácsi, emlékszik még rám? Az öreg tanitó nyugodtan végigmustrálta az előtte álló megtermett úriembert, aztán a kis fiúra esett a tekintete, majd hanyagul vállat vont. — Honnan a macskából emlékeznék? (Nem szerette azokat az apákat ,akik ma-