Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

19Í2 április ? DÉLMAGYARORSZÁÖ íi jutottak el a francia vigjáték egységes játszási stílusáig. Ezt sokszor éreztük ma is'. A főbb szerepeket Harsányi Margit, Wirth Sári, Szohner Olga, Almássy Endre és László Tivadar játszották. Félmillió koronáért barakkokat építtet a város. — Karátsony államtitkár leirata. — (Saját tudósítónktól.) Eddig az volt Szegeden a szokás, hogy a gyakorlatokra bevonuló tartalékosakat magánházaknál helyezték el. Azelőtt a külvárosi háztulajdonosokat kötelezték arra, hogy a törvényben megállapított nevetségesen csekély dijért szállást adjanak, az utóbbi időben azonban már a belvárosi házak tulajdonosait is kötelezték szállásadásra. A belvárosi háztulajdonosok eleinte szerettek volna kitérni e kötelesség alól, amely kényelmetlen és kellemetlen volt, de minden igyekezetük hiábavalónak bizonyult, mert a törvény végtére is törvény és azt végre kell hajtani. Miután másképen nem tudtak segíteni magukon a háztulajdonosok, kénytelenek voltak a tartalékosokat saját költségükön szállodában elhelyezni. Ezen az állapoton már régóta változtatni akart a hatóság. A tanács ugy vélte onvosolni a bajokat, hogy tervbe vette barakkok építését az átvonuló tartalékosok részére. A mérnökség már iki is dolgozta a terveket, a melyek szerint a Cserepessoron épitenének nyolc, kőből épült barakkot, amelyeknek mindegyike kétszáz ember befogadására lenne alkalmas. Eszerint 1600 embert tudnának az épületekben elhelyezni. A befogadó képesség meg is felelne, mert ezidöszerint 4500 tartalékos jön minden évben Szegedre, de három turnusban. Tavasszal is, nyáron is, őszszel is 1500—1500 tartalékos vonul be 'fegyvergyakorlatra. A tanács a tervről értesítette a honvédelmi minisztert, akitől megkérdezte, mennyivel járulna hozzá évenkint a barakk építéséhez, illetve mekkora bérösszeget fizetne a barakkok használatáért. A honvédelmi miniszter megbízásából most Karátsony államtitkár felelt a tanáfcsnak. A leiratban, amely szombaton érkezett meg Szegedre, azt irja az államtitkár, hogy a hadiigymniiszterrel történt megállapodás szerint hajlandó a honvédelmi miniszter is évi 3000, a hadügyminiszter is évi 3000 korona bért fizetni a barakkok használatáért és kötelezi magát mindegyik minisztérium arra, hogy huszonöt éven keresztül fizeti a városnak ezt az összeget. Kiköti az államtitkár azonban azt is, hogy abban az időben, amikor nincsenek a barakkokban tartalékosok, azokat más csapatok elhelyezésére is föllehet használni. A barakkok épitése a városnak 560.000 koronába kerülne. Ennek az összegnek az ánnu'tása, valamint-a tisztek elszállásolásának az évi költsége összesen 62.000 koronát tesz ki. A gyakorlatra bevonuló tartalékos tiszteket ugyanis a város szállásolja el a szállodákban, ahol értük naponkint és íejenkint két koronát fizet. Ebből az összegből a hadvezetőség mindössze hetven fillért térit meg. A 62.000 koronának nem egészen tiz százalékát fizeti tehát a két minisztérium, a íönmaradó 56.000 korona fedezéséről tehát a városnak kell gondoskodnia. Miután a barakkok épitésével a háztulajdonosok szabadulnának meg egy kényelmetlen tehertől, a törvény alatt ugy gondolkoznak, hogy az emiitett összeg egy részét a háztulajdonosoknak kellene fizetni. Két alternatív megoldási mód van erre. Az egyik terv szerint a háztulajdonosok a házbérjövedelem egy százalékát fizetnék megváltási dij fejében, a másik megoldási terv szerint pedig a Kiskörúton belüli házak tulajdonosai évi 25, a két körút között lévő házak tulajdonosai évi 15, a Nagykörúton tul lévő házak tulajdonosai évi 8 koronát fizetnének azért, hogy ne szállásoljanak el katonákat a házaikban. A pénzügyi bizottság, amelynek a katonai ügyosztálya beterjeszti a honvédelmi államtitkár leiratát, a közeli napokban foglalkozni fog már a kérdéssel és dönteni fog afölött is, mennyivel járulnak hozzá a háztulajdonosok a barakkok épitési költségeihez. A pénzügyi bizottság határozata természetesen nem lesz végleges, mert az ügyben a közgyűlés határozata lesz a döntő. Alkoholisták és antiaikohoiisták. (FOREL ÉS A CIPESZAPQSTOL.) Forel Ágost, a világ'hirii svájci tudóshumanista, az emberiség ideális haladásának egyik világbajnoka, alkoholellenes szabadelőadásaiban előszeretettel mondogatja: — Engem egy cipész tett absztinenssé. — Forel hosszabb ideig igazgatója volt a Zürich melletti nagy svájci országos tébolydának. A Burghölzlin levő intézet felé vezető ut mentén pedig ezidőben egy Krisztus-íejü alacsony, sovány, még fiatal családos-ember verte a kaptafát. Kis üzletének ajtaja-ablaka az útra nyílt, melyen munka közben gyakrabban láthatta: hogyan viszik több-kevesebb fékezéssel, rendszerint kocsin, az alkoholizmus folytán elmebeteggé lett szerencsétleneket az intézet felé s hosszabb idő múlva miként térnek ezek vissza józanul, békésen, egészségesen, szabadon. Az emberszeretet őserejü nemességgel lüktetett a jelentéktelen testalkatú emberben, aki egy napon egyszerre csak beállított a tébolyda igazgatójához s Forelt arra kérte: engedné meg neki, hogy az alkohol betegeivel megismerkedhessek és őket gyakrabban meglátogathassa. Forel kérdésére aztán megokolta nagy óhaját: ezeknek a szerencsétleneknek a lebkökre akar hatni s arra akarja őket bírni, hogy az intézetet elhagyva, első utjok hozzá vezesse őket. Forel ekkor még mérsékelt ivó volt. A mi cipészünk azonban már felhagyott a napi egy-két deci könnyű bor élvezésével is, házából száműzte az alkoholt s magában: Istenének és önmagának örök fogadalmat tett, hogy egész életén át teljesen absztinens lesz. Az előtte elvonuló sötét képek érlelték elhatározását s bár maga soha szenvedélyes ivó nem volt s igy az alkoholizmus testet-lelket romboló veszedelme nem fenyegette: a teljes önmegtartóztatást példaadásul kény szeri tette önmagára, nem akart olyan pap lenni, aki nyilvánosan vizet prédikál és titokban bort iszik. Az alkoholizmus betegeivel megbarátkozott s mikor ezek az intézet elhagyásával fölkeresték: mégfogadtatta velők, hogy soha többé egyetlen egy csöpp szeszt se bocsátanak le torkukon s később velők alkoholellenes egyesületet alapított, melynek fővédője ekkor már maga Forel lett, akit a cipésznek valóban apostoli eljárása mihamarabb teljesen megtérített: Forel agitálása folytán aztán nemsokára megalakítják az első svájci alkoholellenes menhelyet s ennek gondnoka (Hausvater) a legméltóbb, leghivatottabb „térítő": a mi cipészünk lett. S ma is — tizennyolc év múlva — gyönyörű hivatottsággal, igen szép eredményekkel vezeti ezt a humánus intézetet, amilyen azóta Svájcban már tiz alakult. (KI — „ALKOHOLISTA?") Nálunk Magyarországon is bizonyára nagyon sokan tiltakoznának az ellen, hogy alkoholistáknak minősíttessenek, amiért asztalukon bor, sör, s holmi „jófajta", „tiszta" szilvórium, likőrféle is szerepel. Egy-egy pohár habzó sör, vizzel vegyitett liamisitatlan bor, pecsenye mellé arany szinü ófajta Noe-nedü, a fekete kávéhoz gyüszünyi páliinka, vagy már ebéd előtt is appetitoriumul: mindez a jól étkező embert csak nem avatja még alkoholistává? Hiszen ez csak „rendes" ivás, „mértékletesség", melyet az egészséges szervezet nemcsak elbir, de meg is kiván, velejárója az életnek, amelybe fölnevelődtünk s a melyre való hajlamainkat már több évszázados örökségül hoztuk e világra. S lia olykor — valami kinálkozóbb alkalomkor — sűrűbben is telik-űrül a pohár: az idegeknek ez a „felvillanyozása", ez a vidám mesterséges rózsaszinü fátyol, melyet édes illúziókeltésül, búfelejtőül a való élet elé varázsolunk: ez csak nem tekinthető annak az alkoholista nivónak, mely aztán már oly könnyen levezető lépcsőfoka az — alkoholizmusnak?! Pedig, bár sokaknak ez az életmód látszólag, sőt tényleg is meg nem árt, aki ily rendszeresen szeszélvező, az már többé-kevésbé mégis csak alkoholista, mondjuk: mértékletes alkoholista, de az, mert hovatovább mindinkább megkivánjia, sőt megköveteli szervezete a bizonyos napi mennyiségű szeszt, mint ahogy a dohányos ember naponkint a maga szivar-, cigaretta-, vagy pipa-kvantumát. A rendszeres ivás: szokásává, második természetévé vált s a megszokást a szenvedélytől — sok szomorú példa bizonyltja — gyakran csak az a hajszál választja el, melyen tul a józan élet veszedelmes örvénybe, sőt örök sirba is esik. Tagadhatatlan, hogy az alkohol sokaknak kellemes órákat szerez, nem is árt meg nekik, s bizonyára az ellentábor jóhiszemű túlzása, hogy a bűnnek, nyomornak, lelki és testi degeneráltságnak voltaképeni szülőanyja az alkohol démona, de, hogy ez legveszedelmesebb tényezője a szellemi, erkölcsi és testi züllésnek, szenvedéllyé válva, betegséggé fajulva pusztításaiban a legborzalmasabb: börtöneink, tébolydáink, szegény-, és lelencházaink, kórházaink és — mind sűrűbben szaporodó s mind nagyobbá és díszesebbé váló pálinkás-üzleteink bizonyítják. Az absztinensek minden rendszeres ivót alkoholistának tekintenek, maguk a mértékletes ivók azonban csakis az iszákosokat, akik ugyan szintén hangoztatják, még pedig a napnak, sőt még az éjszakának is minden kínálkozó órájában az absztinens-jelszót: Le az alkohollal!, de csak oly értelemben, bogy le — a torokba. (MAGYAR ALKOHOLELLENES EGYESÜLETEK.) Nem az alkohollal való élés, de a visszaélés eredményezte a humanizmus jegyében azokat a mozgalmakat, melyek az alkohol elleni küzdelmet ma már vilgharecá növelték. Az alkoholellenesek tábora egyre nő s lelkes csapatai a világ minden részében vannak. Azért ugyan az emberek a világ minden részében isznak s valószínűleg inni is fognak, mig a világ világ lesz, de áldásos hatása máris van a józanság körüli toborzásnak, sőt egy egész ország: Norvégia, melynek népességét épen az alkohol már-már a züllés szélére juttatta, az utolsó félszázad alatt alkoholellenes intézményei által a józanság folytán! szakadatlan fejlődés, a jólét egészséges virágzásának utánzásra méltó szép példáját nyújtja. Az emberek még mindig isznak ezen a földön, de egyre terjed az alkohollal való visszaélés lelket-testet romboló, gyilkoló hatásának elrettentő ösmerete, a köztudatba mindjobban beékelődik, hogy vannak nemesebb, igazabb s hatásukban csakis gyógyító élvezetek, szebb, lélekemelőbb és mindezért s mindenekfölött egészségesebb szórakozások, mint a — szesz. S ezek nem rövid időre és későbbi eltompulás árán élénkitik a gondolkozást, üdítik a lelket, a kis gyönyörért soha nem szednek nagy lelki és testi adót, de csakis gazdagítják lelkivilágunkat s igy a lélek porhüvelyébe is erőt varázsolnak. Nálunk az Országos magyar alkoholellenes egyesület volt az első, mely megalakult s követte Forel védnöksége mellett a Good Templar világrend magyarországi ághajtása. Ezekhez alakultak egyes kisebb alkoholellenes munkás- és más egyesületek. Legújabban Országos mértékletességi szövetség alakult, még pedig — s ez nem tréfa