Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-06 / 81. szám

1912 III. évfolyam, 81. szám Szombat, április S iftzpontl szerkesztős^ is KiadóKí ca Korona-utca 15. szám al Szeged, Budapesti szerkesztőség é Városház-utca kiadóhivatal IV., . szám cra ELÖFIZETESl AK SZEGEDED egész évre . R 24'— féiévre ... R 12 negyedévre . R (,•— egy hónapra R 2 Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőset 305 (adóhivatal 83* Interurbán 3f>5 Budapesti szerhesztösea telefon-száma 128—12 Bojkott Horvátországban. A királyi Mztos íhatalma alá rendelt Horvátországban bijkottot Mrdetnek Magyarország ifiíten. A legfurcsább valami ez, ami a képzelet világába .elfér. Ha bojkottálunk valakit, .akivel eddig jól éltünk, egyetértésben voltunk, összeköttetésben állottunk: jó. De a bojkottot .azok pendítik meg, akiknek politikai törekvése ebben az egyben csúcsosodott össze: elszakadni Magyarországtól. Keresni valamely államformát, amely kettészakítja azt a közjogi egységet, amely Magyarországgal évszázadok óta fennáll. És ép ezek a törekvések, amelyek a fékevesztett agitáció fokáig jutottak, tették kikerülhetetlen kényszerűséggé, hogy az alkotmánybiztositékokat Horvátországban egy időre fölfüggesszék. És akik eddig oly magasra szították a magyar gyűlölet piszkos tüzeit, — azok kezdik most a bojkottot Magyarország ellen? Magyarországnak azonban vannak, tagadhatatlanul. gazdasági érdekei Horvátországban, s azért egész könnyelműen nem lehet elhaladni a kérdés mellett; árthat-e nekünk ez a bojkott, s ha igen, többet árthat-e, mint amennyi veszedelmet jelentett volna, ha a horvát politikát továbbra is szabadjára hagyják? Á dolog ugy áll, hogy Horvátországban kétféle emberek vannak: lármás, népszerűséget hajhászó, felelősség nélkül agitáló politikusok — és dolgozó, komoly produktív emberek. Hogy ez a kettő nemcsak Horvátországban válik el szervesen egymástól, mutatja, hogy egy időben Magyarországon is egész mást jelentett a jelszavakkal dolgozó politikai többség, — és a politikát kerülő, attól megcsömörlött, józan, gazdasági munkát végző többség. Melyik többség az igazi? Az első terrorizmussal, az ellenvélemények megbélyegzésével, kurjongatással egyideig fenn tudja tartani a maga hatalmát, de rövid idő alatt megnyilatkozik és felülkerekedik a másiknak ereje, fensőbbsége, értéke. Lehetséges-e, hogy a horvát iparos, a horvát gazda, a horvát kereskedő teljesen odaadja magát annak a jelszó-tolzódásnak, annak a demagógiának, amely odalenn pihenőt nem tart. Ellenvéleményt nem hangoztat; ott is, a már nem ismeretlen módszerrel, hazaárulónak nyilatkoztatták mindazokat, akik a demagógiával verbuvált többség politikájának alá nem vetették magukat. Ez a megfélemlítés okozta azt a látszatot, mintha a szábor többsége a nemzet közvéleményét fejezné ki. Mihelyt azonban ennek a terrornak elveszik a fegyvereit, az ijes'ztgető szerszámait: a lidércnyomás alól fölszabadul józanság hamar érvényesül és foglalja el az . uralmát. És különösen hamar ébred a helyes öntudatra a gazdasági élet, amely a jelszavakból nem tudja fentartani magát és amelynek higgadt emberei nagyon jól tudják; amennyi érdeke Magyarországnak Horvátországban van, — ugyanannyi, ha nem több, érdek köti őket Magyarországhoz is. Senki se rajong az erőszakért, különösen, ha azt a huszadik század második, évtizedében kell a közszabadságok rovására alkalmazni. A béke se modern igazságszolgáltatási eszköz, — mégis alkalmazni kell azokon, akik a rend- és törvénytisztelet kellő fokára nem jutottak el.. Kegyetlen dolog a sajtószabadság felfüggesztése, a gyülekezés korlátozása: akik. megkapták, maguk szolgáltak rá. És ha a magyar politikusok közül akadnak, akik. ezekkel a kivételes rendszabályokkal szemben a szabadságjogok papjaiként akarnak szerepelni, —. azoktól röviden meg, lehet kédrezni: vájjon helyesebb lett volna-e tovább alkalmat adni arra, hogy a Magyarországtól való elszakadás propagandája még jobban érvényesüljön, s egyszer a tartománygyiilés határozatában is kifejezésre jusson? Az abszolutizmus, amelyre a horvát állapotok teljesen megérettek, azt fogja eredményezni, hogy a közvélemény meglátja: hová vezetett. a népszerüséghajhászás politikája. Amikor pedig kiábrándul abból, fölszabadul a hazafiságot kisajátító politikusok terrorizáló hatalma alól és visszatér ahoz a politikához, amely a Magyarországgal való béke és megértés elvén áll, s nem igyekszik széttörni a törA szemek mélyén. Irta André Salmon. — Miért vezetett Florence szeszélye épen abba a Loing partmenti faluba, amit azóta se láttam? Ha akkor oda nem megyünk, ma is még boldogan együtt vagyunk. Meglepetve tekintettünk Róbertre, ki most félredobva ecsetjét, felsóhajtott: — Történeteitek juttatta eszembe szegény kicsikét. Pedig ritkán gondolok reá. Tizenöt éve már! Vájjon mi lett belőle? — Florence egy kis modell cm volt. Édes és szép. Magam sem tudom, hogyan vált a kedvesemmé, de tudom, hogy szerettem. Április volt. Műtermeim ablakai virágosak voltak és beragyogott a napsugár. Florence rövid szoknyácskában, borzas fürtökkel dúdolgatott körülöttem. \ dohányszeiencében kétszázhatvan frank pihent, úgyszólván az első keresetem. Bobíche apó arcképét festettem meg s az öreg ennyire becsülte tisztes ábrázatját. —• Florence, Bobiche apót elmulatjuk! Holnap megyünk. Ahogy akarsz! Hajón, vasúton, vagy omnibuszon. A nyakamba ugrott. — Sikkes vagy! Hova menjünk? — Seringetamba . . . — Miért ne inkább Moretbe, vagy Marlothebe? Reggel útra keltünk. Egy hétig usztunk a boldogságban. Szerelem és munka! Rettenetes képeket mázoltam, amelyekre büszke voltam. Florence egész nap dalolt és tele szájjal csókolóztunk. Idil volt, valóságos idil. Egy este hazatérőben, a falu kis 'kávéházának ablakán nagy plakát hirdette, hogy a hírneves Sumara professzor, illuzionista és magnetizáló, miss Arabella segítségével előadást tart. — Elmegyünk, szivem? — könyörgött Florence. Elmentünk. S ezt soha sem sajnálhatjuk eléggé. Sumara professzor megjelenésekor már nagy hatást keltett. Szinte félelmetesnek találtam a hosszú, vékony fickót, kísértetiesen sápadt arcával s fekete hajsörénye alatt nyugtalanító, különösen mély, lobogó tekintetű 'szemeivel. Miss Arabella is megjelent, mélyen kivágott ruhában. Sumara médiumát csakhamar mély álomba hipnotizálta. Rövid,' gyors mozdulatai és főként tekintete még engem is impresszionáltak. Pedig tudtam, hogy sarlatán. Mennyire természetesnek találhattam tehát, hogy Florence, mint egy ijedt kis galamb, riadtan simult hozzám . Miss Arabella pontosan felelt a felvetett kérdésekre. De valaki mégis azt morogta: Humbug! Sumara professzor erre igy szólt: 1 — Hogy a hallgatóság szkeptikus tagjait meggyőzzem, kérem bármelyikük szives segítségét ! Florence dideregve a fülembe súgta: — Én megyek! És mialatt visszatarthattam volna, már felszaladt az emelvényre. — Pontosan meg fogom mondani, hogy őnagysága mire gondoj. Sumara hosszú kezét a kicsike fehér homlokára fektette és várt. Florence elaludt s telke legtitkosabb gondolatait átszolgáltatta az embernek. S ekkor a fickó hirtelen előrehajolt s Florence kis kezeit átszorítva, felébresztette médiumát, rettenetes tekintetével mintegy a lelkébe vésve: Semmit se mondjon, kis oktalan! Florence megrázkódott, felnyitotta a szemeit és kábán dadogta: — Nem . . . Fülsiketítő lárma, fütyülés, a professzornak és miss Arabellának szökni kellett s csak akkor tértek vissza, miikor a terem üres volt. csak én maradtam ott Florence-t ápolva, ki idegrohamot kapott. Ah! Florence, kis Florence, minő démoni erő kapott meg . . . S ha valóban vétkes voltál, minő erő kényszeritett lelked feltá'rá-