Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-16 / 88. szám

1912 Hl. évfolyam, 88. szám Kedd, április 16 áözponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ra Korona-utca 15. szám ca Butapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c.aa Városház-utca 3. szám c=> ELŐF1ZETESI AR SZEüEDEft egész évre . R 24-— félévre . . . fi 12negyedévre . R 6'— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 fillér. ELÖF1ZETES1 AR VICEKEN: egész évre fi 28 — félévre ... fi I4-— negyedévre . fi V— egy hónapra fi 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEi'LK-aiAft: Szerkesztősei 30i Kiadóhivatal Í3t Interurbán 305 Budapesti szerkesztőse^ leieíon-száma 128*—ti1 Eszméljenek. A többségre mért keserves türelmi próba, ugy látszik, a végét járja. Az obstrukció lelkiismertlen tobzódása már elérte azt a fokot, ahol máf a többségre nézve nemcsak politikai és morális lehetetlenség, de egyenesen fizikai fájdalomérzés a garázdálkodást tovább tűrni. Minden hur elszakad egyszer magától, hát még az, amelyet oly vad erőszakkal tépnek, szakgatnak a ,.küzdők" naprólnapra. A többség elfogyó béketürésének sokféle jelenségét látjuk. Csak természetes és érthető, hogy az akaratnyilvánításban kilenc hosszú hónap óta megbénított munkapárt kezdi alaposan megunni a frivol játékot a nemzet legszentebb érdekeivel. Mi értjük és méltányoljuk a többség ingerült kedélyállapofát. Eszünk ágában sincs oltogatni boszuságának, maholnap kitörő haragjának lángolását. Nem bölcsnek, hidegvérű hüllőnek kellene lenni, ha örökön-örökké csak elnyelné többségi létének keserveit; ha mostani, megalázó helyzetén nem igyekeznék a maga idejében változtatni. Ma az obstrukciós táborból szemrehányófág emlegették, hogy a munkapárt kételkedő, csipkelődő, támadó kedvében ván; hogy az obstrukció pusztításain érzett hazafias keserűség még sohasem nyilvánult oly élesen, mint most. A parlamenti harcmodornak a megenyhülését, — mint ők mondták — a megkomolyodását kivánják azok, akik vandálok módjára dúlták fel a képviselőház rendjét és funkcionáló képességét; s akik a magyar nép szivéből kiölnek minden szeretetet és becsülést a parlament iránt. Száz zsarnoki hatalom nem áshatja ugy alá az alkotmányosságot, mint ahogy aláássa a. mostanihoz hasonló egy obstrukció. A munkapárt azon fiatal tagjának, aki a zárt ülésben hipokrizist lobbantott a „küzdők" szemére, tökéletesen .igaza volt. Nem farizeuskodás-e, ha jámborul emelik szemüket az ég felé azok, akiknek lelkén szárad, hogy a nemzet és képviselőháza között maholnap megszakadnak az érdeklődésnek ós rokonérzésnek legutolsó szálai is; ha a polgárok már nem is igen ügyelnek arra, ami a parlamentben történik, mert közönséges lovardának a színvonalára sülyedt le a magyar törvényhozás megszentelt csarnoka, ahol — a nemzet szivében, a nemzet legnemesebb érzelmeiben napról-napra véghezvitt pusztítás által — a népjogok kiterjesztésének örve alatt a parlamentárizmus lejáratásának munkáját végzik megtévelyedett hazafiak. Ha csak a jelenlegi többség életéről, megtámadott egzisztenciájáról volna szó — akkor is jogosítva volna ez a többség, hogy bárkivel szemben megvédje a maga bőrét. Ám itt nem pusztán a munkapárt életéről, ennél sokkal drágább, maradandóbb és ideálisabb javakról van szó: az országnak nyugodt, zavartalan továbbfejlődéséről; a nemzeti jellem elzüllésének megakadályozásáról; a nemzetnek a parlamentáris kormányformába vetett hitéről, mely ha elvész, akkor annyi száz esztendő óta hiába élt, gondolkodott és cselekedett nagy magyar hazafiaknak a magyar alkotmányért buzgó egész légiója. A munkapárti többség, amelyet a nemzeti akarat dolgozni, építeni, alkotni, sebeket gyógyítani küldött a parlamentbe, kilenc hónap óta állja egy nagyon cinikus, mert meggyőződés nélkül való obstrukció szekatúráit és léha játékait. , Csuda-e, ha türelmének fonalai elszakadoznak? Csuda-e. ha megelégelte a nérna szenvedést, a néma borzadást az obstrukció pusztításairól? Csuda-e, ha ereje, igaza, a gondviselésre bizott fontos nemzeti érdekek tudatában az a szándék érlelődik meg mindjobban benne, hogy a kutyaharapást a kutya szőrével próbálja meggyógyítani? Vezére mély hazafias bölcseségében, tiszta szándékában^ gazdag tapasztalatok szűrőjén át desztillált államférfiúi belátáA modern dráma és modern szinpad. (Szemelvények egy értekezésből.) Irta Strinflbevg Ágoston. A színházat és ra művészeteket általában már régtől fogva a szegények bibliájának tekintem, képeskönyvek azok számára, akik irott és nyomtatott könyveket nem tudnak olvasni s a színpadi szerzőket prédikátoroknak, akik a kor eszméit terjesztik olyan népszerű formákban, hogy a középosztály, minden idők leghálásabb színházi publikuma, sok fejtörés nélkül is megértheti, miről van szó. Épen ezért a színház iskola: az ifjúság, a félmüveitek és a hölgyek számára, akikben megvan az alaesonyrendü képesség arra, hogy magukat megcsalják és megcsalni hagyják s odaadják magukat a költő szuggesztióinak. "Korunk, melyben a csökkevényes, tökéletlen, a fantáziának alávetett gondolkodást az elmélyedés, vizsgálódás, kísérlet váltja fel, nem látszik alkalmasnak a színházra. mely ép ugy, mint a vallás, kihalt formának tűnik fel előttem vagy legalább olyannak, melynek élvezésére nem rendelkezünk a megfelelő előfeltételekkel. Ezt a felfogást megerősíti az a hatalmas színházi krízis, mely egész Európán végi gyónni s nem kevéssé megerősíti a^a körülmény is, hogy azokban a kulturországokban, melyek korunk legnagyobb gondolkodóit vallhatják magukénak, t. i. Angilában és Németországban megj halt a dráma, amint a többi szépmüvészeI tek is. j Más országokban viszont azzal akarják életre galvanizálni a drámát, hogy a régi formát korunk uj eszméivel töltik meg, de egy, részt ezeknek az eszméknek nem volt még annyi idejük, hogy eléggé népszerűek legyenek a nagyközönség számára, másrész pedig a pártküzdelmek annyira felizgatták a kedélyeket, hogy nem találhat tiszta műélvezetet a színházban az a párt. melynek ifieggyőződései ellenkeztek >az Íróéval s ahol egy tapsoló vagy fütyülő többség a maga nézeteit ünnepli, vagy a magáéval ellenkezőt dorongolja le, továbbá ennél a próbálkozásnál az uj bor szétdobta a régi-régi üvegeket. Uj művészetre, a régi tormák modernizáló-, sáru, a régi meggondolások revíziójára van tehát szükségünk. Egy-két dologról elmondom alább nézeteimet. A jellem szó az idők folyamán többféle értelmet nyert. Eredetileg a lélekkomplexuni uralkodó alapvonásait jelentette és gyakran összetévesztették a temperamentummal. Aztán a középosztály szólama lett, melylye! az automatákat jelölték meg, aki egyszer és mindenkorra állva maradt a maga természetével, vagy az életben mindig csak egyféle szerepet vállalt; ezeket egy szóval jellemeseknek nevezték, mig a fejlődésképeseket, az élet folyamának ügyes hajósait, akik nem felvont és merev vitorlákkal haladtak, de a szélrohamokkal vitették magukat, röviden jellemteleneknek hívták. Ezt a szót természetesen megalázó értelemben használták, inert nehéz volt ezeket a jellemtelen embereket fachokba osztani, regisztrálni, örökösen figyelni. A jellemről, a lélek mozdulatlanságáról való közpolgár ifelfogás felvonult a színpadra is, mely mindig a közpolgárt uralta. Jellem tehát csak kész és befejezett ur lehetett, aki változhatatlanul részeges, tréfálkozó vagy szomorú volt s a jellemzéshez csak még egy kis testi fogyatkozás kellett, teszem azt lúdtalp vagy ó-íáb, esetleg vörös orr, vagy volt a derék urnák egy állandó szólama, például: „Ez csinis", „Barkis szereti az ilyesmit" vagy ehhez hasonló. Az embereket még a nagy Moliére is ilyen szimpláknak ábrázolja, Harpagon csak fösvény, holott a fösvénysége mellett nagyszerű pénzember, kitűnő családapa, agilis hitközségi tag is lehetne s ami még ennél rosszabb, az ő „hibája" nagyon is hasznos vöjének és leányának, akikre tetemes örökség marad utána és épen ezért nem is szabadna ócsárol* niok őt, ha kissé későbben is kelhetnek egybe. En nem hiszek az egyszerű színházi ' jellemekben. És az írók sommás végzését a karakterek fölött: ez buta, ez brutális, ez féltékeny, ez fösvény stb. kell, hogy minden naturalista visszautasítsa, mert azok tudják, ! milyen gazdag a lélekkomplexum s érzik, hogy a „bűnöknek" van másik oldaluk is, amely nagyon hasonlít az — erényhez. Realistáink szakítottak a monológgal, mint valószínűtlennel, pedig ha kellőkép motiváljuk, pedig ha valószínűvé tesszük, pompásan 1 beválik és előnyösen használható. Nagyon