Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-14 / 87. szám

6 Jóban pedig ezalatt felnyitották igen elegáns, saindenfóle uti vignettával leragasztott bőröndjét. Az átkutatás tüzetes eredményéről még nincs hir, dc az első pillanatban feltűnt, hogy mindkét bőröndje tele volt amerikai titkos, speciális gyógyszerekkel, kis dobozokkal és üvegesékkel, ugy látszik, hogy ezzel-is ügynökösködött. A vakmerő és veszedelmes szélhámost át fogják adni a bécsi rendőrségnek. SZINHAZ,_MŰVÉSZET Színházi műsor. Vasárnap délután: Csitri, vígjáték. — Este:A kis báránykák, operett. (Bérletszünet). Hétfő: Luxemburg grófja, operett. Király Ernő vendégfelléptével. (Páros »/s ) Kedd: Kis gróf, operett. Király Ernő vendégfelléptével. (Páratlan J/s). Szerda: A leányvásár, operett. Király Ernő vendégfelléptével. (Páros «/»)• Csütörtök: Cárnő', szinjáték, a szegedi tüzelték javára. Bemutató. (Bérletszünet). Péntek: Cárnő', szinjáték. (Páratlan s/a)Szombat délután: Rang és mód. (Ifjúsági előadás). — Este: Cárnő', szinjáték. (Páros i/8). Vasárnap délután: Szép Heléna, operett. — Este: A görög rabszolga, operett. (Páratlan J/8). Hétfő: A kis báránykák, operett. (Páros */8). Kedd: Hoffmann meséi, opera. (Páratlan J/a). Szerda: Cárnő, szinjáték. (Páros 2/8). Csütörtök: Berkovicsné, operett. Bemutató. (Páratlan »/s). Péntek: Berkovicsné, operett. (Páros 1/s). Szombat délután: Nagy diákok, a szünidei gyermektelep javára. — Este: Berkovicsné, operett. (Páratlan a/sb Vasárnap este: Berkovicsné, operett. (Bérletszünet). Látogatás Asta Nilsennél. (Saját tudósítónktól.) Egy színésznő, akinek az egész világon tapsolnak; aki Budapesten, Párisban, Szentpétervárott, vagy akár Szegeden csak olyan népszerű, mint a hazájában, Kopenhágában. A mozi-drámák világhírű hősnőjét ki ne ismerné? KI ne gyönyörködött volna még a film-művészet e Dusejának, vagy Sarah Bernhardtjának érdekes arcában, mélytüzű szemeiben, hajlékony karcsúságában, arcának és mozdulatainak kifejező játékában? Asta' Nielsen művészete internacionális, líem egy nemzeté, hanem az egész világé, amelyet dicsőséggel jártak be az ő celluloidlemezen megörökített és vászonravetett alakításai. Ez a kedves, rokonszenves és nagyszerű színésznő, aki egy újfajta, a legújabb művészet szolgálatába szegődött, dicsőséget szerzett dán hazájának s Helsingforstól a Fokvárosig mindenütt vannak rajongói. Asta Nielsen neve ma külön fogalmat, sőt külön rangfokozatot jelent a kinematográf-müvészet világában s az ő személye mindig érdekes, sőt mindig aktuális is. Egy berlini ujságiró Kopenhágában meglátogatta a nevezetes szinésznőt s bizonyára mindenkit érdekel,, amit Asta Nielsen ez interjú során a maga életéről és művészetéről az ujságirónak mondott. — Az életemről és működésemről szeretne valamit hallani? Igazán nem sokat mondhatok magamról. Amint látja, itt lakom az óvárosrészben, ahol felnőttem. Ebben a városban, ahol nélkülözés, nyomor, gond és a bűn tanyázik, telt el gyermekkorom. De szüleim elhalmoztak még szeretettel és éppen azért szívesen emlékezem vissza gyermekkoromra. Itt, ebben a környezetben látom szemeim előtt az emberi nyomor megrázó, szomorú jeleneteit lejátszódni és ha — amint mondják — meggyőző, közvetlen erővel tudom az emberi fájdalmat, a szerencsétlen asszonyok és elbukott leányok szenvedéseit visszatükröztetni, akkor ezt a képességemet egyenesen gyermekkori megfigyeléseimnek köszönhetem. Már tizenkét éves koromban színházat játszottam, amiért anyánj rendeDELMAGYARORSZÁQ sen megszidott. Azonban szüleim, szerencsémre fölismerték a bennem szunnyadó szinjátszóképességet ós a királyi szinház iskolájába küldtek, ahol csakhamar a legszorgalmasabb növendékek közé küzdöttem föl magamat. Mint kész színésznő azután Kopenhágában néhány színházban játszottam. — Miért fordított hátat mégis a színpadnak, ahol annyi dicsőséget aratott? — Mert rendkívül érdeklődtem a mimika iránt és azt tapasztaltam, hogy a színművészetnek ezt a legfontosabb részét beszédközben a szinpadon nagyon elhanyagolják ; mert azt hiszem, hogy a némajátéknak, melynek — helyi és nyelvi határai nincsenek — beláthatatlan jövője van. Az a gondolat, hogy nemcsak hazám szük határain belül, hanem az egész világnak bemutathatom tudásomat, rendkívül csábított és valószínűen ez az oka annak, hogy legjelentékenyebb színészeink, mint Betti Nansen és Mantzius dr., a királyi színházak igazgatója is, az élőképek művészetét támogatják tehetségükkel. — És megtalálja a film-müvószetben becsvágyának kielégítését? — Boldog vagyok, amikor uj művészetem szolgálatában az apparátus előtt állok. Hálásan fogadom a számos elismerő leveleket, amelyek a világ minden részéből hozzám érkeznek és megerősítenek abban a hitemben, hogy tudomásommal nem alacsony művészetet képviselek és hogy a müveit közönség Ízlését, a művészietlen szenzációs képektől, más irány felé terelhettem. Amikor arra határoztam magamat, hogy ezután csak mint film-müvésznö működöm, egyidejűleg azt is eltökéltem, hogy a nóma-szinpadon is hü maradok a tiszta, nemes művészethez, ami annál könnyebb volt, mert Úrban Gad-ban, a kitűnő festőben ós iróban, ideális fölfogásomnak megfelelő, lelkes munkatársat találtam. Ő irta azokat az érdekfeszítő szép darabokat amelyekben művészetemet teljesen kifejleszthettem ós legnagyobb diadalaimat arattam. Közösen dolgozunk és egy uj darab keletkezésénél hónapokon át fej* lesztjük szerepemnek minden legaprólékosabb részletét. Igy történik meg azután, ha már a darab teljesen készen áll, hogy én ugy beleélem magamat szerepeimbe, hogy a próbákat már csak a többi közreműködő kedvóért kell megtartanunk. Hogy a fölvételeket most már nem a műtermekben, hanem a szabad természetben eszközlik, azt ön már bizonyosan tudja. Gyönyörű napokat éltem át kollégáimmal a szabadban. Az ember szive tágul, mikor a poros színpadi kulisszák helyett, a tágas égboltozat alatt, a szabad természet ölén gyakorolhatja istentől nyert művészetét. — És nem fárasztó ez a müvelet? — Hogy fárasztó-e sportszerű vonatkozásban ? Nem mondhatnám! Igyekezem ifjúkori ruganyosságomat és hajlékonyságomat megőrizni. Edzem magamat; megtanultam úszni és télen sem viselek köpenyt. Miután azonban szerepeimbe teljesen elmerülök és minden idegszálammal az alakítandó jellemhez ragaszkodom, a nagyobb jelenetekben gyakran kimerülök, szemeim megtelnek könynyel, a zokogás elfojt és jó ideig tart, amig végleg lecsillapodom. — Ugy hiszem, hogy a toalettkérdós is nagy szerepet játszik művészete gyakorlásánál ? — Mindenesetre, hiszen megtörténik, hogy egy darabban tizenötször is változtatni kell jelmezemet. Kollégáim már elnevezték 'a különleges szerepeimhez használt és összegyűjtött tárgyaimat „Asta Nilsen-muzeumnak." — És állandóan Kopenhágában szándékozik maradni ? — Egyelőre igen, noha Berlint is nagyon szeretem. Később talán ebben a pompás császárvárosban fogok letelepedni. Ezzel az érdekes beszélgetés véget ért. • Bécsben nem adják a „Györgyikét*. I A bécsi színigazgatók az utolsó években hoz1912 április 14. zászoktak ahhoz, hogy számon tartsák az uj magyar drámairodalmat is és kiválogassák belőle színházuk számára azokat, amelyek erkölcsi és anyagi sikerrel biztatnak. Csalódás nem igen érte őket 3 ennélfogva egyre nagyobb lett a kereslet Bécsből. Az idén is több magyar szinmü jutott bécsi szerződéshez, többek közt Szomory Dezsőnek „Györgyike, drága gyermek" cimü színmüve, amelynek a Vígszínházban oly szép sikere volt s amelyet többször adtak a szegedi színházban is. Szomory darabjának előadási jogát Weisse igazgató vette meg a Volkstbeater számára és már az idén színre akarta hozni a drámát. Ebben a hónapban kellett volna lennie a premiernek és az első próbákat már meg is tartották. A harmadik — vagy tán már a második próbán — azonban az történt, hogy Weisse igazgató végighallgatta a darabot és aztán minden különösebb ok nélkül lefújta, a próbákat, lefújta a bemutatót és ad acta tette a magyar iró színmüvét. Az igazgató tehát olyannak találta a Györgyikét, hogy be se mutatja Bécsben. Könyv az atyuskáról: Miklós cárról. (Saját tudósítónktól.) Az európai könyvpiacnak szenzációja az a könyv, amit egy Konni Zilliacus nevű orosz publicista irt az orosz forradalomról és ellenforradalomról ós amely most egyidőben német, angol és francia fordításban is megjelent. A könyvnek különös érdekes fejezete az, amelyik II. Miklós cárról szól. Zilliacus olyan személyekkel való érintkezés alapján rajzolja meg Miklós karakterét, akiknek alkalmuk volt közvetlenül érintkezniök a cárral. Ezek szerint a cár közepes értelmiségü, közepes képességű ember, aki azonban birodalmának ügyeiben meglehetősen jól van tájékozva, mindenesetre annyira jól, hogy felismerje, melyik politikai irányzat szolgálja az ő érdekeit. A cár számára a belügyminisztérium külön titkos újságot szerkeszt és ebből a lapból értesül a cár. Mindent tud az üldöztetést, a nyomort, uralkodásának minden alávaló bűnét. Igy ő nem csupán szemet huny az orosz bürokrácia tettei fölött, de helyesli, sőt részben irányítja is azokat. Miklós cárnak legnagyobb gaztette az orosz-japán háború volt. A háború közvetlen kitörése előtt Oroszországban kétféle diplomáciai szervezet létezett. Az egyik a hivatalos, a másik a titkos szervezet volt és az utóbbit maga a cár irányította, még pedig olyan módon és eszközökkel, hogy nem egyszer a saját külügyminiszterét is pironkodásra kényszeritette. Miklós cár féltétlen hive az abszolutisztikus egyeduralmi rendszernek. Ennek a meggyőződésnek már trónralópése alkalmával kifejezést adott és igen csalódtak azok, akik azt remélték, hogy II. Miklós uralma enyhébb és mérsékeltebb lesz, mint volt apjáé, III. Sándoré, a vasdespotáé. Már uralkodása elején keményen ellentállt annak a reformtörekvésnek, hogy a zemsztvók (helyi önkormányzati testületek) illetékességét és hatáskörét kiszélesítsék. Szigorúan abszolutisztikus politikát folytatott a cár mindaddig, amig egyrészt a háborús vereség, másrészt nagybátyjának, Szergiusz nagyhercegnek meggyilkolása Őt meg nem ingatták. 1905 március 8-ikán kiáltványt boesájtott ki a cár és ebből a kiáltványból az alkotmányosságnak halovány reménysugara csillogott ki. Ekkor hivták egybe az országos zemsztvó-gyülést, amely tiszteletteljes hangon bár, de határozottan állást foglalt a cár kormányának bűnei és visszaélései ellen. A zemsztvók feliratát egy tizennégy tagú küldöttség junius 19-én nyújtotta át a cárnak ós Miklós ennek a küldöttségnek végre határozottan megigórte a birodalmi duma egybehivását. A dumát még egy éven fceltij