Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-10 / 83. szám

1912 Hl. évfolyam, 83. szám Szerda, április 10 üízponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, s=i Rorona-otca 15. szám i=> ÉLdapesti szerkesztőség és kiadéhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=J íLÖFrZETESl AR SZEÜEDEft egész évre . R 24'— félévre . . . R 12' negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2' Egyes szám ára 10 fillér. ÉLÖFiZETESl AR VLDEREN: 9 TELEfON-SZAíl: egész évre R 28-— iélévre . . . R 14'— I Szerkesztőseg 305 cr^ Kiadóhivatal 83fr negyedévre . R 7-— egy hónapra R 2.49 interurbán 305 Egyes szám ára 10 fillér. A Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Egy baikánizü puccs. Véges emberi elme nem képes belátni, mi a célja az osztrák politikusoknak és az osztrák sajtónak, a Magyarország ellen minden téren megindított vandál háborúval. Ez az — immár évek óta tartó — hadviselés lépten-nyomon megsérti a genfi konvenció szabályait. Néhány évvel azelőtt megvolt az a mentségük, hogy a koalícióval állottak szemközt s hogy ama többség többségét az általuk rettegett 48-as politika hivei alkották. Hogy ez ismeretlen számoktól egy kicsit rettegtek s velük szemben résen voltak, még érthető. De mért folytatnak ugyanoly hévvel háborút egy teljesen megbízható 67-es többség s a legmegbízhatóbb 67-es politikusokból alakult kormány ellen. A genfi konvenció szabályai ellen vétett a mi ellenzéki politikusaink és lapjaink egyrésze is, mikor a királyi kézirat megvitatása közben azzal vádolta meg a kormányt, hogy politikai eljárásával — még pedig szándékosan — árnyékot vetett a leendő uralkodó alakjára. Ugyancsak a genfi konvenció szabályaiba ütközik egyik-másik ellenzéki csoportnak és ellenzéki hírlapnak az a veszélyes eljárása, hogy a horvát túlzókat védelmébe fogadja a magyar nemzetnek, — hogy ugy mondjuk — büntetőexpediciójával szemben. Talán a „büntető expedíciója" szót helytelenül használom. Nem is akarok vele mást és többet kifejezni, csak annyit, hogy azok a túlzó horvát politikusok, akik a magyar nemzet, de a maguk népe ellen is oly sok főbenjáró bünt követtek e! évek hosszú sora óta, — a büntetést, a megtorlást valóban megérdemelnék. Deák Ferenc horvát politikája a horvát nép nemes, ideális, szép tulajdonságaiból indult ki, amelynek háláját örökre kiérdemelni hitte a politikai nagylelkűségnek azzal a nagyszerű cselekedetével, amelyet abban az időben a „fehér lap" nyújtásának hívtak. Nem az ő müvének a hibája, ha későbbi évtizedek napfényre hozták annak fogyatkozásait. Hogy állhatott volna meg az idők* viharaiban oly alkotás, amelynek előfeltétele egy nemesen és ideálisan gondolkozó, hálás horvát nép volt; holott mi, úgyszólván a nyolcvanas évek elejétől (a cimersértés idejétől) fogva ugy ismertük meg a horvát nép egynémelyik részét, mint önzőt, falánkat, izgágát, háládatlant, a magyar nemzettel szemben örökösen fészkelődőt. A horvát nép zöme nem ilyen. A horvát nép zöme ma is tiszteletben tartja nyolcszáz esztendőnek az együtt kiállott szenvedéseit s az együtt átélt örömeit. A horvát nép túlnyomó nagy többsége ma is távol áll attól, hogy szentségtörő kézzel megbolygassa az állam-közösséget, amelyben évszázadok óta egymással élünk. A horvát népnek e hozzánk hü maradt, de politikai szélsők és politikai kalandorok által félrevezetett részét, ki kell szabaditanunk a magyarellenes pártok körmei közül. Addig kell kiszabadítani őket, ámig nem késő, mig a lelkiismeretlen és vakmerő izgatás forradalmi lépésre nem ragadja a horvát társadalom meggondolatlan elemeit. A királyi biztos Horvátországban nagy veszedelmeknek veszi elejét a vasmarkával. Myilt titok, hogy azok a pártok, amelyek ma Horvátországban számbeli többségben vannak: egy törvényhozási uton elkövetett forradalom tervével foglalkoztak. Ki akarták mondani az elszakadást Magyarországtól. Nem látják be azok az ellenzéki politikusok, akik a királyi biztos kiküldetése miatt tüzet okádnak a kormány ellen, hogy ezzel a szükséges, elkerülhetetlen lépésével, nagy bajoknak és szenvedéseknek vette elejét KhuenHéderváry gróf? Micsoda lényt vetett volna az elszakadási recolució kimondása Európaszerte a magyar nemzet kormányzó képességére ? Nem azt mindhatták volna-e el róluk, hogy vagy gyengék, Nők, szalonok és a szerelem a XVIII. században. Irta Jakab Dávid. A XVIII. századbeli Franciaországban a nö teljhatalmú ur. Versaillesban a királyt és minisztereit tartja fogva, Parisban irányitója a divatnak, bökezii pártfogója az irodalomnak és művészetnek. Colié irja 1760-ban: „A nők annyira nyakunkra nőttek s bennünket szegény jó franciákat annyira lenyűgöztek már, hogy nélkülök gondolkodni, sőt mii több, érezni sem tudunk." A szerepet vivő nők között sok a kihívó, könnyelmű, felületes, kreatúra, kiket hiu becsvágy és feltűnési viszketegség sarkal, de sok a komoly nő is. Két nagy táborra oszlanak általában: a hanyatló régime dicsőítőire egyrészt, az uj eszmék, a teljes népszabadság bajnoknőire" másrészt. Amazok az abszolút királyi hatalom — és a születési jog isteni eredetére esküsznek, emezek Voltairet, sőt Rousseaut is túlszárnyalva, anarchikus eszméknek hódolnak. Középút természetesen nincsen: a nő közéleti szereplésébe is beleviszi nemének jellemző tulajdonságait, az érzelgést és a szenvedélyességet ... Itt a tudósnő kelt érthető feltűnést, ki bámulatos könnyedséggel sajátitá el a tudás látszatát és a körzőt pld, ép oly bájosan kezeli, mint a legyezőt. E hölgyek boudoirjai megszűntek immár a kísértés szentélyei lenni: a falakat az ujitók arcképei diszitik, az asztalokon, kanapékon tudományos jegyzetek. Buffon természetrajzi előadásai, fizikai és kémiai értekezletek hevernek költői rendetlenségben. E typus nem a felhők között lebegő csábistennő többé, hanem komoly múzsa, tudós nő, ki teleskopok, mérőzsinórok és más műszerek között tölti idejének nagy részét. Ott a politikus asszonyt bámulják, ki az ujitók táborához tartozva, a contrat szociált, a társadalmi szerződést magyarázza hévvel, szónoki páthosszal. Szalonja politikai klubbá alakul, hol a korlátolt monarchia, a képviseleti kormányforma, a republika előnyeit, vagy hátrányait vitatják különböző szempontokból, de mindig szenvedélyesen. Az abszolút királyi hatalom számára persze nincsen grácia: a szegény nőbolondot, a Parc an cerfs-ben dőzsölő XV. Lajost, szapulják kegyetlenül és I. Károly angol királyt emlegetik, aki tudvalevőleg hóhérbárd alatt végzé életét. Boudoirjaik mélyéből e hölgyek hangosan protestálnak az erőszak ellen és finom ajkaikon, mint a régi Róma patrícius nőéin a szabadság dicsőítése hangzik. „A teljhatalom — irja egyik III. Gusztáv svéd királynak — halálos baj, mely megöli a közerkölcsöket és tönkreteszi az államot: a nép jólétének egyedüli feltétele a szabadság." A lavina tehát megindult. A nők ezentúl a férfiaknál is nagyobb orppositiót fognak kifejteni az önkénnyel szemben. Az ellenzékieskedés most már nemcsak elv, hanem divat is, ezt pedig a hölgyeknek feltétlenül követniük kell. Igazi parlament nincs ugyan még, de vannak szalonok, melyek mindmegannyi kisebb képviselői kamarák, hol női törvényhozók trónolnak. Legyen szabad e szalonokról olvasóimnak elmondani egyet-mást. Páris szalonjai európai hírnévnek örvendenek. E szalonok a hangadók, a divat és a maniérek meghatározói az egész continensen. Itt persze az asszony uralkodik, a converzatiókat ő vezeti s igy a közvéleménynek is ö az irányitója. Az ancien regime finomult Ízlése tolmácsolója itt a modern eszméknek és a nemesség, meg a széliem arisztokratái, az irók teljesen egybeolvadnak a féktelen csevegés melegében. A büszke Luxembourg hercegnő pld. La Harpe-ot, a hires kritikust választja lovagjának, aki egyéb kiváló tulajdonságai mellett — oly finoman nyújtja karját, mint kivüle senki más. A plebeus nemcsak hogy bejut a szalonokba, da ha esze és jó modora van, kiváló tiszteletben is részesül... Az „en vogue"-ban levő 5 szalon közül 3 arisztokrata, 2 pedig polgári. A már emiitett Luxembourg hercegnő vezeti az egyik főúri szalont demokrata szellemben. A hercegnő zajos élete delén nyitja meg párisi fogadótermeit és nagy nevével, — igyekszik kora ifjúságának bűneiért veze-