Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-08 / 56. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. március 8. lődni. Attól tartok, hogy az ujonclétszám fölemelésére nem lehet majd a magyar parlamentben többséget találni. Egész be­folyásomat felhasználtam, hogy Budapes­ten minden tüntetést Bécs ellen vissza­tartsak. „Pardon, tévedtem!" (Saját tudósitónktól.) A kormány sajtópört inditott egy újság ellen, amely azt irta, hogy a kormány a közhivatalokat pénzért árulja. A sajtópör főtárgyalásán az ellenzéki lap szerkesztője, egyben ellenzéki képviselő is, kijelentette, hogy a cikk tartalma nem volt igaz és annak közzétételét sajnálja. A kirá­lyi ügyész erre a vádat elejtette, a biróság pedig az eljárást beszüntette. Teljesen rendjén van eddig a dolog; túlzás volna az igazság nevében azt mondani, hogy ilyen nagy vádakat hangoztatni s később egyszerű bocsánatkéréssel Visszavonulni, mégis kényelmes dolog. Az igazság nem de­rült volna ki akkor se tisztábban, ha az el­lenzéki lap szerkesztőjét becsukják, vagy ki­sebb-nagyobb pénzbirságra elitélik. A kor­mánynak egyéb célja nem lehetett a sajtó­pörrel, minthogy a politikai fegyverül föl­használt vádnak alaptalanságát beigazolja. Ez megtörtént a Lovászy Márton nyilatko­zatával is: fölösleges lett volna még vezek­lést is követelni. Arra azonban jó volt ez a tegnapi tárgya­lás, hogy most, amikor sub titulo választó­reform és uj választások és sub titulo egye­bek — megint pattognak a korrupcióról, presszióról, megvesztegetésről szóló vádak és szólamok, — a közönség inzultálva lássa ezeknek a vádaknak értékét. Minden esetben sajtópört, vagy rágalmazási panaszt termé­szetesen nem lehet indítani, hiszen az ügyé­szeknek egyéb dolguk is van. Hanem, amikor egy-egy rikítóbb esetben perdöntésre kerül leány odafenn a manzardban nem hall meg semmit — szólt közbe Camusotné, az urához fordulva. De az ifjú tovább siránkozott: — Mikor hallottam, hogy kinyitják a kaput és feljön­nek, borzasztóan megijedtem. Elbújtam az ágy alá! Rámjött a szivgörcs . . . Jaj . . . már megint rajtam van . . . Segitség! Meg­halok ... — Jobb kezével a szive tájára ka­pott, arca eltorzult, teste megtántorodott; lerogyott a földre. — Jaj, Istenem, jaj Istenem, meghal! — ki­áltotta rémülten Camusotné és lehajolt föléje. — Hagyjad! Csak színlel! — szabadkozott Camusot kissé tétován. — Szó sincs róla, hiszen egészen odáig van. Ugyan add ide az eau de Colognet a mosdóról! Camusot szót fogadott. Aztán a látszólag alélt ifjúnak megdörgölte a homlokát meg a kezeit. — Mindig csak gorombák vagytok, ti fér­fiak. Ugy bánsz ezzel a beteg fiúval, aki meg akart óvni bennünket a betörőtől, mint egy álattal. — Szóval, azt kívánod, hogy még ápoljam is ezt az embert, akit éjnek idején az ágyam alatt találtam . . . Nevetséges! — tiltakozott Camusot. — Hogy te mindig csak nyakaskodol! — pirongatta Camusotné az urát. — Pedig jogi tévedésben leledzel! Nem hallottad-e, hogy mit mondott? Kényszeritették rá, hogy be­a dolog, az erkölcsbirákból és leleplezőkből mindig lojális elégtételszolgáltatók lesznek. A korrupciónak és közéleti bűnöknek le­hetősége nálunk sincsen kizárva, amint hogy hasonlóra volt példa nálunk nyugatibb és kulturáltabb államokban is, olyan helyeken, ahol szélesebb körű alkotmány és demokra­tikus választójog a kormánynak erősöbb el­lenőrzésére adtaik alkalmat. Bűnök mindig voltak és lesznek s az se csodálható, ha a politika bujább talaja a bűnöknek, mint egyéb. De talán sehol oly könnyelműen és oly cini­kusan nem nyúlnak a politika kedvéért a legnagyobb gyanúsításokhoz, főbenjáró bű­nökhöz, mint Magyarországon. Amelyik el­lenzéki képviselő megbukik, az bizonyára a „kormány-erőszak" miatt bukik meg; akit nem neveznek elég hamar ki, azt „politikai okokból" pretereálják, ez a szó: „a kor­mány" pedig minden gazságok és hatalmi tultengések gyűjtőfogalma. Mikor bizonyí­tani kellene ezeket a kopottá vált, kemény igéket, amikor egy, egyetlenegy esetben bi­zonyítani kellene a panamát, az állami javak­kal való visszaélést, akkor a bizonyítás he­lyett ez a rövid nyilatkozat történik: pardon, tévedtem. De tévedett a naiv olvasó is, ha ugyan még volt ilyen, aki ezeket a „leleplezéseket" ko­molyan vette. A sajtó gyakran előzi meg a birói igazságszolgáltatás purifikálását, de a politika talán sohase. A politikai célra ková­csolt vád csak szikrákat szór, de érce, ereje nincsen. A politikai célokból történő nagy le­leplezések hasonlítanak az adomában meg­irt főszolgabíróhoz, alki azt kérdezte a haj­dútól: „Van-e cigány a kóterben?" „Nincs" felelte a hajdú. „No, — reggelre legyen!" Az ellenzéknek is szüksége van arra, hogy néha, reggelre, vagy estére, „kormány-panama" legyen, akár interpellációban, vagy obstruk­ciós beszédben, akár újságcikkben. S ez nem baj, csak a publikum ne értse félre azokat: azaz, ne vegye ugy, mint ahogy irva van­nak, ne vegye komoly vádaknak, igazi bün­hatoljon a lakásunkba. Az igazi betörő meg­óvta volna hidegvérét . . . Oh, Istenem, oh, Istenem, ha meghalna itt ez az ember! Mennyi bajunk volna a hatósággal. És nem hálhatnék soha többé ebben a szobában. — És újra dörgölni kezdte a beteget. Végre siker koronázta fáradozását. Az ifjú kinyitotta szemét s bágyadt hangon kér­dezte: — Hol vagyok? — s néhány pillanat múlva azt suttogta: — Szomjas vagyok! — Szegény gyermek! •— sajnálkozott rajta az irgalmas szivü asszony; s az urához for­dulva, igy rendelkezett: Eredj le, hozz gyorsan egy kis bort a pincéből. Erősítő kell a fiúnak. Hiszen lábra kell állnia megint. Addig is lefektetjük a kanapéra. Segits már! Egyesült erővel felemelték a magával te­hetetlen alakot a bőrkanapéra. Camusot ur aztán gyertyát gyújtott, levette a szegről a pincekulcsot s dörmögve eltávozott; mig fe­lesége reáteritette paplanát a betegre. Camusot ur, midőn néhány pere múlva fel­felé tartott az emeletre, dörömbölést hallott a hálószobából. Léiekszakadva rohant fel. A hálószoba padlóján ott feküdt gúzsba kötve a felesége, szája fel volt peckelve egy törülközővel, tágra nyilt szeme rémülten for­gott üregében. A beteg ifjú eltűnt. A nyitott ablak, melyről kötél csüngött alá, világosan mutatta menekülésének útját. Camusot pénz­tárcája, aranyórája, revolvere és Camusotné ékszerdoboza hasonlóképen örökre eltűnt. leletnek azokat, hanem egyszerűen — poli­tikának. A tegnapi főtárgyalás mindenesetre köze­lebb hozta a közönséget ehez a felfogáshoz. S most mindenesetre nyugodtabb idegekkel lehet hallgatni, ha holnap élőszóval, vagy nyomtatott betűvel, újra „megvásárolt több­ségről", „kormány-presszióról" s egyéb ha­sonló, többször ismételt vádakról kerül a szó. A képviselőház ülése. — Újra a Pályi-ügy. — (Saját tudósitónktól.) A Ház mai ülését egészen a Pályi-ügy foglalta le, amelyet ma végre teljesen elintéztek: kitiltották Pályit a Ház területéről s utasították az igazságügy­minisztert, hogy a büntető-eljárás gyors megindítása végett intézkedjék s az ügy ál­lásáról esetenként tegyen a Háznak jelen­tést. Ezt a határozatot a képviselőház — hosszabb vita után — egyhangúlag hozta meg. Egy órakor fejeződött be az e körül meg­indult vita s napirend szerint a véderőjavas­lat tárgyalása következett volna. Návay el­nök azonban a tanácskozás befejezését indít­ványozta a következőképen: Az általános politikai helyzetre való tekin­tettel azt javasolom, hogy a mai ülést re­kesszük be s legközelebbi ülését holnap dél­előtt tiz órakor a mai napirenddel tartsa a Ház. Az elnök javaslatához a Ház hozzájárult s egy óra után az ülés befejeződött. Az ülésről ez a tudósítás szól: Návay Lajos elnök öt perccel tizenegy óra előtt nyitotta meg az ülést. Nyegre László jegyző felolvassa a tegnapi jegyző­könyvet, amelyet észrevétel nélkül hitelesítenek. (Újra a Pályi-ügy.) Darvai Fülöp, a mentelmi bizottság előadója előter­jeszti a bizottság jelentését Pályi Ede szerkesztő ügyében. A bizottság ugy fogta fel, hogy a megtorlás iránt kell javaslatot tennie. Semmi kétség se foroghat fönn arról, hogy Pályi cselekedete a Máz tekintélyét mélyen sértette és sértette oly privilégiumát, amely­nek szentnek és sérthetetlennek kell lennie. A házsza­bályok ily esetekben ugy intézkednek, hogy a rend­zavarókat nemcsak kitiltani, hanem megbüntetni 13 kell. Pályi megsértette a büntetőtörvényt. Precedens a megtorló eljárásra nincs. A bizottság fölfogása az, hogy a Ház elnökének közölnie kell az ügyészséggel a dolgot, mely aztán hivatalból jár el. Előterjeszti a bizottság javaslatát, mely szerint abban, hogy Pályi a terembe rontott s a Ház tekintélyét és tanácskozást rendjét megsértette, büntetendő cselekmény jelensé­geit látja fönforogni s ezért utasítani kéri az elnököt, hogy az ügyet a megtorló lépések megtétele végett tegye át a budapesti királyi főügyészséghez. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) (Bakonyi és Polónyi.) Bakonyi Samu: Szükségesnek tartja, hogy a Ház minden közbeeső lépés mellőzésével maga hozzon ebben az ügyben határozatot. Az 1723. évi törvény jközt van egy, amely ugy rendelkezik, hogy ilyen ese­tekben a Ház maga, szuverén jogánál fogva intézked­hetik a megtorlás iránt. A mentelmi bizottság javas­lata hiányos azért, mert a képviselők mentelmi jogá­nak megsértéséről nincs is benne előterjesztés. Az elnök rendelkezés elégtelen; Pályit örökre ki kell til­tani a Ház területéről. Mivel erre az elnöknek nincs elég hatásköre, a Háznak magának kell ezt elren­delnie. Kéri a Házat, hogy a konkrét szempontokon felül­emelkedve, az országgyűlés alkotmányos tekintélyé­nek biztosítása végett ily értelemben határozzon. A megtorló lépések megtételére nem a főügyészhez kell a Háznak átírnia, hanem az igazságügyminisztert kell megfelelő eljárásra utasítania. Egyebekben elfogadja Sághy Gyulának azt az indítványát, hogy a Ház az elnök eddigi eljárását jóváhagyólag vegye tudomásul. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom