Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-06 / 54. szám

2 1912. március 6. cses javait, hanem mind mélyebben hatolnak a posványba, mely őket elnyeléssel fenyegeti. S mikor majd a fel-feltiizendő lángok sorban kialszanak, szomorúan fogják tapasztalni, hogy azok a remények, melyek kecsegtették, a mocsárgőzök csalóka fénye volt és az az ut, melyen kincskeresésre indultak, a megsemmisülés mocsarába vezet. A parlament és a nemzet többsége a nagyerejii emberek nyugalmával szemléli és tiiri egy darabig egy maroknyi ember visszaéléseit, de ha egyszer elfogy a türelme, akkor egy husz milliónyi, élni, fejlődni és uralkodni vágyó nemzet erejével és jogos haragjával fog lesújtani azokra, akik frivol játékukkal és lelkiismeretlen taktikájukkal kicsinyes és önző célokért életerejét aláásni igyekeztek. S ha ennek a csúnya játéknak lesznek is káros következményei, az a vég, amely őket érni fogja, tanulsággal szolgálhat a késő utódoknak is arra. hogy nem lehet büntetlenül visszaélni egy ország türelmével és lábba! tapodni a legszentebb érdekeit. A képviselőház ülése. — Egyhangú technika. — (Saját tudósitónktól.) Az uj módszerű technika mára tökéletesen unalmassá vált. Háromszor-négyszer elmondott beszédek kerültek ma uj föltálalásra s csak természetes, hogy 'a folyosóra menekült előlük a Ház. A teremben az ülés egész ideje alatt ötvenhatvan ember unatkozik, holott a Házban van vagy háromszor annyi. Az obstrukciót helyeslő kórus is csöndes; a jobboldal nem figyel, tehát nincs mi ellen tiltakoznia. Egészben bizonyos nyomott elkedvetlenedés üli meg a Házat. Csak a karzatok vannak ma is telisdestele, nyilván abban a várakozásban, hogy a mai nap se múlik el hangos botrány, vagy legalább egynéhány parázs öszszekoccanás nélkül. A mai technikát egészen a tegnapi kaptafára húzták. Amint elhangzott a jegyzőkönyv fölolvasása, fölállottak a szélsöba'-iak s a jegyzőkönyv szövegének apró-cseprő kiigazítására tettek javaslatot. Miután a munkapárt két szónoka világosan bebizonyította, hogy e pótlások fölöslegesek, céltalanok, értelmetlenek, az elnök szavazásra tette föl a kérdést, vájjon a jegyzőkönyv eredeti szövegét fogadja-e el a Ház, vagy pedig a módosításokkal együtt fogadja el azt. Most kezdődött, egészen a tegnapi mintára, a vitatkozás a kérdés föltevése cimén. Mindjárt az első fölszólalások után Návay elnök igen terjedelmes és alapos beszédben bizonyította bej hogy egyenes abszurdum, a mit az obstrukció a jegyzőkönyv körül .kiván. Ám ez a kitanitás csak arra volt jó, hogy az obstruálók uj vitaanyagba kapaszkodhassanak az elnök fölfogásával való vitatkozás cimén. Féltizenegytől délután félkettőig folyt a kérdés föltevése körül a vita s mivel ekkorra a Justh-párt rögtönzői elfogytak, több fölszólalás nem esett a szavazást az elnök elrendelte. Persze ennek el| húzására is volt trükk az ellenzék kezében: I mert az ellenzék mindenre kapható, ami csak ártalmas, ami szinte erkölcstelen támadás a parlamenti munka ellen. Az ülésről ez a tudósítás szól: Návay Lajos elnök féltizenegy órakor nyitotta meg az ülést. A tegnapi jegyzőkönyvet Nyegre László íjegyző olvasta fel. A Justh-párt ma is már a jegyzőkönyvnél megkezdte a technikázást. (Még mindig házszabályvita.) Kun Béla kifogásolta, hogy a jegyzőkönyvben nincs megörökítve az, hogy a tegnapi jegyzőkönyvet hitelesítették anélkül, hogy az elnök a feliratkozott szónokokat szólásra felhívta volna. Ez házszabálysértés, mert az illetők ezáltal szólásfoguktól megfosztattak. Ily értelmű pótlást inditvá- fl nyoz. Beöthy Pál alelnök a munkapárti első padsorból szintén a jegyzőkönyvhöz szól. Ü elnökölt a tegnapi ülés végén egy kis ideig. Kijelenti, hogy Kun Bélát épen föl akarta hivni, mikor az ellenzék zárt ülést kért. Ö ezt elrendelte. Az ellenzék aztán a zárt ülést visszavonta, de a zárt ülést kéréssel megakadályozta, hogy a többi szónokot fölhívhassák. A munkapárt élénken helyeselte ezt a nyilatkozatot. Még Kovács Gyula nyújtott be oly értelmű pótlást, hogy a Ház a tanácskozásra szánt idő után hitelesítette a jegyzőkönyvet. Szabó János jelentette ki a az emberek, mindenki, aki csak vele foglalkozik is a munkájához komoly elmélyedéssel nyul: megszépül. Nemhiába mindent megszépített a britt óriás, amihez odakapott teremtő kezével. Nemhiába a művészet vallását senki se látta meg olyan csudaszépen, ahogy Shakespeare. A művészet vallása: — Van-e ma már .más üdvözítő vallás, ami hittel és megigazulással teljesebb volna ennél . . .? Különös, hogy amikor az avignoni hattyú művészetét boncolják, soha nem jutnak tul a részleteknél. Olyan az egész, mint mikor jönnek az egyházak és elkezdik részletezni Krisztus tanításait. És lassankint — évezredek multán — elkopnak az igazságok dogmává; valamint minden igazság megkopik és elhalványul, ha nem is .mindig dogmává. Viszatérye: a glóbusl szinházálmodó klasszicizmusát. a múltba fantáziázzák a rajongók 4 a hideg operatőrök. Ugy, hogy a jasznapoljanai remete: Tolstoj is kénytelenül kitört a klasszikus Shakespeare ellen, megundorodván a dogmatikus tömjénezőktől és prófétálván e kritikájában is az emberi közvetlenséget s egyszerűséget. És amikor — szinté minőiig—egyoldalúan tekintenek .a brittóriás birodalmába, nem látnák át mindent, sőt olyat se, ami fontosabb. Hisz vitásnak vitás, de szentül hiszem, hogy Shakespeare művészetében nem a klasszicizmus a fontosabb, hanem a líra; nem az emberi általános fölemelkedés s megtisztulás, de az életfelfogás. És az, amit hasító szóval fantázia-vallásnak nevezhetünk. Ez a vallás pedig nagyszerűbb minden eddigi ember vallásnál; ennek a befogadó képessége több a teozófiánál, több a kereszténységnél, a buddhizmusnál; mert ez a vallás felöleli a művészet hitét is . . . amint Shakespeare munkái mutatják. És Shakespeare diadalát nem egyoldalúan kell meglátnunk, nem ugy, hogy legtovább jutott el a dráma formájában, hogy legklasszikusabb mindenki között, hogy a legfenségesebb lirikus. Hanem mindig egyetemesen Shakespeare diadala! . . . Most pedig jön a gyöngeség, a lehangoltság. A szegedi élőadásról való kritika. Bár erről nem írhatunk igazi kritikát. Mert akkor azt köllene fölsorolni, hogy mi hiányzott s hogy milyen hibák és bűnök akadtak. Valami végtelen nagy szomorúság lep meg, amikor az ilyen előadásról írok. Hogyan: hát a huszadik század magyar színjátszása még itt tart? Hogyan, hát Shakespeare szelleméig még mindig nem jutottak el a színművészek? Borzalmas: évtizedek óta vajúdott külföldön a színjátszás reformja, viharokon: verizmus, szimbolizmus, ját" munkapártból, hogy erre a pótlásra nincs szükség s aztán az elnök a vitát berekesztette. Következett volna a szavazás, de Ábrahám Dezső szót kért a kérdések föltevéséhez. Nyilvánvalóvá lett, hogy a Justh-párt folytatni akarja a tegnap bevált laktikát. Ez a munkapárton nagy türelmetlenséget ikeltett. — Ez visszaélés! — kiáltotta Miinnich Kálmán. — Komédia! — méltatlankodtak mások. Ábrahám Dezső aztán hosszasan beszélt arról, hogy a többség hiába akarja ily eszközökkel legyőzni a ,küzdő ellenzéket. — Ez nem tartozik a kérdéshez! — kiáltott föl a munkapártból Nagy Sándor. Návay Lajos megrázta a csengőt s rákiáltott a türelmetlenkedő jobboldaliakra: — De igenis, hozzátartozik! Tessék csendben maradni! Ábrahám Dezső hosszabb beszéd után azt indítványozta, hogy Kun Béla és Kovács Gyula módosításait külön-külön tegyék föl szavazásra. (Návay nyilatkozata.) Návay Lajos elnök tett ezután kijelentést. Nem állítja, — mondotta — hogy a pótlások szembeszáilanak a jegyzőkönyvvel, de azok szövegét érintik. Ha azokat a Ház nem akarja elfogadni, akkor ezt az akaratát kinyilváníthatja azzal is, ha az eredeti szöveget változatlanul fogadja el s amikor a változatlan szöveget a többség hitelesiti, ez által egyidejűleg az összes módosításokat is elveti. Ha a többség az eredeti szöveget nem fogadja el, csak akkor kell feltenni a pótlásokat és módosításokat szavazásra. Aztán egy mulatságos kérdést tesz föl: mi történnék akkor, ha a többség sem az eredeti szöveget, sem a módosítások egyikét se fogadná el. Akkor az egész jegyzőkönyvet újra" kellene szerkeszteni és bizottsághoz kellene utasitani. Álláspontjait sok precedenssel tudná igazolni, de nem akarja a Házat fárasztani. Az elnök ezután hosszasan fejtegeti, hogy először a jegyzők által beterjesztett jegyzőkönyvről kell dönteni s csak ha azt változatlanul el nem fogadiák, kerül sor a pótlásokra. Ismét figyelmezteti a munkapártiakat, hogy Justhéknak joguk van a kérdés föltevéséhez szólni, ennélfogva meg kell hallgatni őket. (fusth-pártiak szóharca.) Bakonyi Samu azt kérdi a többségtől, hogy miért olyan türelmetlen azzal a házszabálymagyarázattal ^szemben, amelyet épen Návay gyakorolt szombaton. Konstatálja, hogy az elnök nagyon szereti a preceszás és hang meg dekoráció viharain száguldott át, — hozzánk pedig neim ért el semmi, semmi a világon! Minden pillanatban gyöngeséget, vidéki magyar tünetet, mélységhiányt, szellemtelenséget találunk. Ma is, hogy játszottak? Ugyanúgy, igen, ahogy a magyar vidéken ősszokás. De . . . úristen, legalább egyetlen színész akadt volna, aki kárpótol a többiért! Ó, mit müveitek avval a gyönyörű, tömör és fenséges magyar nyelvvel! Shakespeare szellemével és Petőfi magyaros lendületével, közvetlenségivel! Ó, hogy adták vissza azt a hóditóerőt, ami lakozik Coriolanus lelkében. Hogy keltették életre az ő jeleneteit. És mennyire vannak még Shakespeare lélektanától, színpadi kultúrájától, líraijától és klasszicizmusától, külön törvényszerűségétől, mélységétől. Bocsánatot kérünk, de erről a különben dicséretes vállalkozásról nem adunk kritikát, mert kötetekben tudnánk csak méltányolni a magyar vidéki színjátszás levegőjét, nívóját. (Csak azt emiitjük meg, hogy a fáradságos címszerepet Csiky László játszotta el, ugyancsak ő rendezett is. Előadás előtt Balassa József iró mondott üditő koníeránszot.) Snalay János.