Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-12 / 59. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 március 10 gu tényezője s nem tudják beleélni magukat abba a gondolatba, hogy Magyarországon végre-valahára rendezett állapotok legyenek. A város és a katonai lövőtér. — A honvédelmi miniszter leirata. — (Saját tudósítónktól.) A baktói tanyák mellett levő katonai lőtér miatt sok volt a panasz. Sokszor szó esett arról, hogy a lőteret valamilyen alkalmasabb helyre telepitik ki, de az eziránybán megindított tárgyalások nem jártak semmiféle eredménnyel. A katonai kincstár több ézér koronát fizetett ki évenkint azért, mert a lövések a szántóföldekben kárt tettek. Ezt az állapotot akarja most megszüntetni a honvédelmi miniszter, aki bosszú leiratban megjelöli azokat a módokat, amelyek a bajokat orvosolnák. A miniszter szerint a veszélyeztetett területbe eső telkeket az azon kivül eső telkekkel kellene kicserélni és azokat olcsóbb' bér mellett kellene kiadni a gazdáknak. A kincstár szívesen fizetne évi 7500 korona kártérítési összeget >a város részére, azonban a városnak a lőtér használatából kifolyólag támasztandó kárigények elintézését magára kell vállalnia. Fölhívja a miniszter a várost arra is, hogy a szatymazi utat épen a lőtér használata miatt sürgősen építse ki. A miniszter leirata, amelylyel érdemben a márciusi közgyűlés foglalkozik, igy hangzik: Az ottani helyőrség számára egy megfelelő harcszerű lőtérnek zavartalan használata s a polgárság érdekeinek lehető megóvása érdekében megtartott vegyes bizottsági tárgyalás eredményéről, a szegedi bonvéd állomásparancsnokságtól vett jelentésből értesültem. Ezen értesítés szerint Szeged váras 20 km. távolságú környékén belül a jelenleg használt területen kívül más hareszerü lőtérül alkalmas terület nem található; minélfogva a baktói tanyák melletti jelenlegi harcszerű lőtér használata nem mellőzhető. A jelentés szerint a használat ellen eddig minduntalan felmerült panaszok teljesen elenyószthetők lennének, lia: 1. az elzárandó (veszélyeztetett) területbe eső telkek a város közönsége által a veszéimegtartott első magántisztviselő nagygyűlésen merült fel és az ugyanakkor megalakított Magántisztviselők Országos Szövetsége legfontosabb programpontjává avatta. Az orsz. szöv. 16 esztendős szakadatlan munkássága alatt folyton rátörekedett ezen kérdés megvalósítására, kongresszusokon, fölterjesztésekben és egyéb alkalmakon állandóan propagálta az eszmét, mert a kötelező nyugdíjbiztosítás intézményes megalkotását egyenrangú törekvésnek minősítette azzal a követeléssel, amely a szolgálati és jogviszonyok szabályozását szorgalmazta. A szolgálati és jogviszonyok törvényes szabályozása a jelen sivár állapotnak, a rendezetlen viszonyoknak, a jognálkiiliségnek megszüntetése és oltalmazó Védőbástyája mindazoknak, akik ezen a pályán keresik boldogulásukat. A kötelező nyugdijbiztositás ezzel szemben a jövő garanciája, a hosszú szolgálati tevékenységnek anyagi kárpótlása és a munkabérből sarjadzó ellátás biztosítása. Amikor a magyar magántisztviselők osztálya felismerte a nyugdijbiztositás fontosságát, rajta volt, hogy addig is, amig kötelező erővel törvénynyé 'válik a nyugdijbiztositás ügye, társadalmi uton alkosson oly intézményt, amely a kölcsönösség alapján oldja meg a kérdést. A fölmerült eszme csakhamar kész valósággá lön és az alapítók komolyságát és bölcsességét dicséri, hogy a parányi mag azóta duslombu, terebélyes fává zsendült és ezernyi ezer tagnak nyújt immár vécéimét: a hatalmas konszolidált alkotás, a lyeztetett területen kivül eső városi telkekkel elcseréltetnének s a korlátolt használatnak megfelelően mérsékelt összegért oly feltétel mellett adatnának bérbe, hogy a bérlők a földek művelésében a lövészet, által való akadályoztatást tűrni tartoznának; 2. a sándorfalva—szatymazi vasúti állomáshoz vezető törvényhatósági közutnak a Szeged város határában lévő része is kiépíttetnék. A város képviselőinek a vegyes bizottsági tárgyalás folyamán tett kijelentés szerint a város az 1. alatti telékátyótelre hajlandó s az érdekelt telektulajdonosok Sem zárkóznak el telkeik kicserélése elől;, a 2. alatt emiitett útépítés költségeiről való előgondoskodás iránt pedig a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur mult évi 40,084/VI. B. számú rendeletével a törvényhatóság már felhivatott. Az emiitett rendszabályok tényleg alkalmasaknak látszanak arra, liogy általuk — a katonaság és polgárság érdekeinek kölcsönös megóvása mellett — az eddig felmerült panaszoknak végleg eleje vétessék s e már régen húzódó ügy közmegelégedésre rendeztessék. Felhivom ennélfogva, liogy egyrészt a fentebb emiitett telekcsere iránti tárgyalások haladéktalan megindítása és mielőbbi keresztülvitele, másrészt pedig a sándorfalva— szatymazi vasúti állomáshoz vezető törvényhatósági közut-résznek mielőbb, legkésőbb azonban az 1913. év folyamán való kiépitése iránt intézkedjék. Ezzel szemben a es. és kir. hadügyminiszter úrral egyetértőleg a leendő városi telkek használatáért oly mérvű kártalanítást helyezek kilátásba, mely a legutóbbi három évben használandó csapatok által együttesen fizetett kártalanítási összegek átlagának felel meg és kereken 7500, hétezerötszáz koronát tesz ki. Ki kell azonban kötnöm, hogy a telekcsere a veszélyeztetett (lezárandó) területbe eső összes telkek bevonásával vitessék keresztül, amely terület vázlatának a törvényhatósághoz való megküldésére az ottani honvéd állomásparanosnokság egyidejűleg utásitva lett s hogy a törvényhatóság részéről határozott nyilatkozat tétessék aziránt, hogy az évi kártalanítási átalány ellenében a lőMagántisztviselők Országos Nyugdijegyesülete. Bármily jelentékeny és erős is azonban ez az intézmény, bármennyire kiváló szolgálatot tesz is az egyeseknek a maga kifogástalanul .felépített alkotmányával és szilárd pénzügyi helyzetével, a kötelező nyugdíjbiztosítást az .egész vonalon nem pótolhatja, mert a magántisztviselők túlnyomó része sokkal szerényebb anyagi helyzetben van, semhogy kizárólag a maga filléreiből képes volna adózni ,a jövő nyugalmas napjaira. A kötelező erejű törvényes biztositásnak az az egyik fontos erőssége, hogy nagy tömegeket von be az intézménybe és igy természetes, hogy a kölcsönösség elvénél fogva, tetemesen elviselhetőbb az az áldozat, amely az egyesekre hárul. Az állami kötelező nyugdíj biztositásnak egy másik nagy előnye továbbá, hogy maga az állam is hozzájárul valamelyest az országos intézmény föntartásához és ennek folytán csökken az a téner, amely mind az egyesekre, mind az összességre hárul. Áz anyagi szempontoktól teljesen eltekintve, az erkölcsi szempontok is amellett szólanak, hogy a törvényes kényszer mindannyiszor, amikor a társadalom valamely rétegének vagy osztályának védelméről és exisztenciájának biztosításáról van szó, nevelő hatással bir az egyesre, az érdekelt osztályok tagjaira. Maga az egyén bárminő intelligenciával rendelkezik és bármennyire föltudja is ismerni az önérdek parancsolta jövőtől való .gondoskodást, a mindennapi kenyérért való nehéz küzdelemben, az anyagi gondok I ezernyi baja közepette rendszerint alig törőtér használatából kifolyólag' netán mások által támasztandó kárigény elintézését, illetőleg kielégítését a törvényhatóság magára vállalja s ilyen feltótelek mellett a' lőtérnek a szükség tartamára való használatát feltétlenül biztosítja. Felhivom, hogy fentiekre vonatkozólag mielőbb nyilatkozzék. fl villamos-ügy. (Saját tudósítónktól.) A „Szegedi Híradó" vasárnap, a „Friss Hirek" hétfőn egy állítólagos villamos karambolról ezeket iria: „Pénteken délután 5 órakor beérkezett Szeged-Rókusra a nagyváradi személyvonat. E vonaton érkeztek Szegedre Fejérváry József lapszerkesztő, Borbás Sándor takarékpénztári vezérigazgató és Kiss Antal sirkőgyáros, mindhárman Hódmezővásárhelyről. Ez a három ur vigan és fürgén sietett ki az állomásról és föltelepedtek egy villamoskocsira, amely ott állott a pályaudvar előtt. Mindhárman cigarettázva állottak ki a kocsi első perronjára. Rövidesen megtelt a kocsi, sőt egészen zsúfolt lett a kocsi, amely azonban negyedórai várakozás után sem akart megindulni. Fejérváry szerkesztő megkérdezte p sinek között botorkáló köpönyeges villamosembert: — indulunk, vagy nem indulunk? — Mindjárt kérem, — felelt a köpönyeges, — csak tessék türelemmel lenni. Ez a kocsi pótkocsi, ezt majd elröpiti innen egy elsőkocsi, amelyik épen most kanyarodik erre a Széchenyi-térről . . . Az utasok, a sietős-utu emberek tehát vártak. Pont huszonöt perc múlva megérkezett az első kocsi. De hogyan érkezett meg! . . . Félelmesen, bolondul, fékezhetetlenül érkezett ez a sárga kocsi. Direkt nekiérkezeít az utasokkal zsúfolt pótkocsinak. A kocsivezető kétségbeesetten csavargatta a féket jobbrabalra, A kocsibezető homlokán és szemeiben ott volt a rémület. És a sárga kocsi csak robogott őrülten a pótkocsi felé. Az utasak, különösen három ur az első perronon, kétségbeesett haloványságga! várták, hogy mi következik. Akiben az ijedtségtől erő maradt, I dik a jövő'vel és minden energiája abban merül 'ki, hogy a ma és a holnap gondja száműzessék. A holnapután, a későbbi évek és évtizedek elkövetkezhetnek anélkül, hogy a tőkegyűjtés megkezdődött volna, amikor azután vajmi könnyen bekövetkezhetnék a szomorú, Ínséges idők. Ezért is szükséges és kívánatos a törvényhozás gyámkodása azon osztályok fölött, amelyek kizárólag munkájukból élnek, ezért indokolt a törvényes kényszer alkalmazása, mind szociális, mind pedig gazdasági és kulturális szempontból is. Az államok kötelező erejű intézkedéseit a. társadalmi élet számtalan vonatkozásában tapasztaljuk és meg lehet állapítani, hogy az ily állami beavatkozás minden területen kedvező eredményeket szül, különösen pedig akkor, amidőn humánus intézményeknek kölcsönösség alapján való megteremtéséről van szó. A kötelező biztositásnak egyik további, jelentékeny fontossága abbam rejlik, hogy a mennyiben kereső osztályokról van szó, mint .ezúttal a magántisztviselőkről, — akkor a biztosítás terhe megoszlik a munkaadó és a munkavállaló között. A nyugdijbiztositás rendszeres járulékait a főnök és alkalmazott közösen viselik, az elsőnek szociális kötelessége, a másodiknak legsajátabb érdeke, hogy a biztosított munkásnőnek hozadéka ne merüljön ki csupán a munkabérben, hanem kiterjedjen arra a távolabbi időre is, amikor már nincs birtokálban teljes képességeinek. Általánosan elfogadott nemzetgazdasági • elv, hogy a munkabérnek, illetve a fizetésnek I oly nagynak kell lennie, hogy az illető dol-