Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-19 / 15. szám

1912. január 16. DÉLMAG YARORSZÁG 183 kereskedelmi bíróságokat, a betegsegitőtör­vény tökéletesítését és sürgetnek még egy és más szociális reformot, amelyek külön-kü­lön is mindannyian pillérei élethelyzetük biz­tosságának. De tul ezeken a követeléséken, amelyeket a törvényhozásnak kell megvalósítania, nagy buzgósággal folyik az egyéb szervezkedé­sük is. Élethelyzetüknek vannak olyan su­íyos problémái, amelyéket egyelőre még a törvényhozás sem tud megoldani. Itt kell, hogy szervezettségük ereje segítsen rajtuk. Hadd lássák meg némely elbizakodottak, hogy mit jelent a magánalkalmazottak szer­vezett erőhatalma, hogy mit jelent a birnámi erdő, amikor megmozdul . . . A hazaáruló. — Szimonidesz hadnagyot elitél­ték. — A hazaáruló árulója Sze­geden. — Kossy Andor, a szegedi donzsuan: börtönben. — (Saját tudósítónktól.) Szimonidesz Ödön volt honvédíhadnagy bűnügyében csütörtö­kön Ítélkezett a bécsi törvényszék, amely Szimonideszt négy esztendei súlyos börtönre ítélte. A Délmagyarország annak idején részletesen foglalkozott a hazaárulással, mert a hazaáruló kebelbarátja és árulója hosszabb ideig tartózkodott Szegeden — mint ő mondotta, — mert a hazaárulás szálai Szegedre vezettek és ő volt megbízva ennek a kinyomozásúval. Ebből természetesen egy hang sem volt igaz. Kossy azért járt Szegeden, mert itt élt a szeretője, aki előbb kaszirnő, majd pedig kalaposkészitő lett. Kossy Andor nagyon sokáig szédelgett itt Szegeden. Sőt még azt is megtette, hogy a lapokban cikkeket akart elhelyezni, hogy ő a bécsi kormány megbízottja, üsszeköttetés­enyém soha. Sajnálom, hogy Achiornak iga­za van. Judit (vadul fölkacag): Bocsáss meg... engedd, hogy kinevessem magamat. Gyermekek vannak a városban, akik mosolyognak, ha villogni látják a kar­dot, amelynek sziveiket kell átszúrnia. Szü­zek vannak a városban, akik reszketnek a fénytől, mely fátylaikon átszűrődik. A halál jutott eszembe, ami a gyermekekre vár, a gyalázatra gondoltam, ami a szüzeket fenye­geti, kirajzoltam magam előtt a legiszonyub­bat és azt hittem, hogy senki sem lehet olyan mős, hogy e képektől meg ne borzadjon. Bo­csáss meg, a magam gyöngeségével Ítéltem íó'ad. Holofernes: o-Kesiteni akartál ós ez liálát érdemel, ha módjaidat nem is becsülhetem. Judit, szük­ségtelen vitatkoznunk egymással. Az én hi­vatásom, hogy sebeket vágjak, a tiéd, liogy sebeket gyógyíts. Ha én lomhán tölteném be hivatásomat, neked nem lenne mulatságod. Harcosaimról sem szabad olyan szigorúan Ítélned. Embereknek, akik nem tudják, hogy holnap élnek-e még, ugyancsak hozzá kell látniok és egy kicsit tulterlielniök a gyomru­kat, hogy a világból kivehessék a részüket. Judit: Uram, te túlszárnyalsz bölcseségeddel épen ugy, mint bátorságoddal és erőddel. Eltéve­lyedtem és neked köszönhetem, hogy újra megtaláltam magamat. Milyen együgyü vol­ben is állt néhány szegedi újságíróval, akik közül néhányat csúnyán rászedett. Ez az ember volt a Szimonidesz tárgyalás koronatanuja. A börtönből vezették a tár­gyaló terembe. Csalás miatt vizsgálati fog­ságban ül Kossy, aki bennünket különösen azért érdekel, mert életének jó részét Sze­geden töltötte. Elegáns megjelenésével, jó modorával Sze­geden is sok embert meghódított; kiket ké­sőbben lelketlenül becsapott. Sőt a szerető­jét, aki valamikor régen ő érette hagyta ott ügyvéd férjét, a jólétei, mikor bajban volt, rutul cserben hagyta. Az érdekes bécsi tárgyalásról a következő részletes tudósításunk számol be: A vádlott tagadja a kémkedést, viszont megdöbbentő dolgokat imputál Kossy An­dornak, aki jóbarátként szerepelt s aztán de­nunciálta. A vádlott kihallgatásának további során elmondta, liogy ő azért került Buda­pesten a fogházba, mert több bajtársáért váltókezességet vállalt és igy anyagi romlás­ba jutott. Arra gondolt, hogy Montekarlóban szerez tőkét a Londonban Kossyval alapitan­dó vállalathoz. De az első montekarlói uta­zás siralmasan végződött s a Casino igazgató­ságától kaptak pénzt, illetve jegyet a haza­térésre. Bécsben uj terveket szőttek, amikor sorsa véletlenül összehozta a titokzatos Willy Brown-nal, aki aztán megbízást adott a ka­tonai adatok megszerzésére. Először csak azt kérte, hogy irjon egy cikket a monarchia katonai viszonyairól s a kémkedésre nem is vállalkozott. Az összeköttetést Kossy közve­títette. — Mint volt katonatiszt és tisztességes ál­lampolgár nem tartotta kötelességének, liogy följelentést tegyen? — Megbeszéltem Kossvvnl. hogy Brown-t félrevezetjük s pénzt szerzünk tele. Ezért ir­tani, hogy részletezze: mit kiván? Minthogy pedig komolyösszegii pénzünk nem volt, el­határoztuk, hogy ismét szerencsét próbálunk Montekarlóban. Megfigyeltem ugyanis, hogy a roulettenél, kisebb-nagyobb tétek alkalmá­val gyakran senki nem jelentkezik (a játéko­sok nagyrésze nem érti a dolgot) és a bank jogtalanul luizza be az ilyen téteket. Már > —— • líiíéssa ^ásssaa&a . k&ga tam! Tudom, hogy ők mind megérdemelték a halált. Tudom, hogy az Ur, az én istenem 'te rád bizza a boszut és i könyörül ettől meg­szédülve, én mégis közétek állok. Légy áldott, amiért el nem dobtad a kardodat, hogy fel­szárítsd egy asszony könnyeit. Hogy dőzsöl­tek volna tovább a bűnben! Mitől is kellett volna itíiüiuK, ha Holofernes elvonul előttük, mint a vihar, anélkül, liogy kitörjön? Még gyávaságnak tekintették volna nagylelkűsé­gedet és gúnydalokat énekeltek volna könyö­riíletedrőí. És bűneiknek súlya rámzudult volna egészen és nekem meg kellett volna semmisülnöm szégyenben és gyalázatban. Nem, uram! emlékezzél esküdre és pusztítsd el őket! Ezt parancsolja általam az Ur, az én Istenem! Holofernes: Asszony, nekem ugy tetszik, liogy játszol velem. De nem, megbántom magamat e gon­dolattal. (Szünet után.) Keményen vádolod a népedet. Judit: Azt hiszed, nem fáj belé a szivem? Az én bűneimnek büntetése az, hogy vádolnom kell őket bűneikért, Ne hidd, liogy csak azért me­nekültem tőlük, mert ki akartam térni a pusztulás elől. Ki olyan tiszta, hogy félre merjen állani, mikor az Ur végitéletet tart? Azért jöttem hozzád, mert ugy parancsolta azt, nékem az én istenem! Azt rendeli, vezes­selek Jeruzsálembe, adjam kezedbe népemet, a nyájat, amelynek nincsen pásztora. Mikor most, ha két ember összetart s az egyik kije­lenti, liogy ez az ő nyeresége, a másik pedig megerősíti ezt, akkor könnyen meg lehet ka­paritani az elfelejtett téteket. A vádlott aztán elmondta, hogyan utas! tották ki Montekarlóból, mert a cronpier-k rájöttek az elfelejtett tételekkel való mani­pulációra. Nizzába ment át és a konzulátus­ból kapott egy Budapestig szóló vasúti jegyet. Bécsben kiszállt és fölkereste Kossyt, ki „még Monti"-hói „elillant" mellőle. — Miért tűnt el? — kérdezte tőle. — Amit te nem akartál, azt megcsináltam én. Kossy részletesen be is számolt arról, hogy Bécsben fölkereste egy idegen követség titká­rát és azt mondta, hogy kitűnően „dolgozni" tudna Ausztriában az ő állama részére. A titkár elvitte az attaséhoz, aki azonban föl­ugrott székéről s igy szólt: — Ebbe nem mehetek bele, meg van tiltva! De viszont tanácsolták Kossynak, hogy utazzék külföldre s az. illető állam egyik katonai személyiségénél jelentkezzék. Kossy aztán proponálta vádlottnak, aki nagyon jól ért a legtöbb katonai dolgokhoz, hogy közö­sen csináljanak jelentést: mindenféle ada­tokkal csapják be a megbízójukat. Erre a célra vásárolta Simonidesz a nála talált ki­kötői térképeket. Ezután dr Stransky orvoslszakértő ter­jesztette elő a véleményét. Szerinte a vádlott bizonyos tekintetben korlátolt beszámitható­•ságu, etikai defektust lehet észlelni, de elme­baj nem állapitható meg. Degenerált, köny­nyelmii, gyönge akaratú ember, de azért nem bolond. Most a koronatanú, Kossy Andor jött sor­ra, főkép neki köszönheti Simonidesz, hogy a vádlottak padján ül. Kossyt is a börtönből vezették elő. Magas* simára borotvált arcú, feltűnően nagyfejű, kopaszodó férfi. Csalás miatt van a vizsgálati fogságban. Hofmokl dr védő tiltakozik a kihallgatása ellen, mert alapos a gyanú, hogy ő is részes a vádlott büntetendő cselekményeiben. A uiróság ugy döntött, hogy kihallgatja, de)nem esketi meg, mert egy bűntett miatt tartják fogva. Kossy elmondta, liogy fivére — egy főhad­nagy — révénVismérkedett meg régebben a vádlottal. Később njra találkoztak, amikor ő állását elvesztette s a vádlott ép a börtön­egy borzalmas éjszakán megértettem e lian­I got és keservemben fölsikoltottam és forró könyörgéssel borultam a porba, az Ur meg­hallgatta imámat, kimondta népemre a ha­lált és a hóhértisztet bűnös lelkemre dobta. Megfagytam a rémüléttől, de engedelmesked­tem. Elhagytam a várost, leráztam lábaimról a szülőföld porát, elébed állok és intek: pusz­títsd el a népet, amelynek életéért még csak imént testemet és véremet áldoztam volna, föl! Átkozni fognak, nevemet gyalázattal boritják örökre, ez több, mint a halál ós még sem ingadozom. Holdfernes: Ki átkozzon, ha senkit se hagyok életben?... Ha a te istened teljesiti, amit igérsz, ugy is­tenemnek fogadom én is ... téged naggyá teszlek, amilyen nagy még nem volt asszony Isoha...! (Kamaráshoz.) vezessétek kincstáram­ba és vendégeljétek meg asztalomnál. Judit: Uram, még nem ehetem az ételedből, mert vétkezném. Hiszen nem azért jöttem én, hogy megtagadjam istenemet, hanem azért, hogy szolgáljak neki. Hoztam magammal egy kis eleséget, majd abból eszem. Holofernes: És ha elfogy...? Judit: Légy nyugodt, mire azt a keveset elfogyasz­tom, addig az én istenem elvégzi általam, a mii) elhatározott, öt napra el vagyok látva és öt nap alatt mindennek vége lesz. Még nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom