Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-19 / 15. szám

19 DELMAQYARORSZÁQ 1912. január 17. A kormány, amely komolyan fogja föl a hivatását, amelynek józan és bölcs intézkedéseitől a nemzet sorsa függ, nem űzhet handa-bandázó politikát és nem alkothat törvényeket a levegőből; a választói jog reformját sem lehetett, fizikailag nem lehetett előbb elkészíteni, amig az ahoz -szükséges népszámlálási adatok feldolgozva nincsenek. Ezeknek az adatoknak a feldolgozása rövidebb idő alatt szintén lehetetlen volt. Persze, rosszhiszeműséggel, ezt a becsületes törekvést és munkát is meglehet támadni, aminthogy meg is támadták és őszintén szólva, ez volt a már Tulhosszura nyúlt technikai obstrukció egyedüli úgynevezett: erkölcsi alapja. De hát összegezve az eredményeket s mind közelebb jutva a kibontakozáshoz, végre is be kell látniok az ellenzéki obstruktoroknak, hogy nevetséges szélmalom harcot folytatnak, hogy amiért és ami ellen küzdöttek az nincs, megszűnt, kiveszett alóluk s megszűnvén az ok, kell, hogy megszűnjék az okozat is. Mert mit akar az ellenzék? — Választójogi reformot! — S mit csinál a kormány? — Választójogi reformot. Rendben van, találkoztunk, tessék szép nyugodtan, csendben bevárni. S ennek az eredménynek a láttán önkéntelenül is föltolul az a bizonyos adoma a parasztgazdákról, akik megetették egymássál a békát. Az ellenzéki obstruktorok is megkérdezhetik egymástól: de hát miért is ettük meg a békát? A legszomorúbb pointja a mesének, hogy ez nem mese, de a politika legszomorúbb valósága s hogy cz a szomorú valóság esztendőkre vetette vissza az országot a békés — nyugodt fejlődésben! Lelkük rajta, — akik ezt igy -csinálták. Holofernes: Nos, szólj, miért hagytad el azokat ott a városban és miért jöttél hozzám? Judit: Mert tudom, hogy tőled meg nem menekül senki. Mert az én istenem kezedbe adja neked a népemet. Holofernes (nevet): Mert asszony vagy, mert bizol magadban, mert tudod, hogy Ho-lofernesnek van sze,me, ugy-e? Judit: Hallgass meg engem kegyelmesen. A mi istenünk haraggal van ellenünk és már rég tudtunkra adta prófétáival, hogy megbünteti a népet, amely vétkezett. Holofernes: Vétek...? Mi az? Judit (szünet után): Egy gyermek kérdezte ezt tőlem egyszer. A .gyermeket megcsókoltam. Neked nem tudom, mit feleljek. Holofernes: Tovább. Judit: Most isten haragja és a te haragod között állanak és halálos remegés az életük. Azonfelül éheznek, elepednek a szomjúságtól és nagy nyomorúságuk uj, meg uj bűnbe sodorja őket. Holofernes: Miért nem adják meg magukat? Magánalkalmazottak. — Irta Kreutscr Lipót dr. — A magánalkalmazottak mozgalmairól mostanában sűrűn van szó az újságok hasábjain. Nem halad előre, — holott nálunk is olyan a helyzet, mint má;s országokban, itt is mindegyre növekszik a kereskedelem munkásainak a száma, akik a bárókban meg a boltokban annyira nevezetes szereplői a közgazdasági életnek. Ha nem is olyan rohamos a mi iparunk, meg a kereskedelmünk fejlődése, mint más, független, bölcs és boldogabb országoké, — a részvényes vállalatok száma mégis csak szaporodik és mindegyre több lesz a kereskedelemnek irásos meg üzleti alkalmazottja, akik minden tudásukkal, ifjúságukkal, egész erejükkel a mások szolgálatában állanak, nem átmenetképen csupán, 'hanem végig az életen és hajlott korban csakúgy a mások alkalmazottai, mint amikor a pályán rózsás reményekkel elindulnak. A kétféle kategória, a magántisztviseilők, meg a bolti alkalmazottak élethelyzete között csak ámyalatbeli különbségek vannak, ezért csak részletkérdésekben térnek el róluk a törvények, amelyeket az utolsó évtizedeken Európa annyi országában teremtették meg a magánalkalmazottak javára. Számos országban van sokféle törvény róluk ós nem csupán Európában, hanem tul Európán is LjSeelandban és Ausztrália egyéb gyarmatállamaóban, amelyek a szociális törvényalkotásnak nagyszerű magasságaira eme!kedt ,k. A kereskedelmi munkásvédelemnek a területén, végét vetették az uj gazdasági rend hires élvének, a szerződő szabadság elvének. A szerződő szabadság ingatag talajáról a törvénynek uíjukbó! ki nem lendíthető vonalai közé akarják áthelyezni a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyainak a rendezését, mondja az osztrák Handlungsgehilfengesetz a maga megokolásában. A magánalkalmazott, aki a munkát keresi, a gyöngébb fél a gazdasági elhelyezkedésben és ha nem védi meg a törvény, kénytelen-kelletlen elfogad minden föltételt, amelyet raja diktálnak. A törvény azonban kell, hogy megvédelmezze és a modern törvényhozás, ahol a magánalkalmazottak jogi helyzetét szabályozza, kötelezővé teszi a munkáltatókra nézve, hogy Írásbeli sezrződést kössenek az alkalmazottakkal, hogy a szerződésben részletesen állapítsák meg az alkalmazott munkakörét, munkaföltételeit és a fizetés nagyságát. A jogi helyzet rendezéséről szóló törvények kiterjeszkednek^a boltok, az irodák higiérr-us berendezkedésére, a hétköznapi munkaidő terjedelmére, az esti boltzárás időpontjának megállapítására, az évi rendszeres szabadságidőre, a felmondás, a végkielégítés részleteire és mindazokra a kérdésekre, amelyek a munkaviszonynak fontos fejezetei. Azt mondottuk: a törvény kell, hogy megvédje a magánallkalmazottakat — és hozzátesszük: kell, hogy megvédje önkény és szeszély, elfogultság és munkaerő embertelen fölhasználása ellen. /Valamikor az embert magán vagyonnak nézték, ítélték, akit meg lehetett vásárolni és akivel kény és kedv szerint rendelkezhetett a megvásárlója. Ma közvagyon az ember, akit a kormányzó hatalomnak legalább is abban a mértékben kell megvédenie, mint a másnemű közvagyont. Az emberi munkaerőnek a kímélése, megvédése a közgazdaságnak és elkövetkező nemzedékeknek is elsőrangú érdeke, melylyel szemben a magángazdasági érdeknek hátra kell szorulnia. Ebből a szociális fölismerésből fakadtak a nagyfontosságú társadialompolitikai törvények más országokban és ezért követelik a mi országunk magánalkalmazottai a jogviszonyaik szabályozásán kivül a teljes és tökéletes vasárnapi munkaszünetnek törvénynyet való rendezését, a kötelező nyugdíjbiztosítást, ezért követelik a külön Judit: Félnek. Tudják, hogy megérdemelték a legrosszabbat, hogyan remélhetnék, hogy isten elfordítja tőlük? (Magában.) Most próbára teszem. (Hangosan.) Sokkal messzebb mennek félelmükben, mint te haragodban, Uram. Boszud megsemmisítene, ba elmondanám, hogy milyen vakmerően gyalázzák meg benned/a férfit és a hőst. A mélységből tekintek fel hozzád és lesem arcodon haragodnak nemes határait és látom a pontot, amelyen tul a legvadabb lángnak sem lehet már tullobognia. És pirulnom kell, mert eszembe jut, hogy elég bátrak föltételezni rólad mindazt a borzalmat, amit a bűnös lélek önkinzásában kigondolhat, elég vakmerőek, hogy benned hóhért lássanak, csak azért, mert ők a halált megérdemelték. (Térdre esik.) Térdemen könyörgök elvakult népemnek bocsánatot. Holofernes: Mit művelsz? Nem akarom, hogy térdepelj előttem. Judit (föláll.) Azt hiszik, hogy megölöd mindnyájukat. Te mosolyogsz, ahelyett, hogy fölháborodnál? Elfelejtettem, ki vagy! Te ismered az emberi lelket, téged semmi sem lephet meg és csak gúnyra indit, ha egy homályos tükörlapon meglátod eltorzított arcodat. De népem mentségére meg kell vallanom, hogy az ellentállás gondolata nem benne született. Ők ki akarják nyitni a kapukat, de elébük állott Achior, moabita vezér és rájuk ijesztett: mit akartok? — szólt — nem tudjátok, hogy Holofernes megesküdött, hogy megölet mindnyájatokat? Tudom, hogy életével, szabadságával ajándékoztad meg, tudom, liogy átknldted őt hozzánk, ellenségeidhez, mert még boszudra sem tartottad őt érdemesnek. Most ezt ugy hálálja meg, hogy képedet vérrel festi ki és a sziveket elfordítja tőled. Ugy-e, hogy az én kis népem tnlságosan önhitt, mikor haragodra méltónak tartja magát? Hogyan gyűlölhetnéd azt, akit nem is ismertél, akit. véletlenül találtál utadon és aki csak azért nem tért ki előled, mert a félelem megdermesztette és megölte benne az életet, az öntudatot? ... És ha csakugyan bátorság lett volna, ami elragadta őket, ezért te megtagadnád magadat? Gyűlölheted, üldözheted-e másban azt, ami magát Holofernest naggyá és egyetlenné teszi? Ez lázadás a természet ellen és nem történik meg soha! (Figyeli Holofernest. Az hallgat.) Szeretnék Holofernes lenni! Csak egy napig, egy óráig! Hüvelyébe rejteném a kardomat ós olyan diadalt aratnék, amilyent még senki sem aratott karddal a kezében. Sok ezren, ezren reszketnek most tőled ott a városban... odakiáltanám nekik: dacoltatok velem? Jó, én meg épen azért, mert megbántottatok, nektek ajándékozom az életet. Bosznt állok rajtatok, igen: Szabadok vagytok, hogy egészen rabszolgáim lehessetek ! Asszony, sejted-e, hogy mindezt lehetetlenné teszed azzal, hogy fölkínálod. tHa a gondolat bennem született volna, — talán — végrehajtanám. De a tiéd és nem lehet az