Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-03 / 278. szám

1911 december 3 DÉI. MAGYARORSZÁG 17 Mit olvasnak az asszonyok? A legrégibb bécsi (kölcsönkönyvtár tulajdonosa érdekes dolgokat tesz közzé kölcsönkönyvtára • kezelése közben szerzett megfigyeléseiről. Szinte óriási a különbség aközt, hogy mit olvastak az asszonyok régebben és mit olvasnak ma? Azt mondja: néhány évtizeddel ezelőtt az asszonyok semmi egyebet nem olvastak, csak regényt. És legszívesebben olvasták azt a banális szerelmi történetet mesélgető regényt,, mely „jól végződött." Ha a regény nem végződött a szerelmesek boldogságával, már nem lehetett népszerű. De általában a családi életet és a szerelmet dicsőítő regénynek volt a legtöbb, megszámlálhatatlanul sok női olvasója. A komolyabb, értékesebb regények már sokkal kisebb közönségnek kellettek. Az a nő, ki régente mást is olvasott, nemcsak regényt, már „kék harisnya"-számba ment s a kék harisnyákon a többi nő csak gúnyolódni tudott, a férfiak pedig iszonyodva menekültek tőlük Mindaz, ami azelőtt a legnépszerűbb volt, ma már bakfis-olvasmánnyá sülyedt. Hogy mi a legnépszerűbb női olvasmány ma? Röviden szólva: a nők jogainak védelme, különösen: a finoman differenciálódott női lélek és általában: a lelki küzdelmek rajza. De a mai nő — és éz az első, a főkülönbség a régi és uj világ közt — már mindent Drágakövek. — Tentafestmény. — A szomorúság, ez a nagy, fehér Keleti gyöngyszem, szivembe van zárva: Mint ékszertoknak piros bársonyán Ugy nyújtózik benn lustán, szundikálva A szomorúság; ez a nagy, nemes Keleti gyöngyszem. Másnak gazdagabb ám a kincsesháza: A reménységnek zölt smaragd kövét őrzi. Rubinját égő szerelemnek, Ametisztjét a barátságnak, s kék Türkiszét a nagy, örökös hűségnek, Benne szikrás vágy-briliánsok égnek, Az én szivem, nem tagadom: szegény. Elszedték kincsét rendre. Nem maradt Más, mint e gyöngyszem, e drága, e bus Ez utolsó! ... S ha hitvány akarat Erre törne tán; — melybe beleforrt, A sziv is veleszakadna, s a vér — Sóhajra fűzve — jelölné nyomói: . . . Vezére vőn a sápadt, lágyfehér Keleti gyöngyszem: a szomorúság . . . Alba Nevis. Tílazurka. Milyen lehet? A régi-e? És most sem ért még néMe A fán izes dió? (Mert néma ő, miként a sir És nincs felőle semmi hir, Nincsen se rossz, se jó.) olvas. Hogy a mindenből mit olvas előszeretettel, hogy kiváltképen minő olvasmány számithat a nagyobb érdeklődésre, azt a kölcsönkönyvtáros igy részletezi: Mindenekelőtt sokkal kevesebb regényt olvas, mint annukelőtte. És az is, aki legszívesebbein ma is regényt olvas, egészen más regényeket olvas, mint a régi asszony. Ez csak a mesét és megint csak a mesét kereste, — ami 'a mai regényből meglehetősen hiányzik. De a mai női olvasó nem is ezt keresi a regényben, hanem: lélekarralizist, a jellemzést és a hangulatképet. A regényírók közül ma az északiak a legnépszerűbbek. De hogy az asszonyok és leányok komolyabbak és érettebbek lettek, még inkább meglátszik másféle olvasmányaikon. Ezek, népszerűségük sorrendjében a következők: életrajzok és híres emberek levélváltása, például Wagner élete és Baskirczev Mária naplója és levelezése. Azután: a memoárirodalom és művelődéstörténetről szóló 'könyvek. Különös érdeklődéssel találkozik mindaz, ami a régi és ujabb udvari életről szóL Következnek: a festőkről és szobrászokról szóló monográfiák. Majd a laikusok számára irt természettudományos könyvek. Végül mindaz, ami a szexuális életről szól, akár tudományos könyv vagy vitairat, akár ilyen témát tárgyaló komolyabb regény. Érdekes megjegyezni való: a pikáns olvasmáÉs szeme is, a régi-e És mostan is ugy fénylik-e, Mint ablakán a hold? (Hiába már az évek is, A születés, az élet is, Minden hiába volt.) És szive is, a régi-e És kedvesét még félt-e, Hogy sorsa rátapos? (Engedné, vájjon a karom, Ha elringatni, akarom: — „Aludjon aranyos." —) És szava is, a régi-e És szomorún meséli-e, Horn élni rut dolog? (Hogy takaró a vászon is, A selyem is, a bársony is, De legjobb a homok.) És dala is a régi-e És rajta most is rémlik-e, Hogy közel vagyon már a sir S az élet olv fakó? (Ö volt a balzsam és az ir, Most nincs felöle semmi hir, Nincsen se rossz, se jó.) Ambrus Baláss. Tereimé madarakról. Oly messze már a nyár, oly messze már, mint bus szívből kiszállt sóhajmadár. Suhanj madár, suhanj sóhajmadár! nyokat nem szeretik a nők s a legnagyobb idegenkedéssel azok iránt a könyvek iránt viseltetnek, amelyeknek a szerzője: nő. Hát, ha általánosaknak fogadjuk el azokat a jelenségeket, amelyekre . a bécsi kölcsönköny vtáros rámutat, azt kell mondanunk: ez már valamelyes megkomolyodás, de még nem az igazi komolyság. Mindebből csak az következnék, hogy a mai nő kevésbé tudatlan és kevésbé ringatja bele magát kártékony illúziókba, mint a régi, de ma is csak az iránt érdeklődik, ami az önszeretetének 'hízeleg, vagy ami a kíváncsiságát izgatja. Az ismeretekben is csak magát keresi. De nem szabad merészen általánosítanunk és nagy tévedésbe eshetünk bele, iha a mai nő megítélésében vezérfonalul fogadjuk el kölcsönköny vtárosunk tapasztalatait. Ne felejtsük el, hogy a kölosonkönyvtárak olvasóközönsége a legrosszabb, a legléhább olvasóközönség. A könyv jobb, komolyabb publikuma az, amelyik a könyvet annyira megbecsüli, hogy meg is veszi. Amelyik nem végez a könnyvvel, ha egyszer átfutotta. Amelyik nem sajnálja a pénzt a könyvért, mert tudja, hogy a mai világban semmi se olyan olcsó, mint a könyv; amelyiknek, amit a könyvben talál, megéri a könyv árát. Az a publikum, amelyik semmiért se sajnálja a pénzt, csak a könyvért, csak a könyvön takarékoskodik, és törzsökös közönsége tud Oly mesze már a csók, oly messze már, mint tengermélyen haldokló madár. Halj meg madár, halj meg meleg madár! Oly messze már a lány, oly messze már, mint tarló közt fölriasztott madár. Riadj madár, riadj beteg madár! Oly messze már az élet, messze már, hogy szinte-szinte el van veszve már . . . Suhanj-silhanj békés halálmadár! Somlyó Zoltán. Gyűjtés. Mikor nincs mit örülni, fájni sok régi óra rám köszön. — Miért nem tudtál addig várni, Amig emlékké költözöm? Ugy esett jól fölinni Szépet, ha lelkét reád öltözöm, ha te hajolsz feléje képnek, szemeddel mondod: köszönöm. Mint rózsákat átkötözöm e perceket és elteszem, ha nem lesz könnyem, örömöm, mind az öledbe engedem, hadd peregjen, hulljon özön, ha már hiába lesz kérni, várni, ha nem tudsz már se örülni, se fájni. Kuthy Sándor.