Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

1911 december 24 Hol az élet és a mü becse a működő lólek becsétől függ s nem a tárgy formájától, amelyhez liozányul. — Nincs munkakörkülönbség, csak erős s beteg lélek van. — Ti napszámosok, szolgák, iparosok s bármily nem becsült kis ága nagy társadalmunknak, ti mind művészek vagytok, ha lelketek teremtő erejét, értelmetek s erkölcsötök fényét szakmátok s működési körötök minden formájára szétárasztjátok, mert a lélek, iiíit valamely cselekvés kifejez s nem a cselekvés, vagy mü formája a nagy. Ne a helyet, ahova ki vagytok rendelve, ne a munkaikört, — lelketek „egész"-ségét keressétek. Akiben ez megvan, legyen bár gunyhóban, koldusrongyokban, az nagy és harmonikus. Akiben ez nincs meg, legyen bár bíborban s a királyok termeiben, legyen mellőzött vagy fennen dicsőitett — az: alacsony és diszharmonikus. Ismétlem: az Erő a lapföltétele a teremtő, a lemondó, az értelmi és erkölcsi erő. Legyen az élet, az ember, a művész 1. minden izében a teremtő erőtől áthatva, 2. minden izében a dolgok rendje kényszerének igája alatt alázatosan meghajolt, 3. minden izében igaz: értelmileg, erkölcsileg. Legyen a munka a művészet: 1. minden pontja is a teremtés hatása alatt, 2. minden pontját szülje á kényszer, 3. minden pontja legyen igaz: értelmes, erkölcsös. Még rövidebben: 1. legyen az ember művész: teremtő, 2. legyen lemondó, legyen zseni és szent. Ami ezenkívül esik, az diszharmónia. Ezen összhang létrejöttével pedig az egyén megszűnik mint alkotott, mint egyéniség szerepelni: lénye összeolvad az érzékfölötti ösprővel. • .M... DELMAGYARORSZÁG Közönséges kávéházi história. Irta Szabó Mihály. Esőre hajlott az idő, de még nem esett. A levegő siirii volt, nedves tapintatu és bezavarta az embereket a meleg és világos kávéházakba, amelyeknek hatalmas üvegtábláján lassan húzott barázdákat a cséppé duzzadt piára. Szépek ilyenkor a nagy üvegtáblák. A benn világító csillárok, mint egy nagy tiizpők ütnek át a páraszemecskéktől homályos üvegen. Az embereknek csak a körvonalai látszanak, ugy mint egy nagyvonalú darabosan satírozott japán képen. Egy ilyen kávéház előtt vitt el Bárdi utja. Minden ablakon benézett, aztán visszafordult és bement a kávéházba. Valami szentimentális, de divatos és gyorsütemű valcert játszott a cigány. Ennek az ütemeire rohanta végig a kávéházat, csak ugy felöltőben, mint akinek eszében sincs ottmaradni. Pedig jól tudta, hogy ottmarad. — Keres valakit Bárdi? — csengő női hang állította meg gyors útjában. — Kezeit csókolom nagyságos asszonyom. Nagyon örülök a szerencsének, de ön egyedül? Bárdi ezeket a konvencionális szamárságokat egy feltűnően szép szőke nőhöz intézte, aki egyedül ült a sarokasztalnál, körülbástyázva belföldi és külföldi divatlapok bar rikád jávai. A szép nő a sok újság mellett azzal szórakozott, hogy figyelmesen nézte mennyi idő alatt csúszik le egy-egy vizcseppecske az ablak közepétől az ablak aljáig. Természetesen az ilyen szórakoztató foglalkozás közepette nagyon megörült Bárdinak, aki különben is nagyon csinos ember volt és veszedelmes nőhódító hírében állott. A veszedelmes nőhódítókkal pedig az asszonyok szivesen foglalkoznak, mert azt hiszik: ez az ember minden nőre veszedelmes, de 77 reám nézve nem az, szóval én tisztességes asszony vagyok, mert még egy hírhed; •nőhóditóval sem csalom meg a szeretőmet. — ön egyedül? Miféle kérdés ez? Maga ugy tesz, mintha nem örülne, hogy egyedül talált? — hadarta az asszony és már arra gondolt, hogy milyen mulatságos dolog lesz, ha Bárdi beugrik. — Nem fogok visszaélni a helyzettel. — Mit mondott? — Nem fogok visszaélni a helyzettel. — Udvariatlan. — Látja nagyságos asszonyom, egyszer akartam diszkrét és udvarias lenni és akkor sem sikerült. Talán tolakodó leszek és akkor nem fog haragudni? Hol a férje és mit keres itt egyedül? Az asszony kacagva feleli: — Elutazott. Éjjel jön meg. Itt a kávéházban meg találkám lesz valakivel. — Zavarom talán? — kérdezte Bárdi és hirtelen fölkelt az asszony mellől és meghajtotta magát. — Oh nem. Maga itt maradhat. — Szóval én nem számitok. — Ej-ej, — kacagott az asszony. Kacagása élesen és gúnyosan verődött végig a kávéházon. — Maguk oiyan egyformák, semmi köze hozzám és mégis féltékeny. Mikor azt kérdezte: ön egyedül? az iróniától rezgett a hangja. Félt, megijedt, báb tani akart, hogy megcsalom az uramat. Pedig igazán semmi köze sincs sem hozzám, sem az uramhoz. Miért van ez? Talán maguk férfiak nagyon becsületesek? Még az is becsületes marad, akivel megcsalom az uramat, csak én leszek becstelen? Nagyon egyformák maguk. — Ugy találja? Az asszony azt hitte, hogy Bárdi \ édekezni fog, hebeg és belepirul, egynéhány szofizma zavarba hozza. A rövid és hideg válasz nagyon meglepte, sőt bosszantott;^ MOTOROS FAVAGO VALLALATA VÁGOTTFA, SZÉN és FASZÉN KERESKEDÉSE