Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-15 / 287. szám

4 DÉLMAGYARORS/ÁG 1911 december 13 lehetünk-e olyan híresek, hogy egy-két ember kivételével, legalább csak Európában ismerjék a nevünket? Hiába vagyunk szépek és gazdagok, összeroppanunk. Végigsuhint a halál kaszája. Ki ismer bennünket? Ha én meghalok, esetleg azt kérdezik, hogy miért harangoznak! Az embereknek meg se kotytyan a létezésem vagy nem létezésem . . . És szállt a sóhaj szájrol-szájra, mind a huszonnégyre. Rongyos élet... A pillanatnyi ámulatba belecsendült a belvárosi öreg templom nagyharangja. Már ebédre harangoztak. Az ájtatos hangulatba belehullott a debattör sóhaja: — Szeretném, ha minél több, nemesebb lélekkel lennék, de ez lehetetlen a földön ... Finom csönd, csak a napsugár ragyogott be az ablakon. — Nem lehetünk boldogok, mert nem érhetjük el azt, amit akarunk. Vizsgáljuk a foglalkozásunkat. Mi a katona? Alkalomadtán egy fejjel rövidebbre csinálja a kollégáját. A biró, az ügyvéd azzal tölti az életét, hogy a pénz iksz zsidónak vagy ipszilon zsidónak a zsebében legyen-e. A tanár bottal vagy anélkül beleveri a nebülóba az olvasnitudást, hogy aztán elolvashassa az újságot. Igy mondá, a jézustársasági atya. Igaza lehet, az áldóját ennek a világnak! Hátha valóban ennyire sülyedtünk? Ö legalább ugy mondta, mintha határozottan tudná. De, kérjük szeretettel, talán a jezsuita prédikátor kissé messzire hajigálta haragjának menykövét. És szabad-e igy beszélni bárkinek is? Hol a keresztényi törvény, amely a szónok torkára szorítja az ilyenfájta hitvallást? Aki igy keresi a boldogságot, az, félünk, hogy hamar megtalálja . . . * A papokról nem beszélt a szónok. Valószínűleg ugy gondolta, hogy jelenlevőkről, különösen ha azok önmagunk, nem illik beszélni. A hölgyeket azonban szóba hozta: — A nők sem találhatják meg önmagunkban a boldogságot. A hölgyek elhitték. Miért ne? Aztán súlyos mondat, következett: — Fényűzően élnek a nők. Cicomázzák a siralomházat, amelyét úgyis el fog mosni az ár! Borzongás, tűnődés, ámulat. Tehát még mindig siralomvölgy az élet? Jó, hogy újból emlékeztetett erre a prédikátor, mert már kezdtük elfelejteni. A rapszódia ujabb fejezethez ért: — Az élet nem felel meg legbensőbb vágyódásainknak. Szappanbuborék, amely el fog pattanni. Láng, amely ki fog aludni. A föld nem lehet kielégíthető birtokunk. Mi tart össze bennünket: a családot, a társadalmat, az államot? A vallás. A társadalom alkotó elemei a jog, tisztélet és erkölcs. Miből származhatik a jog? Kötelességből. A kötelesség érzete a lelkiismeretből fakad, vallás nélkül pedig nincs lelkiismeret. — A szabadkőművesek vallásnélküli erkölcstant hirdetnek. Mit produkáltak még ezzel a tannal? Haramiákat, leánykereskedőket, tetőtől-talpig gazembereket és bonvirántokat! — Az ártatlanságot csak a valláserkölcs nevelheti. A leányok lUomok a szúró tövisek -között. Ha kérdezzük az érintetleneket, az oltárra mutatnak, vagy a szivükhöz tapadó keresztre. Tűzzel, szenvedélylyel beszélt a bátor jezsuita atya. Amikor a szabadkőművesekről beszélt, a reverenda ráncai mögött ökölbe szorult a keze. A saemében féktelen szenvedély lángja lobogott, dacos, kemény volt a hangja. Kiélesitett hangon dörögte, hogy gonosztevőket nevel a szabadkőművesség. Utóvégre nagyokat lehet mondani, — de nem mindenütt és nem mindenkinek illik. Ez is morál, ösi jezsuita morál, modernné téve. Legalább ugy látszik. De talán igy mégse lehet harcolni. Ez nem harcmodor. Bár a szabadkőművességnek inMhh használ az ilyen szitkozódó hang, minthogy ártana a szónoknak ... Aztán a szabadkőművesek és a szocialisták lapját ostorozta Bangha Béla, a szeretet lelkipásztora. — Ismerik kérem azt a papirost, — mondta — amelyet Világ-tiMk kereszteltek? Ha nem ismerik, hát jobb is, ha óvakodnak tőle. Ez a lap állandóan gúnyolja a vallást és az erkölcsöt. A házasságtörést glorifikálja. Vagy a Népszava, amely megmételyezi a lelkeket. Rotációs géppel öntik a szemérmetlen hazugságokat. Hazugságaikkal orvul elárasztják a jó népet. — Vagy menjneek el az orfeumba, — azaz dehogy menjenek. Az is modern intézmény, ahol káromolják az istent és kicsúfolják a női szemérmet. * Miután pedig elmondta a véleményét az ártatlanságról, az újságokról és kabarékról, kikezdett az igazságszolgáltatással. Igazán szellemes modorban csúfolódott Justicia istenasszonynyal. — A kis tolvajokat börtönbe csukják, — mondta — a nagystílű szélhámosokat futni engedik. Mert a törvényt ki lehet játszani, csak érteni kell hozzá. A szimpla bűnösök, a jó magyarok börtönbe kerülnek, mert nem ismerik a kibúvókat. A börzecsalók és sikkasztok pedig Budapesten palotákat építenek: ekszcellenciás urak, akikkel fölemelő a megismerkedés. A jézustársasági atyából imigyen tört ki a keserűség. Mélyre akart vágni és önmagát sebezte ineg. Mert aki igy beszél, az már másnak nem árthat. Aztán megveregette a társadalom vállát, hogy ebben a korban is fejlődnek a jótékony intézmények. Ezek közül egyet bátor volt megemlíteni: a Jópásztor zárdát. Majd pedig njból kitért az újságokra és a szabadkőművesekre — A szabadkőművesek azt mondják, — folytatta — hogy a vallás alkohol, narkotikum. Köszönöm én az ilyen vallást. Ezt maguk kotyvasztják és olyan, mint a magunkkotyvasztotta alattvalói hűség. (Ez is hasonlat!) A vallást az isten teremtette és aki mást hisz, az szemébe mondja az istennek, hogy hazudik. — A rotációs hazugságok azt üvöltik, hogy a vallás a sötétség, a butaság szülöttje. A világ majd minden tudósa mélyen vallásos érzésű katolikus vagy legalább is protestáns volt. Mit beszélnek akkor sötétségről, butaságról, amikor a legnagyobb elmék meghódoltak a vallásnak! Megint tévedett a jezsuita. A világ nagy tudósai nem ugy értelmezték a vallást, mint a prédikátor. Nem kérkedtek a hitükkel, hanem békességben éltek. A tudománynak éltek és nem a vallásnak. Hittek és reméltek, mert tudósok voltak. A tudománynak mindig szüksége volt a remény támasztékára. • A j ezüstár sasági atya beszéde elején kijelentette, liogy a vallásról, mint az élet kiirthatatlan kellékéről óhajt beszélni. Mire való volt akkor tücsköt-bogarat összehordani? Talán a nagy témát találta kicsinek egy órás beszéd tartására? Szenvedélyes hangon, határozott gyűlölettel beszélt. Neki rontott mindennek, ami csak eszébe jutott. Semmi türelem, semmi szeretet. Hol van ez a beszéd Prohászka püspök szónoklataitól! Prohászka elmélkedik, disztingvált hangon vitázik és soha sem türelmetlen. És mindig tudományos színezetet ad a mondanivalójának és mindig intelligensnek tartja a közönséget is. Bangha Béla nem sok vizet zavar. Üres szavakkal, a képzettség és az elfogulatlanság minden érezhető jele nélkül nekiront tudományon alapon épült meggyőződéseknek. Bangha három odorának sem a társadalomban, sem pedig az egyházban nem lesz jövője. Aminthogy jelene sincs. SZÍNHÁZ,_MÜUÉSZET Színházi műsor. Pénteken : Ssrgaliliom. (Páratlan »/,) Szombat délután: Basa bácsi mese'élnlánja. Fél*helyárakkal — Este: É15 halott. (Páratlan »/»•) Vasárnap délután: Aranyember, szinmü. Félhelyárakkal. — Este: Ezredapja (Páratlan '/,) Hétfőn: Macbeth, tragédia. (Páros »/,) Kedden: Kegyelmes ur, bohózat. (Bemutató előadás, páratlan Vj) Szerdán: Kegyelmes nr, bohózat. (Pároa J/s) Csütörtökön: Házi tücsök, opera. (Páratlan »/«•) Pé teken: Szép Heléna, operett. (Páros »/,.) Szombaton: Szép Heléna, opetett. (Páratlan "/«') Vasárnap délután: Nagy diákok, szinmü. Színházi ruha ás erkölcs. (Saját tudósítónktól.) Ragyogó a szinház festett világa. A fényesen elrendezett szalonban kifogástalanul öltözött urak mozognak. Pompás szabású kabátjuk gomblyukában orchidea, vagy szegfű virit, lábukon uj, remekbe készült lakktopán... A hölgyek még díszesebbek. Ők képviselik az uj divatot, ők vannak hivatva arra, hogy irányt szabjanak és mialatt legizgatóbb szerepüket játszák, arra is kell ügyelniük, hogy a ruhájuk minden apró részletét megfigyelhesse a páholyok hölgyközönsége. Az ő kezükbe van letéve egyegy premier napján az egész évad divatiránya. Ha jól öltözködtek, akkor szépek lesznek a fogadó esték és bálok, tőlük függ, mit fogadnak el a világ előkelő asszonyai abból, amit ők megalkottak. Nem kell ezt a külső körülményt lekicsinyelni. Ma már nem a színpadról vesszük ugyan át a modort és nem ott tanulunk meg mozogni, de annyi bizonyos, hogy a darab sorsa meg van pecsételve, ha a szinésznő két felvonáson keresztül ugyanabban a ruhában jelenik meg. Hogy a ruhájuknak igen sokat köszönhetnek még valódi nagyságok is, az kétségtelen. Madame Béjane hire akkor állott tetőpontján, mikor a Sans-Géne első előadásán egész évi fizetését ráköltötte ruháira. Akkor egész Páris csak erről beszélt és valósággal ünnepelte a művésznőt. És nem telt bele három esztendő s a tizezer frankot érő köpenyt nem lehetett többé hatszáz frankért sem értékesíteni. Évről-évre megismétlődnek Párisban azok a gyűlések, amelyen az igazgatók ép oly gonddal vitatják meg a legjelentéktelenebbnek látszó ügyeket, mint a legfontosabb és életbevágóbb kérdéseket. És nem is olyan könnyű ezeknek a kérdéseknek megoldása, mint hinnők. Más a dolog akadémiai megviés más a gyakorlati kivitele. Az igazgatónak ugyanolyan fontos, bogy a művésznők gyönyörűen öltözködjenek, mint maguknak a művésznőknek, akiknek boldogulása és emelkedése függ attól, vájjon megnyerik-e a közönség tetszését vagy sem? És a nagyközönség kivánsága is jogosult, ba a színpadon tökéletes szépet kiván látni. Azt a világot, amelyet különben soha nem élvezhetné másutt, csak a szinpadon ... Innen ered a szinésznő nyomorúsága. A közönség, az igazgató és a vetélytársnők kergetik abba a harcba, amelynek vége rendesen az anyagi csőd és pusztulás. A közönség ma már nagykorú és nincsen az a növendék leányka, aki, ha csak két-liárofnszor volt is színházban, ne tudná, milyen eszközökkel szerzi meg egyik-másik ünnepelt diva a ruhatárát... Ezen a bajon nem segit semmiféle tanácskozás sem. Az igazgató nem födözheti ezt a hihetetlenül fölszaporodó öszszeget a saját zsebéből, a közönség pedig nem akar lemondani arról, hogy ne gyönyörködhessék a tökéletes szépben. Nem mond le róla még a legkifogástalanabb előadás árán sem. Mert azt szereti, ha csalják. Hogy ki követi el a csalást, az neki mellékes... Itt csak az igazgató urak szigorú föllépése használhat. Hogy szóhoz juthasson végre az olyan kis művésznő is, aki nem tud versenyezni hires kollégájával, akinek pedig igen sok esetben csak a ruhája hires. Az igazgatónak esak akkora pompát volna szabad köve-