Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-15 / 287. szám

2 DÉLMAGYARORS/ÁG 1911 december 13 Taktikázás. (Saját tudósítónktól.) Nem vagyunk vele tisztában, vájjon az ellenzők önmagát is ámítja vele, avagy csak másokkal akarja elhitetni, hogy a többségben a tejetfenség fett úrrá, hogy a kormányzó pánt elveszítette önbizalmát, s hogy áltállában a bizonytalanság borús érzete uralkodik a. lelkeken. Akárhogyan ós van, nem lesz hiábavaló szemébe nézni ennek a sugdolódzva tovább adott politikai tercierének. Mert az ilyen pletykál ás csak a folyosó félhomályában burjánozíhatik, s amikor világosság derül rá, rendszerint már be is fejezi életét. A politikai helyzet ima a pártok között megállapított fegyverszünetnek jegyében áll. A fegyverszünet annak rendje és módja szerint konszummáltatik s a képviselőház a megállapodásoknak megfelel őleg a jövő évi állami költségvetési előirányzat elintézésével van ejlfogtelva. A mai napon a földművelésügyi tárca megvitatása véget ért és még mindig megvan a reménység, hogy a budgetet az esztendő folyamain lehetséges fesz az ország törvényei közé beiktatni. Ha ez a kívánatos cél elérhető nem volna, ugy a pártközi megállapodások értelmében rövid felhatalmazás utján fog az országgyűlés gondoskodni az állami kormányzat, zavartalan funkcionálásáról. Az önbizalom hiányának, a fejetlenségnek pedig mi a többség kebelében nyomát se látjuk. Ellenkezőleg, látjuk azt, hogy a többség vezérei: a kabinet tagjai és első sorban a miniszterelnök, nagy erővel és épen olyan sikerrel képviselik a tárcájukat, hogy budgetbeszédeik, ezt örömmel konstatáljuk, sok tekintetben még politikai ellenfeleik tetszésével is találkoznak. A nemzeti munkapárt méltó módon kivette eddigelé részét a vitából. Figyelemmel meghallgatott, magas színvonalú beszédekkel gazdagította a diszkusszió anyagát. Ha pedig ezután talán nagyobb önmegtartóztatást fog tanúsítani a vitában, ugy ez csak annak a célnak a szolgálatában fog történni, hogy az ország Idejére hozzájusson a megszavazott költségvetéshez. Mindez inkább céltudatos és gondos vezetésnek és parlamenti fegyelemnek a jele, semmint fejetlenségnek és vezetés hiányának bizonyítéka. A többségben széthullásnak, vagy csak disszonanciának legcsekélyebb jele se mutatkozik. Ez a párt törekvéseiben és programjában olyan ikonform és egységes, a minő egy 256 tagu politikai alakulás egyáltalán lehet; mindenesetre örvendetes ellentéte az ellenzéknek, amely törekvéseiben, felfogásaiban, programjában nemcsak az egyes frakciói között, de még az egyes pártjainak kebelén belül sem egységes és azonos célzatú. Csodálatos degenerálása az az érzésnek, hogy az ellenzék egy részében nyomban a bizonytalanság érzése támad fel, a mint a parlament normális munkát végez s nem szavaznak névszeriint a fugyivásárhelyi „népgyűlés" kérvénye felett! Mi, őszintén szólva, az efenzék ideges nyugtalanságát olykép magyarázzuk, hogy ők csak a maguk parlamenti helyzete szempontjából •nervozusak a miatt, hogy a fegyverszünet után mi fog történni? A válasz egyszerű. A kormány lankadatlan erővel szorgalmazni fogja a yédőerőjavaslatok elintézését. És támogatni fogja őt törekvésében a nemzeti munkapártnak egységes és tömör tábora. Az ellenzéket azonban egy kissé idegessé teszi a kilátás, hogy ismét csak belekerülhetnek a zsákutcába. Hogy újra hozzányúljanak az ország majdnem összes törvényhatóságai által megbélyegzett, utálatos és diszkreditált technikázáshoz, mélynek ma, háromnegyed esztendei kerékkötés után még a konkrét célját se képesek megállapítani? Hogy elismerik-e Kossuthék a küzdelem céljának az általános, egyenlő és titkos választójog megalkotását? Vagy megeilégszenek-e Justhék a testvérpárt nemzeti követeléseinek kielégítésé vei? : 2 jj íme, a nyugtalanság természetes indoka! A kilátás, hogy a véd erővel együtt ismét napirendre kerül az ellenzék teljes meghasonlása, a ba|!olda! fejetlensége vagy, ami ezzel egyre megy: sokfejüsége és szétzüllötsége. Vájjon nem nevetséges taktikázás-e az, ha ilyen körülmények között épen a baloldalról akarják elhitetni, hogy a többség veszítette el az önbizalmát? Igazán nincsen rá oka. A képviselőház ülése. — Serényi Béla beszéde. — (Saját tudósítónktól.) Nagy érdeklődés mellett zsúfolt padsorok előtt tartotta meg a tegnapi ülésről! elmaradt beszédét Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter. A képviselőház zajos helyesléssel vette 'tudomásul a miniszter egyes kijelentéseit, amelyek azt igazolják, hogy Magyarország gazdasági viszonyai örvendetes javulásnak fognak indulni. A miniszter olyan újításokat jelentett be, amelyek régi bajokat váltanak valóra és általános megelégedést keltenek mindenfelé. Nagy • érdeklődést keltett a miniszternek az a kijelentése, hogy elfogadja Polcnyi Géza javaslatát és hajlandó felemelni a totalizatöradót. Az állami fürdőkről elmondta, hogy a kormány azoikat nem fogja tovább kezelni, hanem egy erre a célra alapítandó külföldi részvénytársaságra bizza. Bejelentette, hogy a legközelebbi időkben egész sor törvényjavaslatot terjeszt a Ház e,lé, az erdőügyről, a legelőügyről, a birtokszabályozásokról, a bortörvény revíziójáról, az étólmiszerhamisitásról, a borközraktárakról és e törvényjavasalatok utján reméli, hogy mezőgazdaságunk néhánjf élhanyagoltabb ága csakhamar eléri a íkivánt haladást. Az ülésről ez a tudósítás szói: Elnök: Návay Lajos. A beérkezett irományok előterjesztése után következett a földmivelésügyi tárca vitájának folytatása. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter: Az áUatbehozatal megengedésére nézve — Bocsásson meg, drága barátom, bocsásson meg, hogy fölíszakitom sebét, mely tudom, teljesen be nem hegged soha. De nincs erőm, hogy e titkot ilevigyem síromba. Mikor megismerkedett Marié de Surate-al, én voltam az ő legjobb barátnője, amire persze ön aligha emlékszik, mert vajimii kevés ügyet vetett rám. Igaz, hogy sovány s meglehetős félszeg teremtés voltam; több volt bennem a iszivjóság, mint a szettem és grácia. De ha ön nem is méltatott figyelemre, én azért lestem minden mozdulatát, mert — most már bevallhatom s be is kell vallanom — őrülten szerelmes voltam önbe. Igen, őrülten, mert képes vqitam önért elkövetni egy bűnt, melyre ma is elszörnyedve gondolok vissza. Mikor megtudtam eljegyzését, elhatároztam, hogy minden lehető eszközzel megpróbálom megakadályozni, hogy Marié barátnőmmel házasságra lépjen. Pedig tán nem is remélhettem akkor, hogy sikerül-e majd aztán szivét meghódítanom s nejévé lennem. Több volt bennem a féltékenység, miint a reménv . . . — Hortense, Hortense, — suttogta Roslin remegve, — mit kell szájából hallanom? — Hadicselt eszeltem ki, — folytatta de la Girodiére asszony, — Egyszer sikerült ellopnom Mariétól egyet azokból a levelekből, melyeket öntől kapott. Addig tanulmányoztam az ön irását, ínég végre tökéletesen tudtam utánozni s egész csomó szerelmes levelet irtam. melyek természetesen hozzám voltak intézve. E levelekben ön égre-földre esküdözött, hogy csak engem szeret, hogy de Surate kisasszonnyal csak érdekből lép házasságra s iránta >egy parányi vonzalmai nem érez. Attól sem riadtam vissza, Ihogy a levelekben befeketitsem barátnőm jellemét s rágalmakat adjak az ön tollára. A csomag levelet elvittem Mariene'k s könyörögve kértem, hogy ne árulja e)l az igazságot. Ha Surate-ék nem olyan naiv emberek, bizonyára durvának találják e mesét s óvatosabban járnak el. De gyanakodó természetük hajlott a skepticizmusra s hitelt adtak a Heveteknek. De oh, jaj! azt nem gondoltam meg, hogy elválasztván önt Marié de Surate-tól, végleg elveszítem önt . . . Roslin arca halálsápadtra vált. — Miért mondta el ezt nekem? — suttogta hosszú hallgatás után. — Ép oly kevéssé tudom megbocsátani önnek ezt a késői vallomást, miiht :a bűnt, melyet ellenem elkövetett. Összetörte ifjúságomat és most összezúzta öregségemet. Most már igazán arra leszek kárhoztatva, hogy egyedül éljem le .agg napjaimat. Nem tudnám többé megcsókolni azt a kezet, mely 'képes volt ilyen gonoszságot elkövetni. — Elhagy engem? — kérdezte de la Girodiére asszony, haloványan a nagy izgalomtól. — Nem tehetek egyebet. Ilyen tettet negyven évi barátság sem törölhet el. — Igaza van, Henry . . . Ostoba voltam. I Hallgatnom kellett volna. Bűneimnek és tévedéseimnek csak azt a hasznát látom, hogy végleg elvesziiitem önt . . . De la Girodiére asszony nem tudott beletörődni a veszteségbe, mely százszorosan súlyos volt most, élete alkonyán. Miikor a falióra hatot ütött, összerezzent és mikor az est percei lassan, kínosan lassan multak, sötét szomorúság szánta meg, átkozta együgyű őszinteségét. Elhatározta, hogy Párisbó! vidékre költözik, miikor egy este jól ismert léptek neszét hallotta a kert kavicsos fasorában. Pál pillanat és Roslin állt előtte, sápadt, beesett arccal. — Hogyan, — kiáltott fel de la Girodiére asszonv. — megbocsát? — Nem bocsáthatok meg a fiatal leánynak, ki szé+" boldogságomat, de Girodiére asszony el nem feledhetem. Igen, Hortense, itt vagyok, ön nélkül nem élhetek . . . Majd átölelve öreg barátnőjét, hozzátette: — A mi korunkban okosaknak kell lennünk és szenvedélyünknek, bármily jogos is, nem <--";h;>d feláldoznunk az élet egyetlen javát, melyet számunkra tartogat: az~ igazi gyengédséget.