Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-01 / 276. szám

2 DEEMAQYASORS? 1911 decwibw 1 a maguk számának erkölcsi, súlyával is nagyobb nyoniatékof adjanak azok kérésének. Aj Éöm&Niseloi viszorió'zták é^t a szívességet és a maguk kérését is hozzáfűzték a magántisztviselők drágaságpótlémmtm küldöttek. Minden" cégfőnök megkapta, éí is ólvásta, de fogadást teszünk rá, hogy a legtöbb esetben a legrövidebb uton intézték el, vagyis a papirkosárba kerül, Nem valószinü, hogy a főnök urak kiadják a levelező és könyvelő uraknak — elintézés végett. Nagyon jó lenne, ha törvény vagy szabályrendelet kötelezné a főnököket arra, hogy tisztviselőiknek drágasági pótlékot adjanak ugyanolyan aránybán, mint az állam a maga tisztviselőinek. Hiszen annyi főnök akad, aki már belátja azt, hogyha a tisztviselők helyzeté érdekében vállalatuk áldozatot hoz, az busásan bejön, mert lelkes, dolgos tisztviselőket nyernek. Szóvál olyáriokat, akik a munka óráiban nem azért rettegnek, hogy mint tud megélni a csáládjávál, hogy mit eszik holnap, sőt ma . . . Szeged szabad királyi város tisztviselőinek érdekében ime, ma áldozatot hoztak. Reméljük, hogy a humánus példát követik azok, kiknek föladatuk a magántisztviselők helyzetén segíteni. Mennyi lesz az állami tisztviselők drágasági pótléka ? Amit az ország összes állami tisztviselői szinte lélekzetfojfva nagy kíváncsisággal várnak, hogy milyen mérvű segítséget kapnak az államtól, azt végre megtudják. Holnap jelenik meg ugyan is a pénzügyminiszter rendelete, mely a drágasági pótlék iránt rendelkezik. Jól beavatott helyről ez ügyben annyi szivárgott ki, hogy az állami tisztviselők közül azok, akik IX., X. és ftí. fizetési osztályokba tartoznak, egyenként kétszáz koronát kapnak. A ma, gj.ar államvasut| tisztek közül ugyanf ennyit azok, akik a VfL, VHI. es fX-ík fizeí tési osztályba tartoznak. A ÖijnÖkok, ailtiszÍ

tek, szolgák és a pénzügyőri legénység fejenkhit 100 korona drágasági pótlékot kapÍ

nak. Uj alkalmazottak abban az esetben kapják meg a drágasági pótlékot, ha legalább . két gyermekük van. Családi pótlék iránt | nem intézkedne a rendelet, sőt határozottan | kitűnik ebből,' hogy családos, nős és nőtlen t tisztviselők között különbséget néni ismer ét; s A rendelet szerint a drágasági pótlékot december 31-ig minden arra jogosultnak ki kell utalni. Az ingatag Itália. (Saját tudósítónktól.) A hatalmak akkor, mikor Olaszországot arra kényszeritették, hogy a Dardanellák ellen tervezett akcióját (hagyja abba, ha 'nem is (szándékosan, de tényleg Olászországot nagyon súlyos helyzetbe hozták. Az olasz flottát a kormánya már most másodszor biztosította arról, hogy neki is szerepe jut ebben a háborúban, de mind a kétszer meg kellett hátrálnia. Először akkor, mikor Ausztria és Magyarország az Adriában megkezdett akciója ellen tiltakozott s most másodszor, mikor a hatalmak Oroszország indítványára az Í871-iki londoni egyezményre hivatkozva követelték, hogy a Dardanellák ellen Oroszország minden támadást hagyjon abba. Kétségtelen, hogy ebben az intervencióban nem az vezette a hatalmakat, mintha igy közvetve segítséget akartak volna nyújtani a portának, vagy mintha Olaszország ellen akartak volna állást foglalni, de tényleg mégis ez történt. Mert nincs ínég egy pontja a török tengerpartnak, amelyen egy olasz flottaakciőnak a háború befejezésére siettető hatása volna. Egyéb célja pedig nem lett volna annak, hogy az olasz flotta benyomuljon a Dardanellákba. Pedig az olaszoknak épen az volna a fő, Cseppnyi tizennégyéves fejében volt már annyi értelem, hogy felfogja, milyen keserves otthon a pénzszerzés, mennyire gond és mennyi az emésztő bánat, nem akarta hát a maga bajával is megtoldani az öregek helyzetét. Kora reggel a cipőtisztítás, aztán befűteni a kályhába, öntözni az öntözőkannával, kiseperni az üzletet, a redőnyöket felhúzni, mind az ő dolga volt. Milyen jól esett volna egy kis panaszkodás, milyen enyhülést hozna egy vers köny, amit az anyja kötényébe belesirhatott volna! De ha nem lehetett! Minden két-három hónapban mehetett csak haza, akkor is csak rövid időre, mert bizony a szülei messze laktak és sok volt a költség. És mennyi különböződése volt a segédekékel! A Spitzer ur a nagy és a mérgeszöld nyakkendőjével, a piperkedő Krón ur és a pufók, örökösen perlekedő Rosmayer ur, mennyi fájdalmat és keserűséget nyeleitek le vele. Azt hitte nem birja tovább! Pedig szerette az üzletet. Ha nem bántották, nem volt boldogabb ember nála. Ismerte az üzlet egész berendezését és ez a megismerés igaz örömet szerzett neki. Sugárzott az arca, ha a Papek ur nagyúri vevőket szolgált ki és tőle kért egy-egy vég árut: Árpád, a piros-, kékcsikos diagonál-t! Ilyenkor mosolygóra fordult a szája és a jól végzett munka öröme emelte a mellét. Egy vasárnap reggel valamivel később ébredt fel a szokottnál és nem készült el rendes időre a cipőtisztítással. Rosmayer ur, aki a legszigorúbb volt hozzá, kidugta az ágyból a fejét és amikor a tisztittatlan cipőkre tévedt a tékintete, nagyon feldühösödött, felkapta az egyik cipőt és az inas fejéhez vágta. Az inas sirni sem mert, pedig egész teste rángatódzott a gyilkoló fájdalomtól. Sántikálva kivánszorgott a segédszobából és a konyhába menekült Márihoz. Itt kisírta magát és megint jó volt minden. De Rosmayer urnák még a pillantását is messziről elkerülte. Márival annyira összeszokott, hogy valahányszor Mári vasárnap délutánonként elment a kimenőjére, az inaska sírásra fakadt. Pár hónap multán Mári elment Papekéktől. Az inaska csüggedten kérdezte: — Hát itt hagysz engem Mári? Mit csinálok egyedül, mikor mindenki engem bánt. Meglátod, egyszer még a Rosmayer ur beveri a fejem. Hát igazán itthagysz engem Mári? A cselédnek beárnyékolta a szivét az örömérzés és a megelégedés, hogy a kisfiú hogy a háború minél előbb véget étjén. Nertiesak azért, mert rengéíég költsége! eróészt fél a háború s rengeteg fárá'cffsagba ikéífül, | hánéifn foíeg dzéft, mért a méisMtló oídsz serekét demoralizálja eZ á háború, k legénységet idegessé teszi az araboknak és a törököknek az a harcm'ódörá, mely nem égy nagy ütközet Trövokáíásábán áll, háíieffi az olasz csápátok folytonos nyugfálariitásábán s a tiszteket idegessé teszi az, hogy á vezérlet avatatlan kezekben van. Egyáltalán nem válik valami nagy dicsőségére az olasz hadseregnek ez a háború. Soha még támadó fél nem volt olyan kedvező helyzetben, mint az olasz. Hisz a flotta egyenesen lehetetlenné teszi, hogy az anyaországból bárminő segítséget is kapjon a Tripoliszt védő sereg, mig az olaszok szinte •korlátlan mennyiségben szállíthatnak Tripoliszba csapatokat, fegyvereket s élelmiszert. Még sem ér el semmi valamire való eredményt az olasz sereg. S ennek az oka katonai szakemberek szerint a vezérlet, amelyben nincs semmi aggresszi vitás és semmi intuíció. Amellett a felderítő szolgálat is roszszul van szervezve s Caneva fővezér csak bennszülött kémek állításaira épiti fel haditervét. Nem is szólva arról, hogy az olaszok nem ismerik a védő török seregnek céljait és szándékait, hanem még a számát sem tudják s egyátalán nem tudják, hogyan vannak felszerelve a törökök. Nagy fölénynyel emiitik az olasz jelentések, hogy a törökök csak kis kaliberű ágyukkal lőnek a városra, de azt elhallgatják, hogy van a törököknek nyolcvau egész modern, nagykaliberü gyorstüzelő ágyujuk, amelyből majd akkor kapnak kóstolót az olaszok, ha beljebb merészkednek Tripolisz belsejébe. Az egészségi viszonyok is kedvezőtlenek az olasz csapatokban, mert nem szokták meg az éghajlatot. Tegnapelőtt volt négy hete, hogy az olaszok megszállva tartják Tripolisz városát, de négy hét óta semmit sem csináltak. Miután maga az olasz kormány is sejtette igy vonzódik hozzá és csaknem sirva mondta: — Elmegyek kisfiú, itt kell hogy hagyjalak. Mit csináljak, mikor a nagysága olyan szekánt? De azért ne felejtsél el kisfiú, ne felejtsd el a Márit . . . Az inaska átfogta a nagy vad leány nyakát és ott szepegett, nyöszkélt a mellén. Mári beszélni akart, de minduntalan kettéharapta a szót, mert nyelnie kellett, hogy hangosan ne törjön elő belőle a sírás. Simogatta a kisfiú haját és törölgette a homlokát. Közben egyre csak azt hajtogatta: Ne felejtsél el kisfiú . . . II. Mári mégis csak visszakerült Papekékhoz. Büszkébben, begyesebben, mint mikor elsőizben volt ott, mert gondolta, hogy szükség van rá, különben nem vették volna vissza csaknem másfélszeres bérrel. Az inaskára alig ismert rá. Csenevész alakját megkeményítette az erőltető munka. Nemcsak hogy megnyúlt azóta, hanem mindenképen gyarapodott. — De megnőttél kisfiú — szólt Mári. Az inaska büszkén bondta: — Ide üss Mári, ha akarsz valamit látni, — és széles emelkedett mellére mutatott. Este beszélgettek sokáig, mig csak ki nem