Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-01 / 276. szám

1911 II. évfolyam, 276. szám Péntek, december 1 DÉLMAGYARORSZÁG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i—i Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e=i Városház-utca 3. szám •=> ELÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . K 12'negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre R 28-— félévre . . . R 141— negyedévre. R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 c==> Riadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Harc a magántisztviselőkért. Alig néhány hete, hogy a tisztviselőosztály összesége összefogott, hogy a mai drágaság terheit elviselhetővé tenni valamelyes segitséget küzdjön ki. Azaz dehogy is küzdjön. Kemény szó ez, harcot jelent, erre pedig a tisztviselők még gondolni sem mernek. A tisztviselők minden küzdelme csak szerény kívánság, alázatos kérelem szokott lenni, melynek soha semmi támadó élt nem adnak. Az ipari munkásság, ha a megélhetésük terheit könnyíteni akarják, nem kérnek, — követelnek, még pedig nem feketébe öltözve, keztyüs kézzel, hanem csak ugy a maguk módján, sztrájkkal és rendszerint eredmény nyel. A megélhetés terhei, a drágaság épen ugy nehezedik az irodai munkásságra, vagy pardon: a tisztviselő osztályra, mint az ipari, az úgynevezett „véres verítékkel dolgozó" kérges tenyerű munkásságra. De azért a tisztviselők a saját emberi jólétükért soha sem küzdenek terrorisztikus eszközökkel. Nem azért, mert nem akarnak megfeledkezni a jó nevelésükről, hanem mert még ha akarnak sem tudnak ilyen kényszerítő eszközökhöz nyúlni. A tisztviselőnek van a társadalomban a legszerencsétlenebb osztályhelyzete. Az a tisztviselő, aki az állam, város, szóval a köz szolgálatába lép, avagy ha pénzintézetnél, gyári, vagy kereskedelmi vállalat irodájában vállal is alkalmazást, az nemcsak a munkaerejét, adminisztratív, közgazdasági avagy kereskedelmi tudását adja bérbe, de a legtöbb esetben teljesen eladja magát, jobb meggyőződését, elveit, egyéniségét. A tisztviselőknek minden létérdeke az állásukhoz fűződik, a maga és családja ekszisztenciája, aggkori biztos megélhetése arra van alapítva. Az igy lekötött, bérbe vett ember nem lázong, nem sztrájkol, nem is követel, — csap épen, hogy kér. Szépen, alázatosan kér, de azt is csak akkor, amikor már a viszonyok olyanok, hogy teljes anyagi romlással fenyegetik. Ilyen kérelemmel járultak az ország tisztviselői, — a tisztviselői ágazatuk szerint — az államhoz, a városhoz, no és az ipari és kereskedelmi vállalatok tulajdononosaihoz. Az állami közigazgatás központi intézői be sem várták, mig a tisztviselők könyörgő szózata hozzájuk érkezik. Megelőzte őket és intézkedett aziránt, hogy a maga tisztviselői megkapják a maguk drágasági pótlékát. Be kell látnunk, hogy az állam a legemberségesebb munkáltató. Méltányosság, emberies belátás dolgában Szeged város sem maradt az állam mögött. A városi tisztviselők drágasági pótlékának ügyében most döntött a közgyűlés. És bár ott hangzottak el olyan nemzetiszínű hazaffyas szavak, — persze olyan városatyák részéről, akiknek nem okoz főfájást a drágaság, — hogy „nem érdemlik meg", és hogy „nincs is drágaság", mégis a jobb, emberségesebb belátás győzött és a tisztviselők megkapják a maguk drágasági pótlékát. Talán nem oly nagymérvű ez a segély, mint amennyit főleg a családos tisztviselők reméltek, de mégis csak segítség lesz, amely lendit valamit a sorsukon. A legszerencsétlenebbek minden tisztviselő ágazatok között a magántisztviselők. Aránylag ez az osztály a legnagyobb tömegű, de egyszersmind a legtagoltabb. Társadalmi helyzetük, szervezeti viszonyaik rendezetlenek. A törvény, mint osztályt, nem is ismeri őket! Ha beszélünk általánosságban tisztviselő-nyomorról, különösen áll ez a magántisztviselőkre. Az ő sorsukat nem az állam és nem a város intézi el a humanizmus és méltányosság jegyében, — hanem kisebb-nagyobb, gazdag, avagy anyagi gondokkal küzdő, nyereségvágyó, avagy tisztes haszonra dolgozó, ideges és kevésbé ideges cégfőnök urak intézik el az üzlet, a vállalati haszon, a saját érdekük jegyében. Itt, ezen a téren, már nehezebb, sőt szinte lehetetlen a küzdelem. A magántisztviselők igazán önzetlenül a maguk nyomorúsága érzetében készséggel vállaltak szolidaritást a köztisztviselőkkel, hogy Az inaska. Irta Pajzs Elemér. I. Papek ur simogatta a bajuszát és barátságosan mondta: — Aztán csak igyekezzék öcsém, mert nincs szebb pálya, mint a mienk. A mi páJyánkon a tisztességes ember nemcsak hogy boldogul, hanem még vagyont is szerez . . . Az inaska bámulattal hallgatta. Vézna kis gyerek volt, most szabadult ki az iskolapadokból, de othon kevés volt a pénz és sok a gyerek, nem tanulhatott tovább. Pedig nagy kedve lett volna hozzá. Keserűséggel vegyes szomorúsággal nézte a nagy könyvpaksamétát csupaszon, vagy viaszosvászonba takargatva, melyet diákok cipeltek a hónuk alatt. Álmodva gondolta: Milyen jó is lehet, ha valaki olyan sokat tud és ennyi sok könyve van. ö még csak alig egynehány könyvet olvasott, de azok mind olyan nagyon szépek voltak, hogy az arca is belepirult az olvasásba. És az a sok fekete és színes kép . . . Azok ám csak a szépek! Bizony nagy volt a szomorúsága, mikor az apja kijelentette, hogy nem taníttathatja tovább, mert kevés a pénz hozzá. De azért ebbe is gyorsan beletörődött. Szivesen ment az üzletbe, tetszett neki a számtalan uj dolog, amit látott-hallott, a sürgés-forgás és az elegáns, iakkcipös segédurak, akik ötven forintot vagy talán még többet is 'keresnek egy hónapban. Ha ő is idáig juthatna? Igaz: épen most mondta a főnök ur, hogy ezen a pályán sok pénzt lehet szerezni. Ha igy van, akkor nagyon jó! Pedig bizonnyal igy van, mert ilyen öreg ember, akinek üzlete, felesége, gyerékei vannak, csak nem hazudik. Különben ő maga is látja, hogy igaznak kell lennie, hiszen a Papek ur ujjnyi vastag aranyláncot hord, a Papekné kövér kezein is csillog a sok villogó gyémántos gyürü . . . De azért bizony furcsa volt az első éjszaka, amit itt töltött idegen helyen. Otthon, ahol másodmagával aludt a szük, tarkacihás vaságyban, sokkal nyugalmasabb, édesebb volt a pihenés, mint itt a tisztafehér puha ágyban egyedül. De mert fáradt volt, gyorsan elaludt. Kicsit hánykolódott, sehova se tudta jól lefektetni a fejét, azután leragadt a szeme. Korán reggel a cseléd felköltötte, hogy itt az ideje a cipőtisztogatásnak. Ha nem restelkedik a cseléd előtt, bizony elpityeredett volna. Ilyen korán felkelni és hozzá olyan dolgot végezni, amit sohasem tanult. Pedig a Mári elmagyarázta, hogy itt ez a szokás. Mind a három segéd cipőjét az inasnak kell kitisztogatni. Mari nagyerős, szurtos cselédlány volt, lompos, kövér, de nem csúnya. Igazi cselédtipus, aki minden kisvárosi házban otttalálható. Nem szeret engedelmeskedni, nem szeret dolgozni, de jó szive van és könnyen tud sirni. Most is Mári, hogy a kisfiút (mindig igy szólította az inaskát) szomorkodni látta és rávetődött az inaska védelmetkereső, réveteg pillantása, majdnem sírásra fakadt. Nagy, vörös, a durva munkától 'kicserepesedett kezeivel jóakaróan szorongatta az inaska borzas fejét és szeretettel simította hátra a szemébe tolakodó puha hajszálakat. Az inaska szivét tömör, súlyos melegség pántolta össze és kiült a forróság az arcára, homlokára. A vér a fejébe tódult a cselédleány érintésétől. Síráshoz közel álló, szepegő hangon köszönte meg a cselédnek a szívességét, hogy olyan jó hozzá. Mari tanítgatta a munkáira, fecsegett össze-vissza, nevetgélt, bolondozott vele és az inaskának jól esett ez a megértés, ez a becsülés, ha közönséges cselédlánytól származott is. Később a barátságos viszony még jobban kifejlődött közte és a cseléd között. Ha valami kellemetlenség érte, ha baj szakadt rá, mindig Márihoz menekült, akinek tetszett ez az anyáskodó szerep és hízelgett neki a kisfiú bizalma. Az inaskának szükséges is volt a jóindulat és védelem, mert bizony szomorúan folyt az élete. Vánnyadt, roppanékony gyerekember volt, akit épen a gyengesége miatt nem szoktattak semmi küzdelemhez. És most hirtelen kellett megtanulnia az élettel való birkózás fáradságát. Mégsem panaszkodott.