Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-30 / 275. szám

4 DÉLMAGYAPORSZÁG 1911 november 30 szó a száján. Kíváncsian nézett az elnökre, várta, hogy a kezébe olvassák a pénzt . . . Megnyugtatták, majd még határoznak a kérelme ügyében. Sorra vonultak a terembe fiatal leányok, fiuk, asszonyok. A robbanás nyomorultjai. Szánalmasak és szegénvek. Legtöbbje nyomorék, munkaképtelen is. Be vánszorognak, ugy kell őket az emelvény elé taszítani. Kétszáztól ezer koronáig kérnek segítséget. Egv vézna, ingatag járású, sápadt asszony fölzokogott: — A gyermekemet adják vissza, tartsák meg a pénzüket! .. . * A tárgyalóterem előtt levő folyosón munkások, munkásnők ácsorognak. És mondjuk meg őszintén: zugolódnák. Elégedetlenek mindennel, átkozzák azt a napot, amikor a lábukat betették a gyufagyárba, ök a robbanás sebesültjei. Hu$zonketten vannak, nők és férfiak. Néhánynak borzalmas emléket örökített meg a katasztrófa. íme a képek: Halász Etel, negvvenöt éves. Évek óta dolgozott a gyufagyárban. A robbanáskor egy vasszilánk kiszakította a jobbfülét, eltörte egy oldalbordáját, a kilobbanó láng megpörkölte a haját. Szánalmas emberroncs, halálmaszk. — Bizony kérem, — mondta siránkozva, — én megadtam az árát. Ahogy aztán már a lábamra állhattam, a kötélgyárba mentem dolgozni. Ott meg a hüvelykujjamat szakította ki a gép. Krisztus óta senki nem szenvedett annyit, mint én . . . Szekeres-utca 7. szám alatt lakik a szerencsétlen asszony. Szálljon hozzá a könyörület. A padon egy ijedt nézésű leány kuporog. Az arca fölpuffadt, forradásos. A szeme vérbefutott. Forróviz perzselte meg az arcát. Ördög Rózáinak hívják, még csak most tizennégy éves. A folyosón csupa szánalmas ábrázatra ütődik a tekintetünk. Sápadtak, szomorúak mind. * Egy beesett mellű, vézna munkás a legjobban nyugtalankodik. , — Engem ide cipeltek, — zúgolódott — a feleségemmel meg a kutya sem törődik. A robbanás előtt egy nappal ment a gyárba. Valami szomszédasszony biztatta. Tönkretette az a robbanás. Terhes volt, azóta mindig vérzik. Egy ideig ápolták, aztán otthagyták. Az utolsó fityingem is ráköltöttem, most már mit csináljak?! Talán már az esze is meghibbant. A kórházba akarták vinni, de a kórház kapujában kivettem a mentők kezéből. Nem élné tul, ha elszakítanák a családjától. Reggelenkint, amikor a gyárba indulok, belém kapaszkodik és igy kiabál: — Ne menj a gyárba, ha istent ismersz! Hiába, éhen nem halhatunk . . . Bajer Jánosnak hivják a munkást. * Alig dolgoznak néhányan a gyárban azok közül, akik a robbanás idején ott dolgoztak. A katasztrófa elrémítette a munkásokat. Még a gyár tájékát ás kerülik. Különösen a fiatal leányok, akik most már másik gyárban dolgoznak, rettegnék. — A szegény ember, — mondta az egyik melankolikusan, — halálra született . . . Az iratokat tehát fölterjesztik a budapesti műegyetemnek. Másfél év is beletelik, amig újból tárgyalhatják az ügyet. Addig elmúlik az izgalom, feledésbe enyészik a katasztrófa. Vagy talán valami ujabb robbanás, a halállal vergődők jajgatása korbácsolja föl a szenvedélyeket, — ki tudja? Különösen a szokásos előzmények után. Tölgyes Gyula. SZÍNHÁZ,JMŰVÉSZET Színházi miisor. Csütörtökön : A kis gróf, operett. Bemutató. (Páratlan »/>•) Pénteken : A kis gróf, operett. (Páratlan s/j.) Szombaton : A kis gróf operett. (Páros '/«) Vasárnap délután : Keresd a szived, szinmü. Vasárnap este : A kis gróf, operett. Bérletszünet. Hétfőn : Macbeth, tragédia. (Páratlan '!,.) Kedden : Az ártatlan Zsuzsi, operett. (Páros */,.) Szerdán : A papa, vigjáték. (Páratlan '/,.) Csütörtökön : A tatárjárás, operett. (Páros s/s) Pénteken délután: A cigányszerelem, operett. Pénteken este : A kis gróf, operett. (Páratlan ®/s) Szombaton: Az élö halott, szinmü. Bemutató. (Páros Vs ) Vasárnap délután : A babuska, operett. Vasárnap este: Az élő halott, szinmü. (Páratlan Vs-) A csodatévő Blaha Lujza. (Fővárosi munkatársunktól.) Orpheus megindította énekével az állatokat és köveket. Orpheus valóban klasszikusan szép csodát művelt a zene hatalmával, de én ist nem, milyen primitív az ő esodatéte'e Blaha Lujza asszonyéhoz képest! Blaha Lujza huszonöt éve lakik egy pesti házban, és mindössze kétszer stájgeroltak neki. Talán érdemes volna az ügyről speciális pesti legendát írni, ha nem Blaha Lujzáról volna szó és Blaha Lujza művészetének megható megbecsüléséről. Elvégre egy pesti háziurtól nem lehet nagyobbat kívánni. Egy pesti háziúr tehet nagy jótékony adományokat, alapithat nemes intézményeket, de hogy ne stájgeroljon és huszonöt év alatt ne stájgeroljon, ez csak egy Blaha Lujza kedvéért történhetett meg. Vasárnap volt a huszonötödik évfordulója, hogy Blaha Lujza asszony beköltözött az Erzsébet-körut és Rákóci-ut sarkán lévő Szelényi-házha. Egy negyed századja ól itt a nemzet egyik legcsudálatosabb, nótás aszszonya és igy avanzsált ez a közönséges pesti bérkaszárnya Blaha Lujza kegyelméből egy darab kultúrtörténetté. Ebből a házból indult ki naponta ezrek és ezrek lelkének ura és ide tért vissza huszonöt éven át mindig. Csupa dicsőség, csupa gyönyörű emlék tapad e bérkaszárnya falaihoz. Fölkerestük Blaha Lujza asszonyt, mondjon el valamit e huszonöt év történetéből. Az előszobában még ott hever a legújabb koszorú. Az „Aranyos öregek" vasárnap délelőtti Vigszinkázbeli előadásán kapta. A nagy, széles, vérvörös szalag hosszan fut el a szőnyegen. Benn a tágas szalonban kevés az emlékeztető koszorú, szalag. A nemzet kérte el azokat a Blaha Lujza-muzeum számára. De mikor Blaha Lujza otthonos szürke ruhával födött alakja megjelenik a szalonban, mintha a levegő édes rozmaringos illattal telnék meg. A rokokós bútorok, halvány szürke szövettel borított fotelek mintha a huszonöt év kedves emlékeit lehelnék. És mikor beszélni kezd, mintha huszonöt év diadalának, lelkes és mámoros estéinek emlékét hozná vissza hangjának bársonyos, lágy csengése: — Oh istenem, hiszen annyi öröm ért itt e házban és annyi bánat. Mit is tudnék most hirtelenében beszélni mindenről? Huszonöt év nagy idő, rengeteg: egy negyed század. Ugy vagyok már én ezekkel az emlékekkel, mint mikor valami társaságban arra kérnek, hogy énekeljek: nem jut eszembe semmi nóta. De az emlékek lassan visszatérnek, bár a vasárnap délelőtti előadás forró levegője még. ide csap, a régi szalonba. — Inkább azt írja meg — mondja ragyogó szemekkel. — Hisz a régi, mult dolgokról már annyit irtak. Milyen lelkesedés, milyen taps volt. És mennyien voltak. Szinte magam is azon nevettem, milyen kedvesen mulattak a Móricz Zsigmond darabján a nézőtéren. Igazán nagyon megörvendeztetett ez a nagya siker. Én már több mint kilenc hónapja voltam a szinpadon. És mégis milyen nagy taps volt. Alig hallottam ilyet. Még ragyog szinte a szeme, de majd hirtelen mintha elborulna, a huszonöt év történetéből elevenedik föl valami: — Itt lakott az Aranka is. Szegény Hegyi Aranka. Hány éve is, hogy meghalt szegény? Bizony, bizony, hogy eljár az idő. Alig egy fél évre rá, hogy innen elköltözött, meghalt Vidor is, hosszú ideig volt a szomszédom ebben a házban. Ö is elhagyott. Csillag Teréz is itt lakott. Klári — Küry Klári — meg szemben lakott, ő is elköltözött. Bizony már csak magamra maradtam. De nem is szeretnék innen elköltözni. Tudja — nem valami szép dolog — de babonás vagyok. Az mondják, hogy ha valaki sokáig lakik egy házban és abból költözik: meghal. Lám, a szegény Arankán is bevált a babona. De meg ugy megszoktam itt. Huszonöt év utóvégre is nem tréfa dolog. Mikor ide beköltöztem, már négy éve állt ez a ház. Van ám itt nálam idősebb lakó is. Remélem, már innen nem stájgerolnak ki. A huszonöt év alatt csak kétszer stájgeroltak. Akkor is csak eleinte. — Egyebet bizony én alig tudok mondani, csak azt, hogy a. vasárnapi délelőtt csudaszép volt. Ugy hallom, meg is fogjálk ismételni, mert nem jutott mindenkinek jegy. És azok a régi nóták . . . Pap Zoltán is épen most volt nálam. Nagyon szép a könyve és milyen szép dalok vannak benne. Énekelni is fogok belőlük, de nem most... Majd tava&zszal. Mert most bizony fáradt vagyok és az influenza is csúnyán megtámadott. Majd tavaszkor. Most nagyon érzem az őszt ... az aranyos őszt . . . Pap Zoltánt, hallom, nagyon ünneplik. Már azt gondoltam, hogy nem kanok az idén kriszkindlit és ime, most eljött Pap Zoltán, még a karácsony sincs itt és én már megkaptam az ajándékot. — Hát bizony a huszonöt év elmúlott. Sok öröm ért, de sok bánat is. Ne kivánja, nem is tudok én igy azokról beszélni, hisz annyi minden történt. Ezt már maguknak kell megírni, mert én többet beszélni róla nem tudok. * Áz uj Capus. Parisból jelentik: A Variétés-szinliázban kedden este tartották meg a főpróbáját Alfréd Capus „Les Favorites" cimü uj bárom felvonásos szinmüvének, a melynek ma este van a bemutatója. A darabban Capus kicsúfolja azokat a hivatásos politikusokat és nagystílű pénzembereket, akik azt hiszik, hogy tehetségükkel és hatalmukkal kormányozzák a világot és közben állandóan ki játszák és megcsalják őket a kedves és ravasz nők. Egy Neitzsche-imádó hölgy a darab főalakja. A keddi főpróbán legjobban tetszett a második felvonás, amely a közoktatásügyi miniszter szalonjában játszik. Izgalmas Illés a Reichsratban. Az osztrák képviselőháznak ma ismét igen izgalmas ülése volt. Hohenburger igazságügyminiszter a cséhországi birói kinevezésekről tartott vita során elmondott beszédében azt találta mondani, hogy német-cseh országban. E kifejezés elhangzás utánJCörber cseh képviselő fölugrott és odakiáltott az igazságügyiminiszternék, hogy: Nincs német-cseh ország! A cseh képviselők mind fölugráltak és fenyegetőleg rohantak az igazságügyminiszter felé, akit csak a német nyelvű osztrák képviselők mentettek meg' a tettleges inzultustól. A nagy izgalomban az elnök felfüggesztette az ülést. Az ülés újból való megnyitása után Hohenburger igazságügyminiszter kimagyarázta a szavait, mely szerint ő a használt kifejezés alatt Csehországnak főleg németek lakta részét értette.