Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-30 / 275. szám

1911 november 26 DELMAGY ARORSZÁG 5 A Reichsrath merénylője. — Nyegus M!k!ós az esküdtek előtt. — (Saját tudósítónktól.) A bécsi esküdtbíróság ma kezdte meg Nyegus Miklós bünpörének tárgyalását, aki október 5-én az osztrák képviselőház ülésén a karzatról rálőtt Hohenburger igazságügyminiszterre, de nem találta el. Az ügyészség az igazságügyminiszter meggyilkolásának kísérlete, a testi épség ellen elkövetett vétség és fegyverviselés tilalmának megszegése miatt tett vádat Nyegus ellen. Az elmeszakértők szerint Nyegus öröklött terheltség következtében ugyan erkölcsileg fogyatékos, de nem elmezavart és a tett elkövetésének idején sem volt a múló beszámithatatlanság állapotában. A vádlott sovány, sugár fiatalember kiszökő, keskeny orral, kék szemmel, sötétszőke hajjal és pelyhedző bajuszszal. Sötét ruhát visel és csikós inget. Minthogy rosszul beszél németül, az elnöki asztal előtt két tolmács ül s ezek mellett két tüzértiszt, mint szakértő foglal helyet. A vádirat fölolvasása Yitán az elnök fölszólítja a vádlottat, hogy álljon föl. — Bűnösnek vallja magát? — kérdezi tőle az elnök. A vádlott hallgat, mintha a kérdést nem értette volna meg. Az elnök újra kérdezi: — Elkövette-e a terhére rótt tettet? — Igen. Az elnök kikérdezi családi viszonyairól, a mire a vádlott tört németséggel, sokszor alig érthetően felel. A vádlott a családjáról azt mondta, hogy szülőinek kilenc gyermekük volt. Atyja a tudősorvadásos ember volt, aki mindig ittasan jött haza és részeg állapotban sokszor garázdálkodott. Gyermekei nagyon féltek tőle. Egyszer ittas állapotában a korcsmában revolverrel rálőtt a tányérokra és a poharakra. Atyjának halála után kétezerhatszáz koronát örökölt és mint asztalosinas Magyarországba ment, ahol azonban nem tetszett neki. Elmondja ezután, hogy sokszor kellett helyét megváltoztatnia, mert a mestereknek abban az időben kevés dolguk volt. abban az időben többször volt láza, sőt tífuszba is esett és az elnök kérdésére, vájjon gyakran járt-e korcsmákba, azt felelte, hogy sokszor volt részeg. Az elnök: Hogyan támadt az a gondolata, hogy szociálista legyen? A vádlott: Elolvastam Tolstojnak egy könyvét, amely nagyon fölizgatott. Kávéházakban is olvastam szociálista újságokat s amikor egy tüntetésen néhányan azt kiáltották: abcug a szociálizmus! én egészen magamon kivül azt feleltem vissza: éljen a szociálizmus! Az elnök: Pedig azt sem tudta, hogy tulajdonképen mi a szociálizmus. Szeretném tudni, hogyan lett önből meggyőződött szociálista? A vádlott: Büntetésem után más könyveket is olvastam és beláttam, hogy csak a szociálista párt védelmezi meg érdekeinket. Az elnök: Hallotta-e, vagy olvasta-e, vagy magától jött-e arra a gondolatra, hogy valamit kell tenni a világgal, amikor a dolgok rosszul folynak? A vádlott: Nem. Az, amit olvastam, nagyon elszomorított. Barátaim azt tanácsolták nekem, hogy ne olvassak olyat, amihez nem értek és ami fölizgat. A vádlott ezután elmondta, hogy valahányszor valaki ócsárolta a szociálista pártot, mindig dühbe jött és azt mondotta, hogy nem ért hozzá. Elmondja, hogy amikor haragudott, nem birt magával és dühösen ütötte a saját mellét és fejét. Az elnök: Mondja el, hogyan támadt az a gondolata hogy a képviselőházban merényletet kövessen el? A vádlott: Szilveszter elnök megnyitotta az ülést s előbb egy német képviselő beszélt. Adlert nagy figyelemmel hallgattam s amit nem értettem meg, azt Paulin magyarázta nekem. Paulin ezután azt mondta nekem, hogy jobb helyet fog keresni, ahol jobban fogjuk hallani a szónokot. El is ment és néhány perc múlva visszajött és azt mondta, hogy jobb helyet talált. Erre én azt feleltem neki, hogy nagyon jól értem a szónokot. Az elnök: Nem gondolta ön, hogy a képviselőházban a drágasági vita közben botrány lesz és hogy ebben a botrányban önnek is része lehet? A vádlott: Nem. Erre nem is gondoltam. Csak azon járt az eszem, hogy ha majd Szebenikóba visszakerülök, el fogom mondani, hogy milyen a parlament. Nálunk otthon mindig azt mondták, hogy a képviselők megvesztegethető emberek és erről személyesen akartam meggyőződni. Az elnök (az esküdteknek megmutatva a revolvert): Ez az a fegyver, amelylyel a vádlott a merényletet elkövette. Feltűnő, hogy olyan ember, mint ön, revolvert hoz magával. Azelőtt is mindig revolverrel járt? A vádlott: Igen. Néha revolverrel, néha késsel. Szebenikóban mindenki fegyverrel jár s ahelyett, hogy pofozkodnának, szúrnak vagy lőnek. A tárgyalást csütörtökön folytatják. Szökés négyesben. — Autókaland harmincezer koronával. — (Saját tudósítónktól.) Nagy kaliberű sikkasztásra vállalkozott Biró Béla, budapesti biztosító intézeti hivatalnok. Harmincezer koronát sikkasztott és ezzel a pénzzel egy barátja és mindkettőjük barátnői társaságában automobilon megszökött. Az ötletes fiatalember kedélyes szökése azonban nem sikerült, mert csak Veszprémig jutottak, ahol letartóztatták őket. Az érdekes eset részletei a következők: Biró Béla, egyik budapesti biztositó társulat hivatalnoka, hivatali megbizásból egy szolga társaságában megjelent a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál, ahol az intézete részére 30,000 koronát vett föl. A pénzt annak rendje-módja szerint megolvasta, a szolga a vállán lógó táskába helyezte, a táskát bezárta, a kulcsot magához vette és igy mindent rendben elintézve, indultak hazafelé. Útközben azonban a szolgát valamelyes megbízással eltávolította s amikor ez a kapott megbízatást elintézve visszatért, Bírónak hűlt helyét találta. Biró azalatt mig a szolga oda volt, előre kidolgozott terv szerint készenlétben levő automobilon elrobogott. Az automobillal már várta egy barátja: Barkós Béla és két hölgy, mindkettőjük szeretője. Igy négyesben száguldoztak Bécs felé. Nem jutottak azonban nagyon messzire, mert a szolga jelentése nyomán tudatára jöttek a sikkasztásnak és a budapesti rendőrség azonnal távirati jelentést küldött az ország minden részébe. Este hat óra tájban Veszprém határában feltűnt egy automobil, benne a kedélyes társaság. Gyanúsak voltak s a veszprémi rendőrség a kapott személyleirásból azonnal ráismert a szökevényekre. A legfőbb corpusdelicti az ellopott 30,000 korona volt, melyet száz korona hijján megtaláltak náluk. Az egész társaságot azonnal letartóztatták és megállapították a két hölgy személyazonosságát, akik névszerint Csányi Róza és Kern Katalin. A szökevények kihallgatását holnap folytatják. NAPI HÍREK Nagy gyermekek. (Saját tudósítónktól,) Az egyik bécsi újságban egy liosszu névsorra esett a pillantásom, amelynek közlésével az újság a rejtvénypályázata „eredmény"-éről számolt be. Ez az újság minden két hétben tiz koronát sorsol ki rejtvényének a megfejtői között s ugyanakkor közli nemcsak a szerencsés nyerő, hanem valamennyi megfejtő nevét, lakását és foglalkozását. A legutolsó tiz koronáért mintegy hatszázan pályáztak s a hossza névsor, mely a megfejtőknek nemcsak a nevét, hanem a lakóhelyét és társadalmi állását is feltüntette, még jobban meglepett, mint a rendőrök kergette gavallérok és dámák látása. Egy udvari bálon megjelenők listája lehetett volna ez. A tiz koronáért arisztokraták, nagyrangu katonatisztek, előkelő tisztviselők, honoráciorok, kereskedők családjai pályáztak; nemcsak a feleségek, vagy az özvegyek, a leányok ós a fiuk, hanem a papák is. Tanuló vagy kishivatalnok csak elvétve akadt a rendkívül fényes listában. És nem juthattam kísértésbe azt elképzelni, hogy csak az osztrákok és a németek valami specialitásával állok szemben, mert a bécsi újság nyilván törzsökös rejtvényfejtegetőinek a listájában több magyar nevet, magyarországi lakóhelyet és magyar rangot, méltóságot találtam, mint amennyien, mondjuk: a Jókai szobrára adakoztak. Azóta — amit előbb soha se tettem — figyelem, hogy a bélyeggyűjtők és a rejtvényfejtegetők hol és mennyi életjelt adnak az újságokban. És a fölfedezésem egyszerűen elkábító. Sohase képzeltem volna, hogy az úgynevezett intelligenciának rendes és kifejezett foglalkozáshoz kötött temérdek embere annyi szabad idővel rendelkezzék, mint a mennyit a tiz koronánál nagyobb anyagi hasznot nem kináló, csak szórakozást adó bélyeggyüjtés és rejtvényfejtés megkíván... és hogy ez a temérdek ember a sok üres idejét nem tudja másra felhasználni, mint a bélyeggyűjtésre és rejtvény fejtegetésre! Hiszen, hogy a gyermek soha se vesz ki egészen a felnőtt emberből sem, hogy a gyermeknek a játékhoz való nagy kedve bizonyos lelki szükségből sarjadzik, hogy a játék szeretete nem csupán a gyermeké, hogy a legtöbb, a legizgalmasabb, legintenzívebb szellemi munkát végző ember is megkívánja, a pihenést, az üdülést, a szórakozást, a játékot is, liogy a komolynak mondott foglalkozásokban is sok van, ami tulaj donképen csak játék — mindez régi dolog. Hanem a bélyeggyűjtő és a rejtvényfejtegető egész bizonyossággal azok sorából kerül ki, akik a szabad időnek egész kincsesbányájával rendelkeznek. Akinek még erre is jut ideje, arról kétségtelen, hogy az idejéből más, kiadósabb, nagyobb örömöket, mulatságot nyújtó szórakozásoknak is bőven juttat. De hát még most is ilyen sok ember él a világon, aki semmit se, vagy naponta egy-két órát dolgozik?!... mert hiszen ha négyet-ötöt dolgoznék, akkor már természetesebb és kívánatosabb szórakozásoktól nem maradna ideje a bélyeggyüjtésre és a rejtvényfejtésre?!... Vájjon mit gondolnak az ilyen gyermeki életet élő emberek példának okáért arról az orvostanárról, aki nem szorult rá, hogy sokat keressen, mert már nagy vagyona van s aki mégis reggeli hét órától fogva esti hétig szakadatlanul a munkájának él?!... Akinek egy-egy óráját társadalmi kötelezettségek is lefoglalják, a mások irányában való figyelmesség is elrabolja; akinek alig egy-két órája jut arra, hogy a tanulmányaival tovább foglalkozhassék, olvasgathassa a szakmájába vágó könyveket s a családjának is szentelhessen egy kis időt, vagy „a maga életét élhesse", ahogy a modernek szokták mondani; aki ahányszor keveset alszik azért, hogy a dolgát elvégezhesse?!... Bizonyosan azt, amit az alföldi parasztok mondtak Széchenyinek, mikor ez az angol munkások szorgalmát magasztalta: