Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-24 / 270. szám

1911 II. évfolyam, 270. szám Péntek, november 24 DÉLMAGYARORSZÁG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=i Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ezi Városház-utca 3. szám ELŐFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . K 24-— iélévre . . . R 12'— negyedévre . K 6-— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: évre K 28'— félévre . . . R 14 — negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőseg 305 ea Kiadóhivatal 308 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 128—12 Parlament és társadalom. A szapora, bár érdeklődésben meglehetősen szegény költségvetési vitában gyorsan váltják föl egymást a különböző tárcák, s az azokkal kapcsolatos országos problémák. ^ De minden tárcánál aktuális marad és ezért kár lenne az emlékezetből tovafutni hagyni azokat a szavakat, amelyeket Khuen-Hédervúry miniszterelnök a közösügyi kiadásokról szólva, a parlament hatásáról is mondott. A miniszterelnök válaszában, amely a parlament régi gravaminális politikáját jellemezte, bennfoglaltatott a konkrét eseten messze túlmenő általános nagy tanulság: az a kölcsönhatás, amelyet a parlament és társadalom nálunk egymásra gyakorolnak. Hosszú évtizedeken át a magyar parlament disze, büszkesége, irányitója volt a magyar közéletnek. Szinte sok is volt az a döntő suly, amely ennek a testületnek jutott s amely minden tekintélyét, minden iniciativát, minden erőt és befolyást a tisztelt Ház és tagjai részére abszorbeált. A magyar társadalom teljes függésbe jutott a saját parlamentjétől. A nemzet egésze egy a szolgálatára teremtett szervtől, a megbízó a megbízottól. Ez beteges állapotott teremtett. Mert szó sincs róla, a parlamentnek legyen tekintélye, hisz a nemzeti élet igen fontos jelenségeinek intézésére és irányítására van rendelve. De olyan állapotot, amilyen nálunk uralkodott, hogy a parlament szava, sőt nem is az egész parlamentnek szava, hanem csak egy szó a parlamentben, egy képviselő felszólalása a legmesszebb hangzó, a legsúlyosabb volt ez országban, sehol kulturállamban nem találtunk és nem találunk. Ez a beteges állapot, illetve az erre való hajlam szemet szúrt már 1848-ban is, történelmünk egyik legkiválóbb alakjának és politikai gondolkozójának, Eötvös József bárónak, aki még azokban az időkben is, amikor az ujjáteremtés munkája tényleg a politikai tevékenységre központositotta az ország minden erejét, amikor tehát a nemzeti élet minden súlya az újraszületett parlamentben gyülemlett meg, még akkor is igy óvta a képviselőházat a tulbizakokodástól: — Ne feledjük el, tisztelt képviselőház, hogy a nemzetnek nem föltétlenül legtehetségesebbjei azok, akik itt a teremben ülnek, s hogy ezrével vannak az országban s magában a fővárosban is ,tán olyanok, akik esetleg nálunk sokkal érdemesebbek s a nemzetnek nagy szolgálatokat tehetnek. A parlamenti szó súlyának túltengése az, amit a miniszterelnök tegnapi lakonikus, szinte odavetett észrevételében megállapított ,s a túlságos befolyás, melyet a parlamenti hangulatok a közvéleményre gyakorolnak. Az ujabb kor történetirója a magyar társadalom sok beteges tünetét, sok téves állásfoglalását, sok tartózkodását és sok heveskedését fogja majdan erre a befolyásra visszavezetni. Szerencsére, ma már ez a befolyás csökkenőben van, aminek oka egyrészt az a természetes törvény, hogy minden élő szervezet öntudatlanul is kiküszöböli magából az ártó hatásokat, másrészt magának a parlamentnek visszaélése ezzel a túlságos befolyással. A nemzet szinte észrevétlenül visszaköveteli magának természetes jogát, hogy a maga ,szervét, a magaválasztotta képviselők gyülekezetét, ő is irányithassa. Megmutatkozik ez először is abban a súlyban és abban a bátorságban, amellyel a magyar társadalomban kialakult egyéb tényezők és testületek állásfoglalása megszólal és hat általában s megnyilatkozott ez különösen most, az ország obstrukcióellenes állásfoglalásában. Régebben a tüzet a parlamentből plántálták át a közvéleménybe. Most á parlamentben meggyújtott tüzet a közvélemény hideg lehellete eloltotta. Adja isten, hogy az ilykép megindult folyamat minél gyorsabban haladjon a végkifejlés felé, mely meg fogja hozni az országnak az igazi parlamentáris életet, azt az állapotot, amely minden igazi kulA falu bolondja. Irta Hermann Hayermanns. Mopsz befordult a keskeny fasorba. Boldog volt, hogy észrevétlenül haladt el a gyermekek mellett. Az egész héten át, reggeltől napestig a kertben dolgozott. Nem kaptak elég munkabiró embert és őt is befogták. A kertben virult minden; a parasztok féltek az időjárástól és mivel a legelső vihar az összes veteményeket elpusztíthatja, mindenki munkába állo,tt, még a hülye gyermeket is befogták. Mopsznak csaík az apja élt, anyját régóta eltemették és most ott fekszik a temetőfal mellett. A gyermek eszét, mint a parasztok mondogatták, a merevgörcs vette el. Mopsz jószivü, de makacs gyermek volt. Messziről feltűnt csontos, sovány, vénasszonyos arca, melyből erősen előfeszökött vékony orra. A járásában is volt valami vénasszonyos. Karját lelógatva limbálta maga előtt, amikor járt. Különben soha rosszat nem cselekedett, csak a macskákat hajszolta. Félt tőlük és ha észrevett egyet, kövell hajított utána. A faluiban sok volt a macska és emiatt azután sokszor meggyült a baja a parasztokkal. Egyizben az egyik lakó nagyon megverte Mopszot azért, hogy leütötte a derelkát ségesebben bánni. A pap különösen kedvelte egy macskának. Később kezdtek vele ernbera szegény eszelőst, mert Mopsz járatos volt a katekizmusban. A parasztok idővel oltalmukba is vették Mopszot a városiakkal szemben, kik nyáron fölkeresték a falut. Mopsz rendben tartotta atyja háza táját. Gyakran órákhosszat elüldögélt a küszöbön, még csak a fejét sem mozdította meg. Máskor egész nap szorgoskodott, fényesre súrolta az edényeket és ha minden ragyogott, boldognak érezte magát. A fényességet különben is szerette. Ilyenkor kinyitotta az ablakot, hogy a napfény megakadjon a sok, fényesre súrolt edényen, ő pedig beleült apja székébe és onnan nézte boldogan mosolyogva a fény játékát. Jól esett hallania, ha a parasztasszonyok megdicsérték a példás rendért. Befordult a mellékfasorba. Szeplős arcát barnára sütötte le a nap, mert Mopsz nem tágított a munka mellől. Az egyik legény tegnap összeesett a nagy hőségben, de Mopsz föl se vette a rekkenő meleget. Homlokáról csorgott a verejték, mig dolgozott, de azért nem panaszkodott. Ajka kiszáradt, szemét bántotta a perzselő hőség, kezével a tolakodó legyek után kapkodott, hogy elűzze őket magáról és rendesen késő este hagyta abba a munkát. Ma, szombaton korán elvégezte teendőit. Fölsuroílta a padlót, elmosogatta az edényeket azután valamennyit fényesre súrolta. Kiment a friss levegőre, mielőtt lefeküdt. A falu apraja már rég aludt, a nagyobb gyerekek utána kiabáltak: „Bolond Mopsz! Mikor Ikerülsz a bolondok házába?" Pedig nem volt bolond, mert akkor nem tarthatta volna rendben atyja háztartását és ha elment volna az esze, nem tudta volna oly szép fényesre súrolni a konyhaedényeket. Lassan bandukolt a poros uton. Bő cipője csoszogott a köveken. A keresztúton aggódva állott meg. A széles ut végén, mely a faluba vezetett, két ijesztő dolgot vett észre. Az egyik hold volt, de még ilyennek nem látta a holdat! Mint egy nagy kerek rézkorong, ugy tűnt fői előtte! Vakitó vörös fényben világított. Alatta bíborvörös felhők úsztak. Rémülten vette észre, hogy a hold rámereszti szemeit. Le kelllett ülnie, teste remegett félelmében. Ott terpeszkedett a paplak kéménye fölött. Azután hirtelen megnagyobbodott, — akkora lett mint egy kerék. A másik csoda még jobban -megrémítette. Egyetlen egy csillag sem volt az égen és egyszerre egy tehénformáju csillagkép jelent meg a hold közelében. A csillag ide-oda fu-