Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-24 / 270. szám

2 turországban megvan, hogy egyoldalú túlsúly helyett parlament és közvélemény egészséges kölcsönhatás alapján az egyen­súly viszonyában legyen. A magyar klerikálizmus bukott pártja. (Saját tudósítónktól.) A hazára nézve, né­zetünk szerint, közömbös volt, hogy Ra­kovszky István kidobatja-e magát a néppárt­ból, vagy pedig benn marasztaltatik. És Ra­kovszky benn maradt a pártban, igy a pác­ban is. Mert a néppárt halott egyesület már, szegényke. A párt uj helyzete a szétzüllésnek ideje. Rakovszkyval, vagy anélkül, a néppárt éle­tének válságos fejezetéhez jutott. Az az el­lentmondás bomlasztotta szét, amely kezdet­től fogva benne volt, de amelyet addig, arnig a klerikálizmus nagyobb aktivitásba nem ke­rült, el lehetett burkolni, szét lehetett simi­tani. Most azonban, ugylátszik, ez nem megy tovább. Rakovszky István bejelentette, hogy visszavonul a politikától. Miért vonul vissza? Csak nem azért, mert a néppárt nél­küle is boldogul? Nem. Hanem, mert a nép­párt vele együtt se boldogul. A néppárt papi és egyházi érdeket védő párt volt, de céljainak elérésére a demokrá­cia, sőt a demagógia eszközeit használta. A népet akarta megnyerni s tagadhatatlan, hogy ebben sikerei is voltak. A küzdelem­nek eleinte elegendő fegyvere volt a papi sze­mélyek befolyása és agitáció ja. Az idők so­rán azonban ez a befolyás kevés volt. A vá­lasztóknak, a tömegeknek program kellett, hiszen a többi pártok, különösen pedig a ter­jeszkedő szociáldemokrata pártnak pro­gramja, a nép lelkébe nyilaló kívánságai hó­dítottak legjobban a néppártnak régi híveiből. A néppárt tehát megkezdte a radikális poli­tikát, egészen az általános, egyenlő és titkos választójogig, s elment ezen is tul, csakhogy tott. „Szent isten — nyögte rémülten Mopsz — elszabadult egy csillag." Teste összezsugorodott félelmében. Ösz­széb gombolta a ruháját és merev szemmel bámult a csodára, a furcsa holdra, meg a kü­lönös csillagra. Lépteket halott közelében. Összerezzent, azután fölegyenesedett. Városi gyerekek kö­zeledtek feléje. Amint észrevették Mopsz ré­mült arcát, hangos kacajba törtek. Egy falusi gyermek szembe jött vele. Krisz volt, megismerte fehér sapkájáról. — Krisz! — dadogta — láttad már a holdat? — A holdat, bolond Mopsz? Talán csak nem akarsz a holdba menni? Tekintete a különös látványra esett, mely még mindig ott lebegett a falu fölött. Krisz maga is megijedt, de azután megemberelte •magát és amikor. észrevette a holdszerii fény mögött uszó fehér csikót, tisztában volt a dologgal. — Nézd csak a csillagot, — mutatott arra­felé Mopsz — hogy mozog jobbra balra. — Bizony ez egy szörnyeteg, Mopsz! — mondta Krisz, hogy jobban megrémitse a szegény golyhót. Pedig tudta, hogy a városi ÜELMAGYARORSZAO a felekezetmentes radikálizmus ne lehessen a diadalmas versenytársa. A radikálizmus és a főpapi érdekek azon­ban nem igen fértek meg egymás mellett. Maga az általános, egyenlő és titkos válasz­tói jog se lehet a legmagasabb klérusnak kí­vánatos valami, hiszen az végső eredményé­ben azt a parlamentet fogja megszülni, a mely a szekularizációt, a papi javak elosz­tását veszi fel tennivalói közé. S ha, amit valószínűnek tartanak, az általános választó jog kezdetben a klerikális tömegeknek hozna nyereséget, azt nem a főpapság élvezné, hanem ép a legalóbb néposztálylyal érint­kező kispapság. Ez az egyetlen dolog is az elé a dilemma elé állította a néppártot, hogy vagy a főpa­pok pártja marad, vagy pedig azoíktól füg­getlen, klerikális-demokrata párt. Ez dőlt el tulajdonképen a tegnap esti gyűlésen. S ha pesszimisztikusan Ítéljük meg azt a pártra nézve: halotti tort, láthatjuk, hogy a letört klerikálizmus nem vallotta be a letörést. Sőt: ezután akar több irányban müiködni. A nép­párt kettészakadt. Az egyik lesz a főpapok pártja, a másik a szigorúan népies párt. A főpapok támogatása bizonyára jobban rendelkezésére bocsáthatja az anyagi erőket a maga pártjának, s a szubordináció erejé­vel is kétségen kívül sokat használhat. Vi­szont a másik pártnak könnyebb és biztosabb munkája lesz az agitációban, a népszerűség­szerzésben. Hogy az udvarnak, a bécsi kö­röknek szinpatiája, amelyre a néppárt min­dig nagy súlyt helyezett, melyiknek jut, — az hamarjában nehezen dönthető el. Ugy lesz itt is, mint a magyar bankélet­ben: amikor egy bankigazgatót kidobnak, annak az az eredménye, hogy — uj bankot alapítanak. Magyarországon is előrelátható­an két klerikális párt fog alakulni, harcolni egymás ellen és a szabadelvüség, a feleke­zeti béke, a türelem lerontására. Egymásnak fognak-e többet ártani, vagy pedig a két ol­dalról jövő támadás még sötétebbé teszi Ma­gyermekek sárkányt eresztettek fel, mely­nek papiruszályát apró lámpákkal világí­tották ki. — Bizony, Mopsz, ez a csillag le fog pottyanni és ha épen reád talál esni, agyonüt, hogy meg se nyikkansz többé. — Ha le talál esni, — meredt maga elé bambán Mopsz. — Megtörténhetik, hogy épen az orrodra esik! — szólt a fiu, azután a faképnél is hagyta. Hirtelen tovasuhant a hold meg a különös csillag. Az esti szél meglóbálta a fák ágait és Mopszon erőt vett a rettegés. Majdnem futva ment haza. Útközben találkozott két városi leánnyal. — Jó estét, Mopsz! — kiáltotta utána az egyik. — Még nem feküdtél le? kérdezte a másik. Szó nélkül akart elsuhanni a két selyem­ruhás leány mellett, de azok útját állták. — Hová sietsz, Mopsz? — Sietnem kell, még baj érhet . . . — Baj érhet? — Rám eshet a csillag! — Ujjé! — kacagott a két leány. Rögtön megértették az aggodalom okát. 1911 november 24 gyarországon a felekezetieskedéstől úgyis eléggé beárnyalt közszellemet, — a jövő fogja megmutatni. Amennyi azonban már most is bizonyos, hogy a magyar klerikáliz­mus politikai pártja letörött. Igaz, hogy a kle­rikálizmus mai helyzete okozta elsősorban ezt a bukást. V A császár és a Ha. Berlinből jelentik : Annyi kósza híresztelés után a Kleines Jour­nal állítólag szavahihető forrásból megtudta Frigyes Vilmos trónörökös parlamenti tün­tetésének s következményeinek hiteles törté­netét. Maga Bethmann-Hollweg birodalmi kancellár mesélte el meghitt pártfeleinek, hogy beszéde alatt nem vette észre, mit in­tegetett a trónörökös. Háttal állott feléje, te­hát nem láthatta, hogy Frigyes Vilmos her­ceg a páholy peremén kihajolva tapsolt. Csak később, Hartling, majd Heydebrand felszólalásai alatt figyelmeztették őt hívei, hogy a trónörökös minden egyes angolelle­nes kirohanásnak tapsol. A birodalmi kan­cellár kisietett a teremből és telefonon fel­szólította a császárt. Egyenesen tőle tudta meg az uralkodó, hogy mi történt az udvari páholyban. A trónörökös nyilván sejtette, hogy a császár el fogja onnan parancsolni, igy történt, hogy mikor Bebel kezdett be­szélni, Frigyes Vilmos herceg eltávozott a parlamentből. Az emlékezetes ülés után a bi­rodalmi kancellár kihallgatásra jelentkezett a császárnál, aki módfelett fel volt bőszülve és hogy elégtételt adjon Bethmann-Hollweg­nek, még aznap estére meghívta udvari ebédre. Előzetesen a császár hivatta fiát s hosszasan maradt vele együtt négyszem­közt. Hogy ekkor mi történt, arról kalandos hirek keltek szárnyra, amelyek azonban el­lenőrizhetetlenek. Annyi tény, hogy estebéd után egyenesen a császár kívánságára a trónörökös félrehivta a birodalmi kancellárt, s állítólag kimagyarázta délelőtti viselkedé­sét. Bethmann-Hollweg megengesztelve távo­zott a kastélyból, a császár azonban mind­azonáltal megtiltotta fiának, a trónörökös­nek, hogy ezentúl a birodalmi gyűlésre men­jen. Ez volt az egész büntetés. A császár if­jonti meggondolatlanságnak tartja a trónörö­kös tüntetését s egy magas udvari hivatal­noknak azt mondta fiáról: Míjd benő a feje lágya. — Siess, Mopsz fuss, ahogy csak birsz! — Sietek is, nem jól van az, hogy a csil­lagok csak ugy szabadon lógnak a levegő­ben — sopánkodott Mopsz. — Dróton lóg az valamennyi, Mopsz! Az után hazaérsz, huzd magadra jól a takarót, akkor nem esik rád . . . — Nincs is takaróm! — mondta Mopsz, azután futott haza. Az apja még nem volt otthon. Félve gyúj­totta meg a lámpát, becsukta az ablakokat, azután az ágyba bujt. A lámpát égve hagyta. Nem lehetett tudni, mi történhetik! Izzadt a takaró aiatt és gon­dolkozott. Amikor eloltotta a lámpát, akkor is maga előtt vélte látni a nagy holdat és a különös csillagot. Most, most mindjárt le is esik Rykenék házára vagy a doktorék fölött. Mekkora dobbanás lesz az! Mintha az ég dörögne! És ha az ő házuk fedelét üti át! Fölemelte sovány, csontos fejét és remegő hangon imádkozni kezdett: — Édes jó istenem, ne engedd, hogy ránk szakadjon a csillag, tartsd fönn az égen... Kérlek... Hallgass meg... t V )

Next

/
Oldalképek
Tartalom