Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-24 / 270. szám

2 turországban megvan, hogy egyoldalú túlsúly helyett parlament és közvélemény egészséges kölcsönhatás alapján az egyensúly viszonyában legyen. A magyar klerikálizmus bukott pártja. (Saját tudósítónktól.) A hazára nézve, nézetünk szerint, közömbös volt, hogy Rakovszky István kidobatja-e magát a néppártból, vagy pedig benn marasztaltatik. És Rakovszky benn maradt a pártban, igy a pácban is. Mert a néppárt halott egyesület már, szegényke. A párt uj helyzete a szétzüllésnek ideje. Rakovszkyval, vagy anélkül, a néppárt életének válságos fejezetéhez jutott. Az az ellentmondás bomlasztotta szét, amely kezdettől fogva benne volt, de amelyet addig, arnig a klerikálizmus nagyobb aktivitásba nem került, el lehetett burkolni, szét lehetett simitani. Most azonban, ugylátszik, ez nem megy tovább. Rakovszky István bejelentette, hogy visszavonul a politikától. Miért vonul vissza? Csak nem azért, mert a néppárt nélküle is boldogul? Nem. Hanem, mert a néppárt vele együtt se boldogul. A néppárt papi és egyházi érdeket védő párt volt, de céljainak elérésére a demokrácia, sőt a demagógia eszközeit használta. A népet akarta megnyerni s tagadhatatlan, hogy ebben sikerei is voltak. A küzdelemnek eleinte elegendő fegyvere volt a papi személyek befolyása és agitáció ja. Az idők során azonban ez a befolyás kevés volt. A választóknak, a tömegeknek program kellett, hiszen a többi pártok, különösen pedig a terjeszkedő szociáldemokrata pártnak programja, a nép lelkébe nyilaló kívánságai hódítottak legjobban a néppártnak régi híveiből. A néppárt tehát megkezdte a radikális politikát, egészen az általános, egyenlő és titkos választójogig, s elment ezen is tul, csakhogy tott. „Szent isten — nyögte rémülten Mopsz — elszabadult egy csillag." Teste összezsugorodott félelmében. Öszszéb gombolta a ruháját és merev szemmel bámult a csodára, a furcsa holdra, meg a különös csillagra. Lépteket halott közelében. Összerezzent, azután fölegyenesedett. Városi gyerekek közeledtek feléje. Amint észrevették Mopsz rémült arcát, hangos kacajba törtek. Egy falusi gyermek szembe jött vele. Krisz volt, megismerte fehér sapkájáról. — Krisz! — dadogta — láttad már a holdat? — A holdat, bolond Mopsz? Talán csak nem akarsz a holdba menni? Tekintete a különös látványra esett, mely még mindig ott lebegett a falu fölött. Krisz maga is megijedt, de azután megemberelte •magát és amikor. észrevette a holdszerii fény mögött uszó fehér csikót, tisztában volt a dologgal. — Nézd csak a csillagot, — mutatott arrafelé Mopsz — hogy mozog jobbra balra. — Bizony ez egy szörnyeteg, Mopsz! — mondta Krisz, hogy jobban megrémitse a szegény golyhót. Pedig tudta, hogy a városi ÜELMAGYARORSZAO a felekezetmentes radikálizmus ne lehessen a diadalmas versenytársa. A radikálizmus és a főpapi érdekek azonban nem igen fértek meg egymás mellett. Maga az általános, egyenlő és titkos választói jog se lehet a legmagasabb klérusnak kívánatos valami, hiszen az végső eredményében azt a parlamentet fogja megszülni, a mely a szekularizációt, a papi javak elosztását veszi fel tennivalói közé. S ha, amit valószínűnek tartanak, az általános választó jog kezdetben a klerikális tömegeknek hozna nyereséget, azt nem a főpapság élvezné, hanem ép a legalóbb néposztálylyal érintkező kispapság. Ez az egyetlen dolog is az elé a dilemma elé állította a néppártot, hogy vagy a főpapok pártja marad, vagy pedig azoíktól független, klerikális-demokrata párt. Ez dőlt el tulajdonképen a tegnap esti gyűlésen. S ha pesszimisztikusan Ítéljük meg azt a pártra nézve: halotti tort, láthatjuk, hogy a letört klerikálizmus nem vallotta be a letörést. Sőt: ezután akar több irányban müiködni. A néppárt kettészakadt. Az egyik lesz a főpapok pártja, a másik a szigorúan népies párt. A főpapok támogatása bizonyára jobban rendelkezésére bocsáthatja az anyagi erőket a maga pártjának, s a szubordináció erejével is kétségen kívül sokat használhat. Viszont a másik pártnak könnyebb és biztosabb munkája lesz az agitációban, a népszerűségszerzésben. Hogy az udvarnak, a bécsi köröknek szinpatiája, amelyre a néppárt mindig nagy súlyt helyezett, melyiknek jut, — az hamarjában nehezen dönthető el. Ugy lesz itt is, mint a magyar bankéletben: amikor egy bankigazgatót kidobnak, annak az az eredménye, hogy — uj bankot alapítanak. Magyarországon is előreláthatóan két klerikális párt fog alakulni, harcolni egymás ellen és a szabadelvüség, a felekezeti béke, a türelem lerontására. Egymásnak fognak-e többet ártani, vagy pedig a két oldalról jövő támadás még sötétebbé teszi Magyermekek sárkányt eresztettek fel, melynek papiruszályát apró lámpákkal világították ki. — Bizony, Mopsz, ez a csillag le fog pottyanni és ha épen reád talál esni, agyonüt, hogy meg se nyikkansz többé. — Ha le talál esni, — meredt maga elé bambán Mopsz. — Megtörténhetik, hogy épen az orrodra esik! — szólt a fiu, azután a faképnél is hagyta. Hirtelen tovasuhant a hold meg a különös csillag. Az esti szél meglóbálta a fák ágait és Mopszon erőt vett a rettegés. Majdnem futva ment haza. Útközben találkozott két városi leánnyal. — Jó estét, Mopsz! — kiáltotta utána az egyik. — Még nem feküdtél le? kérdezte a másik. Szó nélkül akart elsuhanni a két selyemruhás leány mellett, de azok útját állták. — Hová sietsz, Mopsz? — Sietnem kell, még baj érhet . . . — Baj érhet? — Rám eshet a csillag! — Ujjé! — kacagott a két leány. Rögtön megértették az aggodalom okát. 1911 november 24 gyarországon a felekezetieskedéstől úgyis eléggé beárnyalt közszellemet, — a jövő fogja megmutatni. Amennyi azonban már most is bizonyos, hogy a magyar klerikálizmus politikai pártja letörött. Igaz, hogy a klerikálizmus mai helyzete okozta elsősorban ezt a bukást. V A császár és a Ha. Berlinből jelentik : Annyi kósza híresztelés után a Kleines Journal állítólag szavahihető forrásból megtudta Frigyes Vilmos trónörökös parlamenti tüntetésének s következményeinek hiteles történetét. Maga Bethmann-Hollweg birodalmi kancellár mesélte el meghitt pártfeleinek, hogy beszéde alatt nem vette észre, mit integetett a trónörökös. Háttal állott feléje, tehát nem láthatta, hogy Frigyes Vilmos herceg a páholy peremén kihajolva tapsolt. Csak később, Hartling, majd Heydebrand felszólalásai alatt figyelmeztették őt hívei, hogy a trónörökös minden egyes angolellenes kirohanásnak tapsol. A birodalmi kancellár kisietett a teremből és telefonon felszólította a császárt. Egyenesen tőle tudta meg az uralkodó, hogy mi történt az udvari páholyban. A trónörökös nyilván sejtette, hogy a császár el fogja onnan parancsolni, igy történt, hogy mikor Bebel kezdett beszélni, Frigyes Vilmos herceg eltávozott a parlamentből. Az emlékezetes ülés után a birodalmi kancellár kihallgatásra jelentkezett a császárnál, aki módfelett fel volt bőszülve és hogy elégtételt adjon Bethmann-Hollwegnek, még aznap estére meghívta udvari ebédre. Előzetesen a császár hivatta fiát s hosszasan maradt vele együtt négyszemközt. Hogy ekkor mi történt, arról kalandos hirek keltek szárnyra, amelyek azonban ellenőrizhetetlenek. Annyi tény, hogy estebéd után egyenesen a császár kívánságára a trónörökös félrehivta a birodalmi kancellárt, s állítólag kimagyarázta délelőtti viselkedését. Bethmann-Hollweg megengesztelve távozott a kastélyból, a császár azonban mindazonáltal megtiltotta fiának, a trónörökösnek, hogy ezentúl a birodalmi gyűlésre menjen. Ez volt az egész büntetés. A császár ifjonti meggondolatlanságnak tartja a trónörökös tüntetését s egy magas udvari hivatalnoknak azt mondta fiáról: Míjd benő a feje lágya. — Siess, Mopsz fuss, ahogy csak birsz! — Sietek is, nem jól van az, hogy a csillagok csak ugy szabadon lógnak a levegőben — sopánkodott Mopsz. — Dróton lóg az valamennyi, Mopsz! Az után hazaérsz, huzd magadra jól a takarót, akkor nem esik rád . . . — Nincs is takaróm! — mondta Mopsz, azután futott haza. Az apja még nem volt otthon. Félve gyújtotta meg a lámpát, becsukta az ablakokat, azután az ágyba bujt. A lámpát égve hagyta. Nem lehetett tudni, mi történhetik! Izzadt a takaró aiatt és gondolkozott. Amikor eloltotta a lámpát, akkor is maga előtt vélte látni a nagy holdat és a különös csillagot. Most, most mindjárt le is esik Rykenék házára vagy a doktorék fölött. Mekkora dobbanás lesz az! Mintha az ég dörögne! És ha az ő házuk fedelét üti át! Fölemelte sovány, csontos fejét és remegő hangon imádkozni kezdett: — Édes jó istenem, ne engedd, hogy ránk szakadjon a csillag, tartsd fönn az égen... Kérlek... Hallgass meg... t V )