Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)
1911-10-08 / 231. szám
1911 október 10 DÉLMAGYARORSZÁG 15 Gyermekkinzás. Wells H. G., az ismert angol költő és szociológus nemrégiben beutazta Amerikát, hogy e nagy nemzet „akaratirányát" tanulmányozza s megfigyeléseiről fényesen írott könyvben számol be. Azok, akik a „határtalan lehetőségek országának" ép olyan feltétlen, mint kritikátlan bámulói, nagy haszonnal olvashatják különösen azt a fejezetet, mely a munkások helyzetéről szól. Wells, a többek között elmondja, hogyan jutott — véletlenül „az amerikai jólét" pompás homlokzatának leggyöngébb pontjához. Azután igy folytatja: Gondoljuk meg! Ebben a leggazdagabb és legnagyobb országban, melyhez foghatót a világ fennállása óta nem ismertünk, több mint 1,700.000 tizenöt éven alóli gyermek dolgozik mezőn, gyárakban, bányákban, műhelyekben. És Hunter Róbert, — kinek „Szegénység" cimü könyvét, ha uralkodó lennék, minden jóállásu felnőtt amerikaival elolvastatnék, — azt irja, hogy nem kevesebb, mint 80.000 gyermek, kik között a legtöbb kis leány, dolgozik az ország fonodáiban. A Délvidéken ez idő szerint hatszor annyi gyermeket foglalkoztatnak, mint húsz év előtt. Az oloszok úgyszólván tervszerűen importálnak gyermekeket. Watchorn felügyelő, az ellis-islandi központi bevándorlási állomáson, közölte velem, hogy nyugtalanítóan nagy a kis „öcsék" és „húgok", valamint a „jó barátok gyermekeinek" száma, kiket olaszok hoznak Amerikába. Sőt magam is jelen voltam, amikor Watchorn egy különösen ellenszenves külsejü olaszt faggatott, aki sehogyse tudta 'igazolni, miiyen rokoni kötelék fűzi őt a vele levő, sápadt arcu és zavaros szemű fiúcskához: A leggyöngébb szervezetű öt-hat éves gyermekek hajnalban kelnek fel s ugy, mint a felnőtt gyári munkások, ők is napi munkáinkhoz sietnek. Amikor aztán ismét hazatérnek, olyan kimerültek és fáradtak, hogy ruhástól roskadnak az ágyukba, mert még a levetkezéshez sincs erejük. Sok gyermek az egész éjszakát átdolgozza, a gépek idegrontó zakatolása közt,' a . gyapotporra] telitett egészségtelen levegőben. Sokáig nem felejtem el — irja Hunter — egy hat éves gyermek vonásait, aki a kezét kinyújtotta, hogy egy géprészt rendbehozzon s akinek halvány arca és sovány teste már a túlságos munka következményeit árulta el. Ez a hat éves gyermek naponkint tizenkét óra hosszat dolgozott. Spargo „A gyermek jajkiáltása" cimü köny\éböl pedig a pennsylvániai szegény gyermekek életörömeiről a következőket olvasom: „'1 Íz és tizenegy éves gyermekek napi tiztiz„r'\ órán át görnyednek a szénvályuk fölé, hogy a szenet a palától és szeméttől kitisztítsák. A levegő fekete a szénportól és a zúzógépek fülsértő zajt okoznak. Olykor egy ilyen gyermek . belezuhan a gépbe és iszonyúan megcsonkittatik, vagy a szénvályuba pottyan s ott fullad meg. Carey I. F. viszont Massachusettből hoz fel pé ' ákat, meztelen kis fiucskákról, szabadnak született amerikaiakról, akik Bordenne, a nevvorki milliomosnak dolgoznak. Az a feladatuk, hogy posztót mártogassanak kémiai lúggal telt kádakba. A maró folyadék ugy felsebzi kis testüket, hogy bélpoklosokhoz hasonlítanak. Elég a példákból. Wells, a segítség lehetőségét vajmi csekélynek mondja, mert minden egyes amerikai állam a munkás törvényhozás tekintetéhen teljesen független. Ha aztán sikerülne is egy-egy üdvös törvényt megszavaztatni, a végrehajtása, úgyszólván lehetetlennek mondható, mert az állami felügyeletet semmibe se veszik, nem is igen gyakorolják. Illinoisban, a többek közt, nagy felháborodást okozott, hogy gyermekek Chicago nagy vágóházaiban bokáig gázolva a vérben tisztogatják a beleket és válogatják a húsrészeket. Ennek következtében egy olyan törvényt hoztak, amely kimondja, hogy gyermekeket csak tizenhat évtől fölfelé szabad hasonló munkához alkalmazni. Ezt a rendelkezést azonban — ugy beszélik Chicagóban — vajmi könnyen és egyszerűen lehet kijátszani. Ez tehát a legalsó foka annak a létrának, melynek csúcsán a „Fifth Avenue" lakosai féktelenül pazarolják pénzüket s egy Carnegie gondolkozás nélkül ontja adományai bőségszaruját. Wells, aki jóllehet szocialista és az angol ZCjoruaídscn. Néma, csöndes szive. Ott alussza álmát, Hol magasztos lelke El s föl tudta érni Menyeknek határát. Feje fölött Krisztusr) — Megszólal, lia nézed — Születése titkát Szerető, szép arca Elbeszéli néked. Tizenkét apostol Hirdeti a hir ét, Hogy aki „ott" nyugszik Örök, nagy időkre Visszaadta szivét. Lelkét a nagy égbolt Hódolattal várta, Aki már a földön A dicsőség útját Csodaképen járta. * Thorvaldsennek lelke lis tít van űztünk; *) Tudvalevlőeg Thorvaldsen a muzeum udvarán van eltemetve; fejőn tul a szárnyas nyitott ajtók látni engedik remek müvét: Krisztust a tizenkét tanitványnyal, melynek eredetije a dán főváros Ton Kirkájának készült.J^i...;, • Megéreztük akkor, Ha szép müveiben Hosszan gyönyörködtünk. Megszáll az áhítat. Elragad a mámor . . . Csodálattal kérdem: — Hogyan lehet ily nagy Az ember fiából? Varga Borhála. Daíok. Nem szeretem a régi dalaim. Tulságos nagy bennük az ifuság. Dölyfös az erő, féktelen a vágy, S a kellő napon és nyugvó napon Ugyanaz a fény, ugyanaz a szin. Mindenütt vörös mámor ég lobogva, Mindent tikkasztó láng perzsel agyon. Nincs egy sóhajtás, mely hangos ne volna, Nincs egy csók, amely rejtőzködne félne! Sehol titok.' Mindenütt a leány Merész, dicsekvő, nagy őszintesége. Mintha egy napsütéses kertben járnék, Hol mindenütt fény, sehol semmi árnyék. Szines virágok, mik a naptól égnek, Szines pillangók, valamennyi részeg! S e kábult, szines, forró környezetben Nem találom meg az igazi lelkem. Érzem, hogy nemsokára dalt irok, Dalt, melyben nem lesz ujjongás, se vágy, Dalt, melyben nem lesz köny, se szerelem. De nagy titok, de szentséges titok! Összeboruló sok fehér virág, Mely illatát az éjben ontja szét Szelíden, álmodón, rejtelmesen. Nem tudni honnan jő és hová vész el, Olyan, mint egy puha lélegzetvétel, Egy hullám-csobbanas, egy madárszárny, mi rebben, S ami az éjszaka álmát nem töri meg. Egy sáppadt villanás, de benne lesz a lel, kem. S mind> amit álmodott s mind, amit szenvedett. Erdős llenée, Tfapsütésöen. Vadul dobálja csókjait a nap, mint nászos férfi első éjszakáján, s az életpattantó sok csóknak árán tiizkigyók cikáznak szivünk alatt. Az ég mindenfelé tüzet lehel. Kopár kertekben bokrok és virágok halálra égnek. Én lihegve járok köztük s a halál mámora lep el. Piros szivembe véres tüzek vernek, az élet lassabban buzog belőle, szemem véresen .mered előre s mindent furcsának látok, mint egy gyermek. Szabó István.