Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-08 / 231. szám

16 DÉLMAG Y ARORSZÁG 1911 október 8 „Fabian Society" legfőbb támaszai közé tartozik, de amellet rendkívül nyugodt, szelid és jóindulatu figyelő, az amerikai gyermekmunkások szomorú fejezetét e komor és vigasztalan jóslással végzi: Ezek;a dolgozó gyermekek nem tanulhatnak olvasni, pedig nemsokára szavazó polgárok lesznek; nem nőhetnek fel oiyan épen, hogy a katonai szolgálatra alkalmasak legyenek, hogy másként, mint a kizsákmányoló aljas és gaz akarataként valljanak emberekké. Igy hát siralmas bosszút fognak állni, amennyiben a biin, gaztettek és a leggonoszabb politikai üzeimek anyagát fogják szolgáltatni. Egymillió hétszázezer gyermek dolgozik ebben az országban, anélkül, hogy nevelést élvezne és nő fel a sötétben, elsatnyulva s veszéllyel fenyegetve Amerika jövőjét. Q, Romantika! Száll, száll, melankolikus ellágyultsággal a régi, régi dal: „ . . . Szerelmes a nap a holdba, a liold meg a csillagodba. A csillagok az egekbe, én meg a te szép szemedbe . . ." Szentimentálizmusából, mintha az ódon románén romantika zenélne felénk, -e lágy epedéshez képzeljük a tablót is: egy zsalus ablak, feketén ringó kert, amelyre ezüst féyt csurgat a hold világa és mintha egy halálosan elszorult sziv mélyéből zokogna föl, egyetlen fájdalmasan remegő liurról pókhálófinoman száll a dal a zsalu mögött rejtőző, csordultig teliszivii szőke leány felé, aki könnyes szemmel nézi az éjjeli zenéző cigányokat s gavallért, aki merengv

e dől egy odvas fához . . . Ó, Romantika, te régi, régi kedves! Te szövöd be a fülledt nyári estét, a te selymes fátylad, mi őszi estelen száll a fák körül, te rejtezel sok, sok dobogó szivben, a te lázad, mi lázasra festi az ifjú diák arcát, a te illatod a levendulaszag, mi át és át leng egy •ódon, bus szobát . . . Ó, Romantika! Komor keresztes vitéz! Páncélos szüzek, holthalvány mártírok és szerelmek, ti sok, sok nyáréji álom! Az álmodó pilláján halkan suhansz át s egy őszi, sárguló lugasban iddogáló piros borába szűrt mézet öntesz s ibolya-illatot. Romantika, te elmúlt, kedves isten! Ó, ligeti padok, tánciskolás esték és szerelmek, szerelmeim, ti kedves, csitri leányok, kik távolságok kék fátyólába szőve pihentek szivem rekeszeiben! Ó, ellopott keztyük, lepréselt virágok. Romantika! Ki elmúltál, az idők szövetében csak néha bukkansz föl, mint drága szövetbe szőtt arany fonál s fölcsillogsz egyegy percre sok szürkeség között. A nóta ismét szól, a romantika ismét kizenél sok zörgő újságpapír közül. Cettinje a romantikus élet-dráma szinhelye. Talán ennek is szerepe van abban, hogy a dráma oly heves és oly véres, mint amilyen. Két leány, két fiatal, tizenhét éves leány szerelmes volt — ugyan kibe és másba? — egy daliás, egy drág

a hadnagyba. A szerelmük telis-teli volt hévvel és rajongással, csodálatosan forró idealizmussal. És mivel mind a kettő tudott az egymás e forró szerelméről, elhatározták, hogy eg

y nagy, nagy erdő mellett, villámló pisztolyokkal párbajt fognak vivni. És egy hajnalon — fenyő illatú, friss hajnal vol

t — elindult a két leány fegyverrel az erdő szélére.: És megkezdődött a párbaj és a következő pillanatban már bíborvörösre festődött a fii, komorra az ég: a két leány, a két szerelmes leány ott bevert súlyos sebbel, haldokolva a pázsiton, amelyen oly sötéten csurgott végig a vér, mint sötét barlang alján egy fekete golyó. És haldokolva elmondották a véres párbaj okát. És mikor haldokolva, egy hosszú, hosszú sóhajjal kimondották a lniduagy, a drága szerelmes, a daliás legény,, a tragédia vidám mozgatója nevét, sikoltva, ájultan esett öszsze az egyik leány nénje: a hadnagy az ő vőlegénye volt — titokban s nem is sejtette, hogy szereti ez a két kis leány. A romantikus sorstragédia itt áll egész komorságában. Két élet elmúlt benne és két szerelmes közé veti árnyékát e két élet elmúlása. Ó, az élet oly nagy és oly csodálatosan változatos, hogy alig lehet kibirni. Ezer és ezer nagy, nagy dolga mellett közönyösen suhanunk tovább, de megállít bennünket egy-egy ilyen kicsike eset — amelyik azonban nem is olyan kicsike talán — utóvégre mérhetetlenek az élet dolgainak méretei. Az uj. kalapdivat. Néhány hét előtt az újságokban néhány rövid sor jelent meg, amely szerint a találékony párisi divatkirályokat elhagyta a találékonysága. És ugy látszik, van is valami igazság ebben az állításban. Már liosszahb idő óta, szinte évtizedek óta sohasem volt oly nyugodt és változatlan a divat, mint most. A változások ugy a ruhák szabásánál, mint a kalapok formájánál mindig a meglevő formák csekély átalakításából állanak. Ezek a változások is elegendők ugyan alioz, liogy uj divatot alkossanak, de az alapelvek maradnak ugy, liogy a hölgyek külső megjelenésében semmi lényeges változást nem. tapasztalhatunk. A nadrágszoknya megmaradt furcsaságnak, a bukjel-szoknya pedig visszatér a rendes arányokba. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudhatja senki. Lehet, hogy valóban a párisi divatalkotók találékonysága kimerült, de valószínűbb az, hogy a közönség konzervatívabb lett. A közönség szinte ragaszkodik a jelenlegi divattipushoz, megmarad annál az Ízlésnél, amely létrehozta a nagykalapok divatját és ezzel szemben hiába küszködnek az ezze

l ellenkező ideák. Ebez kell még számítani azt, liogy az idei nyár igen meleg volt, amikor a nagy kalapok igen jó szolgálatot tettek és az uj divat most már csak a régi divatot variálja. Az elegáns toilettekliez ma is a nagy kalapok divatosak strucctollal vagy reiherrel díszítve. Egyes kalapoka

t hajlított széllel is készítenek. Ujak a keskeny hosszúkás, igen kicsi niniche-féle formák. Fölállíthatjuk azt a szabályt, liogy minél kisebbek ezek a kalapok, annál kedvesebben jut érvényre a niniche forma. A széle a homloktól a fülig erősen hajlik ezeknek a kis kalapoknak és egyik oldala könnyedén Rembrandt-szerüleg emelve van. Készitik e kalapokat oly formán, hogy a fekete bársonyból készült fejrészt szines posztóból készült karima veszi körül, néha pedig ugy, liogy a szines posztóból készült fejrész válik ki élesen a fekete bársonykarimából. Igen kedveltek azok a kis utcai kalapok, amelyeket puha filzből készítenek puha széllel, csinos szalag vagy bandeaudiszitéssel s amelyek tetszés szerint alakithatók és tehetők fel arcba búzva vagy hátra téve. Ezeket a kalapokat nagyobbrészt fehér színben fogják viselni a télen. Feltűntek ezenkívül újra a nyár elején a sokat viselt elől felcsapott kalapok. Anyagnak e kalapokhoz nagy előszeretettel használnak bársonyt és plüscht. Az a divat, amely a fehér prémekben, hermelinekben jut érvényre. Divatos lesz azonkívül az asztrachán, amelyet ép ugy, mint a mult évben a toque kalapokhoz fognak használni. Díszítésül igen kedvelt a rojt, amelyet most nagy mennyiségben fognak használni, de még sem annyira, hogy a világosságot elvegye. Fognak még használni strucctollakat és más fehér tollat és széles fémgarniturákat. Mint divat színek a legelterjedtebb a fehér és a fekete állanak, vagy pedig az egyik mint alapszin és a másik diszitésként. Divatos még a pezsgőszin, a világos bőrszín és tengerészkék. Mindezekből a megjegyzéseinkből pedig az tűnik ki, hogy ma már a legfelsőbb törvény a kényelem és egyszerűség, nem pedig a bizarrság és szokatlanság. í „ ! t Jóság, ár és | súlyra } kell a szappan összehasonlításánál és bevásárlásánál ügyelni. A világ egy { szappana sem éri el a • Schichí j szarvas j szappanét j minden jö tulajdonságában, tiszta* 6 ságában, mosóképességében, lágyságá* J ban és olcsóságában. © $ » *a«H«uat>*H*«SH« H M ManaataMl Nyolcvan szoba. Központi fűtés. Minden szobában vízvezeték! Mérsékelt árak. Tulajdonos Saját fehérnemű készítés Angol Raglánok Habig kalapok ízléses nyakkendők Szende és Vadasnál. 2118