Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-08 / 231. szám

16 DÉLMAG Y ARORSZÁG 1911 október 8 „Fabian Society" legfőbb támaszai közé tar­tozik, de amellet rendkívül nyugodt, szelid és jóindulatu figyelő, az amerikai gyermekmun­kások szomorú fejezetét e komor és vigaszta­lan jóslással végzi: Ezek;a dolgozó gyerme­kek nem tanulhatnak olvasni, pedig nem­sokára szavazó polgárok lesznek; nem nő­hetnek fel oiyan épen, hogy a katonai szol­gálatra alkalmasak legyenek, hogy másként, mint a kizsákmányoló aljas és gaz akarata­ként valljanak emberekké. Igy hát siralmas bosszút fognak állni, amennyiben a biin, gaz­tettek és a leggonoszabb politikai üzeimek anyagát fogják szolgáltatni. Egymillió hét­százezer gyermek dolgozik ebben az ország­ban, anélkül, hogy nevelést élvezne és nő fel a sötétben, elsatnyulva s veszéllyel fenye­getve Amerika jövőjét. Q, Romantika! Száll, száll, melankolikus ellágyultsággal a régi, régi dal: „ . . . Szerelmes a nap a hold­ba, a liold meg a csillagodba. A csillagok az egekbe, én meg a te szép szemedbe . . ." Szen­timentálizmusából, mintha az ódon románén romantika zenélne felénk, -e lágy epedéshez képzeljük a tablót is: egy zsalus ablak, feke­tén ringó kert, amelyre ezüst féyt csurgat a hold világa és mintha egy halálosan elszo­rult sziv mélyéből zokogna föl, egyetlen fáj­dalmasan remegő liurról pókhálófinoman száll a dal a zsalu mögött rejtőző, csordultig teliszivii szőke leány felé, aki könnyes szem­mel nézi az éjjeli zenéző cigányokat s gaval­lért, aki merengv e dől egy odvas fához . . . Ó, Romantika, te régi, régi kedves! Te szö­vöd be a fülledt nyári estét, a te selymes fátylad, mi őszi estelen száll a fák körül, te rejtezel sok, sok dobogó szivben, a te lázad, mi lázasra festi az ifjú diák arcát, a te illa­tod a levendulaszag, mi át és át leng egy •ódon, bus szobát . . . Ó, Romantika! Komor keresztes vitéz! Páncélos szüzek, holthal­vány mártírok és szerelmek, ti sok, sok nyár­éji álom! Az álmodó pilláján halkan suhansz át s egy őszi, sárguló lugasban iddogáló pi­ros borába szűrt mézet öntesz s ibolya-illatot. Romantika, te elmúlt, kedves isten! Ó, ligeti padok, tánciskolás esték és szerelmek, szerel­meim, ti kedves, csitri leányok, kik távol­ságok kék fátyólába szőve pihentek szivem rekeszeiben! Ó, ellopott keztyük, lepréselt vi­rágok. Romantika! Ki elmúltál, az idők szö­vetében csak néha bukkansz föl, mint drága szövetbe szőtt arany fonál s fölcsillogsz egy­egy percre sok szürkeség között. A nóta ismét szól, a romantika ismét ki­zenél sok zörgő újságpapír közül. Cettinje a romantikus élet-dráma szinhelye. Talán ennek is szerepe van abban, hogy a drá­ma oly heves és oly véres, mint amilyen. Két leány, két fiatal, tizenhét éves leány szerel­mes volt — ugyan kibe és másba? — egy da­liás, egy drág a hadnagyba. A szerelmük telis-teli volt hévvel és rajongással, csodála­tosan forró idealizmussal. És mivel mind a kettő tudott az egymás e forró szerelméről, elhatározták, hogy eg y nagy, nagy erdő mellett, villámló pisztolyokkal párbajt fog­nak vivni. És egy hajnalon — fenyő illatú, friss hajnal vol t — elindult a két leány fegyverrel az erdő szélére.: És megkezdődött a párbaj és a következő pillanatban már bí­borvörösre festődött a fii, komorra az ég: a két leány, a két szerelmes leány ott bevert súlyos sebbel, haldokolva a pázsiton, ame­lyen oly sötéten csurgott végig a vér, mint sö­tét barlang alján egy fekete golyó. És haldokolva elmondották a véres párbaj okát. És mikor haldokolva, egy hosszú, hosszú sóhajjal kimondották a lniduagy, a drága sze­relmes, a daliás legény,, a tragédia vidám mozgatója nevét, sikoltva, ájultan esett ösz­sze az egyik leány nénje: a hadnagy az ő vőlegénye volt — titokban s nem is sejtette, hogy szereti ez a két kis leány. A romantikus sorstragédia itt áll egész ko­morságában. Két élet elmúlt benne és két szerelmes közé veti árnyékát e két élet el­múlása. Ó, az élet oly nagy és oly csodálatosan vál­tozatos, hogy alig lehet kibirni. Ezer és ezer nagy, nagy dolga mellett közönyösen suha­nunk tovább, de megállít bennünket egy-egy ilyen kicsike eset — amelyik azonban nem is olyan kicsike talán — utóvégre mérhetet­lenek az élet dolgainak méretei. Az uj. kalapdivat. Néhány hét előtt az újságokban néhány rövid sor jelent meg, amely szerint a találé­kony párisi divatkirályokat elhagyta a talá­lékonysága. És ugy látszik, van is valami igazság ebben az állításban. Már liosszahb idő óta, szinte évtizedek óta sohasem volt oly nyugodt és változatlan a divat, mint most. A változások ugy a ruhák szabásánál, mint a kalapok formájánál mindig a meglevő for­mák csekély átalakításából állanak. Ezek a változások is elegendők ugyan alioz, liogy uj divatot alkossanak, de az alapelvek marad­nak ugy, liogy a hölgyek külső megjelenésé­ben semmi lényeges változást nem. tapasztal­hatunk. A nadrágszoknya megmaradt fur­csaságnak, a bukjel-szoknya pedig visszatér a rendes arányokba. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudhatja senki. Lehet, hogy valóban a párisi divatalkotók találékonysága kime­rült, de valószínűbb az, hogy a közönség kon­zervatívabb lett. A közönség szinte ragaszko­dik a jelenlegi divattipushoz, megmarad an­nál az Ízlésnél, amely létrehozta a nagykala­pok divatját és ezzel szemben hiába küszköd­nek az ezze l ellenkező ideák. Ebez kell még számítani azt, liogy az idei nyár igen meleg volt, amikor a nagy kalapok igen jó szolgá­latot tettek és az uj divat most már csak a régi divatot variálja. Az elegáns toilettekliez ma is a nagy kala­pok divatosak strucctollal vagy reiherrel dí­szítve. Egyes kalapoka t hajlított széllel is készítenek. Ujak a keskeny hosszúkás, igen kicsi niniche-féle formák. Fölállíthatjuk azt a szabályt, liogy minél kisebbek ezek a kala­pok, annál kedvesebben jut érvényre a ni­niche forma. A széle a homloktól a fülig erő­sen hajlik ezeknek a kis kalapoknak és egyik oldala könnyedén Rembrandt-szerüleg emel­ve van. Készitik e kalapokat oly formán, hogy a fekete bársonyból készült fejrészt szines posztóból készült karima veszi körül, néha pedig ugy, liogy a szines posztóból ké­szült fejrész válik ki élesen a fekete bár­sonykarimából. Igen kedveltek azok a kis utcai kalapok, amelyeket puha filzből készí­tenek puha széllel, csinos szalag vagy ban­deaudiszitéssel s amelyek tetszés szerint alakithatók és tehetők fel arcba búzva vagy hátra téve. Ezeket a kalapokat nagyobb­részt fehér színben fogják viselni a télen. Feltűntek ezenkívül újra a nyár elején a so­kat viselt elől felcsapott kalapok. Anyagnak e kalapokhoz nagy előszeretettel használnak bársonyt és plüscht. Az a divat, amely a fehér prémekben, her­melinekben jut érvényre. Divatos lesz azonkí­vül az asztrachán, amelyet ép ugy, mint a mult évben a toque kalapokhoz fognak hasz­nálni. Díszítésül igen kedvelt a rojt, amelyet most nagy mennyiségben fognak használni, de még sem annyira, hogy a világosságot elvegye. Fognak még használni strucctollakat és más fehér tollat és széles fémgarnitu­rákat. Mint divat színek a legelterjedtebb a fehér és a fekete állanak, vagy pedig az egyik mint alapszin és a másik diszitésként. Divatos még a pezsgőszin, a világos bőrszín és tenge­részkék. Mindezekből a megjegyzéseinkből pedig az tűnik ki, hogy ma már a legfelsőbb törvény a kényelem és egyszerűség, nem pe­dig a bizarrság és szokatlanság. í „ ! t Jóság, ár és | súlyra } kell a szappan összehasonlításánál és bevásárlásánál ügyelni. A világ egy { szappana sem éri el a • Schichí j szarvas j szappanét j minden jö tulajdonságában, tiszta* 6 ságában, mosóképességében, lágyságá* J ban és olcsóságában. © $ » *a«H«uat>*H*«SH« H M ManaataMl Nyolcvan szoba. Központi fűtés. Minden szobában vízvezeték! Mérsékelt árak. Tulajdonos Saját fehérnemű készítés Angol Raglánok Habig kalapok ízléses nyakkendők Szende és Vadasnál. 2118

Next

/
Oldalképek
Tartalom