Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-05 / 228. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 1 erösebb támaszai. Néhány történelmi vonással előttünk állott az a szomóru tény, hogy a magyar birodalmi eszmének hiveit Horvátországban mincíénkor magyar részről érték a legsúlyosabb támadások. Ezek a fejtegetések az egész Házra osztatlan hatást gyakoroltak. Magánál az ellenzéknél is termékeny talajra találtak, mert hisz az egykori vezérlőbizottság és a koalició horvát politikájának balfogásaira s azoknak suiyos következményeire az ellenzéken is mindenki emlékszik. Tomasics bán épen e hibák helyrehozásának politikáját folytatja. Ezért a kormány őt minden jogtalan és alap nélkül való támadás ellen meg fogja védeni. A miniszterelnök beszédéből két nagy tanulság domborodik ki mindenek számára. Az egyik általános, emberi vonatkozású és társadalmunk jövő fejlődésére nézve is jelentős: az, hogy a politikai hivatottságu tehetségeket ne foszszuk meg e hivatás teljesítésének anyagi lehetőségeitől, ne teremtsünk kényszerhelyzetet, amely úgyszólván vagyoni cenzustól teszi függővé azt, hogy valaki rátermettségét a haza szolgálatába bocsássa, hanem ellenkezően, törekedjünk arra, hogy a hivatott tehetségeknek érvényesüléséhez az anyagi lehetőséget megadjuk. A másik tanulság nemzeti jelentőségű: legyünk óvatosak a horvát viszonyok megítélésében s emberek és viszonyok ismerete nélkül ne foglaljunk hebehurgyán állást olyan módon, hogy azzal esetleg épen Magyarország érdekei ellen vétkezzünk. Delcassé is beszélt! Ne sírjunk' hogy hiába halt meg Delcassé-ék rossz puskapora miatt az a sok szegény tengerészkatona. Ne sírjunk, mert a szegény katonák gyönyörű temetést kaptak, mert a sírjuknál az állam első tisztviselője, az elnök beszélt. Kedden volt a temetés „az összes polgári és katonai hatóságok, a külföldi tengerészeti rek vagy tőkepénzesek szoktak szórakozni, vagyis azok, aki nem vettek a baccaratban I részt. Egyik részük a kis asztaloknál bézigue- \ et, másik részük écarté-t játszott, ismét mások beszélgettek egymással. Észre lehetett venni az embereken, hogy otthonosan érzik magukat és kissé lármás lélekkel teli bizalmasság uralkodott közöttük. Chambon elsőnek Belin Emilt, a klub egyik legrégibb tagját pillantotta meg. Kártyázott, de meglátva Chambont, mosolygott reá és igy szólította meg: — Nem játszana velem egy partit? Belin Emil meglehetősen gazdag volt. Szerencsével hajózta körül a spekulációk minden zátonyát s ez idő szerint beérte azzal, hogy időről-időre egészen biztos dolgokért, mint mondani szokta, kisebb összegeket kockáztasson. Néha, midőn azt érezte, hogy egy börzeembernek kedvez a szerencse, az ő utján nagyobb összegeket is feltett a játékra és eddig még egyszer sem úszott el a pénze. Nagy előszeretettel csatlakozott a kezdők mellé, ö ugy mondotta ezt, hogy pártolja az ifjúságot. Chambon tetszett neki és sokkal nagyobb tőkéket bizott reá, mint máskülönben szokta. Dicsérte is minden alkalommai a Sinánc-zsenijét. Chambon az órájára pillantva, helyet foglalt megbízójával szemben és igy dünnyögött magában: — Még bőségesen ráérek. Csakugyan sikerült tréfa volna, ha elutazásom előtt elkacsáznék tőle még néhány aranyat. De amig a kárattasék és nagy embertömeg jelenlétében". Úgynevezett pompás temetés volt. Huszonnégy ágyuállványon egyenként hét koporsó volt, amelyekben az eddig fölismert százhatvannyolc tengerész, köztük három tiszt volt. A Piacé d'Armes-téren történt beszentelés után a gyászmenet az arzenál felé indult, ahol több gyászbeszéd hangzott el. Falliéres elnök beszédében rámutatott a nagy gyászra és a legutóbbi gyönyörű flottaparádéra, — mert hiszen százhatvannyolc halott, százhatvannyolc cafattá tépett holttest, százhatvannyolc gyászbaboriíott család: semmi, a fő az, hogy a sok hajószerencsétlenség megtörténte után Is „Franciaország flottája férfias öntudattal halad tovább sorsának utján". Az elnök után Delcassé tengerészeti miniszter beszélt. Nem szólt a puskaporról, ellenben emelkedett hangon azt hangsúlyozta, hogy kötelességszerűen mindent megtesz arra, hogy a katasztrófa, okait kideritse és megszüntesse. Bízzatok és dolgozzatok! — mondotta azután kikésérték a halottakat a temetőbe. Holnap jöhet az ujabb robbanás! Justh megyéje Jusíh ellen. - Csanádmegye elitéli az ellenzéket. — (Saját tudósítónktól.) Csanád vármegye törvényhatósági bizottsága kedden tartotta évnegyedes közgyűlését Hervay István alispán elnöklésével. Az ellenzéki bizottsági tagok a költségvetés tárgyalásánál kifogásokat emeltek a tételek emelkedése ellen és hibáztatták, hogy azokat előre nem közlik a bizottság tagjaival. Ezután általános érdeklődés mellett Versecnek az általános, egyenlő és titkos választói jogra vonatkozó átiratát tárgyalták. Az ellenzék inditványt tett az átirat sürgős tárgyalására, az állandó választmány pedig azt javasolta, hogy a közgyűlés vegye tudomásul az átiratot, annál is inkább, mert a vármegye álláspontja e kérdésben mindig liberális volt, s legutóbb is a választójog széleskörű kiterjesztése mellett foglalt állást, hangsúlyozva a nemzeti szempontok érvényesítését. Dózsa Imre dr bejelentette, hogy a Justhpárt névszerinti szavazást fog kérni ebben a kérdésben, hadd lássák, ki akarja az általános, egyenlő és titkos válsztójogot. Kiss Pál dr felszólalása a nemzetiségi bityát keverte, felülkerekedett benne a velej született jólelküség és gondolta magában: — | Szegény Belin! Nem, igazán jobban szeretném, ha inkább vesztenék egy kissé. Úgyis eleget fog bosszankodni holnap! De egészen ellenkezőleg, hallatlan szerencséje volt. Minthogy azonban Belin mindég fel tudott hagyni kellő időben a játékkal, most is felkelt és kijelentette: — Mára eleget vesztettem! Határozottan nincs szerencséje velem, gondolta Chambon és mellénye zsebébe dugva az imént nyert bankjegyeket, feltűnés nélkül eltávozott a klubból. Voit még egy órája, hogy megétkezzék s ámbár csepp étvágya sem volt, mégis belépett a boulevard egyik nagy vendéglőjébe. A főpincér, ki megismerte, szolgálatkészen sietett asztalához. Chambon megrendelte amit kívánt s mig szórakozottan kent meg egy darab fehér kenyeret, elfogta az utálat saját helyzetén. Tehát holnap tudni fogja ez a nevetséges pincérhad, hogy ő, Chambon, levegőbe repült a börzén és kereket oldott! Az egész boulevard arról fog beszélni. Az újságok megvető cikkeket fognak irni róla. Mindenhol gazembernek fogják mondani! És Belin, az a szegény Belin! Azt éri a legnagyobb veszteség... Igen, Chambon e pillanatban határozottan rossz hangulatban volt. Chambon fizetett, nagyúri borravalót adott, aztán szilárd léptekkel hagyta oda a vendéglőt. Helyzete valósággal nem is volt zottsági * tagok megnyerésére irányzott, amr sikerült is, mert a nemzetiségiek tartózkodtak a szavazástól. Azt fejtegette, hogy a nemzetiségiek mostoha elbánásban részesülnek a magyarság részéről, ezt igazolhatja is, mert a nemzetiségi vidéken nevelkedett és ismeri a viszonyokat. A nemzetiségi kérdés az a mumus, amivel a reform ellenesei az országot ijesztgetik; nem kell félni a nemzetközi szociálistáktól sem, mert azok is jó hazafiak, a nemzetiségi izgatás önként megszűnik, ha meglesz az általános, egyenlő és titkos választói jog. Kiss Pál szavait a munkapárt zajos ellentmondásokkal kisérte és Hervay alispán elnöki figyelmeztetésben részesítette akkor, midőn a magyarságot elnyomók gyanánt tüntette fel. Tarnay Ivor főjegyző utalt arra a most előszeretettel használt szólásmódra, liogy a törvényhatóság nem igazi kifejezője a vármegyei lakosság hangulatának. A szólásmód nem uj, mert 1905-ben is hangoztatták már Kristóffy kivei, liogy nem a vármegyei törvényhatóság az, amely elitélte Kristóffyt, hanem a makói népgyűlés, amely a közhangulatot kiven kifejezi. Ugyanazt vallották már akkor is Jászi Oszkár és Kunfy Zsigmond, akikkel az ellenzék a szeptember 24-iki népgyűlést rendezte, de 1905-ben az ellenzék nem tiltakozott a virilisek segítsége ellen. Az ellenzék hivatalos közlönye azt mondja, hogy Jakabffy István főispán csendőrrel és szolgabiróval pacificálja a vármegyét. Annál felületesebb vád ez, mert köztudomásu, hogy a szolgabirák majdnem mind Justh pártjához tartoznak, ép oly igaztalan a nemzetiségek elnyomásának a vádja. Felhivja az ellenzéket, hogy egyetlen konkrét esetet soroljon fel. Az ellenzék odamódositotta a felszólalásokat, hogy a vádakat nem Csanádmegyére értették. Meskó Sándor nyugalmazott főispán az állandó választmány javaslatát pártolta, mint amely megfelel a vármegye tradíciójának. Návay Lajos a leghatározottabban visszautasította a nemzetiségiek vádját. Előfordulnak hibák, de ezekkel nem lehet az egész magyar nemzetet azonosítani vagy felelőssé tenni érte. Aki ilyet tesz, a nemzet ellenségeinek játszik kezére, együtt halad a scotusviatorokkal $ egyébb rágalmazókkal; nem oly rossz, különösen a nyomorúságnak amaz évekhez képest, melyeket átélt. Negyven éves, jó egészségnek örvendő férfiú volt s minden zsebe tele volt ezerfrankos bankjegyekkel. A pályaudvaron már ott várt rá Antonin. — Megváltottam a jegyet a nagyságos urnák; de málhát parancsához képest nem hoztam. — Majd ott helyben megvásárlom a szükségeseket. Három, vagy négy nap múlva irni fogok s akkor majd utánam jöhetsz. — Qrömmel látom, hogy a nagyságos ur megint régi jókedvében van! — tette hozzá Antonin s egy pillantást vetett gazdájának kipirult arcára. — Igen, tökéletesen. — Lefoglaltam egy sarokülést a nagyságos urnák. — Nagyon helyesen! A viszontlátásig! Chambon jóindulatúan a kezét nyújtotta szolgájának. Ez tisztelettel érintette meg gazdájának kezét, aztán eltávozott. A kocsiban Chambon kényelmesen elhelyezkedett. A szemközti ülése egy körülbelül vele egykorú úriember ült. Annak is szép bundája volt. Minden málhája egy útitáskából .állott. — Talán ez is valami „kolléga"? — gondolta Chambon nagy belső derültséggel. S ez a gondolat kellemes módon megröviditete utazásának első óráit.