Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-25 / 245. szám

il. dvtolyarr, 245. s^a.n Szerda, október 25 Rízponti szerkesztőség is kiadóhivatal Szeged, c=j Korona-utca IS. szára •—< Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szára cn I ELÖFIZETESI AR SZEGEDEM egész évre . R 24— félévre . . . K 12 — negyedévre . K 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN;: egész évre R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre . K V— egy hónapra R 2.40 Egyes szára ára 10 fillér. TÉLEFON-SZAM: Szerkesztőseg 30a it aúóh v t interurbán 30 5 Budapesti szerkesztőseg telelő .-szám : 8 ó Miért érzékenykedik Kossuth Ferenc ? Kossuth Ferenc egy függetlenségi lap­ban megjelent vezércikkében érzékeny és tulpanaszos hangon tesz szemrehányást a munkapártnak, hogy soraiban mindig akadnak olyanok, akik nevetnek, gúnyo­lódnak, ha valaki aggódik az ország sorsa felett és ,,a koaliciót az igazságérzéstől teljesen elrugaszkodva emlegetik." ,,E1 kell ismernünk — irja — hogy a régi szabad­elvű pártban mégis más szellem volt, mint a mostani munkapártban." Akkor nem ne­vették ki és nem mosolyogták le az ellen­zéknek a magyar államiság jogaiért folyó küzdelmét. Kossuth Fernecből ezt, az immár nem először megnyilatkozó szemrehányó han­got egy a parlamentben elhangzott s a kvó­taemelésre célzó közbeszólás váltotta ki. Kossuth Ferencnek fáj, hogy a munka­párton minduntalan a kvóta emelését hány­ják a volt koalíció szemére. Pedig ő és volt minisztertársai már százszor megmagya­rázták. hogy azt az osztrák kormány av­val a fenyegetéssel erőszakolta ki, ,,hogy az egyidejűleg lejáró vasúti tarifa szerző­déssel és vámbevétel megszorítási szerző­déssel ugy fog élni (és ez kétségtelenül módjában is volt) hogy Magyarországot anyagilag tönkretenné. Aki tehát legkisebb jártassággal bir az államügyekben, köny­nyen kihámozhatja, hogy ezerszer na­gyobb áldozatába került volna az ország­nak a kvótaemelést megtagadni, mint azt megadni. Valóban nagyon sokszor hallottuk már Kossuth Ferenctől és volt fegyvertársaitól a kvótaemelés indokait. De azt sem felej­tettük el, hogy sok más egyébbel próbál­ták igazolni a kvóta meglepő felemelését a koalíció vezérei. Emlékszünk arra, hogy Kossuth Ferenc nyiltan beismerte, hogy „meg kellett vásárolnunk Mageyarország közjogának érvényesítését és közérdekei­nek kielégítését." Hallottuk azt is, hogy az osztrákok hitel megvonásával fenyegettek. Hallottuk azt is, hogy a kvótaemelés a ki­egyezésnek, a félszázalékos kvóta pedig a bankkérdés kikapcsolásának ára volt. Kossuth Ferenc a bankvitában avval a ka­binettitokkal is meglepte a közvéleményt, hogy Sieghardt osztályfőnök az osztrák miniszterelnök nevében kijelentette, hogy a kvóta felemelése majd közjogi és katonai téren rekompenzálható lesz. Ugyancsak a bankvitában Kossuth volt első munkatársa, Szterényi József elárulta azt is, hogy az osztrák kormány többek között avval is indokolta a kvótaemelés követelését, hogy a Széli-kormány a kvóta 3 százalékos eme­lésével nem nyújtott kellő rekompenzációt a fogyasztási adónál az átutalási eljárás­nak Magyarország előnyére való megol­dásáért. Láthatja ebből mindenki, hogy mi gon­dosan számon tartjuk mindazokat az indo­kokat, amelyeket a volt koalíció kormánya a kvótaemelés magyarázatára felhozott. Ne vegye senki rossz néven, hogy mind­ezek nem győznek meg minket s mindezek dacára, nem tartjuk indokoltnak, ha a volt koalíció érintve érzi magát, valahányszor a kvótaemelés szóba kerül. Ne vegyék rossz néven, ha mi s a munkapárt tagjai sem hisznek abban, hogy kvóta emelése, vagy megegyezés nélkül az osztrákok zsebrevágták volna a vámbevételeket. Nem tudjuk elképzelni, mi jogon tették volna ezt? Amig a vámterület közössége fennáll, amig a vámvonal egységes, bár­milyen módon legyen. is szabályozva, a vámjövedelmek közös jövedelmet képez­nek. Az osztrákok tehát csak jogtalan és erőszakos módon tarthatták volna meg a saját határaikon beszedett vámokat. Már. pedig jogtalan és erőszakos módon a lét­rejött kiegyezést is meg lehet szegni. A tarifa-harccal való fenyegetéssel szemben kevésbé hathatós eszközei voltak a kormánynak. Ha az osztrák harci tari­fákat alkalmaznak a mi kivitelünkkel szem­ben, ugyanazt megtehetjük mi is az ő be­hozatalukkal. Kossuth Ferenc, mint keres­kedelmi miniszter s szakember, nagyon jól tudhatta, hogy a tarifaemelés nem feltétle­nül a termelőt, hanem első sorban a fo­gyasztót sújtja egy olyan területen, amely az idegen exporttal szemben magas vá­mokkal van védve. Azt pedig számtalan­szor hallottuk épen Kossuth Ferenctől, hogy mi sokkal könnyebben nélkülözhetjük az osztrák iparcikkeket, mint ők a mi nyers terményeinket. Mivel sem volt komolyabb az osztrá­koknak a hitelmegvonásával való fenyege­tése. A hitel megvonása nagyon kétélű fegyver annak a hitelezőnek a kezében, aki az adósánál olyan mértékben van érdekel­ve, mint Ausztria minálunk. Ha a magyar Novelli a moziban. Irta Ssalay János. Ebben a tárcában nem is lesz szépiroda­lom. Hiszen csak annyi történt, hogy a mult hét szombatján bementem a szegedi szín­házba. Az egyetlen nyilvános helyre, ahol tudvalevőleg kulturális föladatot teljesítenek, tetszik tudni. Csakugyan: a Hajdúk had­nagya cimii operettet adták. S már az első fölvonásból láthattam, hogy a kulturális föl­adatot nem is veszélyeztetik. Kilenc óra után tehát átmentem az Uránia Színházba. Kedve­sen megejtő, intim hangulat. Á, a figyelmes közönség az ezer méteres hosszú valamit várja, — gondoltam S a vászonra néztem. Szerettem volna fölkiáltani. Mi az? Hát ilyen színház ez a mozi? Micsoda szinmü? Micsoda színészek! Nézem a mülsort: Novelli és tár­sulata adják elő az egyik kitűnő drámát. Igen, Novelli. A moziban. Novelli a mozi­ban. Minden idők páratlan színészét láthatom: az ő markáns arca, az ő nagy szeme mint a titok kinyílt kapuja, az ő lendületes mozdu­latai. Minden az övé. Igaz, hogy moziban, de mégis őtet látom. Fohászfinom gonoszsággal készült felvételek s a művész játékát, arcára ütközött indulatát jobban megfigyelhettem, mintha színházban láthatom ugyanőt. Mert itt nem kötött le az élőbeszéd is. Nem tudom most, vájjon útmutatásnak, szimbólumnak, megfejtett egyenletnek vagy milyen titoknak vegyem ezt a mondatot, melyet tárcacimnek is irtam: Novelli a mo­ziban. Novelli a moziban. Ha csak technikailag vesszük, be kell látnunk, mit haladt a szín­ház (ez esetben a szegedi) előadásmódja? Mit haladt a színjátszás általában, évtizedek óta? S mit haladt a magyar vidéki városok­ban? Ezzel szemben hová nőtt a mozi? S technikailag mennyire győzte le a színházat? Csuna kérdőjel, melyekre azonban nem a színház ad feleletet, de a mozi. Novelli a moziban. Vegyük szépművészeti­leg: Mi a meglepetés, ha miikedvelőznek a színházban, ha hangtalanul tornásznak a hangtalanok éjjeli menedékhelyén, ha bájo­san szerepbesülnek az agyonhajszolt művész­nők, akik eltudják viselni az elismerést is, nemcsak a gáncsolást, — vagy amikor meg­jelennek előttem Novelli és tánsai? Igaz, hogy hangjukat nem hallom, szavak legszebb mu­zsikáját nem adják nekem, — de legalább olyan életigazságokat és szépségeket se mondhatnak a moziban, mint a szinházban, hozzá az Ártatlan Zsuzsi cimü slágerben. Novelli a moziban. Vegyük ezt a szóra­koztatási oldaláról. Bár itt valószínűleg akadnak olyanok, akik beverik a fejem, ha Novelliban jobban gyönyörködöm, mint Déry kisaszony igazán ártatlan Zsuzsijában. Az utóbbi időben kitűnő nevü magyar irók siirün irtak a színház és a mozi párhuzamá­ról, viaskodásáról. És, mintha csak egymás írásába néztek volna, valamennyien a mozi diadalát jósolták meg. Amit nem is nehéz do­log igy látni, különösen erre mifelénk, ahol a színművészet igazán csodákat müvei. Mert az már isteni csoda, amilyen előadásokat produkálnak. A mozi mifelénk legyőzte a színházat. El­lenben általánosságban véve: — a mozi soha nem győzi le a színházat, mert a kettő két külön dolog, két különélő művészet. Mifelénk pedig a kettő közeledett egymáshoz, mert a színházi előadás átváltozott kezdetleges mo­zivá: nem a hang, nem a szó művészete im­már, nem az indulatok tökéletes emberi ki­fejezése, — hanem szinek, látványosságok, közönséges sorozata. Ugy, hogy a helyzet a

Next

/
Oldalképek
Tartalom