Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-15 / 237. szám

191 1 H. évfolyam, 237. szám Vasarnap, október 15 ELÖFIZETESl AR SZEGEDED egész évre . R 24 — félévre ... R 12 negyedévre . R 6"— egy hónapra R 2 Egyes szám ára 10 Gllér. ELŐFIZETÉSI AR MMRH egész évre R 28'— félévre ... 1 14-— negyedévre . R V— egy hónaira R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Ifeponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, a Rorona-utca 15. szám c= indapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., <=i Városház-utca 3. szám c^za TELIFON-SZAM: SzerhesztOseg 305 e=i kiadóhivatal 3(| ínternibán 305 Budapest: szerkesztőseg telefonszáma 128—12 Már mindenki itélt. Mialatt a parlamenti küzdőtéren kísérleteznek a békével s mellesleg lomhán űzik a teknikázást, a törvényhatóságok sorjában foglalnak állást az obstrukció ellen s közel az idő, mikor az ország közvéleményének e hiteles kifejezői mind állást fogllatak a parlamentárizmus rombolói ellen. Csodálatosképen megegyeznek a vélemények az obstrukcióval szemben s el lehet mondani, hogy nincs ember és nincs testület az országban, mely az obstrukciót jogtalannak, törvénytelennek, a parlamenti erőszak legrutabb fajtájának nem tartaná. A közvéleménynyel egyetértenek ebben maguk az obstruktorok s az ő leplezett támogatóik is. Honnan tehát a vakmerőség, melylyel mégis obstruálnak? Egy formula az, egy rosszhiszemű szofizma, a melylyel kibúvót adnak maguknak az igazság alól. E szerint az obstrukció ugyan jogtalan, de kivételes esetekben szüksége lehet rá a nemzetnek s ekkor megengedhető. Ne szóljunk ars ól, mennyi rosszhiszeműség. hamisság és képtelenség szorong ebben a formulában, s nézzük csak azt: lehet-e szó arról, hogy a joggal szemben megengedhető a jogtalanság, s hogy mi a célja az obstrukció-formulának. Nincs rá példa a történelemben, hogy bármiféle jogalkotás a saját tételének ellenkezőjét, vagyis a jogtalanságot is eshetőleges szabálylyá emelte volna. Jogszabály, amelyben önmagának ellenkezője is megengedhető volna, — képtelenség. A parlamentárizmus rendszerének alapelve a többségi akarat megvalósítása. A többség alakitható és szervezhető a vitatkozás rendjén a meggyőzés eszközeivel. De vitatkozás nélkül, a meggyőzés megkísérlése nélkül megakadályozni a többségi akarat érvényesülését, ez a legkiáltóbb jogtalanság. S azt állítani, hogy az ilyen jogtalanság lehetőségét fenn kell tartani „a nemzet számára", megdöbbentő politikai cinizmus. A parlamenti erőszak emberei szeretik a maguk kerékkötését és jogsértését a forradalmakkal, a maguk kisded személyét a nagy szabadságmozgalmak hőseivel összehasonlítani. Valósággal szállóigévé lett a frázis, hogy az obstrukció — parlamenti forradalom. Holott az obstrukciót a forradalomtól s annak szereplőit ennek hőseitől teljes ellentét választja el. A nagy harcok hősei mindent: életet, vagyont, nyugalmat kockáztatnak a hazáért, de a hazát semmiért. Az obstrukció hősei semmit se kockáztatnak a magukéból, csak a hazát kockáztatják a maguk céljaiért. A szabadság hősei mindent odaadnak az országnak önként, az obstrukciósok erőszakkal akarják kicsikarni az országtól azt, amit az nekik meg nem adott: a hatalmat. Azok élére állnak az országnak válságos idején, ezek lefogják munkás kezét az országnak, maguk idézik fel a zavart. A hősöknél az egyén országos célt szolgál, az obstruktoroknál az országos cél egyéni törekvések leple és ürügye. Ezért akarják szokásjogilag megállapítani az obstrukciót, hogy olcsón, kényelmesen, kockázat és veszély nélkül törhessenek céljaik felé. A kényelmes hősködés az, amit az obstruckió szószólói hirdetnek. Ezért hangoztatják az obstrukció esetleges szükségességét és megengedhetőségét. Mert egyéb ok és cél ilyetén elméletre nincs. Hisz törvnytelen kormány ellen nem is lehet obstrukció, — mert annak nincsen pártja. Kisebbségi kormány ellen pedig nem szükséges, — mert azonnal le lehet szavazni. Obstrukció már fogalmánál fogva is csak törvényes és parlamentáris, azaz többségi kormánynyal szemben lehetséges, — akkor pedig feltétlenül jogtalan. Ha a többség és kormánya hibát követ el, azt a parlamenti tanácskozás során bírálni kell és helyrehozni. Ha pedig ez a törekvés a többség makacsságán hajótörést szenved, a közvéleményre hagyni az ilyen többség megfenyitését. Hit és haza. Kar! Schönhsrr háromföluonásos néptragédiája. A Vígszínház szombaton este mutatta be óriási sikerrel a Föld szerzőiének e nagyszabású nj drámáját. Abból vet'iik az alább közölt legjellegzetesebb részletet, Garvcuj Andor egyedül jogosított fordításában. HARMADIK FÖLVONÁS. (Szin: A Rott-ház udvara. A ház előtt jókora targonca áll. A targonca mellett pl'h kanna kocsikonőcscsel és egy rövidnyelíi fejsze Röggel van A nap ragyogóan bearanyozza az egész vidéket) Rott Kristóf: (Útra készen ingujjban ül a kut káváján, a bibliát olvassa.) Súlyosan megsértetted az én szivemet. Magasan összecsaptak a vizek az én lelkem felett. Az én hátamon szántottak a szántók és hosszú barázdákat vontak. A földet, amely nekem kenyeret adott, tüz martalékává tették, és elpusztították az én vetésemet, és földig rombolták az én házamat. Az útját, amelyen én járok, a madár se járja, és nem látja még a sasnak a szeme sem. (Emelt hangon.) De győzedelmeskedni nem tudtak telettem. Az én lelkem megmenekedett a hazugságtol, mint a madár a vadász hálójától. A napba helyezte az Ur az én lakásomat. A fényes napba, amely ugy kél fel, mint a vőlegény az ő ágyas házában, és ugy indul útjára, mint egy ujjongó óriás . . . Rottné: (A házból jön párnákat és derékaljat hozva, amivel a targoncát kezdi kibélelni.) Apád alig birja már kivárni az indulást. Olyan nehezen várja . . . Rott Kristóf: (Föltekint a bibliából.) En könnyen várom! Rottné: (A párnákat rendezgetve.) Mindjárt indulásra szól a dob. Rott Kristóf: Csak párnázd ki jól azt a talyigáí, hogy ne legyen kemény benne az ülés. Rázni úgyis kegyetlenül fog . . ! (Maga elé.) Szegény apám! ... A régi jó időkben, ha egyszer-másszor, nagy ritkán át kellett mennie a szomszéd faluba, egy fél óránál tovább nem birta ki. Honvágyat kapott. Azt hitte, liogy idegenben van . . . Rottné: (Hirtelen abba hagyja a munkát.) Aztán Kristóf! Még a Verébnek is meg keil mondanod . . . hogy, hogy szól a parancs! Azt hiszi szegény feje, hogy együtt maradunk . . ! Rott Kristóf: (Hevesen becsapja a bibliát, lázadó keserűséggel.) Mindent csak. én! Mindent nekem! Ami kemény, ami kegyetlen! Mer' én bírom! Hát csak rakjatok rám mindent! Amit lehet. Mint egy terhes szekeret, ugy rakjatok meg! Rottné: Hiszen muszáj, na! Édesanyámnak üzentem, most már minden pillanatban várom. Még mindig elég korán tudja meg tehát, ha a nagvanyja mondja meg neki. Rott Kristóf: (Sóhajtva.) Elég korán . . ! (Fölkél a helvéről és kezében a bibliával a targoncához megy.) Hová tegyem itt ezt a bibliát? . . . (Elhelyezi a nárnák alá.) Igy ni! Lesz rá szükség az uton. A vigasztalásra . . ! Rottné: Apád azt mondja, hogy jól kend meg a kereket, nehogy baja legyen az útba' . . ! Rott Kristóf: (Felveszi a földön fekvő fejszét.) Má' csinálom! ( A fejsze fokával kiveszi az egyik kerékszöget és a kereket kiemelve hozzákezd a tengely kenéséhez.) Rottné: Nehogy baj legyen . . ! Rott Kristóf: Nem lesz semmi baj, Rottné: Mer' az apád attól reszket, hogy a határon innen éri a nalál, osztán ugy temetik el, mint egy kutyát! A Veréb: (Sietve jön a hidon át.) Az utcán a katonák nyargalásznak, az országút is egészen tele van velük! Készen vagytok apám? Akkor gyerünk! A többiek is gyülekeznek már. Rott Kristóf: (Föl sem tekint a munkából, sőt még erösebben foglalatoskodik, hogy nagy belső felindulását leplezze.) 4 Rotné: Hol voltál? A Veréb: Egészen fönt az erdőszéíen. • Rottné: Már megint! Hát neked már sohase' lesz maradásod? Te kéneső, te! A Veréb: Hát Ugyan mire lenne most. mát a maradásom, amikor úgysem maradhatunk? Nem igaz apám! A vándorlóknak nincs maradásuk!' .. . „ : ; Rott Kristóf: (Nem feléF, hanem a talyiga kerekét keni nagy igvefefettebL • - - - i Rottné: (Vi^sl^(^ereme!:hé;zryégí^a gyereken.) A KifogaSowai azokat érted, adta rossz,^)^! íkjmdráíödát megint * liaiö-soŰ£3Bm rmavsif la^Tge 35V '» biifsn mobnoru isn íH Uteiössf/. \ry: ' í * -a