Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-06 / 204. szám

i DÉLMAC1YÁR0Í?S2ÁÜ ISií szeptember ö Igy töltötték el a közbeeső negyedórát s háromnegyed kettő után nyílt ülésen az elnök javaslatot tett a holnapi ülés napirendjére. Az elnök javaslatával szemben Mádi-Kovács János azt indítványozta, hogy a legközelebbi ülést szeptember 11-ikén tartsa a Ház, egyúttal kérte a határozatképesség megállapítását. (Ketten azjellenzékiehfj) A jobboldal erős fölháborodással fogadta Mádi-Kovács indítványát, Az ellenzék ugyanis közben kivonult a teremből s a baloldalon csak ketten maradtak, Lovászy Márton és Mádi-Kovács. — Ez már gyalázat! — kiáltott rájuk fölháborodva Székely Ferenc igazságügyminiszter. — Pfuj! Nem szégyenlik magukat! Ketten vannak! Gyalázat! Vásári Komédia! Katalógust nekik! — zúgták a munkapártról, többen a középre tódultak s rátámadtak Lovászy ra és Mádi-Kovácsra, Különösen Kazy Józsf, Farkas Zoltán, Kiss Ernő és Ugrón Zoltán. Heves feleselgetés támadt, ugy, liogy az elnök löbbeket kénytelen volt rendreutasiani, de igy is csak nehezen tudott csendet teremteni. A képviselők megszámlálása után kiderült, hogy százöten vannak jelen s igy a Ház határozatképes. A jobboldalról, mikor az elnök az eredményt kihirdette, újra nagy erővel kiabáltak: Katalógust! Katalógust! Lássuk, kik vannak itt? — Az elnök azonban katalógus-olvastatás nélkül berekesztette az ülést. SZÍNHÁZ, művészet Szinházi műsor. Szeptember 6, szerda Kornevillei harangok, operett. „ 7, csütörtök Lajos király válik és A fejedelem, szininü. 8, péntek d. u.: Kis lord, énekes vígjáték. „ 8, péntek este: Cigánybáró, operett. 9, szombat Millió, bohózat, (Elöször.) A Debussy-eset. (Saját tudósítónktól.) Nemrégiben jelent meg ilyen címmel egy francia brosúra, amely Raphael Corfiata zenekritikus — egy Debussy-ről írott cikke köré fonódó széles vitát kötözi össze könyvvé. A sokat vitatott cikk írója annak a fiatal irógénerációnak tagja, amelyiknek programja uj renaissance, uj klasszicizmus a művészetek, sőt társadalmi rend minden terén. A szempontjaikba bevezetőül igen tanulságos az a kis kirohanás a modern francia muzsika egyik legnevesebb alakja ellen s a sok pro és kontra vélemény, amely mögötte fölhalmozódik, megsejteti velünk egy igen nagy jövőjű, eddig csak intellektuális forradalom kontúrjait. Amikor kimutatja a cikkíró, hogy Debussy művészete a zene minden ismérvét nélkülözi, mert nincsen meg benne a zenei forma őstípusa, a melódia, amikor kimutatja, liogy nincs benne aktivitás, amelynek hiányában egy rangba sülyed az illatszerész, vagy szakács művészetével, akkor csak azokat az ellenvetéseket fogja össze, amelyeket külön-külön elszórtan már többször hallottunk. De amikor fölveti a kérdést: miért tetszik hát mégis ez a muzsika-féle, vagy mi; mi a létjogosultsága, mi a társadalmi szerepe, akkor kimutatja a foga-fehérjét, mint az elharapózott sznobizmus s a túlságba vitt individualizmus ellensége, aki a formában ismeri föl a művészetek alapját és a visszatérést sürgeti a forradalom előtti klasszicizmus tiszta művészetkoncepciójához. Minden téren ugyanazokat az elfajulás! tüneteket találja; ahelyett, hogy a művészetek az intelligenciához szólnának, megelégszenek azzal, hogy valami inditó lökést adnak a fantáziának. A pragmatikus filozófia, fíodin szobrai, fíarriére és az impresszionisták képei, Maeterlinck misztériumai, Ibsen drámái, Francia Jammes, Jules Laforgue versei, mind ezen művészeti irány amorf termékei. Debussy is tipikus gyermeke ennek a — mondjuk — túlzott romantizmusnak és nem hiába fordul szövegért olyanokhoz, mini Rosselti, Mallarmé, Maeterlinck, Raphael Cor eszünkbe juttatja mindazt, amit fegyvertársai már elmondtak hirtelenül fölbukkanó orgánumaikban, mint a „Renaissance contemporaine", az „Aetion francaise" etc. a mai társadalom és művészet kapcsáról és állásáról, amelyeket túlságosan elegyéniesedettnek ós őszintétlennek, fel ül elesnek tarta na k. A szociológia régóta észrevette, hogy az államok, társadalmak fejlődése a kommunalista organizálódásától az egyént függetlenítő demokratizmus felé tart, a gazdasági fejlődéssel szoros kapcsolatban. Az intenzív gazdaság, amely élénk ipart és rendkívül kifejtett kerekedelmet teremt magának s minden, ami azzal jár, kiilölönösen pedig a piacszerzés és konkurrencia az egyéni érvényesülést egy teljesen zolált, egocentrikus folyamattá teszik, amelynek folyamán mindenki mindenkivel harcban áll. Erről a nagy csatáról különösen sokat beszélhet Franciaország történelme az utolsó száz esztendőhői, amely először a monarchikus államberendezési restaurálta s utoljára most, a harmadik köztársaságban, már általános anarchiát teremte.tt Németország most verekszik piacért és még mindig termi a Nietzsche epigóuokat és bőbeszédű Darwin magyarázatokat. Ellenben Franciaországban, ahol az egyéniség kultusza legtovább haladt, ott revízió alá veszik most ezt a kultuszt is. A határtalan modern és — különösen — a tipikus modern áramlatnak meglett az ellenhatása, de uj alapon és nem konzervatív alapon. Ez az áramlat kezdte most ki a leghíresebb, legnagyobbnak tartott francia zeneszerzőt, Debussyt, Szóval a művészetben már folyik a harc. A megújhodás kíméletlenül veszi kritikája alá az eddig háborítatlan nagyságokat. Szegény Debussynek is sok keserű igazságot kellett hallania, mert bizony több volt a hozzáértők közül, aki föllélegezve, hogy kimondhatja végre az igazságot, mely eddig szivét nyomta, ellene szegődött, mint néhány. hive, aki félénken kitért a felelet elől: vajon tehetség-e a mester? S lesz valaha iskolája? A mai fiatalok azonban udvariasabbak, vagy talán politikusak bak, mint a régi idők reakciós harcosai. Egy zárszóban szabad utat hagytak neki. l'gy állítják oda, mint egy drámai kísérőzene mesterét, amely a szavakat festi alá minden tisztán muzsikális pretenzió nélkül. Ha akarja, erre még mindég kibeszélheti magát Debussy, akiről feljebb igy nyilakoznak, mint akinek zenéje nincs egyéb hatással, mint egy langyos fürdő. A többi nemzetek ámulva állják körül Franciaországot. Megszoktuk már, hogy onnan jöjjön minden szociális és intellektuális megújhodás, mint a nagyszerű latin kultura örököseitől és folytatóitól, de ez a fordulat mégis meglepő. Már-már kétkedni kezdettünk felsőbbségükben és ime kulturális fejlődésük uj állomása ismét pártjukra késztet, végleg kiábrándít a német imperializmusból és méla merengésre i ndit benünket, magyarokat. S kíváncsian, mint a gyermekek nagyok beszéde alatt, kukkantunk át Európa másik szélére, ahol megint egyszer szembekerülnek az individulizmus és kommunizmus, romanticizmus és klaszsziciznms világmozgató nagy princípiumai. * Folytai tűs. Harsány i Margit, Rónai Herés Baróii József mutatkoztak be ma a Testőr előadásán. A közönség érdeklődése még mindig nem terjed tovább három-négy sor körszéknél, néhány páholynál és félig megtelt karzatnál. A színészek sok igyekezettel és nem teljes sikerrel játszották. Föltételesen mondunk róluk véleményt. Harsányt Margit a modern iskola hive igyekszik lenni, a megjelenése eléggé illuziótkelíő. Ma ugy vettük észre, liogy hibásan beszél, lehet, liogy mi tévedtünk, lehet, liogy a művésznő. Baráti olyan színésznek látszik, aki a színpadra egy-egy uj és mindig más emberrel igyekszik kilépni. Nagyon fogjuk szeretni, ha ez a véleményünk megerősödhetik róla. Rónai Honn in szerepe külsőségeit sem tudta kihasználni, pedig ez a szerep — tanú rá a tavalyi Barótliyné — még ennek a darabnak is egyik leghálásabb szerepe. Ma uj szobát is láttunk, kár, liogy a bútorai régiek és kárabb, hogy kopottak voltak. A ma szereplő szőnyegek nagy részét hamarosan szerződtesse el az igazgatóság inás színházhoz, ha azzal a gondolattal foglalkozik, liogy még egyszer szerepeltetni lehetne őket. Még egy kis niianszot a második fölvonásból. A kritikust játszó Baróti látcsővel a kezében látogatja meg a színésznőt operaházi páholyában. Bizonyára kevesen vették észre, pedig közvetlen és finom dolog, aminőkből egy sima, művészi és mélyhatásu drámai előadás összeállitódhatik. Kár, fene nagy kár, hogy az ilyen finomságokhoz ritkán van szerencsénk és talán a színháznál észre sem veszik. Végül kisebb adagot, a dikciókból és minél többet a társalgási hangból. * A Nemzeti Színház kérdése. Egyik pesti hirlap ma cikket közölt a Nemzeti Színház fölépítése tárgyában, melyben pozitiv formában jelentette, hogy hol és mikor kezdik meg a szinház fölépítését. Ezzel szemben illetékes helyről a leghatározottabban kijelentik, hogy a cikknek semmi alapja nincs, s hogy az érdekelt faktorok még nem határoztak a Nemzeti Szinház újjáépítésének megkezdésére nézve. Balogh Jenő államtitkár kijelentése szerint az uj Nemzeti Szinház építése csak akkor lesz megkezdhető, ha a pénzügyminiszter elrendeli az építkezésre megszavazott egy millós összeg folyósítását. * Ilatvany Lajos báró darabja. Hatvany Lajos a nyáron megírta azt a színdarabját, amelynek elejét a Nyugat egyik tavaszi számában hozta. A darabot a Nemzeti Szinház fogja előadni. * A pécsi színészet. Füredi Béla, a pécsi Nemzeti Szinház uj igazgatója szeptember hetedikén mutatja be most szervezett színtársulatát Rákosi Viktor és Malonyai Dezső Elnémult harangok cimü színmüvében. Füredi a szinház helyiségét kicsinosittatta, uj díszletekkel és világítással látta el. Valamennyi páholy és zsölle már bérletben elkelt, olyan nagy a. közönség érdeklődése az uj társulat iránt, amelynek jelesebb tagjai: Haraszti Vilma, Teleki Ilona, Görög Olga, Zalay Margit, Konrád Ilona, Halász Ilonka, Pajor Ágnes, Serfőzy Ilonka, Nyáray Antal, Izsó Miklós, Rákosi Ferenc, Várady Márton, Majtényi László, Bodonyi Bála, Burányi Ferenc, Somlár Zsigmond, Thuróczy Gyula, Siposs Zoltán, Lóránt Vilmos, Losonczy Zoltán stb. A karszemólyzet harminc tagból áll. A szinházban Csányi Mátyás szinházi karnagy vezetésével a 69-ik gyalogezred zenekara fog játszani. * Móricz Zsigmond uj darabja. Móricz Zsigmond nem a Pacsirtaszó-t irta meg, amint azt eredetileg bejelentette, hanem egy történelmi drámát, amelynek főszerepeit hir szerint Odry és Márkus Emília fogja játszani. A darab körülbelül november elején kerül színre a Nemzeti Szinházban. * Reinhardt a cirkuszban. Reinhardt Miksa a berlini Schumann-cirkuszt, ugy látszik, állandó harmadik szinliázul akarja hozzákapcsolni az igazgatása alatt álló Deutsches Theaterhez és Kammerspieléhez. Mint Berlinből táviratozzák, most megegyezett Schumannal, hogy az idén egész sereg klasszikus előadást fog rendezni a cirkuszban. Az „Ödipusz király" tiz előadásán kivül a Voilmoeller-féle átdolgozásban elő fogja adni az „Oresteiá"-t, melynek cirkuszi előadásával csak a minap bukott meg Münchenben. Ezeken kivül Reinhardt a cirkuszban egy ó-angol misztériumot fog játszani amelynek „Mindenki" a cime. nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. Ékszer- és órajavitó műhely.