Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-07 / 205. szám
1911 szeptember 7 DÉLMAGYARORSZÁG Nem szűnik a kolera! — Mindennap uj beteg. — (Saját tudósítónktól.) Ujabb megbetegedések és a régi betegek vizsgálata az bizonyítják, hogy a fekete halál lassan, de következetes kitartással látogat el a főváros különböző részeire. Reiszler kormányosról, akit egy dunai uszályról vittek a járványkórházba, ma kétségtelenül megállapította, a vizsgálat, liogy kolerás. Reizler is Dunavizet ivott és az ő esete is azt mutatja, hogy a Duna fertőzött, hogy már régen teljesen elkeltett volna zárni a tiszti főorvos javaslata szerint. Ma délelőtt a Roheim-fateiep egy munkása került a Gellért-kórházba. Ez a legújabb kolerás beteg, elhelyezték a 13-ras számú pavillonba a többi kolerás bete'g mellé. A hatóság reménykedéssel nézi a helyzetet. Néhány koleragyanusnak tartott emberről kiderült, hogy jelentéktelen bajuk van és ebből azt következtetik, hogy a kolerának nincs járvány jellege. Á fatelepen történt koleraeset azonban komoly aggodalomra ad okot, mert Florean Sándor, a beteg munkás, mielőtt a járványkórházba került, egész sereg emberrel érintkezett, dolgozott együtt. E munkások közül sokan eltávoztak és nem lehet valamennyit megfigyelni. A terjedő veszedelemről ez a tudósítás szól: Védekezés országszerte. A főváros közegészségügyi és főorvosi hivatala napról-napra energikusabb óvintézkedéseket tesz a járvány elfojtására. Ezek között nem utolsó, hogy az összes nyilvános helyeket, ahol utcai szemét rakodik le. lisophennal fertőtlenítik. A belügyminisztériumban javaslat készült arra, hogy a Duna mentén ugyanazokat a rendszabályokat léptessék életbe, mint a mult évben. A belügyminisztérium már sürgősen megkereste a szomszédos törvényhatóságokat és utasította valamennyit, hogy saját hatáskörükben tiltsák el a Duna-viz ivását és a Dunában való fürdést. _ Kolerás Fiajófütö. Tegnap este Újpestről a Danubius hajógyárból megérkezett a Baross vontatógőzös. A hajó Újpestről szombaton indult el és Palánkén kénytelen volt kikötni azért, mert a hajó egyik kazánfűtője, Tóth Mózes, kolerar gyanús tünetek között megbetegedett. Tóth Mózes már Újpestről való elindulásakor hasmenésben és hányásban szenvedett és igy egész Palánkáig befertőzte a Dunát. A palánkai járási orvos csaknem határozottan ázsiai kolerát állapított meg Tóth Mózesen, akit a hatóság a legerélyesebb óvintézkedések betartása mellett a palánkai járványkórházba szállított be. Állapota súlyos. Kolera Pozsonymeggében. Süly pozsonyme^yei községben Csiba Gyula földmives tegnapelőtt koleragyanus tünetek között megbetegedett. Zsigárdi Aladár dr megyei főorvos, valamint a dunaszerdahelyi járásprvos és főszolgabíró rögtön kiszálltak a helyszinére, de Csiba ekkor már nagy kinlódások között meghalt. A boncolás nem hozott pozitív eredményt a kolerára vonatkozólag, ezért Csiba belső részeit bakteriológiai vizsgálat céljából Budapestre küldték. Tegnap délben meghalt ugyancsak gyanús tünetek között Csiba anyja, özvegy Csiba Vincéné is, akinek hivatalos boncolását ma ejtik meg. A bakteriológiai vizsgálat, ázsiai kolerát állapított meg Csiba Gyula esetében. Csiba tiz napig a Dunán dolgozott egy elsiilyedt csónak felszinre hozásán. Ez alatt az idő alatt az alispáni tilalom ellenére a Duna vizét itta. Édes anyja ápolta, s igy kapta meg a kolerát. A bakteriológiai vizsgálat eredménye az asszony halálát illetőleg még nem ismereted, de kétségtelenül itt is ázsiai koleráról van szó. A megyében ezideig több eset nem fordult elő. A hatóság megszigorította óvintézkedéseit. A hastáncosnő aranyai. — Mit rejteget az azsuros selgemharisnya? — (Saját tudósilónktól.) Azt már megírtuk, hogy a rendőri gondviselés a hatvanhárom tagu arab | karavánt, barátságosan, de azárt kényszerutlevéllel Kairó felé utaztatta. Igaz, hogy nálunk ezt a kéjutazást toloneutnak hívják, de azért az arabok nagyon meg voltak elégedve a sorsukkal, sőt a bájos és tulkarcsu fekete hölgyek még bucsucsókot is intettek a derék rendőrlegények felé. Ingyen az állam gondozó karjai között a napsugaras Kairó felé utazni, tényleg nem az utolsó dolog. És ezt az arabok méltányolták is, mer't a katonaszökevény arabon kivül, minden arab hálásan gondolt a potya vasúti jegyre. A szegedi rendőrség is nagyot nézett, mikor az arabokkal teletömött vonat kiszaladt az állomásról. A rendőrség udvarát hamarosan rendbeszedték és igyekeztek elfelejteni a bájos vendégeket, akik fölemésztették Szeged összes zöld uborkáját és piros paradicsomát. Kedden reggel már üres is volt a rendőrség udvara, az arabok lakhelye. Szakáll József dr alkapitány örömtől sugárzó arccal dörzsölgette a kezeit és akit csak megfoghatott, annak a nyakába borult és örömkönnyekkel a szemében, végigmesélte neki az arabok szomorú történetét, netét. — De hála isten, már vége. Volt arab, nincs arab. Épen a huszonharmadik embernek újságolta már az örvendetes hirt, mikor a tizennégyes számú rendőr megjelent: — A kapitány urnák alásan jelentem, az arabok .. . — Elmentek — vágott közbe az alkapitány. — A kapitány urnák alásan jelentem, az arabok nem . . . — Elmentek, ha mondom, láttam, mikor elutaztak. A rendőr újra alásan jelentette, de most már be is fejezhette a mondókáját, mert a jelentést a végén kezdte. Szakáll József a jelentés után ijedten rohant az ablakhoz és ott hangosan mondott valamit, ami semmiesetre sem hasonlitött az imádr sághoz. Az udvaron két arab ült. Nyugodtan, keleti flegmával, senkivel sein törődve beszélgettek egymással. Senkitől sem kérdeztek semmit, csak lementek az udvarra, még az sem izgatta őket, hogy a többi arabot már nem találták ott. A hastáncosnő, meg a férje volt a két jámbor arab. Lesz, ami lesz, gondolták és várták az Allah intézkedéseit. Allah helyett Szakáll József dr sietett inézkedni. Fölhivatta a két jámbort és megmagyarázta nekik, hogy a többiek már elmentek és hogy nekik is el kell hagyni a várost. — Nincs pénzünk — sopánkodott a hastáncosnő férje. — Nem baj, kapnak kény szer útlevelet és azzal elmehetnek egész Kairóig. A has táncosnő férje, már bele is egyezett, hogy kényszerutlevéllel utaznak Kairó felé, mikor az asszony is beleszólt a vitába. — De mi csak első osztályon utazunk ám. — Olyan kényszerutlevél nincs — nevetett az alkapitány. — Nincs? Az baj. Akkor itt maradunk — fejezte be a társalgást a temperamentumos arab asszonyka és nem is mutatkozott hajlandónak tovább alkudni. Szakáll József dr azután a lakonikus válasz után majd holtra ijedt. Majd egy nagyszerű eszméje támadt Hirtelen .a fejére ütött, mint Mennó a telepatikus fenomén, mikor tflomba ak'art merülni. — Megvan! — Mi van meg? kérdeztük nevetve és kíváncsian néztük az arabokat, akik gyanúsan keresgéltek a kaftán alatt. — Megvan! Az arabok el fognak utazni, még pedig saját költségükön. — Lehetetlen. Az alkapitány a tolmács utján társalogni kezdett a hastáncosnővel. Nem is társalogni, hanem udvarolni kezdett a csinos feketeképn asszonynak. Az eredmény hamarosan mutatkozott, az asszony barátságosabb lett és fölébredt benne az asszonyi hiúság. — Csodálom, hogy ilyen nagy művésznőnek nincs pénze, hisz minden mozdulata aranyat ér, — udvarolt az alkapitány. — Ki mondta, hogy nincs pénzem? — A férje mondta az előbb. — Az nem tudja. Engem mindenütt jól fizetnek, én művésznő vagyok. — Az már igaz. A hastáncosnő nemcsak mondta, hanem be is bizonyította, hogy ő nem koldus, hanem művésznő. akinek igen is van pénze. Jobb lábát fölrakta egy székre és egy igen pikáns mozdubiltal lehúzta az azsuros selyem harisnyáját w kivett onnan egy kis erszényt. Az erszényben aranyak, esengő, nagy aranypénzek voltak. — No lássa bájos művésznő, ezt megmondhatja volna előbb is. Kegyedék saját költségükön fognak Kairóba utazni. Adieu és az alkapitány diadalmasan nézett végig a csodálkozó hallgatóságán. A hastáncosnő és a férje már el is utaztak, do nem Kairóba, hanem Milanóba váltottak jegyet, mert ott egy orvosprofesszort akarnak meglátogatni, akivel a hastáncosnő meg akarja operáltatni a férjét, akinek a lábában egy golyó van. Futja az aranyakból az operáció. Eltűnt egy postaszolga a pénzes levéllel. - A szegedi posta sikkasztója. — (Saját tudósítónktól,) Szerdán délelőtt fél tizenkét órakor tele'fonon jelentették a rendőrségnek, hogy a szegedi föpostán sikkasztás történt. A főkapitány intézkedésére az összes detektívek munkába álltak, mert a sikkasztó a pénzzel együtt azonnal eltűnt. A sikkasztást Szabó András kisegitö postaszolga követte el, aki az elsikkasztott pénzeslevéllel. melyben kétezerötszáz korona papírpénz volt, mint már régen is emlegette, Amerika felé akart vitorlázni. Szabó András csak néhány hónapja van a posta szolgálatában, hol mint kisegitö postaszolga működött. Szabó eddig pontosan teljesítette kötelességét, de már is meglátszott rajta, hogy nem valami megbízható ember, mert minden szabad idejét a korcsmában töltötte. Leggyakrabban a Körösi-féle sörcsarnokban lehetett látni a vörösbajuszu postaszolgáf. Szerdán reggel is a korcsmából jött be a postára. Tizenegy óra lehetett, mikor Szabó Andrást megbízták, hogy égy pénzeslevelet vigyen át a másik terembe és ott adja át a föladási pénztárosnak. Szabó átvette a levelet és elment. Vissza sem jött többet. Tizenkét órakor már tudták a postán, hogy sikkasztás történt. Az elsikkasztott1 pénzeslevél a kiskundorozsmai községi pénztár cimére szólt: 13 darab százkoronás, három darab ötven koronás és 20 darab husz koronás. A postafőnökség azonnal jelentést tett a rendörségnek, mely megindította a nyomozást. Detektívek jelentek 'meg a postaszolga lakásán, de csak a feleségét találták otthon. Az asszony kijelentette, hogy a rférje ilyenkor már otthon szokott lenni és ő is nagyon csodálkozik az elmaradásán, melynek az okát nem tudja. Nagyon valószínű, hogy a sikkasztó postaI szolga a feleségét sem avatta be a tervébe.