Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-01 / 200. szám

n. ML mm szeptember i kiállítás. ita. — zegeden tervedben serényen, izabó Gyula, a ásodtitkára hakre is kiterjedő a munkát átadgos nevü szakiezésében elsőételek a negyefoglalta össze i helyesnek tais kiállítás renléül szerinte a nül Újszegedet zerinte semmi éseinek végén döntsön a váz általa vázolt ellett. Időt nem igy-két év ide )ói nem fontos, isük el a dolgot iszlet-munkára. tása elöttt pe>i pályázatot az ságos kiállítás zására és legVlegjelölnók a ísra alkalmas ;ó területekből, íriilő teriiletekesetén igénybe alapjául szólít, kiegészítve elekkel. 'érnök- és épiged város kiil; épitész egyeOrszágos Szögyar Kiállítási dijak ne legyetékes tapasztahivatott épitőlenne. A városát, hogy a nem lajdonjogát is re fikszirozanleteiben ezeket mes Szegeden ídelinii vidéki iFöl kell liaszconstruhció edi. Lehetetlen, városok ne fobivót, mely a »ed munkáját ii a müveit viíiszen az egész • tőzs gyökeres mely habár égis más, mint légii fővárosok ovi sohse lesz nak bemutatáizpontjává kell !itást, mely kiűzeti tartalomünnep legyen, tiekre váló teségét a királyt. szebb koronája íepélyt elsősorabba belé kell ország minden ak Szegednek tat ni múltját, jáalakulásának si szociális innemcsak szemvészileg illuszfraucia, angol, 1911 szeptember 1 DfiLMAOYARORSZÁG német és esetleg más külföldi nyelven is forgalomba kerülne. Ha ilyen arányokat állítunk magunk elé — pedig nézetem szerint mást, mint ilyen arányú kiállítást csinálni nem érdemes — akkor minden eddigi kombinációnak kissé meg kell ereszteni a szárnyait. Igy kell mérlegelni legelső sorban az államsegély kérdését. Ha a kormány egy vidéki nagyobb arányú kiállításnak egy-kétszázezer korona segélyt engedélyez (Pécs 170.000 koronát kapott), hitalán azt hiszik, hogy a kormány megerőltette magát s oly különös gráciát gyakorolt, melyért az illető város örök hálára van lekötelezve. Ha azonban e nagyarányú kiállítás részletterveit látja a kormány, plajbásszal a kezében kiszámíthatja, liogy ebből a kiállításból az államnak három-négy millió olyan bevétele lehet (személy-, fuvar- és árudij bevételből, a fogyasztási adó növekedéséből stb.), melyre kiállítás nélkül nem számíthatna. Ha az állanv ilyen jó üzletet csinál a kiállítással, akkor a kiállításnál, is joga van az államtól oly bőséges jutalékot követelni, mely reális bázisa lehet a kiállítás anyagi fundációjának. Ezt kell az illetőkkel fönt és lent megértetni. És ezek után ne sürgessük, ne siessük cl az állami szubvenció kérdését, mert — most még — föltétlenül mi húznék a rövidebbet. Újszegeden a kiállítás. A Mars-tér ellen, amelynek tervezetét Szabó igen nagy szeretettel és ügyességgel dolgozta ki, a következő aggodalmaim vannak: Nincs fa. nincs árnyék a területé)!. E nélkül pedig látogatott, keresett kiállítást csinálni ma már nem leliet. A fák átültetése nagyon drága dolog. Eddig leginkább az uj müncheni kiállítási parkba tettek vele kísérletet, ahova 20—25 éves lombos fákat, főleg Platánokat plántáltak át olyformán, liogy minden fa számára külön földágyat készítettek, melyet a vízvezetékkel állandó kapcsolatba hozván, a fogamzás és uj tenyészet előmozdítását nagy gonddal művelték. Ez azonban rengeteg pénzbe kerül. A Mars-tér ilyetén befásitása legalább 2—300.000 koronát igényelne. És még akkor sem bizonyos, hogy minden fa megfogamzik-e, már pedig egypár csonka és kese fasor nem nagy ékessége volna a kiállításnak. De minek is mesterségesen csinálni parkot és fasort, mikor Szegednek van olyan természetes parkja, melynél alkalmasabb és szebb kiállítási tei'üll még alig volt a világon. A második aggodalom az, liogy kétemeletes épületek nem alkalmasak kiállítási objektumok befogadására. De nemcsak a második emelet nem alkalmas kiállítási cő'ekra, hanem az első emelet sem, sőt a földszint sem. Ma már nem leliet kiállítási tárgyakat bármily tágas szobákba beraktározni. A kiállítás ma mrír kirakatszrü ötletekből "11. melyek a szimetrikus hatásra számítalak. A modern irányzat a szemnek tetszetős Perspektívát kíván. Vannak objektumok, melyek egymaguk kétemelet magasságnak; kellenek középtraktusok, oldalhajók, melyek "Pekinthető, csentrikus hatást biztosítsanak. Éhez pedig tágas, szellős, felülvilágított haJöhuae, modern csarnokok kellenek. Ezek nélkül komoly kiállítást csinálni netn lehet, de úcm is érdemes. Harmadik aggodalmam ez: A kiállítás területére be kell vezetni a ';r'suti vágányt, mert a vaggonszámra érkező íll"ukat máskép bajos beszállítani. Már most 'l város közepén az ilyen vasúti közlekedés >mlább is sok bajt és kellemetlenséget "hozhatna. Ez azonban csak mellékes. Ma radna tehát az ujszegodi megoldás. A Szabó-féle tervezet kiszámítja, hogy az Vszegedi megoldás legjobb esetben 500.000 koronával többe kerül, pedig — ugyancsak* terv szerint — ezért a kedvezőbb megoldásért 100.000 koronát is kár volna áldozni. De később maga sem ragaszkodik túlságosan ebez a szigorú kijelentéshez, mert amit Újszeged ellen felhoz, az tulajdonképen mind Újszeged mellett szól. Azt mondja például „Vétek volna közönségünket egyedüli sétatevétől mégfosztani az ujszegedi park lefoglalásával". (85. lap.) Majd: „Kell a kiállítás mellett a vidékiek számára szórakozóhely s e célra kedvesebb, vonzóbb hely nem leliet mint Újszeged". Nem a kiállítás mellett kell szórakozóhely, hanem magának a kiállításnak kell annak a szórakozóhelynek lenni, melyet a közönség még akkor is fölkeres, amikor talán nem is akart oda menni, főleg, ha lesz mindig valami, ami oda vonja. És semmi sem könnyebb, anint mindennap és minden este uj és uj attrakcióról gondoskodni, persze nemcsak az uri publikumnak, hanem a népnek is. Stockholmban volt külön tánchely a nép számára, melyen a király fiai is megforgatták az éjszak paraszti csillagait. De lássuk a többi kifogásokat. Azt állítja az emlékirat egy passzusa: „Egyetlen hid nem képes a kivételes forgalmat lebonyolítani". Ha ez áll, hát könnyű szerrel lehet gondoskodni csavargőzösi forgalomról, tessék néhány szép gondolát beállítani (esetleg a régi módi szép szegedi csónakok mintájára); éhből a célból magát a Tiszát is be lehetne vonni a kiállítás területébe s partjain elhelyezni a halászati és hajózási kiállításokat. Autóbusz és egyéb omnibusz is mind kombinációba jöhet a kiállítás tartamára s megmaradhat esetleg azutánra is. Azt anondja a tervezet továbbá, hogy a „külső keret vonzó hatásánál nagyobb jelentőségű a tartalom, mert ez vonzza igazán a publikumot". Majd ezt olvasom: „A vidéki parasztot az a vágy vonzza, hogy lásson okulásra alkalmas látni valót". Bizonyos, liogy a kiállitást vonzó tartalommal kell megtölteni, mert ha erre nem vagyunk képesek, kár minden további lépésért. Dé az is régi tapasztalati tény, liogy a kiállítások tanulságait a publikumnak alig 4—5 százaléka szűri le s ez elég is, mert mindenki, aki valamit tanult, tapasztalatait százaknak és ezreknek adja tovább. (Például az iparos, a gazda, a kereskedő, sőt még a művész is.) Azért kell tehát a látogatottságot fokozni, hogy ezt a percentet emeljük s igy a publikumot, mely csak szórakozást keres, be kell terelni a komoly csarnokokba is, hogy akarva, nem akarva lásson, tanuljon, okuljon. Ami pedig a vidéki parasztot illeti, nekem is nagyon jó véleményem van róla, de azt hiszem, hogy épen a vidéki parasztra — nem szóivá a mezőgazdasági csoportok tanulságairól — mégis csak nagyobb hatással van a legkisebb attrakció, mint a legnagyobb tudományos vívmány bemutatása. Még egy figyelemreméltó érvet olvastam az emlékiratban. Azt, hogy Újszeged révén a város belső részein csökkenne az üzleti forgatom, Ez talán épugy alkalmazható volna a Mars-térre is, de én nem félek tőle. Először azért, mert az idegen látogató közönség feltétlenül megnézi magát a várost és részt vesz ennek forgalmában; de másrészt — föltéve, de meg nem engedve, — hogy a publikum az üzleti túlsúlyt a kiállításra helyezné, tessék gondoskodni róla, hogy az üzleti élet ugyanazok kezében legyen, akiknek kezében a város van. Nemcsak azt értem, hogy a kereskedők tartsák kezükben az elárusitást, hanem azt is, hogy a vendéglők, kávéházak, cukrászdák ugyanazoknak a kezében legyen, akik e brancheokban a városi üzletet kezelik, az autókat szerezze be a villamostársaság, stb. fönntartva persze a kiállítás és a közönség érdekeinek minden irányban való kielégítését és e szempontból a szabad verseny érvényesítését. Mindezeket előrebocsájtva megemlítem, hogy mai napon újból és alaposan megnéztem az ujszegedi parkot és környékét és azt állítom, hogy soha nagy kiállításnak ennél ragyogóbb miliője nem volt s az én 35 érés kiállítási praxsomban ennél szebb, vonzóbb kiállítási terület kevés fordult elő. Ez a terület már magának a sikernek egyik főbiztósitéka, sőt maga lesz egy attrakció, ha azt trainden irányban szerencséséi ki tudjuk aknázni. (Vízesések, villamosfényü kutak, virágos attrakciók, stb). Haszon, ráfizetés. Az utóbbi nagy kiállítási városok, úgymint Antwerpen, Brüsszel, Düsseldorf Genf, Légié, Milano, Turin a kiállítások rendezésével bizonyos konkrét városrendezési célokat tartottak szem előtt. Az egyik szabályozta folyóját és partjait, hidakat, parkokat építettek, uj városrészeket vontak be a forgalomba. Brüsszel és Düsseldorf nagy ünnepélyes képtári helyiségeket létesítettek, más városok más állandó csarnokokat, stb. Miután azt az elvet, melyre Szabó Gyula munkájában sídyt helyez, hogy tudniillik egy pár kiállítási épület állandóan megmaradjon, tollát a város és ne a kiállítás költségén létesüljön, itt is szem előtt kívánnám tartani, a kiindulási pont Újszeged fejlesztésének kérdése volna. Részben az emlékiratban olvastam, részben emlékezetből tudom, liogy évek óta szó van nyári színkör, nyári és téli vigadó, sporttelep és sportpalota, állandó kiállítási csarnok, közmühelytelep s a többi eféle intézmény létesítéséről. Távol esik az én föl adatkörömből, hogy direkte megjelöljem: mit lehet ós mit kell ezekből megcsinálni. Ez a város dolga. Lehet, hogy talán ezeken fölül még egy-két oly sürgősebb, vagy kevésbé sürgős föladatot, melyet e kiállítás alkalmából érdemes volna megvalósítani., mert ezzel sokban hozzájárulna a kiállítás sikerének biztosításához, költségének apasztósához s Szeged modern kulturigényeinek kielégítéséhez. A tervezet — igen helyesen — különös súlyt helyez a pénzügyi eredményre, mert szerinte ezzel lehet a látogatottságot fokozni. Igaz, de annak a megforditottja is áll. Tessék a látogatottságot fokozni, illetőleg ezt, ugy szervezni, hogy a pénzügyi eredmények biztosítva legyenek. A látogatottságot nagyban és egészben szervezni kell. Non beszélek a reklámról, mely szinte igen fontos ugy a belföldön, mint a külföldön, főleg a sajtó megfelelő inegn3<-eróse és érdekbevonása szempontjából. Ezúttal a látogatottságnak a községekben való szervezéséről van szó. Minden valamire való községben kell bizalmi embereinknek lenni, akik a népet ciklusokra osztva Szegedre behozzák mintaszerű szervezete volt állitásnak, mely talán két egy kiállítási belépőjegyet, vacsorát és fekvőhelyet.) Ezt elsősorban az Alföldön, másodsorban az egész országban kell szervezni. Igy azután a látogatottság arányairól más képet nyerhetünk, mint eddig. Ennek ellenében létesíteni kell Szegeden mintaszerű elszállásolási irodát, gondoskodni kell iskoláknak, esetleg kaszárnyáknak szállodákká való átalakításáról (amire bizonyár* itt is akad majd vállalkozó, mint Budápesten), olcsó, népkonyhaszerü élelmezésről s mindenről, ami az alsóbbrendű és közönséges sőt a nem közönséges idegenforgátöfflnsaT/ illetve ennek rendszeres kilégitésével és fokozásával kápesolatban áll. A deficit réme a legsötétebb rém, melytől még a bátrabb idegzetű emberek is megszoktak ijedni. De a kiállítások alkalmával nem először találkozunk vele. Egy párisi — ha jól tudom — a 89-iki világkiállítás után meginterpellálták az akkori kereskedelemügyi minisztert; igaz-e, hogy tiz milliót fiztett rá az állam a kiállításra? (FI tekintetben az ezredéves kikoronáért adott reggjp.li*, ebédet.