Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-01 / 200. szám
a* í íelmagy arorszáú 1911 szeptember 1 A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. XX. t.-c. 1. és 2. szakasza meg mondja, liogy harmadfokú és az elsővel egybehangzó másodfokú határozat ellen nincs helye a felebbezésnek, teliát minden más esetben igenis eliet felebbezni, illetőleg el kell fogadni a fellebezést. A fenthivatkozott törvény végrehajtása tárgyában kiadott 140.000—1901., illetőleg 4600—1901. számú m. kir. belügyminiszteri utasitás azt mondja,: „az 1901. évi XX. t.-c. 1—12. szakaszaiban foglalt rendelkezések, melyek a közigazgatási ügyekben használható jogorvoslatok nemeinek és módozatainak rövid szabályozását tartalmazzák, kiterjednek az összes bárminő természetű közigazgatási ügyekre, kivéve az adó- és illetékügyeket, melyekre stb." Ugyanez a miniszteri rendelet 7-ik bekezdésében mondja: „felebbezéssel lehet élni az elsőfokú és az elsőfokúval egybe nem hangzó másodfokú határozat ellen". Ha tehát a panaszlott tanácsi határozat elsőfokú, — ami nem vitás — ugy nincs kétség az iránt, hogy az felebbezhető. A hivatkozott miniszteri rendelet „Felebbezés" cimü fejezetében még azt mondja: „Közigazgatási ügyekben felebbezéssel lehet élni: 1. Az elsőfokú határozat ellen, kivéve ha az illető határozat fenálló szabályok szerint végérvényes, mint pl. a községnek községi kötelékbe település nélkül való felvétel tárgyában hozott határozata stb." Ámde a rendelet ezen szakasza ide egyáltalában nem vonatkoztatható, egyrészt, mert magában a rendeletben szó sincs a panasz! otthoz még csak hasonló természetű ügyekről; másrészt s ez a fő: maga a színházi szabályrendelet, mely az egyes közigazgatási faktorok hatáskörét körvonalazza, 2. szakaszának 4. bekezdésében világosan kimondja, hogy a törvényhatósági bizottság határoz a tanács határozatai ellen beadott felebbezés felett, A szabályrendeletnek ez a rendelkezése végkép eloszlat minden kétséget az iránt, hogy az adott esetben a fölehbezést el kell fogadni é,s a közgyűlés elé terjeszteni. A szabályrendeletnek ez a rendelkezése általános természetű. Nem tesz kivételt a tanácsi hatáskörnél felsorolt teendőkre. Tehát sehol sincs kimondva, sem törvényben, sem miniszteri, sem hatósági szabályrendeletben, hogy a tanács ide vonatkozó határozata végérvényes; ellenben a színházi szabályrendeletben világosan és határozottan meg van mondva, liogy az a törvényhatósági bizottsághoz felebbezhető. Végül magának a felebbezésnek a közönség védelmét célzó, tehát közérdekű voltát elvitatni nem lehet. Teliát érdektelenség cimén sem lehet erről szó. A magyar sajtószabadságért A Budapesti Újságírók Egyesülete ma délután folytatólagos közgyűlésén elfogadta az Ormos Ede dr által beterjesztett következő inditványt : 1. Teljesen szabad kolportázs, a sajtótermékek minden korlátozás nélkül való szabad terjesztése, a közigazgatási és kormányhatóságok minden a terjesztést gátló vagy nehezitő előzetes intézkedéseinek kizárása. 2. Minden egyenlőtlen kormány vagy hatósági kedvezmény eltörlése a szállítás és árusítás terén. 3. A hirlapbélyeg leszállítása. 4. A hirlapóvadék eltörlése. 5. Az ügyészség és bíróság függetlenítése. 6. Az esküdtbíróság demokratikus átalakítása. 7. A rendőri nyomozás kizárása sajtóügyekben. 8. A büntető törvényköny VI. fejezetének (171—174. §.) eltörlése. 9. Hivatalból üldözött sajtóvétségekben fölmentés esetén a kincstárnak a védelem költségeiben elmarasztalása és kártérítésre kötelezés. Az országos gyűlés memorandumot terjeszt a törvényhozáshoz és kötelességévé teszi a sajtó minden munkásának, hogy annak szellemében állandóan munkálkodjék. Itt emiitjük meg, hogy a szociáldemokrata-párt ma tizennégy helyen tartott népgyűlést a sajtószabadság mellett. A Kossuth-párt az obstrukció mellett. A Kossuth-párt ma délután értekezletet tar tott, melyen elfogadtak egy határozati ja vaslatot, mely kimondja, hogy a Kossulhpárt a véderőjavaslatok ellen folytatott parlamenti harcot nem adja fel még abban az esetben sem, ha a kormány a párt álláspontjának megfelelő, vagyis a magyarság szupremációt védő választójogi törvénynye egyidejűleg kivánja megvalósítani. Beszéltek Kossuth Ferenc, Szentiványi Árpád, Barabás Béla, Lengyel Zoltán és Apponyi Albert, akik mind a javaslat mellett szóital SZÍNHÁZMŰVÉSZET * Theopliile Gautier. Augusztus 31-ike nagy ünnepnapja Franciaországnak. Ma volt száz esztendeje, hogy Teophile Gautier megszületett és Franciaország ezt a napot használta fel arra, hogy nagyjai ellen elkövetett igazságtalanságai közül egyet jóvá tegyen. Nagyobb igazságtalanságot pedig kevés nagy emberrel követtek el, mint éppen Teophile 'Gautier-vei. Különösen 1 tragikus sors volt az osztályrésze életében és halála után egyaránt. Hires ember volt, ma is az, az előkelő * közönség és a tömeg előtt is ismeretes, de csak mint ember. Az irásai mellett elnéztek. Pedig sokat, nagyon sokat irt. A mai francia (könyvek szerint háromszáz kötetre valót is. Verseket, regényeket, elbeszéléseket, kritikákat, útleírásokat, drámákat. Egyik-másik irása népszerű is lett. De teljes imunkásságát csak ífelületesen ismerik. Még, mint költő, talán a legismertebb, de nem tudták értéke I szerint méltányolni. Van néhány verse, értékes, mint a gyémánt, éles körvonalakkal, finomak, hidegek — ez minden. Többet aligha tudnak a költőről. Pedig Gautier nemcsak költő volt. Volt újságíró, festő, dandy, szalónlovag, hasisszivó, atléta, művészet- és színház-kritikus, világutazó. Olyan egzisztencia itehát, aki vérbeli gyermeke volt romantikus korának. És olyan keveset tudnak máig 'róla, még Franciaországban is. Száz évi íszületésnapján: ma indul meg az a mozgalom, melynek célja megtalálni az igazi Theophile Gautiert. * Az uj délvidéki szintái'sulat. Mezei Béla, a délvidéki szinikerület uj igazgatójának a társulata a következő tagokból áll: Takács Ágoston karnagy, Szentgyörgyi Lenke primadonna, Békefiné Koppán Margit népszínmű és operetténekesnő, M. Fenyvessy Olga táncosszubrette, Márkus Angéla opera- ós operettkoloratur, Vócsei Ilona hősnő, Jávor Aranka szende és társalgási színésznő, Radó Rózsi anya, Sárai Böske naiva, Tolnay Júlia komika, Békefi Lajos opera és operett tenorista, Faragó Dezső naturburs, Magas Béla jellemszinész, Mezey Andor opera és operett baritonista, Mezey Béla jellemkomikus, Pilissy Lajos szerelmes és énekes bonvivant, Rónay Imre operett buffo, komikus, Szigeti Andor szalon ós táncos komikus, Vándory Géza társalgási színész, Vihary Lajos apa ős intrikus. A társulat szeptember elsején Versecen kezdi meg működését. * A budai gziiiktti'ből. Krecsányi Ignác színtársulatának uj tagjai pénteken vonulnak uj állomáshelyükre Budára, hogy azután néhány hót múlva Temesvárott megkezdhessék bemutató estéjüket. Csupa uj, fiatal, tehetséges erő kerül majd Temesvárra. Az uj nőtagok a következők: Fodor E la, Greguss Margit, Gyenge Anna, Bartkó Etelka, Jákó Amália ós Ligeti Klári. A férfiak közül ujak: Cseh Iván, Fenyő Emil, Gáthy Kálmán, Kardos Géza, Vidor József és Hamvas János másodkarmostor. Azonkívül visszaszerződtek: Virágh Ferenc, Vajda Alfréd ós Kövesy Lajos. tJ A szegedi országos kiállítás. — Gelléri Mór javaslata. — (Saját tudósítónktól.) A Szegeden tervezett országos kiállítás érdekében serényen, de lázasan folyik a munka. Szabó Gyula, a kereskedelmi és iparkamara másodtitkára hatalmás és a legkisebb részletekre is kiterjedő memorandumot készített. Ezt a munkát átadták Gelléri Mórnak, az országos nevü szakférfiúnak, aki kiállítások rendezésében elsőrangú tekintély és aki „Észrevételek a negyedik kiállítás terveire" cimen foglalta össze megegyezéseit. Gelléri nagyon helyesnek találja, bogy Szegeden országos kiállítás rendeztessék, amelynek fővédnökéül szerinte a királyt kellene megnyerni A kiállítás helyéül föltétlenül Újszegedet ajánlja, a deficit rémétől szerinte semmi esetre sem keli félni. Fejtegetéseinek végén arra a konklúzióra jut, hogy döntsön a város mielőbb a kiállításnak az általa vázolt szellemben való megtartása mellett. Időt nem iiksziroz. Ez a város dolga. Egy-két év ide vagy oda az ügy szempontjából nem fontos. A fontos csak az, hogy ne siessük el a dolgot és maradjon időnk az alapos részlet-munkára. Az előmunkálatok megindítása előttt pedig irjon ki a város egy eszmei pályázatot az ujszegedi népkertnek az országos kiállítás szintere gyanánt való kiaknázására és legcélszerűbb fölhasználására. Megjelölnék a megkímélendő és esetleg irtásra alkalmas területeket, az oldal- és hátsó területekből, valamint esetleg a hídfőnél elerülő területekből azokat, amelyek szükség esetén igénybe vehetők. Az eszmei pályázat alapjául szolgálhatna a Szabó-féle tervezet, kiegészítve esetleg ez igénytelen észrevételekkel. A pályázat hirdetésére a mérnök- és épitészegyletet, elbírálására Szeged város küldötteit, továbbá a mérnök- és épitész egyesülettel együtt a Műépítészek Országos Szövetségét is az Országos Magyar Kiállítási Központot kellene fölkérni. A dijak ne legyenek szegényesek, liogy az értékes tapasztalatokkal biró, gyakorlatilag is hivatott építőművészek is részt vehessenek benne. A városnak fönn kellene tartani a jogot, liogy a nem jutalmazott pályamunkák tulajdonjogát is megszerezhesse bizonyos előre fikszirozandó tiszteletdíjért. Az értékes kis munka részleteiben ezeket mondja: Főuédö a király. Nézetem szerint nem érdemes Szegeden egy jobbfajta, nagyobb terjedelmű vidéki kiállítást rendezni. Szegednek föl kell használni az alkalmat, hogy a rekonstrukció eddigi eredményeit bemutassa. Lehetetlen, liogy az adakozó államok és városok ne fogadnának szivesen egy meghívót, mely a romjaiból nj életre kelt Szeged munkáját és kultúráját akarja bemutatni a müveit viágnak. Annál inkább, mert hiszen az egész müveit világ érdeklődik egy tözsgyökeves magyar vidéki központ iránt, mely habár a kultura kellő nívóján áll, mégis más, mint rendszerint internacionális jellegű fővárosok és .világvárosok. Ilyen alkalom sohse lesz többé a magyarság centrumának bemutatására. Ennek az alkalomnak központjává kell tenni a szegedi országos kiállítást, mely hivatva van arra, liogy egy nemzeti tartalommal megtöltött nagy nemzeti ünnep legyen, melynek favédőjéül, az előbbiekre való tekintettel, meg kell nyerni őfelségét a királyt. Ennek a momentumnak legszebb koronája király patroátusa leszen. Szeged városnak ezt az ünnepélyt elsősorban nemzetivé kell tenni s abba bele kell vonni az egész országot s az ország minden íulturális tényezőjét. Magának Szegednek külön parillonban kell bemutatni múltját, fejlődését, az utolsó idő újjáalakulásának redményeit, kulturális, városi szociális intézményeit. Persze mindezeket nemcsak személtető módon, hanem egy művészileg illusztrált tömör füzptben is, mely francia, angol.