Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-22 / 217. szám

1911 II. évfolyam, 217. szám MIMII llimillm II- " r IT I MII Péntek, szeptember 22 DÉLMAGYARORSZÁG W Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, a Korona-utca 15. szám czj Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR|SZEGEDEN egész évre , K 24— félévre . . . K negyedévre . K 6'— egy hónapra K Egyes szám áreRlOpllér.3 ELŐFÍ7ETÉS1 AR»VIDÉKEN;: egész évre . K 28'— félévre . . , K 14'— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára'10 fillér. [TELEFON-SZÁM tt t £ I izerkesztőses 305JH- E=4P Kiadóhivatal/834 Interurbán 305 i Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12* Végkimerülés, Eddig ötven törvényhatóság itélte el az ellenzék viselkedését. Ötven törvényhatóság, az ország szine-java hozta meg az obstrukció halálos Ítéletét. Ez a szám most megnövekedett, . mert ujabban Fogaras-, Bereg-, és Biharvármegyék közönsége határozta el, hogy fölir a parlamenthez az obstrukció ellen. Ma már az egész ország föl van háborodva, mindenütt nagy az elégületlenség az ellenzék viselkedése miatt, amely lehetetlenné teszi, hogy a parlament komoly munkát folytasson. A törvényhatóságok egymás után követelik a kormánytól, hogy változtasson a helyzeten, alkalmazzon szigorúbb eszközöket és akár a házszabályok szigorításával, de tegye lehetővé, hogy a magyar országgyűlés teljesitse a hivatását: dolgozzék. A kormány örömmel látja, hogy zuhog, föl, forr odakint az intenzív érzések nagy üstje. Am érett megfontolással, a magyar viszonyok s a magyar néplélek nagyszerű ismeretével megszerkesztett tervén, tempóján és taktikáján a hadviselésnek, a kormány nem tesz változtatást senki, kedvéért. A közvélemény nyugtalanságát nem engedi magára átragadni. Kezében a hideg és józan számítás iróniájával figyeli a dolgok folyását. A közvéleménynek az obstrukció kártevései ellen mind erősebben megnyilvánuló tiltakozásában a maga politikájának igazoAsát látja s nagy elégtétellel fogadja. Ám minden kivülről jövő nyomásnak és sugallatnak ellenáll, mert látszólagos tétlensége és krisztusi türelme megett egy jól átgondolt s a magyar ember természetéhez mért taktika rejtezik, amely három hónap alatt az obstrukciót ugyan ki nem fárasztotta, de a nép kedélyére és képzeletére gyakorolt hatását a fagypontra leszállította. S ha most a törvényhatóságok határozatai az ország növekvő türelmetlenségéről tesznek tanulságot; ha — mint ma is Biharban —- függetlenségi párti emberek, sőt volt Justh-párti jelöltek törnek nyiltan pálcát az obstrukció eljárása felett: ebben a gyökeresen megváltozott helyzetben _ a kormány a maga politikájának, a maga jéghideg várakozásának az érett gyümölcsét láthatja, s az eddigi biztató eredmény csak arra késztetheti, hogy erről az útról, amely számtani bizonyossággal elvezet az obstrukció bukásához, le ne térjen, legalább egy jó ideig. Ez a helyzet legkellemetlenebb az ellenzékre. Mert ne higyje senki, hogy az obstruáló vitézek annyira megelégedettek és nyugodtak, mint ahogyan azt mutatják. A nemzeti hősök elfáradtak már, ami nem is csoda. Ök maguk érzik leginkább, hogy mennyire nevetséges a viselkedésük és aki ismeri a pártjaik beléletét az nagyon jóU tudja, hogy az értekezleteken, a vitarendező üléseken nagyon erősen kifejezésre jut a lehangoltság, a bukás előérzete., amely erőt vesz még a vezéreken is, Azután látják azt is, hogy az ország: előtt teljesen elvesztették a jogot arra., hogy politikai tényezőkként komolyam számba jöhessenek. Az ország érdeklődése.és rokonszenve is elfordult tőlük és a kifáradt, magára hagyatott ellenzék azért dolgozik csak, mert ha már egyszer becsapta magát a békával, illik azt te is, nyelni. Ha már — jól és használható szónokok: hiányában — ékesszóló beszédek helyett az ellenzék egy része néma hallgatásra kárhoztatja a parlamentet, ám még inkább saját magát: a maga fegyverviselő tagjainak ez állandó maltreíirozásával ugy elcsigázza a hiveket, hogy ezeknek a szánandó áldozatoknak a kinjával összehasonlítva, a munkapártnak őrségen levőturnusai valóságos gyöngyéletet élnek. Nemcsak a többséget fárasztja tehát a; technikázás, hanem a küzdőket is. Annái inkább, mert a „testvérpárt" az obstrukciót határozatban kimondotta ugyan, de néhány volontaire kivételével lábhoz fett fegyverrel vesz részt a harcban, amely bent a képviselőházban a kormány ellen jfolyik ugyan, de az általános, egyenlő, titMég szentimentálisahban! Irta ifi. Jeszenszky Sándor. A villa szalonjában esthomály van. A nyitott zongora előtt a szőnyegen két fehér kamásli s feljebb derékmagasságnyira két fehér kézelő villog a sötétben. A kézelőből két hosszú, mozdulatlan kéz körvonalai mosódnak el a zongora fehér billentyűzetén. A felsorolt tárgyak tulajdonosa, a zongoraművész nem látható a sötétben, mert fekete ruhája van és arcát a dicsőség napsugarai sötétbarnára égették. A nyitott ablaknál egy éltesebb hölgy, a mama körvonalait világitja meg a háttérben lévő alkonyi ég. A mamáról nem tudni, hogy kinéz-e az ablakon, vagy benéz, csak egy hatalmas fekete folt s a szigorúan határolt körvonal látszik. Hogy hova néz a mama, különben is mellékes, mert csak az a fontos, hogy jól hallgatózik-e. Már pedig a mama nagyon jól hallgatózik. Épen azon a jól kipróbált helyén ül, ahol a verandáról' jövő hanghullámok kellő szög alatt érintik dobhártyáját. A verandán a szalon nyitott ablaka mellett ül a leány, akit a mama, ha epés kedvében van, röviden „még-leány"nak szokott nevezni. Mellette egy másik karosszékben, meglehetős közel, mit sem sejtve, ül a fiatalember. — Ma nagyon népes volt a tennis-pálya, *— mondja a fiatalember. — Lehetett játszani ? — kérdi a leány. — Nem, inkább néztünk; pár gyönyörű játék volt, — feleli a íatalember. — Miért nem jött ki ? — Nem volt kedvem, — s mint aki hamar feltalálja magát, folytatja sebesen a leány — tudja, nagyon szeretek itthon lenni, a háztartás körül annyi dolog van. — Egészen jó fordulat — dünnyögi a mama. — Maga foglalkozik itthon valami házi teendővel ? — kíváncsiskodott a fiatalember. — Oh, hogyne! Ma például a nyári befőtteket készítettük . . . — Bocsánat, — vágott közbe a fiatalember — most jut eszembe, a holnapi bálra van már asztalunk, a fürdőorvos az egész társaságról gondoskodott. — Már kibujt a nyomorult — elégedetlenkedett csendben a mama az ablaknál. — Van asztal ? — örvendett a leány, — legalább nyugodtan vacsorázhatunk és üldögélhetünk. Tudja, én nagyon szeretek ugy egy, esetleg két emberrel elbeszélgetni. Unom azt a folytonos táncot. Ugye, maga sem szeret táncolni ? , — Én már régóta nem táncolok, — felelte bizonyos blazirtsággal a fiatalember. — Tehát már maga üiő-turokat kér ? — Igen. — És hosszúak ezek az ülő-tarok ? — Személye válogatja. — Hogy érti ezt ? • 1 — Ugy, hogy némelyeket hamar elvisznek, tőlem, másokat órákig a nyakamon hagynak,. — magyarázta a fiatalember. — Ja vagy ugy! Én azt hittem, hogy maga azokat, a szivét kérdezve, méri hosszura és rövidre. — Sajnos, nem mindig engedelmeskedhetünk a szivünknek, s még többször mások teszik lehetetlenné hogy engedelmeskedhessünk neki. A mama a sziv szóra elégedetten dörmög,, mig elérkezettnek látván az időt, hátraszóik — Chopin Nocturne opus 15 numera 1, Fis-dur. Lassan megmozdul a két villogó kézelő s; benne a két kéz. A zongora szól. — Pedig a sziv parancsol, — sóhajtja a? leány. — Nekem ugyan parancsolhat, ha lehetetlent kiván, nem engedelmeskedem neki,. — tör ki az egészséges ellenállás a fiatalemberből. — Maga ellent tudna állani szivének ? — sopánkodik a leány. — Miért ne ? Először is vigyázok reá., hogy erösebben ne akarjon, mint amilyen ellenálló erővel én birok. A mama idegesen fészkelődik a helyén,, végre hátraszól: — Szentimentálisabba*! — Tehát maga kormányozza a szivét, — állapítja meg a leány. — Eh, nem is törődöm vele! —- feleli a fia-