Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-22 / 217. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁQ 1911 szeptember 22 kos választójog jelszavával, szocialistákrészvételével, a legkíméletlenebbül ő ellene folyik a kerületekben. A technikai óbstrukció előnyeit magasztalván, a küzdő ellenzék elmondhatja ugyan, hogy a harcnak ezt a rendszerét akár 1913-ig folytathatja; csak egy dolgot nem állithat a szemmel látható tények letagadása nélkül: azt, hogy mikor harcmodorával a többség fizikai erejének a kimerítésére spekulál, a maga testi erejét meriti ki a leghalálosabban. igaz, a „vérszerződés" odaköti a technikai óbstrukció önkénytes gályarabjait a hajócskájuk fedélzetéhez; de pár hónap múlva fizikailag is csaknem összeroskadnak a vállalt kötelezettségek terhe alatt. Lelkileg pedig lesújtja majd őket az a tudat, hogy kitűzött céljukat semmi szin ;jalatt el nem érik s elcsüggeszti majd a tapasztalás, hogy a nemzet előbb közönynyel, majd boszusággal, sőt haraggal nézi játékukat, amely megmaradhatna felnőtt gyermekek játékának, ha nem volna oly rettentően komoly abban a tekintetben, :oogy lerombolja az alkotmányos intézményekbe vetett hitet, s a magyar parlamentárizmusí lejáratja és a néppel megunatja. Kihallgatáson a trónörökösnél. Auffenbe.rg Móric lovag, az uj közös hadügyminiszter kihallgatáson jelent meg Ferenc trónörökösnél. A kihallgatás egy óra hosszat tartott. Auffenberg ugyancsak tegnap látogatásókat tett a Bécsben lakó főhercegeknél és hadseregfelügy élőknél, valamint Aehrenthal külügyminiszternél is. Tegnap este az uj közös hadügyminiszter Szerajevoba utazott. Az eskütétel vasárnap vagy hétfőn lesz. Serényi miniszter a Hegyalján. Serény1 Béla földmivelésügyi miniszter értesítette a tokaji gazdasági egyesület vezetőségét, bogy személyesen óhajtaná látni a Tokajhegyalját és tanulmányozni a Tokajbegyalja szőlészeti és borászati viszonyait. A gazdasági egyesület szőlészeti osztálya örömmel értesült a miniszter szándékáról és elhatározta, bogy Serényi grófot kérni fogja, hogy tervezett látogatását a szüret -alkalmával tegye meg. Az ünnepélyes fogadás előkészítésére kiküldtek egy szűkebb bizottságot, amely a miniszter válaszához képest rövidesen meg fogja tenni-a szükséges előkészületeket. A drágaság leküzdése. (Saját tudósítónktól.) Napjaink legégetőbb gazdasági kérdése a drágaság, egymásután mozgatja meg a tömegeket. Az államokat és hatóságokat egyaránt foglalkoztatja azzal, hogy a drágaság ellen hathatós intézkedéseket léptessen életbe. Mindennek dacára a drágaság, mely körülbelül tiz évvel ezelőtt kezdett jelentkezni, eleinte mérsékelten, utóbb pedig rohamosan szöktette fel a létfentartás minimumát az emberek részére. És a drágaság nemcsak ott támadja meg az embereket, ahol vámpolitikai korlátok közé szorítja a fogyasztásra szükséges áruk piacra jutását, hanem megjelent a szabad kereskedelem hazájában Angliában is és erősen érezteti hatását azokban az országokban is, ahol az élelmiszerekből nagy tömeget szállítanak el kivitelre más országokba is. A drágaság okát, bármennyire is egyidejű annak megjelenése és kiélesedése az egész világon, különböző piacokon más és más okokkal lehet indokolni. Középeurópában például az elzárkózás politikája, a mezőgazdasági vámok életbeléptetésével élesedett ki a drágaság. A kereslet az élelmiszerek irányában folytonosan emelkedik, anélkül, hogy a piacra -elegendő árut lehetne hozni s ami a külföldről be volna hozható az emelkedő kereslet kielégítésére, azt vagy a forgalmi korlátozások, vagy pedig a tiltó vámok állítják meg a határon. Ezt a jelenséget a husbehozatal terén észlelhetjük Németországban, Magyarországon és Ausztriában. A drágaság, miután az élelmezési cikkek terén észlelhető legjobban, egész más elbírálás alá esik, mintha az egyik iparág terén volna észlelhető. Tegyük fel egyik iparágról, például a fonó-szövő iparról, hogy az egy vagy két évig ne számithatna nyersanyagra. Ennek következménye volna elsősorban a pamutárak szédületes emelkedése olyannyira, hogy ilyen árut csak a jobbmóduak (Szerezhetnének be maguknak. Báfmeimyire -sújtaná is ez a szegényebb néposztályt a ruházkodás terén, azért valamely pótanyaggal rnajd csak ki tudná elégíteni szükségleteit a kis fogyasztók óriási tömege. De az élelmezési cikkek általános drágasága, vagyis a mindennapi megélhetés költségeinek jelentékeny emelkedése már olyan dolog, amely az emberi életbe mélyen belenyúl. A lefolyt két-három esztendő óriási sztrájk fnozgalmai, eltekintve azoktól, melyeknél a munkásszervezetek hatalmának elismerése volt a cél a munkaadókkal szemben, mind a drágaság hatása alatt alkultak ki s amikor a kisemberek megélhetésénél a létminimum néhány év alatt 50—60 százalékkal szökött tel, akkor a legsürgősebb kérdés, mely a kormányok és az államok részéről megoldásra vár, a drágaság kiküszöbölése lett mindenütt az egész világon. A tanulmányok, melvek e téren folytak, legtöbb oldalról megvilágították a kérdést és a legtöbb helyen abban látják a drágaság okát, hogy épen az élelmezés ellátása körül a termelő és fogyasztó közé igen sok közvetítő szorult, kiknek működése nagyon is felhajtja az élelmiszerek árait. Ez ugyan eléggé ismert tény s nálunk már évek óta sürgetik azoknak a rendszabályoknak az életbeléptetését, melyek ezen a bajon segítenének. Mindez azonban nálunk nagyon kevés eredményre vezetett s ma is ott tartunk, hogy a bajnak okát kikutattuk, de nincsen orvosszerünk hozzá, hógy enek a káros állapotnak véget vethessünk. Most azonban olyan helyesen foglalkoznak vele, ahol a legradikálisabb eszközöktől sem riadnak majd vissza, ha az élelmiszer-drágaságának leküzdésére megindítják az akciót. A drágaság kérdése most Franciaországban jutott napirendre s a drágaság ellen való fellépés a francia fogyasztók tömegében olyan demonstrációkra vezetett, hogy az egész (államhatalom s a hatóságok egyaránt közbeléptek egyrészt a felzudult tömegek lecsillapítására, másrészt pedig a drágaság csökkentésére szolgáló intézmények és rendszabályok életbeléptetésére. Miután Franciaországban is ecraértelmüleg meg lett állapítva az élelmicikkek forgalombahozatala körül a aálember, akit már kissé idegessé tesz, hogy egy lestrésze iránt ilyen nagy érdeklődéssé1 vannak. A mama nagyon dühös. — No várj csak, kerülj egyszer a kezem Icözé, — dünnyögi fogai között. — Nem törődsz vele? Majd meglátjuk. — Hátraszól: — Még szentimentálisabban! — Akkor talán magának nincs szive ? — ' nangsulyozza a leány. A zongoraművész játéka csupa édesség, a mama várja a hatást. — Lehet, — feleli a fiatalember. — Nahát, botfülü ez az ember, — mondja megbotránkozva a mama. — És biztos maga abban, hogy nincs szive ? — kérdi a leány. A kertből az alkonyi szellő jázminillatot iioz. A mama szakértelemmel beleszagol —• vapen jókor, — jegyzi meg. — Biztos nem vagyok, de eddig ugy tapasztaltam. Nehéz ember —• állapítja meg a mama — -ennek a Chopin opus 9 numero 2. Es-dur nocturne kell, — s megrendeli. — És hátha egyszer megtalálná a szivét, a melyről azt hiszi, hogy nincs ? Mit csinálna vele ? — Hol van az a holdvilág, — idegeskedik a mama — s az égre néz, s ebben a pillanatban a hold megjelenik a fák között és sütni kezd. — Igazán nem tudnám mire használjam. — Csak most súghatnék ennek a libának — fészkelődik a mama. — Nem tudná semmire sem használni, nem tudná hasznát venni ? — érdeklődik a leány. — Azt hiszem, hogy jól nem. — Akkor a legokosabban tenné, ha odaadná valakinek, aki hasznát venné — mondja a leány. A mama érzi, hogy most vagy soha s mig anyai ajkai lelkesülten rebegik, — szentimentálisabban, még szentimentálisában — addig karjait buzditóan rázza a kert s az ég felé, mintha a jázmint fokozott mérvű illatozásra s a holdat még megvesztegetőbb sütésre hivná fel. És ime, a jázminillat bódítóbban, mint valaha, lengi be a verandát, a hold a legsejtelmesebben ragyogja be a ház előtti kertet s a zongora hangja, mint légies cukros limonádé hömpölyög ki az ablakon. — Ebben talán igaza van, — adja beleegyezését a fiatalember. — Puhul! Puhul! — a mama tapsolni szeretne örömében. — Persze, hogy igazam van, — feleli a leány — nincs szomorúbb, mint egy gazdátlan sziv. — Bizony szomorú! — mondja a fiatalember, miközben körülnéz. Megkapja a nyári est bübája. Ugy érzi, mintha a jázminbokrok Chopint zenélnének s a zongora hangjai, mint sejtelmes fényű sugarak, megvilágítanák a holdat, mely bűbájos illatokat lehelne le a földre. Székét lassan közelebb húzza a leányéhoz. — Gazdátlan sziv, — ismétli halkan a leány. — A magáé is gazdátlan ? — Nem is tudom. — Nem tudja? — Nem. — Hogy lehet ? — Mert nem egészen tőlem függ, hogy gazdátlan legyen. — Az igaz, gazdát is kell találni, — elmélkedik a fiatalember. — Találni is kell s ha meg van, még a gazdának kell minket megtalálni. A hangok mind tompábban hangzanak s végül csak sugdosás hallatszik, a szavakat már nem érteni. Elég baj ez a mamának, a ki majd kiesik az ablakon, ugy fülel. Leinti a zongorát. Csend lesz, olyan csend, amilyen a cirkuszban a halálugrás előtt. Egyszerre valami hirtelen nesz hallatszik a verandáról, s egy, a fiatalemberéhez alig hasonló indulattól remegő hang mondja: „Feleljen! kérem, feleljen!" Pár pillanatig újra csend és egy tisztán csengő „igen" röppen tova az éjbe. A fehér kamáslik, a fehér kézelők megmozdulnak. Valami- feketeség eltakarja a zongora fehér billentyűzetét. A kamáslik végig mennek a szobán s a háttérben eltűnnek. A mama, aki már az ablakdeszkán fekszik, elvesztette az egyensúlyt s az Isten őrizte, hogy nem zuhan a szerelmes párra. Szuszogva, de azért boldogan vigyázva, hogy zajt ne csináljon, kapaszkodik a zsaluk vas kitámasztójába s erőlködve lassan vis; kihúzza magát a szalonba.