Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-20 / 215. szám

1911 szeptember 19 DÉLMAGYARORSZÁG 199 közös hadügyminiszteri állást, amit Auffenberg elfogadott. Lovag Auffenberg Móric, jelenleg hatvannégy éves. A bécsújhelyi katonai akadémiát végezte és iskolatársa volt Conrad jelenlegi vezérkari főnöknek. A katonai létrán gyorsan emelkedett. Hosszabb ideig volt Győrött dandárpararicsnok, majd Zágrábban hadosztályparancsnok. Románok Magyarországon és a külföldön. (Saját tudósítónktól.) Aki a hazai románok kialakuló politikai pártjának tagjait hallgatja a parlamentben vagy azon kiviil, aki a hazai vagy romániai újságokat olvassa és hozzá még tudomásul veszi azt is, amit a külföldi lapok irnak elég gyakran a mi románjaink sorsáról: borzalommal kell ránk, magyarokra gondolnia, ha félig is elhiszi a hallottakat és olvasottakat. E célzatos hazugságoknak van aztán egy másnemű, igen kellemetlen következménye is, az tudniillik, hogy a mi román népünk folytonosan az ő elnyomatásáról hallva, végre maga is elhiszi, hogy igazán el van nyomva és sehol sincs oly rossz dolga a románnak, mint Magyarországon. És ez az izgatás végre is meg fogja teremni kellemetlen gyümcseit, nemcsak a magyarságra és románságra, hanem az egész országra nézve is. Pedig szinte kifizetné magát, hogy románjainkat elutaztassuk mindazon országokba, ahol a románok élnek, hogy lássák saját szemeikkel, mennyire rosszabb sorsban él mindenütt a román, mint Magyarországon. Bátran elvihetnők a mi román népünket még a független Romániába is, hogy összehasonlítsák saját sorsukat ottani testvéreikével, akiksokkal szomorúbb • és keserűbb viszonyok között élnek, mint a hazai románság. Megmutathatnék Romániában azt is, hogy milyen embertelen sorsban van részük ott azoknak különösen, akik még romának sem születtek. Tapasztalhatnák például a moldvai magyar községekben, hogy ott a lakosság anyanyelve semmi kiméletben sem részesül, ki van az zárva nemcsak a községházából, hanem még a templomból és iskolából is. Rámutathatnánk arra a kegyetlen, de sikeres eljárási módra, mellyel elérik a magyar lakosság rovására, hogy soraik köziil se papok, se ügyvédek, de még tanítók és orvosok se válhassanak ki. Magában véve egyetlen ilyen utazás meggyőzné minden becsületes román honfitársunkat, hogy saját sorsát ne cserélje föl a romániai nép sorsával és hogy mennyivel emberségesebb a magyar politikai fölfogás és eljárás a nem magyar ajkúak egyéni és társadalmi jogairól, mint a romániai a nem román ajkuakéról. Igen tanulságos volna a Szerbia románlakta vidékire vezetett kirándulás is. Itt közel nyolcszázezer román él, a faji román élet minden nyilvánításától megfosztva. Nincsenek román papjaik, sem tanítóik s nyelvük épen ugy nem érvényesülhet semmi téren, mint a romániai magyaroké. Mert a szerbek semmi néven nevezendő román jellegű kulturát Szerbia területén meg nem tűrnek. Ezért nincs is Szerbiában román propaganda a román lakosság között és nincs nemzetiségi kérdés sem, bár nemzetiségek tényleg léteznek. Elvezethetnők románjainkat Beszardbiába is, melyet néhány évtized előtt szakítottak le az oroszok Románia testéről. Itt, amig az orosz be nem kebelezte, orosz csak elvétve találtatott, ma pedig a román jellegű életnek nyomaira is alig találunk. Az orosz már kezdetben ugy kezdett bánni a románokkal, miként már akkor bánt Románia a moldvai magyar csángókkal. A templomokból kiszorította a népből származott papokat s ezzel egyiit a román nyelvet is. Ugyanezt tette az iskolákkal is. Egyszerűen elzárta a román jellegű művelődés lehetőségét s ezzel együtt útját vágta a román nemzetiségi törekvéseknek is. De ott van még a románok büszkeségeinek: Stefán csel máre és Drágos vodák hazája, Bukovina is. Vezessük el románjainkat oda is. Minden nép elszaporodott az állítólag őslakó román népelem rovására s ma Bukovina inkább rutén, avagy zsidó, mint román. Például az itt használni szokott vasúti jegyeken találunk német, rutén, sőt zsidó föliratot is, csak románt nem. Még vannak románok Macedóniában, az eredeti román őshazában is, de román jellegű életet ott sem találunk. A templomokban görögül folyik az isteni tisztelet és a falusi iskolákban, ahol van, épen csak románul nem tanítanak, csak néhány városban van olyan iskola, ahol románul is tanítanak, de ezeket is a romániai kormány tartja fönn. Hát ugyan bizony hol van jobb dolga a román népnek, mint Magyarországon? Hol még annyira is nüivelt, mint nálunk? Hol annyira szabad és független a román egyházi élet és kulturális élet, még Romániát sem véve ki, mint Magyarországon? Hol találunk még annyi szabadon fejlődhető román kulturális egyesületet, aránylag akkora román sajtót és annyi román pénzintézetet és más gazdasági intézményt, mint nálunk? Es mindezek dacára napról-napra azt halljuk, hogy itt brutálisan el vannak nyomva a románok, sőt a sok miipanasztól és denunciálástól odáig vagyunk, hogy az elnyomatásban nemcsak a románok, hanem mi is kezdünk hinni, ahelyett, hogy torkukra forrasztanék a hazugságokat azoknak, akik egész létföltételüket a hazugságok terjesztésére alapítják. Az óbstrukció tévedése. (Saját tudósítónktól.) Mit tehet a kormány és a többség egy oly ellenzékkel szemben, amely a legellentétesebb kívánságokat állit ja fel. Nemcsak kompromisszumot nem köthet, de még csak nem is deferálhat. Két egymással ellentétes irányban csak harcolni lehet, engedni, sőt meghódolni nem. Ha Justhékat a kormány megnyugtatja választójogi programja tekintetében, annál hevesebben találja magát szemben a Kossuth-párt és a néppárt obstrukciójával, mert hisz nekik a véderő megbuktatása öncél. Ha a Kossuth-pártot sikerülne a kormánynak bármily módon kielégíteni, ez még mindig nem segítene a dolgon, mert hiszen a Justh-párt vigan folytatja tovább a névszerinti szavazásokat az idők végéig. Már pedig a Justhék obstrukciója teljességei lehetetlen helyzet elé állítja az országot Micsoda eredményt, micsoda sikert várhat tehát az a párt ettől a küzdelemtől, amelybe minden erejét beleviszi s amelyben nemcsak saját presztízsét teszi kockára, de az ország legszentebb érdekeit is? Ha a cél szentesíti is az eszközöket, a legcinikusabb ember sem fog igénybe venni olyan eszközöket, melyek — a célt nem szolgálják. Ezt a rosszhiszemű és mert nyilvánvalóan céltalan harcot csak egy bizonyos ideig tűrheti el az a párt, amelynek az ország többséget adott és tűrheti el az a kormány, amely a többség és a korona bizalmából az ország kormányzására nemcsak jogosítva, de kötelezve is van. A jelenlegi szituáció szebben beszél az óbstrukció ellen felhozott minden érvnél s meg fogja érlelni, ha meg nem szűnik, a maga gyümölcsét. A történelemben nincs rá példa, hogy az uralkodó kisebbség harca folytán mellőzte volna azt a parlamentet, amelynek többségével egyetért. Ellenben majdnem minden ország parlamentjében megtaláljuk annak példáját, hogy a többség a kisebbség visszaélésének örök időkre gátat vetett. Ha a Justh-párt a harcot csakugyan a választójog érdekében vivja és nem azért, hogy a koalíciós korszakban szenvedett csorbát egy népszerűséget igérő harcban kiküszöbölje, abban kell, hogy hagyja ezt a harcot, amelyet nern szerencsés alkalommal, indított, amelyet egyenesén szerencsétlen körülmények Között folytatott s amely épen az ő állítólagos .céljának elérését tolja ki a jövőbe. Nem is szólva arról, hogy az óbstrukció súlyos' következményeinek minden ódiumát egyediif kellene viselni az ország közvéleménye előtt. A Justh-párt, midőn a katonai javaslatok ellen kezdett obstrukciót, igaz, hogy egyik legfontosabb kérdésben támadja meg a többséget, de viszont oly kérdésben, amelyben a többséggel szemben győzeljmet nem arathat, nem is szólva arról, hogy lényegében a közösnek látszó küzdelem dacára is szövetséges társai, a többi kisebbségi pártok egészen más utón járnak. Az ország demokratikus haladásának és minden törvényalkotó munkának már több mint egy évtized óta a közjogi követelések képezik legfőbb akadályát. Hogy ezek a kérdések kiküszöböltessenek a magyar közéletből, az minden pártnak érdeke, amely az ország fejlődésének és haladásának ügyét szolgálja. De legelső sorban érdeke annak a pártnak, amely annyira hangoztatja a haladás szélső jelszavát. A vülsztójog kérdésében a kormány álláspontja van olyan régi keletű és olyan demokratikus, mint a Justh-párté A miniszterelnöknek és a kormány tagjainak személye és eddig elhangzott nyilatkozatai nyújtanak /annyi garanciát, mint a Justh-párt lelkesedése. S há a kormány' a katonai kérdések megoldását időben előbbre valónak tartja s ha ezt a kérdést épén a választói reform tárgyilagos megitélése érdekében a választójog kérdésével összekapcsolni nem engedi, ez nem lehet ok arra, hogy a Justh-párt bizalmatlankodjék. Ha a katonai javaslatok el lesznek intézve, meg fog győződni a Justhpárt arról, hogy az óbstrukció fegyverére semrni szükség nem volt és nem is lesz. De ha azt hiszi, hogy lesz, akkor józan ész szerint a harcot akkor kell kezdenie, ha erre oka lesz a választói jog kérdésének tárgyalásakor, s amikor az más fontos kérdéssel össze nem zavarható. Ha -a Justh-párt elhagyja az obstrukciót, mely az országnak káros, ránézve céltalan és< reménytelen, azzá! még nem kapitulált és nem dobta el magától fegyvereit, hanem csak a józan ész. szavára hallgat s a magahirdette feladatok iránt- való kötelességét teljesiti ... Az az ut, amelyre ez a párt lépett, a politikai öngyilkosság utja. Erről az útról vissza keli fordulnia nemcsak saját jól felfogott érdekében, de vissza kell fordulnia ama program érdekében,, amelynek harcosává szegődött, ha <?zt a programot őszintén akarja is.