Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-20 / 215. szám

1911 szeptember 19 DÉLMAGYARORSZÁG 195 A FELIRAT. nak a munkásainknak és megakadályozzák a kivándorlást. A kenderiskola felállítását én nem tartom szükségesnek és ehelyett a fa- és fémipariskola kibővítését, illetve más szakmabeli iskolák felállítását kellene a kormánytól kérni. Tudomásom szerint a kenderiskola nem munkásokat, hanem gyárvezetőket képezne ki, ezekre pedig Magvarországon sajnos csak kis számban van szükség. Ha mindazt, amit ezen sorok között megírtam, megvalósitjuk és a város hatósága a városi polgárok bevonásával egyesületet alapit az idegenforgalom emelése érdekében, akkor a tervbe vett kiállítást a legnagyobb arányok között lehet és kell megvalósítani. Ebben a kérdésben is mielőbb határozni kell, hogy kellő időben megtegyék az előkészületeket a kiállítás érdekében. Hiszem, hogy kormányunk Magyarország második városát, a nagy magyar Alföld szivét: Szegedet elsősorban támogatja és nekünk juttatja az egyetemet. Ha a mi derék polgármesterünk a hatósággal együttesen, a polgároknak szűkebb tanácskozásba való bevonása által városunk fejlődésének előmozdításával és az előadottak megvalósitásával foglalkozni fog, ugy megteremtődik a nagy Szeged, ahol fejlődik a kereskedelem és az ipar és ahol a csendes életet — nagyvárosias, élénk forgalom és jólét váltja fel. Vezérkari változások. Hetek óta tudnak egyes lapok arról, hogy a vezérkarban nagy változások lesznek. Most — a Neues Wiener Tagblatt jelentóselszerint — a vezérkarban nem less változás; Conrad vezérkari főnök megmarad hivatalában. Nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi magyar királyi Miniszter Ur! Szeged szabad királyi város közönségének évszázados törekvése, hogy területe iskolák, különösen főiskolák székhelye legyen. Már a tizennyolcadik században kiegésziti lyceumát bölcsészeti tanfolyammal és jogi főiskola fölállítását kéri, ki is érdemli a törvényhozás s a korona hozzájárulását s a megvalósítás csak pénzügyi nehézségek miatt maradt el. Amint a harmadik egyetem ügye föiszinre kerül, Szeged emlékiratokban, fölterjesztésekben mutatva ki jogosultságát és alkalmasságát az egyetem befogadására, mindenkor az elsők közt siet a telhető legnagyobb áldozatot fölajánlani, 1876 óta szinte állandóan napirenden van a szegedi egyetem és valahányszor tárgyalás, megfontolás alá kerül a létesités kérdése, az összes irányadó tényezők vita nélkül elismerik Szeged igényének igazságát. Volt szerencsénk ismételten meggyőződést szerezhetni arról, hogy Ö császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb engedélyét a legkegyelmesebben adná meg, királyi szavával újjáteremtett városának egyetemmel való fölékesitéséhez. A mindenkori magyar királyi kormány teljes elismeréssel méltóztatott fogadni ajánlatainkat, sőt 1882-ben el is határozta a szegedi egyetem fölállítását és Trefort Ágoston ki is dolgoztatta annak tervezetét. Az országgyűlés szinte egyhangú véleménye, pártkülönbség nélkül, ismételten megnyilatkozott Szeged mellett. A törvényhatóságok készséggel támogatták törekvését és az ország egész sajtója egyöntetű rokonszenvvel állt mellé. Csak az ország pénzügyi helyzete gátolta mindig a kivitelt. Általánosan ismertek azok az elvitázhatlan előnyök, amelyek Szegedet minden más városok fölött elsősorban alkalmassá teszik egyetem befogadására és köztudomásu, hogy közönségünk tervszeriileg késziti elő ennek útját. Természetes központja Szeged az ország alsó részének kelettől egész nyugatig, gócpontja az országos közúti hálózatnak, a gőzhajózásnak és nemzetközi csatlakozású vasúti vonalaknak, ugy a Dunán-, mint a Tiszántúli részekből gyorsan és kevés költséggel elérhető. Századok óta Budapest után — ma már 124,000 lakossal — a legnépesebb és legnagyobb városa az országnak és fejlődésének törvényszerűsége biztositja, hogy az idők végéig az is marad. Teljesen egynyelvű, színtiszta magyar, bár időnkint tömeges az idegen — német, szerb — település, nyelvben, érzésben és szokásokban csakhamar magyarrá idomul mind. Népéből kivált rajok képezik számos délvidéki község magyarságának magvát. Páratlan a hatás s az eredmény, amit a magyarosítás terén elér, a Délvidék nagy előszeretettel küldi fiait Szegedre és annyi iskolát soha nem lehet fölállítani, hogy már a megnyitás évében zsúfolásig meg ne töltenék. Budapestet kivéve, legtöbb az iskolája és ezek a legnépesebbek az egész országban. Két főgimnázium, főreáliskola, felső-kereskedelmi iskola, két fiu-, három leány-polgári iskola, felsőbb leányiskola, gépészeti és elektrotechnikai felső ipariskola, faipari szakiskola, tanítóképezde, tanitónő-képezde, erdőőri szakiskola, iparos szakiskolák, nőipariskola, háziipar-iskola, zeneiskola stb. székhelye és állandóan tárgyalás alatt áll, helyez mély bölcseség, de hogy miért szontyolodsz el rajta éppen ez alkalommal, azt igazán nem tudom. (Járkál a szobában.) Jolán (feltámaszkodik): Utálom magam. Dezső: De hát mért? Mi lelt? Nem értelek ! Jolán: Mert zavart csinálok kettőtök között. Diszharmóniát, problémákat hozok közétek. Pedig oly gyönyörű volt ez a ti barátságtok, oly gyönyörű, diadalmas, mély életalkotás, annyival szebb és komolyabb minden szerelemnél, amit eddig láttam — talán a miénknél is. Dezső: Jolán! Jolán: Ugy szerettelek ezért a barátságért! talán ezért legjobban. És most elrontom. És mit adok helyette? (Megint lehajtja a fejét.) Dezső: De Jolán! Mit beszélsz? Mért? Mért rontod te el a mi barátságunkat? Ez mind őrültség. Hát nem tudna az én barátom a te barátod is lenni? Hiszen sohasem akartad, hogy válaszszak kettőtök között. És most sem akarhatod. ^ Jolán (nemet int.) Dezső; Ugy-e nem? Hát akkor mi lesz most, máskép, mint régen volt? Hiszen tudom, hogy te is szereted Eleket. Bánt, ha rólad meg a szerelemről beszélek vele? Hát nem fogunk többet beszélni ezekről. Soha. Jolán: Hiába. Dezső: Mi hiába, mért hiába? Jolán: Nem tudom. (Sir.) Nem tudom. Dezső: Jolán! Édes, drága, jó fiam, mi bajod? Jolán: Nem tudom. Elek: Megmondjam neked öregem? Te időközben hosszabb utazást tettél, mint én és most először volt, hogy külön néztél meg valamit. Dezső: Elek! Hát féltékenyek vagytok egymásra. Elek: Nem. Sokkal komolyabb valamiről van itt szó. Éreztem, mikor beléptem a szobába. És lehet, lehet, högy már tavaly azért utaztam el. Talán, hogy ne legyen olyan feltűnő, ha külön útra térsz. Dezső (barátja vállára teszi a kezét): Elek, Elek! Mit akartok tőlem? Egy padban ültünk kis diákkorunkban, egy 'laboratóriumban dolgoztunk nagy diákkorunkban, együtt csavarogtunk külföldön, egy volt a kasszánk és egy az életcélunk, közös volt minden szeretetünk és minden ellenségünk. A te életed eseménye is volt, minden velem történt és most mikor életem legkomolyabb, legdöndőbb eseménye történik, most Jolán (felugrik): Nem, nem! Elek (keserűen): Látod öregem? Pedig igaza van. Rád is tartozónak érzed az én utazásomat? Én csak galériákat és kolostorokat láttam. Azok nem protestálnak ilyen osztozás ellen. Dezső (visszaül és a tenyerébe temeti az arcát.) Elek: Azt akartad, hogy beszéljünk a dologról. Beszélhetünk. Nem, mert azzal le^ Tárgyaljuk, hanem inkább, 'mert iiigy sem változtat semmin. Jolán: Elek haragszik rám? Elek: Nem, Jolán. Sőt köszönöm, hogy ilyen komolyan vette a barátságunkat. Dezső félreért. Ha maga nem állítja élére a dolgot, én tettem volna meg. Jolán (a férje mellé ül és a vállára fekteti a fejét): Dezső! Elek: Ne busulj öreg. Ez már igy van. Együtt vándoroltunk az életrengetegben és ami kaland velünk történt, beszámoltunk egymásnak róla, mert-közös hábornnk volt. De mikor ide beléptem, azt kérdeztem magamban: Kinek fog beszámolni? Nekem fogja-e mondani: ime, az uj asszony közös vándorlásunkban tiz kalandom volt, ime, a tizenegyedik. Vagy pedig a feleségének fogja mondani: nézd, ez a barátság történt velem. Dezső (megrázkódik a feltörő zokogástól.) Jolán: Dezső, Dezső! Ó, hogy utálom magam. Dezső! Ne gondold, hogy akarok valamit. Semmit. Én csak nem birom. Mert szeretlek. Csak téged szeretlek. De tehetsz, amit akarsz. Nem fogok neheztelni, érte. Hiszen meg fog ez talán oldódni. Maid jó lesz később. Nem beszélünk többet erről és nem gondolunk rá. Beszélj, cselekedj szabadon érzésed szerint, ahogy eddig. Majd magától adódik. Ugy-e Élek? Elek (feláll): Azt hiszem Jolán, hogy hiába. Meni maga mondta ezt elébb? Ó azt fogja csinálni, amit akar. De nem ő csinálja a tragédiát, hanem a tragédia őt. No most már igazán ideje, hogy aludni menjünk. Isten áldjon meg- Dezső. (Dezső fölé hajol és megcsókolja a haját.) Isten áldjon meg Dezső. Isten vele Jolán. (Egy óra múlva Dezső és Jolán a hálószobában vannak és vetkőzni készülnek.) Jolán (hosszú küzködés után): Dezső — kérnék valamit — de ne haragudj. Dezső (levert és csendes): Mit Jolán? Jolán: Kérlek. Menj' a másik szobába, mig levetkőzöm. Dezső (megütődve): Mi lelt? Egy fél év óta minden este együtt vetkőztünk. Mi lelt? Jolán (piros arccal): Nem tudom — nem tudom. Talán csak máma. Kérlek szépen Dezső. Dezső (kimegy.) É' - (Vége.)