Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-20 / 215. szám
4 I>ÖAUGY ARORSZÁG 1911 szeptember 19 sziike miatt, a meglevők fejlesztése, valamint ujak fölállítása. Csupán a szegedi középiskolák végzett növendékei jelentékeny létszámot képesek biztosítani az egyetemhez, többet, mint a legnépesebb vidéki jogakadémia hallgatósága. Ámde abban a körzetben, amelyből a szegedi egyetem növendékek tömegére számithat, 36 virágzó középiskola működik, s az ország közállapotairól kiadott kormányjelentések adatai alapján 2000—2500 főre tehető a létesítendő egyetem hallgatóinak száma. Iskolánk állandóan fokozódó keresettsége, minden mástól eltekintve is, elég biztosíték, hogy e létszám megvalósul és csökkenni nem fog. Mint országos központ, székhelye városunk az összes polgári és katonai, közigazgatási és bírósági, felső és alsóbb hivataloknak. Ezekben tízezrekre menő számban nyernek alkalmazást a magyar értelmiséghez tartozó családok fentartói, akik gyermekeiknek kivétel nélkül egyetemi kiképeztetést igyekeznek nyújtani. Az állami és törvényhatósági élet természetes fejlődésével ezek létszáma is állandóan emelkedik, másrészt a természetes népszaporodás biztosítja az egész város népességének, evvel a tanuló ifjúság számónak is állandó emelkedését. Iskoláink mellett nagy előnyöket nyújt az egyetem részére Szeged közművelődést szolgáló intézményeinek nagy száma és fejlettsége. Könyvtárunk az ország legnagyobb gyűjteményei közé tartozik. Muzeumunk a törvényhatóságiak között a legelső, a tudomány, a művészet s a művelődés minden ágát életképes, nagy eredményekkel dolgozó közintézmények, társadalmi egyesülések szolgálják. A szegedi Dugonics-Társaság, a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szegedi Képzőművészeti Egyesület, városi zeneiskolánk páratlanul állanak, orvosi, mérnöki, jogász, iróí, gazdasági, ipari, kereskedelmi kamaráink, egyesületeink előkelő színvonalúak. Az elemi, közép- és felsőbb-foku népoktatást szolgáló, ismeretterjesztő tanfolyamok, fölolvasások, hangversenyek minden fölhasználható időt lefoglalnak az egész éven át. Mindezek tág alkalmat nyújtanak a művelődésre, másrészt a keresetet is nyújtó közreműködésre. Irodalmi tevékenységre hat napilap, több heti és szaklap, mig kenyérkereső mellékfoglalkozásra ügyvédi, orvosi, mérnöki, kereskedelmi, gyári, egyesületi stb. irodák és hivatalok nyújtanak alkalmat. A társadalmi érintkezés minden ágára kaszinók, otthonok, körök, közel kétszáz egyesület állanak rendelkezésre, a testedzést, sportot evezős, vivő, torna, atlétikai, kerékpár, korcsolyázó stb. esryésületék szolgálják. A lakás és élelmezési viszonyok a legszélsőbb igényeket kielégítik, minden kényelmet nyújtó lakások és étkező helyiségek, olcsó lakások és éttermek, élelmezési nagy ipartelepek, szerény igényekhez mért tápintézetek, végül a város által föntartott népkonyha a megélhetés legkedvezőbb föltételeit biztosítják. Szegénysorsu hallgatók támogatására már is harmincon felüli ösztöndíj vár kiosztásra. Tömegelőállitásra képes iparunk, nagyarányú kereskedések, fejlett verseny, olcsó beszerzési piacról és e téren is minden igény kielégítéséről gondoskodnak Szeged nagyforgalmu bevásárló helye ma is messze terjedő körzetének. Egészségi tekintetben köztudomás szerint is első helyen áll Szeged. Nyílegyenes, aszfalttal, kővel burkolt, fásitott. széles utcák, nagyszámú tér, mindmegannyi park, sok sétahely, játéktér, az egész várost körülövező erdősítés, villatelepek, ártézi kutakból táplált magas és alacsony nyomású vízvezeték, csatorna-hálózat, arányaival és alacsony áraival tömegek befogadására alkalmas ártézi közfürdő, tiszai fürdők stb. adják meg ehez az alapot. Nagy gondot fordítunk a közélelmezésre, vágóhidunk a műszaki haladás minden vivntányával rendelkezik, piacaink, behozatalunk állandó orvos-rendőri ellenőrzés alatt állanak. Szorgosan ügyelünk az erkölcsrendészetre, némkülönben a járványos betegségek megelőzésére. Közkórházunk, gyermekkórházunk, mentő, betegszállító, fertőtlenítő s más állami és városi egészségügyi intézmények mellett ma is két elkülönítő kórházzal és külön megfigyelő kórházzal rendelkezünk, de kötelezöleg el van látva ilyennel minden egyes tömegellátásra szolgáló intézet is. Az egészségügyi hatóságok mellett a tiszti főorvos vezetésével 14 kerületi orvos teljesiti a közegészségügyi szolgálatot, kellő számú segédszemélyzettel és állandóan nagy eszközökkel igyekszünk minden egészségre hátrányos állapot megszüntetésére. Amint kiváló gondoskodásunk tárgya meglevő intézményeink fejlesztése s a város fejlődésének lehető fokozása is. fiarminc év előtt, az árviz után alig másfél millió korona volt a váras költségelőirányzata, 1910 végén ötmillióhétszázezer koronát tüntet ki a zárszámadás bevétel és kiadásként. Hat háromemeletes, hét kétemeletes nagy bérház épült egyetlen év alatt, és egész tömege a közmunkáknak foglalkoztatja állandóan közegeinket. Nagyarányú városfeltöltés, általános csatornázás, két uj népliget, kertgazdasági mintatelep, kendertermelési akadémia, két nagy nevelő- és tápintézet, vakok központi intézete, három uj népiskola, főgimnázium kibővítése, gépészeti és elektrotechnikai felső ipariskola, zeneiskola és hangversenyterem, központi sporttelep, vasúti számvevőségi palota, vasúti mühelytelep, központi javadalmi hivatal, vásárcsarnok, plébániaépület, röszkei templom, fogadalmi templom, három uj polgári iskola és a hatszáz ágyas uj közkórház tiz milliót meghaladó értékben állanak ezidő szerint kivitel vagy tervkészítés alatt, tárgyalásokat folytatunk harmadik főgimnázium, második felső-kereskedelmi, harmadik fiu-polgári iskola, nőgimnázium létesítése érdekében. Kétségtelen mindezekből, hogy Szeged, mint az ország legnépesebb és legfejlettebb vidéki városa, ugy központi fekvésénél, kedvező összeköttetéseinél, mint kitűnő egészségi, gazdaságos megélhetési, megállapodot gazdasági, haladott ipari és kereskedelmi viszonyainál fogva, főképen pedig kultúrájának magas színvonalánál fogva egyetem elhelyezésére kiválóan alkalmas város s az egyetem befogadására, az újjáépítés óta következetesen folytatott közművelődési politikája folytán teljesen elő is van készitve és rendelkezik a további fejlődés minden előföltételével. Tudjuk jól azt, hogy az ország egyetemek iránti igénye a szegedi egyetem fölállításával végleges kielégítést nem nyerhet, de kétségtelen az is, hogy bármely más városban létesíttetnék is egyetem, Szegednek és a körzetéhez tartozó terjedelmes és népes országrésznek élénken érzett szükséglete a felsőbb oktatás terén mindig fönmarad s azt csak a szegedi egyetem képes megszüntetni. Legutóbb 1906-ban volt alkalma városunk közönségének áldozatkészségét bejelenteni, mellyel az egyetem fölállítását szolgálni kívánja, most, hogy Nagyméltóságod bölcs elhatározással s erős kézzel viszi megvalósítás elé az ország legnagyobb kulturiigyét, a felső oktatás fejlesztését, újra megfontolás alá vette törvényhatóságunk a hozzájárulás kérdését és vagyoni erejének szigorú mérlegelésével 197—1911. szám alatt hozott határozatával a nagy nemzeti közcélra fölajánlja a szegedi egyetemhez: a városi muzeumot és könyvtárt, a 600 ággyal építendő uj közkórházat, ennek s az orvosi egyetemnek elhelyezésére a már kijelölt 25 hold területet, a központi egyetem elhelyezésére a mai közkórház 2 hold 480 négyszögöles telkét, az az időközben létesült gyermekkórházat, továbbá készpénzben három millió koronát, a városi muzeumra eddig fordított évi 30,000 korona állandó hozzájárulást, a fejlesztéshez 15 éves részletekben másfélmillió koronát és a meglevőkön tul 10 uj alapítványt 'összesen l tlzmillióháromszázkilendvenegyezerhétszázhusz korona értékben. Fölajánlja továbá 283—1911. számú közgyűlési határozatával: az egyetem kémiai, fizikai, geologiai és botanikai, esetleg egyéb intézeteinek az orvosi egyetemmel kapcsolatos elhelyezése esetére az ennek és klinikáinak céljaira kijelölt 25 holdas terület mellett elterülő három holdnyi 950 négyszögöl nagyságú város tulajdonát képező, illetve amennyiben az ellenkező oldal volna előnyösebb, az ott vétel utján megszerzendő hason nagyságú területet, valamint az egyetemmel kapcsolatos némely intézmények: füvészkert, meteorológiai, csillagászati, magvizsgáló stb. intézetek céljaira Újszegeden a népkert szomszédságában, esetleg amennyiben előnyösebb volna a város tulajdonából más helyen, 50 hold teriiletet, ugy az állami szemkórház kibővítéséhez az e célra fentartott 616 négyszögöl telket. Mindezek beszámításával ajánlatunk végleges értéke tizennégy millió koronára emelkedik. Köteles§égszerüleg kijelentjük azonban, hogy ajánlatunkat véglegezettnek, áldozatkészségünket kimeritettnek tekinteni nem óhajtjuk és a tárgyalások megindítása esetén azok során készek vagyunk vagyoni erőink mérlegelése mellett a részleteket a szükséghez képest módosítani. — a kultuszhoz: Mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat kegyeskedjék törvényhatóságunk tiszteletteljes kérését nagybecsű figyelmére méltatni, ajánlatunkat elfogadni és a szegedi egyetem mielőbbi létesitése érdekében a tárgyalások mielőbbi felvételét kegyesen elrendelni. — miniszterelnökhöz: Mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat kegyeskedjék törvényhatóságunk tiszteletteljes kérését nagybecsű figyelmére méltatni, ajánlatunk elfogadását és annak megvalósítása érdekében a tárgyalások mielőbbi elrendelését hatalmas befolyásával támogatni. Kelt Szeged szabad királyi város törvényhatósági bizottságának 1911 évi junius hó 30-án tartott rendes közgyűléséből. Lázár György dr polgármester, Gaál Endre dr tanácsos. A temesvári hírlapírók állásfoglalása. Temesvárról jelentik: A temesvári hirlapirók gyűlést tartottak, amelyen foglalkoztak a sajtószabadság ügyében a törvényhatóságok és egyesületek által hozott határozatokkal. Az értekezleten határozatilag kimondották, hogy követelik a teljes és korlátlan sajtószabadságnak és a szabad kolportázs-jognak a törvénybe iktatását, szükségesnek tartják azonban, hogy a törvényben kimondassák a helyreigazitási kötelezettség, melynek betartása büntető eljárástól mentesítsenek. Az értekezlet kimondotta egyúttal, hogy A Nap cimü napilap ügyéhen a Budapesti Ujságirók Egyesülete által megpendített országos ujságirógyülés eszméjével nem rokonszenvez, mert a nevezett lap hangjával magát azonositani nem engedi.