Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)
1911-08-29 / 197. szám
DÉLMAdYAfcöft§2Aö löli augusztus 29 Akit még ez az eljárás seríi győz. meg Justhék és társaik rosszhiszeműségéről* valamint arról, hogy egész politikájuk nem egyéb, "mint üzleti éfdekii kalandhajhászat. az igazán megérdemli azt a magyar epftetónt, hogyi tökkelütött. Kossuth az ellenzék ellen. (Saját tudósítónktól.) A hazaffyaknak kudarcokban gazdag fuces-lisztája egy fejezettel gazdagabb ismét. Az incidens-politika meginf estitőrtököt mondott és a kurucok szégyenkezve dugják vissza suttyómba, hüvelyükbe véres kardjaikat, amelyekkel még tegnap is eszeveszettül kapálództak, hogy bevegyék a Don Quijotte szélmalmát. Justfték tudják ugyanis azt a múltból, liogy nagy harcok idején eddig minden ipcidens kormányt buktatott vagy legalább kormányrázkódtatásökat eredrrlényezett. Incidensekkel próbálkoztak hát ők is. Megfeledkeztek azonban arról, hogy a régi ellenzék mögöttmindig állott egy bizonyos lelkes, sőt fanatikus közvélemény. De ezt a közvéleményt lerombolta a koalíció kiábrándulása, az a rettenetes undor, amelv népszerűségüket, hitelüket teljésen diszkreditálta. A véderővita kezdetén az Antal Qéza közbeszóiasába kapaszkodtak, ebből akartak incidenst csiholni. Azt abajgatták, hogy nem lesz addig rend, amig elégételt nera kapnak és amikor nem kaptak elégtételt, egy. pár nap mulvá szégvenkezve hallgattak el. Most „A Nap" ügyébe fogódzkodtak. Ad: dig nem lesi itt tár?válás, amig vissza nem adják -Á Nap kolportázs-engedélyét,! Lili harsogta a bősz Justh és üvöltötte a kis, harcias csapat. i\l(ig tegnap is fenekedtek.es megl.Cr petésszerüieg Lovászy Márton indítványt jegyezett be a sajtószabadság tételes védelmére. Nagy titokban megúllunodtak, hogyha ezt a nesze semmi fogd meg jól-inditványl szerdán már méginde 'ráhatja Lovászy, akkor felhagynak a Nap-akciójukkal, végét szakítják a zárt üléseknek és elfelejtik az egész Nap-ügyet mindörökre. Az elnökség ebbe bele is ment és igy a zárt üléseknek, a sajtóakciónak, A Nap-védelemnek vége. Ez a helyes. Az ellenzék belátta, hogy a közvélemény nem áll a háta mögött, hogy e zártülésezéssel célt nem érpek £s e, kompromisszummal talált kivezető íitát éhbőj á kátyúból. Eme elhatározásukra kétségtelenül befolyással volt az a vezércikk is, amelyet. Kossuth Ferenc irt az Egyetértésbe. Ebben Kossuth nyil'tan elismeri, hogy Heaerváry szerencsés ember, mert az ellenzék incidenstaktikázásával állandóan eltereli a figyelmet á véderőjáváslatokról. Mennél jobban terelődik el pedig a közfigyelem — irja Kossuth — annál nehezebben képződik az az áramlat, amely nélkül egy ilyen erővel támogatott javaslatot megbuktatni lehetne! Mert mégsem helyes és komoly dolog ez a komédiázás, amit az ellenzék most A Nap ügyében folytat, — villán ki az észrevétel a Kossuth minden sorából. Elnivötlanitja, ellapositja a vitát és nemhogy közvéleményt csinálna mellettük, de közhangulatot kelt ellenük. És Kossuth Ferenc újra az ellenzék ellen támadt! Tehát rövid időn belül már másodszor. A napokban az általános választói reformot sajnálta le, nyíltan ellene fordult, most pedig Kossuth a leghatározottabban kijelentette, hogy a folytonos névszerinti szavazások taktikáját nem helyesli, hanem azt akarja, hogy minden nap, lehetőleg egy ellenzéki szónokot állítsanak a véjderőjavaslatok ellen. Kossuth Ferenc tehát nem akar mást, mint az ellenzék mai harcmodorát lerontani, azt teljesen uj mederbe terelni. És Kossuth Ferenc szava döntőleg hatott az ellenzékre. A Ház mai ülésén az ellenzék tizenkét névszerinti szavazást visszavont, ugy, hogy már szerdán megindulhat a rendes szónoklatok sorozata. Az ellenzék tehát teljesen leverve kap uj módszer után. A legjellemzőbb, hogy Kossuth Ferenc szintén hozzájárult az ellenzék megszégyenítéséhez. Ischli levél. Ischl, 1911. aug. 23. Már elhangzottak a diadalmas ágyndörgések, amelyek szakadatlanul bömböltek mástól napon keresztül. Már nem csillog a kétfejű sas ós a korona a hegyek ormán és elsötétültök a színes diadalmi tüzek, amelyek exotikusan loblantak föl az. est sötétjében a beláthatatlan nagyra nőtt, izmosodott sziklák ormán. A zenekaroknak, a „hocli" „hoch" kiáltásoknak a visszhangjai is elaludtak. Ischl ma már megint a régi és az esplanádon a törzsökös ischli publikum sétál, nem az idegenok, akik ezrével tolongtak itt a királyünnepek alatt. Ur és paraszt szorongott egymá^ mellett, akik mind megálltak és mosolyogva néztek a népszerű Salvátor {öhercc-g után, aki a sokadalomba vegyült hat gyermekével és együtt gyönyörködött a nép. pel a tűzijátékokban. Öt perc alatt tudta az egész Esplanade, hogy itt „az egyetlen" főherceg, a kedvenc. Egyik ember újságolta a másiknak, idegenek kérdezték meg egymástól, látta-e a hat gyereket? Hogy milyen kedvesen köszöngetnek! . . . Hogy mulatnak . . . „Entzückend!" — tették hozzá... Itt Ischlben egy akkora hercegecske, mint az öklöm, nagyobb szenzáció egy országfoglalásnál . . . És a jó, öreg király. A szelid jarcu, ősz felség Ő hat órakor reggel, az ágyudörgések zaja elő elmenekült a Treutlbach-utra és nyugodtan sétált ezen a napon is addig a villáig, amely hatalmas fenyők közzé bújva lobogó díszben várta .. . Végig az uton, a kis fahídon tölgylevél koszorúk, a lába alatt virágszirmok, rózsalevelek ... Igy ment végig a nyolcvanegy éves király gyalog az ösvényen, amelyet minden istenáldotta nap arr és őrséggel; a szanitáriusoknak kijáró védelmet akarja a városi tanáés által kieszközöltetni a kormányzótól, de a gyűlés részvéttelen a fiatal diákok ós diáklányok csapatával szemben. Résztvesz a kormányzó elé járuló küldöttségben és a sok meghunyászkodó tanácsbeli közt az egyetlen, aki ellenvetést merészel. És mig lompos, öreg teste fárad és tülekszik, mindig <t gondol, hogy nem élvezheti a napfényt sokkalta inkáhlT 'fogna most egy játszma billiárdhöz..De pirulva űzi el ezt az elő-előtolakodó gondolatát. Vele szemben trvostársa, Sarnitzky áll. Gyönyörű* 'éte te virágjában levő emberpéldány. A társaSághah fölényesén beszél a forradalom veszélyeiről és a többiekkel szemben való kiválóságának llite éltéti. Mig mások nem leplezik' félehniiket, ő lelkesen hirdeti, hogy a harc természetszerűén áldozatokat követel. Meghalni nem f&jtfalmas, mért a halál mindig hirtelen jön. És lígyi's még kell halnunk! Amint azonban magára marad, érzi, hogy nem volt őszintéi Világéletéhen mindig nagy sikerekről álmodott és erős hite volt, hogyha elkövetkezik a fórrá dalom, néki az élén kell állnia. Most azonban, küszöbén az eseményeknek, gyávaság gyotri és fél. Mágamegvetés mardossa és érzi, miilt roppan össze képzeletéhen a dicsőséges alak, amelynek magát látta. Már tudja: el fog lüenekiilni a várositól és gyötrelmeire uszoniH ölelésben keres enyhülést. Ezeknek az embereknek megadatott a tudás és képesség ahhoz, hogy minden esztelenséget és aljasá^öf kiirtsanak a világból, de aljas gyávaságból' egy asszony kedvéért... egy éjszaka árán' odaadják magukat a gonosznak, — gondolja Láwrehkó, ki' minden tőle telhetőt megtett, lékújtótÜan érzi a lefolyt szomorú napok gyászosságát, a harc céltalanságát. Valami megfoghatatlan, mélységes bánat, az embernek és különösen önmagának a nagyszerű természetben való téves elhelyeződése fölötti keserűség lepi meg. Még egyszer felkeresi szokott billiárd-asztalát, egy utolsó játszmát játszik rendes játékpárjával. Megnyeri s aztán kibotorkál a sötét udvarba. Elhagyatottsága, üldöztetésének tudata, -bágyadtsága és lankadtságának érzése szinté öntíidaiflan kezébe nyomja a gyilkos fegyvert... Emberi értékben, lelki szépségekben Lawrenkohoz igen közelálló alak Sliwin, a félszeg, rut, sorvadásos diák. ö, akinek oly kevés örömet adott meg az élet, szintén gyáva, de beleveti magút a harcba, melynek hevében annyira nő félelme, hogy már csak a halál mentheti meg a haláltól. „Elszántan támad a kegyetlenkedő kozákoknak és mikor elfogják, forradalmi eszméiben megtisztulva fogadja a halálos ítéletet, és nyugalommal áll a fegyvercsövek vonala elé. A világirodalomban alig lelhető párja azoknak a magasan művészi és valóban mély megindító részleteknek, melyekben Sliwint vezeti tragédiájához Arzyhasew. A regény hősének az alcímben Kontsajewet, a diákot nevezi iiieg az író. Átint az a „Szanin" után már nem meglepetés számunkra, a hős e regényben is a légkönnyebben jut ki a bajból és egyedül ö az, aki boldogul. Kpntsajew azonban sokkal sziiupalikusabb, kedyesebb Szanálnál és mig ez hiábavalónak tartja a harcot, ő fiatalsága m'inden iide lelkesedésével forradalmár. Kém' retteg a haláltól és a „nagy célt" milliószor fölötteállónak látja a maga parányi létével szemben. De csak fiatalos szertelenségb'en beszél igy, mert ínég nem tudja felérni, mily pótolhatatlan kincs az élete, mondja Tjftwreijko. Kontsajew hősiesen végigkiizdi az utcái harcokat, latja minden fertelmességet, a fosztogató csőcseléket és az indulatos, részeg muhkáSökát, akik még az ily napon sem tudnak különbek lenni. Gyilkosságot lát és megborzadt, de a harc tüzében ő lesz a legbátrabb. Mellőle sorban hullanak el a barátai és ő még városon keresztül a pályaudvarhoz rohan és felkúszik az éppen induló mozdonyra. A városon kivül katonák sortüze fogadja a vonatot s az őrült sebességgel zug el a magasban, honnét bármely pillanatban alázuhanhat. Kontsajewet horzsolja a golyó és elkábul. A vonat a nyaralótelepre érkezik, hová Sinotska apjával, — aki dühösen szidja a felforgatókat, — menekült és az öngyilkosság gondolatáig fokozódó félésében és az önvád miatt, liogy kegyetlenül magára hagyta szerelmesét a veszélyek fészkében, nincs nyugodása. Kontbajew elbódpltan kóborol a házak között, mikor egy palánk mögül halk sikolyt ball. Fiatalos, szűzi szemérmük eddig elfogódottá tette őket, most erőt és szilárd öntudatot nyerve a szenvedésekben, kiront belőlük az érzés. Elfelejtik á forradalom vereségét, a lefolyt harc bus emlékeit és gyötrelmeit és mohó szomjúsággal vetik magukat a jelen szerelmes boldogságába, kéjes mámorába. A forradalmárok alakjai közül még igen figyelemreméltó a hadihajó tisztjének alakja és a rejtélyes „szinészképü, köpenyes ember". Az első a forradalom sikerét remélve siettetni, fellázította a hajó legénységét és megnyugvással, mint aki hivatást teljesített, megy a halálba. Az uóbbi, — nyilvánvalóan Capon atya, — ur a tömeg felett és hidegvérrel viszi a harcba, mert meggyőződése, hogy csak ez nevei a szabadságra. Nagyon érdekesen és művészien megrajzolt alakok még: a diplomatikus, álnok kormányzó, a tanács szófecsérlő, tehetetlen tagjai, élükön a nagynevű tudóssal, aki a kormányzóval szemközt remeg, mint egy csinyjei miatt szepegő gyerek, végül néhány munkásnak alakja. örülji Éajew, ; ^envedé A le 4 regéi kében »ük CSi é* bár "redő 5tat-hal tan áh p'nyom talő bol wibb -ölbe. tarrada tantra V/.tább tani an Ntetben "tagkf '"inde ét la Viskfi