Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-25 / 167. szám

asees ulius 24 nelístí: ázában ír l sz. w w gyermek Tesfefik. an. tea 1. ikmába i: háló-, szalon[jvetéslgál. :: ián, egy ányosan adó egy is. íirnévnek ni és azt ni. si vál* axoJcrsncz. vétetik. >s! . alatt ihelyt lkát, s éseket et- és ikatos. 1 REGGELI LAP. H. évfolyam, 167. szám 1911, kedd, julius 25 Központi szerkesztőség ts Klödólitvatal Szeged, Q Korona-utca 15. szám | egész évre . R 24-- félévre ... R 12 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., >=> Városház-utca 3. szám ers REGGFLI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI APA VIDÉKEN egész évre . R 281— félévre . , . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2'49 negyedévre . R 6'— egy hónapra R Reggeli lap ára 4 fillér Esti lap ára 2 fillér TFL'FFON-SZA.rd: Szcrkcsztíség 705 c=a RisdóDuatai ií interurbán 835 Budapesti szeri észtéiig te'áon-szi ,ia 123—12 flndrássy és Tisza. Apponyi Albert gróf, majd Andrássy Gyula után Tisza István gróf beszélt a képviselőházban. Az ellenzék szempontjából szükséges volt Apponyi beszéde, vitát keltő, elmérgesitő lett Andrássy mondanivalója. Az ország szempontjából pedig megnyugtató lett Tisza István helyzetvázolása. Apponyi Albert beszédével ne/m foglalkozunk ma már. Letárgyaltuk annak idején, semmi utóhatása nincs már. Andrássy Gyula beszéde pedig alig hogy elhangzott. Frissen érezzük tehát, hogy például gyöngeség volt Andrássy gróftól, hogy egyetlen elitélő szava sincs a technikázó hősök ama (merénylete ellen, amellyel még az ő szólásszabadságát is meg akarták akadályozni. Még nagyobb gyöngeség, hogy bár ö is — mint Apponyi — elvben jogosulatlannak tartja az obstrukciót, in praxi mégis ennek dicsőségét zengi s ezzel szinte felbátorítja a legújabb „Zoltánok"-at: „Fiaim csak obstruáljatok". Hát ez a suba alatt való paklizás nem méltó az Andrássy Gyula gróf politikai egyéniségéhez. És a nemzet értelmisége nem is adja ehez többet a maga szentesítését, (mert okult a multakon és ezentúl nem botokkal, hanem okokkal való harcot kiván a nemzet képviselőitől. Abban ugyan igaza van Andrássy grófnak, hogy a „Zoltánok" győztek már egyszer. De Imi volt a győzelem eredménye? Az, hogy Andrássy és társai hatalomra jutottak. Ám a hatalomra való bevonulás kapujánál leraktak és lerakattak a „Zoitánok"-kaI is minden fegyvert s kötöttek egy paktumot, amelyben lemondok mindenről, a miért előbb a nemzetet élet-halál harcba keverték s amely paktum legelső pontjának legelső soraiban a behódolásnak ez a szigorú föltétele van szórólszóra megszabva: A „vezényleti és szolgálati nyelv kérdésének teljes kikapcsolása". Ezt a paktumot Andrássy is, aki ma, mikor lemaradt a hatalom szekeréről, gyalogszerrel ismét a magyar szolgálati nyelv zászlaját lobogtatja; ug3'anaz az Andrássy Gyula gróf, aki tiz évvel ezelőtt, saját szavai szerint könyvet irt a közös hadsereg mellett s egyik országgyűlési beszédében szórói-szóra a következőket mondotta: „ Én azt állítom, szigorú kötelessége minden állampolgárnak tisztelni a király ama rendelkezését, hogy a szolgálati nyelv német legyen. Tisztelni kell ezt azért, mert ez nem törvénytelen. A királyt tisztán csak katonai és célszerűségi okok vezették, mert nem akarta, hogy a seregből egy babyloni torony váljék". Ezért a beszédjéért nevezték el Andrássyt mai fegyvertársai akkoriban „babyloni grófnak". No és most ugyanez a „babyloni gróf" dicséretét zengi az ő csufolóinak a régenti „Zoltánok"-nak s biztatja őket. A nemzet intelligenciája — melyet Andrássy mostani beszédében kicsinylőért „befolyásolható"-nak nevez, de amelyről Apponyi őszintébb naivsággal maga bevallotta, hogy elfordult a koalíciótól — a nemzet intelliegnciája gondolkodóba esik és mérlegeli: mi lenti'e, ha ismét a „Zoltánok" győznének? A választ megadja a legközelebbi múltnak szomorú története. Talán ismét Andrássy és vetélytársai kerülnének hatalomra, de a hatalomrajutás eredménye megint csak egy — paktum lenne. Andrássy gófot a saját keze tette tönkre egyszer, most a saját beszéde hagyta oxt, ahol ezideig, bukása óta volt. De még inkább világosságot adott a nemzet viselkedésére az a beszéd, melyet Tisza István gróf mondott el hétfőn a Házban. Megnyugtató Tisza beszéde, mindig. Érvei a helyzetnek, az ország s a kormány teendőinek vázolása elementáris erővel hatottak. Briliáns csoportosítással csapott le Apponyi Albertre és Andrássy Gyulára s ezek érveit saját szavaiknak idézésével győzte le. Mert már tul vagyunk azon, hogy frázisok után, elégetetlenséget szitó beszédek után lázadozzunk és Ítéljük meg a politikai helyzetet. Politikai, úgynevezett államférfiúi nyilatkozatok után nem ítéljük meg a politikai helyzetet, ami van s ami ezután lesz. FráSztambul.*) Irta Edmondo Ve Anticis. A konstantinápolyi nagy hid kábító zaja után felüdülésül legjobb végig mennünk valamelyikén ama számtalan utcának, melyek Sztambul halmainak oldalán kanyarognak. Itt mélységes béke uralkodik és nyugodtan merenghet az ember a misztikus és zárkózott KeJet mindama látványán, melyek az Aranyszarv másik partján csak röpke pillanatokra, az európai élet lármás zűrzavarában mutatkoznak. Valóságos keleti itt minden. Egy negyedórai járkálás közben sem látunk senkit és nem hallunk semmi zajt. Mindkét felől sokféle színre festett kis faházak, amelyeknél az első emelet kinyúlik a földszint, a második emelet az első fölött; az ablakok előtt egy minden oldalról beüvegezett, nagyon sürü farácscsal elzárt erkéiyfélo, mintha megannyi a főházhoz függesztett házacska volna ós ezek az épületek igen sajátságos, szomorú és rejtelmes színezetet adnak az utcáknak. Némely helyen oly szűkek özek az utcák, hogy a szemközt levő házak kiugró részei csaknem össszeérnek és igy jó darabon ezeknek az ember-kalitkáknak az árnyékában haladunk, épen a lábai alatt a török asszonyoknak, *) Nérói kegyetlenséggel gyújtották föl vasárnap Konstantinápolyt. A kár mérhetetlenül nagy, különösön Sztambulban. Alkalmunk van Edmondo de Anticis irást közölni a szomorú alkalomból. akik a nap egy nagy részét itt töltik, nem látván az eget, csak egy keskeny sávját az égnek. A kapuk mind becsukva, a földszinti ablakok berácsozva ; minden bizalmatlanságot és féltékenységet lehel; mintha kolostorok városán menno az ember keresztül. Olykor-olykor hallatszik egy kitörő kacaj ós az ember fejét felütve, egy hasadékon át lát egy hajfürtöt vagy egy csillogó szemet, amely eltűnik tüstént. Más helyen meglepődve halljuk, hogy suttogó társalgás foly az utca egyik feléről a másikra ; de lépteink zajától egyszerre elhallgat. Tovább haladva, egyszerre a pletykának és cselszövésnek ki tudja, milyen hálójába tévedsz. Nem látsz senkit és téged ezer szem lát; egyedül vagy ós ugy érzed, mintha tömeg közt volnál ; szeretnél észrevétlenül menni, meghalkitod a lépteidet, nyugodtan haladsz kémlelődő tekintettel. Egy kinyíló kapu, vagy egy becsukódó ablak ugy megrebbent, mint valami nagy robaj. Ugy tetszik, mintha csak ridegek lehetnének ezek az utcák. De nem igy van. Egy zöld folt a háttérben, amelyből fehér minaret emelkedik ki, egy vörös ruhás török, aki jön feléd, egy szerecsen szolgáló künn a kapu előtt, oyyik ablakon függő perzsa-szőnyeg, elegendő, hogy élettel ós harmóniával teljes képet mutasson, amelyen akár órák hoszgzat elmerengenénk. A melletted elhaladó néhány ember közül egyik sem néz rád. Csak olykor hallod, hogy a hátad mögött elkiáltja valaki: Gyaur! (Hihetetlen) ós hátra fordulva, egy gyerek fejét látod eltűnni valamelyik ablaktábla mögött. Máskor egyik házacskának nyílik a kis kapuja: megállasz, várva, hogy egy pár háremhölgy jön majd ki és egy európai úriasszony lép ki helyette kalappal, uszályos ruhában s adieu-1, vagy au revoir-t selypítve, gyorsan távozik s te maradsz nyitva felejtett szájjal. Egy másik egészen török és egészen csendes utcában kürtharsonát és lódobogást hallasz; megfordulsz, mi ez ? Alig hisze! a szemeidnek. Egy nagy omnibusz jön feléd síneken, amiket eddig észre sem vettél, tele törökökkel és idegenekkel, kalauza uniformist visel, benn kifüggesztve a tarifa-jegyzék, akárcsak egy bécsi, vagy párisi Trammay-on. A fonák hangulatot, amit egy ilyen utcán ez a jelenség kelt, ki sem lehet szóval fejezni; tréfának vagy tévedésnek tetszik és nevetésre fakaszt s ugy bámulsz erre a járómüre, mintha soha ilyet nem láttál volna. Ahogy az omnibusz elhaladt, mintha Európa eleven képe tünt volna ol vele és megint Ázsiában találod magad, mint mikor a színházban változik a színtér. E magános utcákból újra nyilt kis terekre jutunk ki, amelyeket csakugyan egészen beárnyékol egy-egy óriás platán. Egyik felül csurgókut van, ahol tevék isznak, másfelől kávéház, melynek aáaja előtt a sorban kiterített matrácokon néhány török pipázik elnyújtózkodva; az ajtó mellett egy szőlővel befutott nagy fügefa, melynek levelei a földig érnek I© s a lombok nyílásai közt ide látszik a Már-