Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-25 / 167. szám

6 DELMAGYARORSZÁG 1911 1911 julius 25 zisok, nagyhangú nyilatkozatokra nem épitjük az ország jövőjét! Annál inkább nem, mert hisz, csupa gyönyörű véletlenségből: épen Apponyi Albert és Andrássy Gyula tanítottak meg bennünket árra, hogy frázikökra és nagyhangú nyilatkozataikra nem építhetünk, mert egyszer már romboltak ők, á nagy államférfiak az ország épülésére. Már egyszer bebizonyították, hogy frázisaik, ha még olyan államférfiúi programok voltak is, frázisok maradtak. Már egyszer bebizonyították ők, hogy nem azt teszik, amit mondottak és beígértek. Tanulság? igen, a tanulságot is tudjuk s újra nem kérjük. Ezeket soron kivüi mind elmondotta tegnap Tisza István gróf. Ezért ütött az ellenzékre beszéde olyan kérlelhetetlen erővel. Ez -adta meg Tisza beszédének azt a nagy súlyát. Mert az ő érvelése, igazság-leszűrése a nemzet érvelése, a magyar nemzet igazsága. 1 drágaság és a tisztviselők helyzete. <Saját tudósítónktól.) Az általános drágaság, mely különösen az élelem és egyéb életszükséglet!' cikkek árának emelkedésében nyilvánul, a haladó korral, vagyis a népek szaporodása mellett a modern élet fejlődéséhez viszonyított életigények természetszerű növekedésévél jár. Tehát abba bele kell nyugodnunk, hogy a drágaság nem nuáó jelenség; mégis kétségbeesni miatta nincs okunk, mert a drágaság emelkedése magával vonja az emberi cselekvés a munka, a tudás értékének növekedését is. Ilyenképen kiegyenlítést találnak az életigények követelte pénzáldozat s az arra fedezetül szolgáló munka értékének mértéke között a drágaság által előidézett differenciák. Ott azonban, hol a munka értéke az életsziikségleti cikkek érték konjukturájávai nincs összhangban, — ott, hol a munka fokmérője nem a drágaság parancsolta szükség, hanem más, a munkálkodón kiviil álló szempontok vagy hatalmi érdekek befolyása által szabályoztatik, ottan a drágaság már csapást, vagyoni rómlást jelent. Sajnos, hogy e kategóriában esnek hazánk intelligens társadalmát alkotó állami és közigazgatási és magántisztviselők, kik a szabadon és függetlenül |mozgó födmives és munkásosztály által — egykor irigyelt, ma azonban vagyoni függésük és jólétbéni hanyatlásuk miatt — lesajnált munkásaivá lettek fejlődő hazánknak. A köztisztviselő élethivatása nem egyéni jólétének biztosítása iránt való törekvésben, hanem az állaim, a közérdek és közjólét munkálásában nyilvánul; s igy a méltányosság követelménye ugyanis csak az lehet, hogy munkaadója a [magas állam, figyelemmel arra, hogy midőn a köztisztviselőt közszolgálatának elfogulatlan teljesithetése korlátozza abban, sőt tiltja, hogy másirányu tevékenysége által magának és családjának vagyoni jólétet biztosithasson, gondoskodjék arról, hogy munkájának értéke megfelelő legyen a változó viszonyokhoz mért életigényeinek kielégítésére Mert, hogy épen ama polgára az országnak, kinek szellemi képzettsége, tudása beleilleszkedni tud egy modern állam adminisztrációjába s akinek hivatása a népek összeségének közjólétre irányuló törekvés, egyedül viselje a drágaság csapásait, nem lehet megnyugtató, nem lehet igazságos. Most, midőn igyekezünk a célhoz, hazánkat közgazdaságilag fejlett, modern, nagy és független állammá emelni, nagy szükség van a kötelességtudó, tisztult fogalmakkal biró, szellemileg képzett, anyagi gondoktól ment, tehát lelkileg üde, elfogulatlanul és odaadással iniiködő tisztviselői karra s igy a hazának testünk jó szolgálatot, ha levesszük vállairól a megélhetési gondok súlyos terhét, felébresszük tettrevágyó törekvését és kötelességérzetét. Az állami és közigazgatási tisztviselők létkérdése évszázad óta vajúdik, megoldva mai napig nincs, mert a fizetésrendezés a mai stádiumában, tekintettel sokkal terhesebbé vált életviszonyokra, anyagi bajaikon nem segített, mivel azt a drágaság még kórosabbá tette, sőt sokkal válságosabb állapotot teremtett. Jóvá nem tehető hiba volt a fizetésrendezésnél az, hogy az 1881. törvényben 800 forintba (1000 K) megállapított létminimum dacára a 24 év multán bekövetkezett fizetésrendezés csak 1400 koronát állapit meg kezdő fizetésül, akkor tehát, amidőn az élelem és egyéb éíetsziikségléti cikkek értékének 60—100 százalékkal való emelkedése a kezdő fizetésnek 2000 koronában való megállapítását, Méltányossá, sőt indokolttá tette. Már most bekövetkezett az a fonák helyzet, hogy a magánérdekét a közérdeknek alárendelni tudó, köztisztviselő a drágasággal szemben tehetetlenül állván, jólétben mélyen alája sülyed a 6—8 koronát megkereső robotoló közönséges napszámosnak, kiknek joga és módja van munkájának értékét megszabni. Mig tehát a munkásnépet, józan és szorgalmas tevékenysége vagyonhoz juttatja — addig a köztisztviselő — kitől a társadalom s a tisztesség áldozatokat is követel, a legalacsonyabb 'mértékre leszállított életigényei mellett is évente legalább 300—400 korona adósság hátrahagyásával szaporitja életgondjainak terhét. E tények igazolására számokkal is szolgálhatnánk, melyekkel könnyűszerrel igazolhatnék, hogy egy tisztviselőnek, kinek hat tagból álló családot kell eltartania évi háztartása 2500 koronát emészt fel. Egy X. fizetési osztályban levő 2000 korona fizetéssel ellátott tisztviselőnek háztartását 500 korona adósság terheli évente, még akkor is, ha bor, dohányzás és minden Jmás élvezezetekről lemondva, teljesen zárkózott életet folytat. A köztiszviselő anyagi helyzetén, csakis a sürgős és arányos egyöntetű .státus rendezés segíthet, még pedig olyképen, hogy a VIII., IX., X. és XI. fizetési osztályokban egyenlővé kell tenni a létszámot, sőt ott, ahol az előléptetési esélyek kedvezőtlenek, lefelé csökkenteni fokozatonkint, ugy hogy a XI. fizetési osztályban alacsonyabb legyen a létszám, mint az előtte levőkben, (miáltal a régen előléptetésre rászolgált tisztviselők sérelme orvoslást találna. Ezrekre menő csaád várja a leghatalmasabb munkaadó, a /magas állam segitségét, tudva azt, hogy arra van mód, ellenben a tisztvislőknek, sorsa enyhítésére más kereványtenger azsursziti tükre s rajta néhány fehér kis vitorla. Valami igen éles világosság és siri csönd e helyeknek olyan fólig^ünnepélyes, félig melancholikus jelleget ad, amely feledhetetlen, ha csak egyszer láttuk is. Megyünk előre, előre, mintha liuzna ez a titokzatos nyugalom, amely lassan-lassan elálmositja a lelkünket és rövid idö multán nincs már érzékünk sem tér, sem idö iránt. Találunk néhány nagy térséget a tűzvész nyomaival, lejtőket, ahol csak néhány ház á!l szétszórtan, közöttük fü nő és kecskék taposta ösvények kanyarognak fölfelé; magaslatokat, honnan át lehet tekinteni az utcákat, sikátorokat, házakat százszámra ós nem látunk sehol egyetlen emberi teremtést, som egy füstfelhőt, sem egy nyitott kaput, sem a legcsekélyebb jelet, ami az ember közellétóre és életre vallaua, De lejösz a lejtőn, elérsz egyik kis utca zégére: minden megváltozott. Sztambul egyik legnagyobb 'utcájában uagy, monumentális épületek között, ahol nem győzesz eleget csodálkozni. Mécsetek, kioszkok, árkádos gallériákkal övezett minaretek, azurkő ós márvány szökőkutak, a szultánok arabeszkes és arany felirásos fényes mauzóleumai, mozaikkai kirakott falak közt, cédrusfa berakásos kiugró ^etők alatt haladsz, pompás tenyészet árnyékában, amely túlnő a körfalakon ós a kertek aranyos rácsain s az utcákat eltölti illattal. Ezeken az utcákon lépten-nyomon sürögnekforognak a pasák kocsijai, tisztek, hivatalnokok, hadsegédek, a nagy házak eunuchjai. egész sereg szolga ós léhűtő, akik jönnekmennek a hivatalok közt. Itt ismersz rá a nagy birodalom fővárosára és csodálod egész nagyszerűségében. Ezeken az utcákon nagy terekre jutunk, ahol fejedelmi mecsetek emelkednek és e nagy épülettömegek előtt félt lenesen áll meg az ember. Mintha mindenik középpontja volna egy kollégiumokkal, kórházakkal, iskolákkal, könyvtárakkal, raktárakkal, fürdőkkel fölszerelt kis városnak, amelyet szinte észre sem veszünk a roppant kupolától, melyet körbe fognak. Az igen egyszerűnek képzelt architektúra a legváltozatosabb sajátosságokat mutatja, amelyek ezerfelé vonzzák a tekintetüket. Vannak ólommal födött kupolácskák, bizarr formájúak) egyik a másik tetején, lebegő gallériák,nagy csannokok, oszlopos ablakok, megtört ivek, csavaros minaretek, kis terraszokkal, monumentális kapuk és szökőkutak, melyek mintha csipkékkel volnának diszitve, aranynyal kivert, sokszínű falak, minden kihimezve, cizellálva, könnyedén, merészen, tölgyek, ciprusok, füzek árnyékában, ahonnan madárcsapatok szállnak föl ós lassan keringvo a kupolák fölött, a roppant épület minden zugát eltöltik édes harmóniával. Itt kezd az ember olyasvalamit érezni, ami mélyebb ós orősebb a szépség hatásánál. Galata, Péra milyen messze vannak 1 Egyedül érzed magad, egy másvilágban, más korban, a nagy Szolimán ós II. Bajazecl Sztambuljában és nagyon csudalkozol, mikor — elhagyván ezt a teret s szemed elöl veszítve az ozmán hatalomnak e végtelen monumentumát — a nyomorult, esendő, fából épült, piszokkal ós szennyel teli Konstantinápoly közepén találod magad . . . Amint mégy tovább, a házak mindjobban elfakulnak, a lombsátrak szétbomlanak, a csorgókutak medencéit moha lepi el ; törpe mecseteket találsz repedezett falakkal, faminarótekkel szeder- ós csalánbozót között, mauzóleumokat romokban, beomlott lépcsőket, omladókoktól elzárt utakat, végtelenül szomorú, pusztuló városnegyedeket, ahol nem hallatszik egyéb zaj, mint a karvalyok és gólyák szárnycsattogása, vagy egy magános müezzin torokhangja, aki az iston igéjét gegőzi egy elrejtett minarét tetejéről. Egyetlen város sem mutatja jobban lakosságának természetét és filozófiáját, mint Sztambul. Ami itt nagy ós szép, az mind az istené, vagy a szultáné, az isten földi képmásáé ; minden egyéb mulandó és a földi dolgok elhány®" golásának mélységes nyomait viseli. A pásztói" nép nemzetté lett, de a szabadterraészet a szemlélődés és nyugalom ö-ztönszerü szeretete fővárosában is megőrizte a sátorozás sz'" nezetét. Sztambul nem város, nem dolgozik' nem gondolkozik, nem teremt; a civilizád0 döngeti kapuit, ostromolja utcáit, ö álmodod" és fantaziál a mecsetek árnyékában ós hagyí* mentére a dolgokat. Egy laza szóiszórt, alak' talan város, amely sokkal inkább képvis0'1 egy vándorló faj sátorozó helyét, mint 0£szilárd állam hatalmát ; roppant vázlata m0t ropolisnak, inkább nagy látványosság, m"1 nagy város.