Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-20 / 164. szám

14 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 julius 20 nők és kormánya hirdet kezdettől fogva. És igazolása annak a higgadt szilárdságnak, a melylyel a kormány és pártja a véderőreform sorsát minden egyéb törvényhozási munka előtt biztosítani akárja. Ebben a szándékában támaszkodik nemcsak a maga ténybeli igazára, nemcsak parlamenti túlnyomó többségére, hanem a törvényhozás másik faktorának az övével egyező felfogására is. A parlamenti technikázás a döntő tényezőknek ezt a megegyezését nem fogja egyensúlyából kimozdítani. Magyarországon nem ismerik a gyermekvédelmei. — Ruffy Pál nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Abból az alkalomból, hogy Ruffy Pál miniszteri tanácsos, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelője hivatalosan Szegeden időzik, munkatársunk fölkereste őt az ujszegedi állami gyermekmenhelyen, hogv a magyar gyermekvédelem felől véleményét megkérdezze. Munkatársunk a következőkben számol be küldetése eredményéről: A rendkivül szeretetreméltó öreg ur, kinek egcsz élete hivatásának buzgó teljesítésében telik el, azzal a kedves kéréssel fogadott, hogy ne irjam cikkemet ugy, mint azt egy izben egy szegedi lap tette, hogy „Vizsgálat a menházban" cim alatt irt a látogatásáról, mert nem visszaélések kideritése végett jött, hanem mint a menházak országos központi felügyelője szerves összeköttetést tart fönn a menházak vezetőivel, s épen fontos miszsziója érdekében szükséges megbeszélések céljából teszi látogatását. Természetes, hogy eköz'jbfcn'ikötelességszerűen felülvizsgálja la menház ügyvezetését, amelyeket mint mindig, most is a legnagyobb rendben talált. Ezután még arra kért meg, hogy „lelencház"-át sem irjak, mert az állam gyermekei nem lelencek, s nem lelenc, de menházak gondoskodnak azok fentartásáról. Kérdésemre, hogy: lenne kegyes méltósáA távolodás az életviszonyok különbözősége folytán nem egyforma. A foglalkozási ágak az emberiség nagyobb részét még ma is a szabad természethez kötik. Az ősfoglalkozások, minő a vadászat, halászat, a kulturnépeknél már alig jöhetnek számba, de a földmivelés még a kulturállamokban is a lakosság többségének ad kenyeret. De ezzel szemben a többi foglalkozás nevezetesen az ipar, kereskedés, közlekedés s az ü. n. szabad foglalkozások hova-tovább nagyobb tért hódítanak. Nagy része van ebben a kényszerűségnek. Ahol a földterület már mind müvelés alatt áll, ott a föld több embert nem tud foglalkoztatni. A szaporulat tehát kénytelen más pályát választani, hogy megélhessen. Ezek a foglalkozások pedig az embert városi életre késztetik. És ezzel magyarázható, hogy napjainkban a városok a falvakhoz viszonyítva mind népesebbek lesznek. A városok lakói eddig kénytelenek nélkülözni a szabad levegőt. És minél nagyobb a város, annál inkább. A városi házak kietlen kőtömegei, az utca kemény burkolata megfosztják a természet pompájától a területet, és bár a város sok kényelmet nyújt a benne élő embernek, nem tudja vele elfeledtetni ősanyját, a szabad természetet. Nincs rajta mit csodálkozni, ha a városba, szorult ember koronkint visszavágyik a napöugars mezőkre, megkívánja a puszta méla csendjét, felkivánkozik a hegyek ormára és bolyongani óhajt az erdők mélyén. Különösen a nyár melge tűrhetetlen a nagyobb városokban s azért a városok lakói nyaranta tömegesen vonulnak ki legalább egy kis időt a szabdban tödteni. gos uram némi fölvilágosítást adni menházainkról és pedig elsősorban, hogy nemzetközi vonatkozásban mi a lényeges különbség menházaink és a külföld hasonló intézményei között ? — a következő választ kaptam: — Nagyon lényeges a különbség, mert sehol a világon, egy országban sincs központilag szervezett állami gyermekvédelem, csak nálunk. Más országokban municipális, vagy társadalmi uton vannak ilyen intézmények szervezve, de maga az állam sehol sem foglalkozik ily behatóan ezzel az iigygyel. — Gyermekvédelmi rendszerünket még legjobban megközelíti a franciaországi gyermekvédelem, de az sem teljesen ugyanaz. — A mi gyermekvédelmünk, s menházaink nem tekintendők ugy, fnint egy-egy intézmény, melynek bizonyos számú védence van, s azok, illetve csak azok védelméről s neveltetéséről gondoskodik. Menházaink ennél sokkal messzebbmenő missziót teljesítenek, melynek ékesen szóló példája maga a szegedi menház. Itt ugyanis azelőtt divatban volt a menháztót dajkát kérni. Ez a szokás már megszűnt, mert a menház kitűnő igazgató főorvosa, Turcsányi Imre dr. a dajkát kérő anyákat kérésükkel elutasitja, mert nem hajlandó ilyen erkölcstelen célt szolgálni. A dajka rendszert erkölcstelennek tartják, mert az az anya, aki idegen gyermeket táplál, az a saját gyermekétől elvonja a táplálékot, s Turcsányi főorvosnak a legtöbb esetben sikerül a dajkát kérő anyákat az anyai kötelességek tudatára birni. Kérdésemre, hogy: „miután tudomásom szerint a Berlinben tartandó csecsemő védelmi kongresszuson Méltóságod Magyarország csecsemő védelmét fogja ismertetni, miiyen irányban fogja azt tenni ? — Tulajdonképen nem Magyarország csecsemő védelme lesz az előadásom cime, — adta meg a választ Ruffy miniszteri tanácsos ur, — mert előadásról van szó, melynek megtartására már előzetesen fölkértek, hanem az „állami csecsemő védelemről." összesen három előadás lesz, melyek közül a harmadik az enyém. Mivel azonban úllami csecsemő védelem, mint már emiitettem, csak Magyarországon van rendszeresítve, természetes, hogy magyarországi rendszerről kell szólanom. Mi az oka annak, — kérdeztem tovább, — hogy a külföld olyan elismerő véleménnyel van a mi gyermekvédelmi rendszerünkről, mig a hazai sajtóban alig-alig olvasni erről valamit, s ha igen, bizonyára nem a legkedvezőbb véleményt mondják. — Ez azért van, — volt a meglepő válasz, — mert a külföldön jobban ismernek, s igy jobban is méltányolnak bennünket, mint itthon, Magyarországon. A mi gyermekvédelmünk a legtökéletesebb az egész világon, a mit a müveit Nyugat szívesen eismer. A legkiválóbb külföldi szaktekintélyek jönnek hozzánk e kérdés tanulmányozására, igy legutóbb az amerikai Fletcher. Egy orosz kormánytanácsos négyszer járt itt, Edith Sellers Londonból, azonkívül Francia- és Németország kiküldöttei jártak itt ebben az ügyben, sőt Ausztriából is ellátogatnak hozzánk a szaktekintélyek, s mind a legteljesebb elragadtatás és csodálat hangján emlékezik meg gyermekvédelmünkről. Mig ellenben nálunk annyira nem ismerek bennünket, hogy előkelő állami tisztviselők vannak, akik nem tudnak különbséget tenni a gyermek liga, s a menházak között. Pedig hát állami intézményről van szó. Jelenlegi látogatásának van-e valami különösebb aktualitása ? — volt a következő kérdésem. — Nincs semmi különösebb aktualitása, bár az igazgató főorvos úrral éppen most tárgyalunk egy fontos kérdés kiviteléről, mely szerint egy szegedi vasáru gyárban több védencünket kívánjuk a géplakatosságra kitaníttatni. Már meg is tekintettük a gyártelepet, s alkalmasint meg is valósítjuk e tervet. S ha azután a dolgot helyesnek találjuk, más menházak területén is gondoskodunk hasonló intézményekről. Bécs alpolgármestere a bánsági svábok között. Látogatás az „elnyomott" németeknél. (Aradi tudósítónktól.) Hat esztendeje alpolgármestere Bécsnek Hass Ferenc. Kereskedő volt, aki praktikus tudást vitt magával kimagasló állásába. A legkevesebbet politizáló politikus — mondja Dolezal Tivadar, aki velem szemközt ül a Zádorlak felé vivő hepe-hupás uton magosakat ugró automobilon. Pedig politikába utazott, az a bécsi társaság, amely Aradról azért indult el, hogy egy több évszázados hazugsággal nézzen szembe és fordítson neki megvetéssel hátat. A nem politizáló bécsi polgármester őszintén megmondotta, hogy ki nem állhatja a „ hivatásos politikusokat", a méregkeverőket és kutmérgezőket. Eltökélte magában, hogy őszinte lesz és mindazt amit lát, affelfll leplezetlenül nyilatkozik. — Óhajtom ós áhitom az igazságot, mert csak ezzel értjük meg egymást. Gyerünk a délmagyarországi német falvakba, hadd lássuk vájjon tényleg sirnak-e testvéreink a magyarok korbács ütései alatt. De ha kitűnik, hogy mind az, amit az elnyomásukról, a rabszolgaságukról hallottam, hogy mindaz csak politika volt, no akkor: meiner Sél' . . . Ut a községekbe. Gyors repüléssel vitt az autó a dus termés áldásával szegélyezett poros országúton — Zádorlak felé. A bécsi alpolgármester, Dolezal Tivadar a Dunagőzhajózási társaság fó'nöke, bécsi városi képviselő, Varjassy Lajos aradi polgármester, Hehs Vilmos gyógyszerész voltak az utasai. Hatalmas kazlakba rakva áll már a jószág a tarlón. Vannak-e cséplő szövetkezetek a falvakban, biztositanak-e tüz ellen, igás szekerekkel szállitják-e a csűrbe a gabonát? Minden minden érdekli a bécsieket, akik nem győzik hallgatni kísérőik dicséretét a szorgalmas, vagyont gyűjtő, józan és takarékos német parasztról. — Ha az urak ennyi szépet mondanak a svábokról, akkor igazán felcsigázzák a kíváncsiságunkat — mondja Hoss. Az autó egy-kettőre Zádorlak alá ért, melynek bádoggal fedett templom tornya vakítóan fénylik a déli napban. A község ebben az időben hangtalan, csendes. A nép kint van a földön, az otthon lévők ebédnél ülnek. A község házánál áll meg a kocsi, melynek zakatolása figyelmessé teszik annak lakóját, Burger Jánost a község jegyzőjót. Együtt dolgozik Varjassy polgármesterrel a nagykikindai vasút igazgatóságában ós igen jó ismerősök. Magyarul köszöntik egymást, sőt Burger szives magyar szóval üdvözli a többi vendégeit. — Nem kedves jegyző — jegyzi meg Varjassy — ezek az urak aligha értik meg az Isten hozottat a mi szép nyelvünkön, mert Bécs alpolgármesterétől és egyik képviselőjétől mégsem kívánhatjuk, hogy magyarul is értsenek. Igy tudta meg Zádorlak kiváló jegyzője, hogy kik tisztelték meg a falunak, gyönyörű kerttel övezett házát. — Ilyen az elnyomott német itt Magyarországon — szólt ismét Varjassy — a községháza ablakából az átelleni sor tiszta, cserépfedeles házaira mutatva. Mindeniken a tulajdonos neve, természetesen németül. Egy-kettőre megtudták a faluban, hogy kik tisztelték meg látogatásukkal. Megjelenik két esküdt. Fiatalemberek. A magyar beszédjükön erősen érzik a sváb anyanyelv. Fesztelen és közvetlen társalgás fejlődik, melynek folyamán a bécsi polgármester a községi ad-