Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)
1911-06-28 / 146. szám
'4 1911 június 28 ban, hogy fájdalmat okozzak neki. Ez keresztényi cselékedet is lenne, inert a zsidóság a kereszténység élő tanúbizonysága. Ha a. zsidók kihalnának, meg vagyok győződve, liogy ez a kereszténység tovább való fönnmaradására nézve is kellemetlen prognózis lenne. Nagyon jól tudtam, doktor ur, hogy ön zsidó, de ezért az a körülmény nem befolyásol engemet, sőt ellenkezőleg, (és karomat a karja alá fonta), éljenek soká a kereszténység tanúi! Az ebéd alatt azután a herceg még hoszszasan elbeszélgetett Kepes dr-ral. Megemlékezett Kossuth Lajosról, Széchenyiről és Deák Ferencről, Wekerle Sándorról pedig a következőket mondotta: — Ugy látszik, hogy Wekerle dr a legkiválóbb államférfiura növi ki magát. Valószínűleg felülmúlja még Tisza Kálmánt is. Egy hibája azonban van: nagyon demokratikus hajlandóságú. Tisza akaraterejével uralkodott, Wekerle ellenben meggyőz. Ez az ember még nagy szerepet játszik Magyarország történetében. Nagyon érdekesen beszélt ezután a kancellár a nemzetiségi kérdésről is, amennyiben kifejtette, hogy egy államnak kell annyi erejének lenni, liogy a nemzetiségeket hatalmának föltétlen elismerésére birja. nak mondják és rámutatnak arra, hogy a lordok véleménye szerint a biztosítási törvényjavaslatok a kormány népszerűségének ártottak. A lordok mindenesetre el vannak határozva, kényszeríteni a kormányt, hogy világosan nyilatkozzék arra nézve, minő garanciákat kapott a koronától az irek kinevezése dolgában. Emlékezés Bismarckra. — Kepes Gyula dr cikke a vaskancellárrá!. — A Vészi József szerkesztésében Berlinben megjelenő Jung Ungarn cimü berlini folyóirat érdekfeszítő és minden részletében megragadó cikket közöl Bismarckról, a német birodalom egységének nagy megteremtőjéről. A cikk szerzője egy kiváló budapesti ügyvéd, Kepes Gyula dr, aki körülbelül husz esztendővel ezelőtt abban a kiváltságos szerencsében részesült, hogy a kissingeni fürdőhelyen Európa legnagyobb férfiának vendége lehetett, vele ebédelt és jóakaró vendégszeretetét 1 több órán át élvezhette. A politikai vonatkozásaiban is érdekes cikket a következőkben ismertetjük: Cikkének elején elmondja Kepes Gyula dr, hogy a nagy Bismarck több esztendőn át felkereste Kissingen fürdőhelyet, mert vizeinek csodás gyógyító erőt tulajdonított. Az 1892. év nyarát is ott töltötte. A cikk ezután részletesen foglalkozik a vaskaneellár kissingeni tartózkodásával, leirja sétáit, melyeket a nagy államférfiú orvosának, Schweninger dr-nak, titkárának,Chrysander drnak és kutyájának, a hü Tyrasnak társaságában végzett. Egyik reggel meglátták Bismarck jellegzetes fejét, az ablakon nézett ki. Pár pillanat alatt az egész ablak kizárult, sőt negyedóra múlva nagy csodálkozásukra a herceg előttük állott. — Jó reggelt, uraim, jó reggelt — mondotta a herceg és barátságosan intett felénk. — Ha hercegséged megengedi, bemutatom Kepes Gyula dr-t Budapestről, — szólt a háziorvos. Melegen megszorította a kezemet, — írja tovább Kepes dr cikkében. Bevallom, a herceg szavai nemcsak kitüntetés voltak számomra, hanem beszédjének hangja valósággal bátorságot és bizalmat öntött belém. Boldognak mondtam magamat, hogy korom legnagyobb emberének kezét megszoríthattam s kértem őt, hogy feleségemet és fiamat is bemutathassam neki. Miután a herceg egy kedves bókot mondott, feleségenmek, akkor még hót éves Olivér fiamhoz fordult, aki huszártiszti uniformisban büszkélkedett mellettem. — Nos, kicsike, tudsz németül? A fiu hamisítatlan gyermekes közvetlenséggel egy másik kérdései válaszolt. — Herceg ur, tud maga magyarul? A herceget, meglepte, de nem hozta zavarba a kérdés: gyorsan összeszedte magyar tudományát és igy szólt: — Jónobot, matjar emper, kenjer, por ... Látod, kis fiam, én még magyarul is tudok. A herceg jósága csakhamar hangulatra ragadta a gyermeket, fölkapott egy pohár sört, melyet a cigányok számára hoztak s megkínálta vele a herceget. Szívesen innám, kis huszár, — mondotta Bismarck, — de ez a rossz bácsi, (Schweninger dr-ra mutatott) nem engedi meg. Ezalatt a cigányok több magyar dalt játszottak. Ez arra késztette a herceget, hogy Magyarországról beszéljen. Egy alkalommal - mondotta — az ötvenes években Magyarországon voltam. Azokat a benyomásokat, melyeket ott szereztem, sohasem fogom elfelejteni. Voltam az Alföldön és láttam a Hortobágyot is. Abban az időben az egész vidéket a betyárok uralták. Mindenki rettegett tőlük, én azonban nagyon szerettem volna belőlük egyet látni. De a hatóságok rám való tekintettel nagy óvóintézkedéseket tettek. Közben megérkezett közénk a hercegné is és Bismarck igy folytatta: — A legszebb s talán a legkimeritőbb leveleket Magyarországból kaptad tőlem Még körülbelül negyedóráig beszélgetett velünk a herceg s azután szívélyes hangon meghívott magához ebédre. Én örömmel fogadtam a meghívást s megkérdeztem, hogy vajon megengedi-e, liogy az ebédnél a cigányok játszanak. — Őszintén köszönöm — mondotta, nagyon fogok örülni, mert a cigányzene nemcsak szórakoztat, lianem a pezsgő után való szomjuzást is növeli. A távozáskor még egyszer a lelkemre kötötte, hogy a cigányok föltétlenül ott legyenek az ebédnél, azután barátságosan elbúcsúzott tőlünk. Egy óra előtt tiz perccel fiammal együtt megjelentem a palotában, ahol a herceg elragadó kedvességgel fogadott. — Jónobot, jónobot, — mondotta a herceg és mindkét kezét feléin nyújtotta s alig engedett annyi időt, hogy megcsókoljam a hercegné kezét, hanem betuszkolt az ebédlőbe, ahol fia, Herbert gróf és ennek felesége fogadtak. 4 — A mai nap egy magyar-német nap lesz — mondotta a kancellár — Kepes dr ur és én testvériesen egymás mellett ülünk. Igy képzelem én a kettőnk nemzetének testvéries egyesülését. Helbert gróf feleségére mutatott, aki tudvalevőleg osztrák, született Hoyos grófnő és megjegyezte: — Fölcserélem a helyet a feleségemmel és Ausztria-Magyarországot hagyjuk reprezentálni, ínég pedig akképen, hogy Kepes ur most az előkelőbb helyet foglalja el, az elnevezést pedig Magyarország- Ausztriára változtatjuk át. A grófnő mosolygott és igy szólt: — A magyarok már régen megérdemelték ezt lovagias viselkedésük miatt. Ivepcs azután igy folytatja cikkét: Azt a hangot, amelyen velem a kancellár az ebéd alatt csevegett, valóban fidélisnek kell mondanom. Fáradtságomba került, nehogy én is hasonló hangnemet használjak, de azután mégis észbe kaptam, mert hisz mégis korom legnagyobb férfia mellett ültem. A herceg elrakta előlünk az összes poharakat és csak vizespoharat hagyott előttünk. — Ezt valószínűleg ön is igy teszi, — mondotta — de azután alaposan használatba is vegyük őket. A vizespoharakat azonnal teletöltötte pezsgővel s az utolsó cseppig kiürítette. — A magyarok egészségére — mondotta. Sajnos, hogy az érdekes cikket nem közölhetjük egész terjedelmében, mert minden egyes részlete az érdekfeszítő rajzoknak egész sorozatát tárja elénk, A következő érdekes részletet azonban ismét szószerint adjuk vissza. — Az ebéd alatt egyre biztosabbnak éreztem magam alatt a talajt, elveszítettem a lámpalázt és azt a kényes kérdést intéztem a herceghez, hogyan van az, liogy szívélyes szeretetreméltóságát nem befolyásolja az a körülmény, hogy én zsidó vagyok, vagyis, liogy informáltatta-e magát erről, mielőtt a meghívással megtisztelt. — Miért kérdi ezt? — Mert általánosságban az a hit terjedt el, hogy hercegséged antiszemita. Én ugyan nem hiszek ebben a hitben, mert különben hercegséged nem beszélgetett volna órák hosszat egy rabbival, amint én Kissingenben hallottam. — A német újságírókból, melyeket most olvas, azt a következtetést vonhatná, hogy én már nem is vagyok jó német. A valóságban azt minden okos ember koholmánynak tartaná. Az én antiszemitaságomról szóló mesét is ebbe a kategóriába kell sorolni. Én mindig arra törekedtem, liogy ennek az okos népnek erkölcseit megjavítsam, anélkül azon„Cunard"-nyavalyák. — A kivándorlás veszedelme. — (Saját tudósítónktól.) Newyorki jelentések nyomán mi is hirt adtunk arról, hogy a „Cunard-Line" hajóstársaság „Carpatia" nevü gőzöse 50 kanyaróbeteg gyermekkel érkezett Newyork kikötőjébe. Az 50 beteg gyermeket a „Hoffmann Island"-on levő fertőző betegek kórházába; — a betegek hozzátartozóit pedig azok felgyógyulásuáig „Ellis Island"-ra vitték. Ez eddig elég röviden és kathegorikusan hangzik; —• lényegében azonban elég fontos és nagyjelentőségű az ügy ahhoz, hogysem egyszerűen tultegyük magunkat rajta. Közérdekről és pedig nagyon fontos közérdekről van szó; — s foglalkoznunk kell a métely gyógyításának lehetőségével annál is inkább, mert nem szórványosan előforduló esetről, hanem állandó, „krónikus nyavalyáról" van szó. Aki nem ismerős a kivándorlási viszonyokkal, s nem ismeri az amerikai bevándorlási hivatalnak az odavándorlókkal szemben alkalmazott eljárását, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent Ellis Islandon csak egy pár napot is eltölteni. Ellis Islandot az Amerikába bevándorolt magyarok a „sóhajok szigetének" nevezik s mindenki a legszívesebben törülné emlékezete tárházából. Már pedig a „CunardLine" jóvoltából ebben az esetben is 50 család kénytelen hosszabb ideig a „sóhajok szigetén" tartózkodni, tetézve az ott divó tortúrák fájdalmait az övéiért aggodé szülők aggódásaival — idegenben, — idegen viszonyok közepett, — a türelmetlenség, a partraszállás vágyának lázas állapotában. A kanyaró nem „vis-major" nem elkerülhetetlen : betegség. Lehet ellene védekezni, azaz hogy a Cunard hajókon nom lehet. Egy olvasónk, akit. szerencsétlen sorsa arra kárhoztatott, hogy a Cunard Line „Saxonia" nevü hajóján jöjjön Newyorkból Triesztig, megdöbbentő részleteket közölt velünk arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a „Saxonián" s hogy milyen az ulasokkal — különösen a III. osztályú utasokkal szemben tanusitott bánásmód. Pedig — mint ő mondja — Newyorkból jöttek Magyarországba s nem Magyarországból Newyorkba ! Ez ugyanis lényeges különbség, mert aki már volt Amerikában, az még sem olyan ügyefogyott, gyámoltalan, mint aki odafelé törekszik. Ugyanaz az utas azt is elmondta, hogy alig volt kis gyermek a hajón, aki kanyaró betegséget nem kapott volna s tudomásuk szerint körülbelül 9—10 halálozás történt a hajón. Utasunk a következőkben ismertette a w axonián uralkodó állapotokat:
