Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-28 / 146. szám

145 r.. DÉLMAGYARORSZÁCi Í9li junius 2S „Mikor a hajóra szálltunk s a hajójegyet elég jó árban megfizettük, azt hittük, hogy utasok leszünk s akként is fognak velünk bánni. Csalódtunk. mert nem utasok, hanem rabok módjára bántak el velünk. Ugy terelgettek bennünket, mint juhász a nyáját; hol föl a födélzetre, hol le a födélzetről; mit sem törődve avval, hogy fuj-e, esik-e? Pedig némely anyának 3—4 gyerekkel kellett cipekednie. A Földközi tengeren három-négy helyen is állomásozott a hajó, ahol az I. és II. osztályú utasok tetszésük szerint kisétálhattak a városba, gyönyörködhettek a természet pazar szépségeiben. Élvezhették Gibraltár, Algir, Nápoly, ekszotikus pompáját s igy némileg kárpótlást nyertek a tengeri ut ^fáradalmaiért. A III. osztály utasai ezalatt sóvár szemmel — csak jó mértföldnyi távolból lövőitek sokat sejtő, de vajmi keveset látó pillantásokat a „földi paradicsomok" felé. Pedig kérem, ha pénzünk a II. osztályra nem is, de érzékünk épen ugy volt a természet szépségei iránt, mint a kajut-utasoknak s azonkívül meg is fizettük az utunkat, sőt sokan ép a szép látnivalók kedvéért választották ki a rendkívül hosszú s unalmas utvonalat. De hát ez nem a fő panaszunk. Sokkal vérlázítóbb, amit az ételek körül elkövetnek az utasok egészsége ellen. Pedig jó táplálkozás fél egészség. Hanem hát a jó táplálkozáshoz jó táplálék is kell s. ez az, amit a Saxonián nem lehet találni. Nem volt nekünk valami túlzott igényeink, sőt nagyon meg lettünk volna elégedve azokkal az egyszerű, szerény étkekkel, amiket kaptunk, lia azok tényleg azok lettek volna, aminek nevezve voltak. A mindennapi kávé s tea kedves italom, de még ma is hideglelésem van, ha arra a lehetetlen szinü s még lehetetlenebb izü folyadékra gondolok, melyet „ily cimen" a Saxonián elénk tálaltak. Magyar ember főtápláléka a hus. Ha az jó, a többivel nem sokat törödik s még csak az sem mondható, hogy aki Amerikában lakott, az ellehetne kényeztetve a hússal, mert az ottani fagyasztott hus ugy sem jó, de legalább ehető. Ize nem sok, de legalább szaga sincs. Annyival különb a hus a Cunard hájókon, mert ha ize nincs is, de legalább szaga van — s még minő szaga! Bűzlik ott a lius-étel minden stilus ós formában. Rothadt, penészeB virstlik, még rotlrattabb káposztával garnírozva s erős rostu, kövér, bűzös marhahús képezi a mindennapi Cunard táplálékot, melyet oly élvezettel vagdaltunk a tengerbe, hogy gyönyörű volt nézni. Hogy emellett az utasok koplaltak az bizonyos, de mórlegelve az ügyet, ugy találtuk, hogy az éhhalál még mindig szebb a koleránál. Bort is adnak a Cunard hajókon ; úgynevezett „valódi dalmát bort", amelyet azonban a kiszolgáló személyzet ugyancsak „valódi vizzel" bamisitott. Persze, hogy nem volt élvezhető ilyen összeállításban, de azért voltak ott edzettebb magyarok, akik megitták a Anyásabbak porcióját is, mert hát bor a bor," ha vizes is. Ha mindezekhez hozzá vesszük az étvágykeltő kiszolgálást; — a nem mindig, de gyakran rozsdás bádogtányérokat és evőeszközöket, — melyek közül a kés kiveendő, mivelhogy nincs, bizonyára a magyarok késelő virtusára való tekintettel, ugy teljes fogalmat alkotnak maguknak a Cunard hajók menüjéről is, mely egyáltalán nem lehet ellenszerre a ragályos nyavalyáknak. Viz az ritkaság a hajón. Orömrivalgással fogadtunk minden cseppet, melyet kitudtunk nyomni a csapon. Pedig ez sem utolsó dolog, ha egészség ápolásról van szó. De nemcsak ivásra, hanem mosakodásra sem gen került viz. 5—600 III. osztályú utas róiszóre 11 mosdótál, amelyből gyakran elzártak hatot, ugy, hogy csak 5 mosdókészlet lett volna az utasok tisztálkodásóra, ha azok viszont e célra használhatók lettek volna. De megtörtént az is, hogy csak forró vizet kaptunk, amivel lehetetlen volt mosakodnunk bőrünk leégetésének veszedelme nélkül s igy inkább lemondtunk arról a „fényűzésről", hogy mosakodjunk aznap. Egyébként is fizikai lehetetlenség 600 embernek fél órán belül mosakodni, hacsak 5 mosdókészlet van arra a célra. Tudni való ugyanis, hogy reggel fólhét órakor van a reggeli s az utasok zöme az ezt megelőző fél órán belül kel föl. Az illemhelyek naponta kétszer két órán zárva voltak. Este a lefekvés előtt és délelőtt a kapitány szemléje alkalmából. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, hogy oly sok halottja s betege volt a Saxoniának, még kevésbé, hogy egy magyar ember koleragyanus tünetek közt meghalt, ami egy heti vesztegzárat, helyesebben egy heti további raboskodást eredményezett. E hallatlan visszaélések dacára nem tettünk panaszt egészen addig, amig vesztegzár alá kerültünk. Mindig reménykedtünk ugyanis, számoltuk a napokat, hogy egy-két nap s aztán hazaérünk s vége lesz szenvedéseinknek, addig meg csak nem halunk bele. Hanem mikor tudomásunkra jutott, hogy még legkevesebb két napot a nyilttengeren vesztegelve, a hajón kell eltöltenünk s hogy a kolera veszedelme kisórt a hajón s mert nyilván láttuk a nyavalya kutforrásait, a hallatlan piszkot és rossz táplálkozást, panaszt tettünk a kapitánynál s kértük a bajok orvoslását. Meg kell jegyeznem, hogy bár a kapitány becsukatással fenyegetett bennünket, mégis valamelyes jobb elbánásban részesültünk, amiben egyébként nagy része lehet annak a körülménynek is, hogy a trieszti egészségügyi hatóság közegei a fűlünk hallatára mondták, hogy „disznóság ilyen hajót személyszállításra használni". A hajó ugyanis már építkezési módja miatt is egészségtelen. A helységei alacsonyak s oly meleg, mint egy gőzfürdő. Szellőztetés alig van s éjjelenként, mig az utasok kénytelenek a hajó belsejében tartózkodni, szinte megfő az ember. Mindaz, — mondhatják Önök, jegyezte meg az elkeseredett utas, — lehet az én egyéni, mondhatják, rosszmájú ember véleménye, de igazolni tudom, hogy a kapitányhoz irott panaszlevelünket százötven utas irta alá, úgyszólván minden felnőtt magyar csekély kivétellel. Elhatározott szándékunk volt Fiúméban a róvkapitányságnál jelentést tenni, azonban ez a szándékunk meghiusult, mert az utasok nagyrészét Triesztből egyenesen szállították Budapestre, anélkül, hogy Fiumét érintettük volna. Állítólag1 panaszkönyv is van a hajón, sőt ott kifüggesztett nyomtatott utasitás szerint „az ebédlőben üvegszel rányben elhelyezve kell lenni s minden panasztevőnek rendelkezésére áll. Tény az, hogy sem üvegszekrényt, sem panaszkönyvet nem láttunk s nem adták elő többszöri követelésünk dacára sem. Panaszlevelünket a százötven aláirással együtt a hajó kapitánya magánál tartotta". Eddig van olvasónk elbeszélése, amit mi a magunk részéről nagyon is fontos közérdekű ügynek tartunk ahoz, hogy egész terjedelmében közöljük, sőt fölhivjuk az illetékes hatóság figyelmét a Cunard Line hajóira. Évente átlag százezer magyar utazik a Cunard hajókon s nem tűrhető, hogy a magyar kormány pártfogolta angol hajóstársaság olymódon tegyen eleget kormányunkkal kötött szerződósének, hogy a magyar utasok egészségét s életét veszélyeztesse a korhadt, rozoga hajóin uralkodó állapotokkal. L.—B. burg, közmunkaügy Marék, földmivelésügy Widman, tárcanélküli miniszter Zaleski, a kereskedelmi minisztérium vezetője Mataia osztályfőnök, a vasutiigyi minisztérium vezetője Roll osztályfőnök. NAPI HIREK Az uj osztrák kormány. Bécsből jelentik: A Fremdcnblatt az osztrák kormány megalakulásáról ezt irja: Bienerth báró lemondó kérvényének dolga a döntés küszö bén van. Értesülésünk szerint Gautsch báró aJggfőbbjszámvevőszék elnöke fog Bienerth helyébe a mostani "kabinet élére kerülni. ( kabinet összetétele eszerint a következő lesz elnökség Gautsch, landwehr Georgi, vallásés közoktatásügy Störgkh, igazságügyi Ho henburger, pénzügy Mayer, belügy Wicken Az angol királyné magyar ősei. (Saját tudósítónktól.) Csillogó, világraszóló ünnepségek káprázatában történt meg az angol királyi pár koronázása, amelyen Magyarországot csak a monarchia keretében képviselte Károlv Ferenc József főherceg. Pedig ez a történelmi jelentőségű aktus bennünket, magyarokat közelről érdekel, mert az uj királyné anyai ágon magyar származású. V. György angol király felesége a sarja annak az egykor hires-nevezetes Rhédey-családnak, amelynek kezdete visszanyúlik Aba Sámuel királyig. A kisrédei Rhédey-nemzetségből először Rhédey Ferenc tűnt ki nagy vitézsége révén; 1552-ben, Eger hős védői között egyik legkitűnőbb hadnagy voít. A tizenhetedik század közepén egy másik Rhédey Ferenc Fülek kapitánya, majd bihari és máramarosi főispán lett. Szintén Ferenc nevü fia II. Rákóczi György fejedelemnek volt konziliáriusa, legbizalmasabb embere. Mikor 1657-ben Rákóczinak le kellett mondani, a rendek Rhédeyt választották fejedelemmé. Nem volt ugyan teljes hatalmú uralkodó, mert melléje kormányzókká Bethlen Jánost, Barcsay Ákost és Haller Gábort rendelték a rendek, de rövid uralkodása alatt is sokat tett a kis ország fejlődése érdekében. Ugyanabban az időben e család egy másik tagja részt vett a lengyel hadjáratban és értékes, történelmi dokumentumokkal teljes naplót irt, amelyet a Történelmi Tár füzetei között adtak ki és amely ma is kitűnő forrásmunka. Rhédey János Mária Teréziának volt a katonája és mint a Hallerezred őrnagya a poroszok ellen vivott csatákban tüntette ki magát. Kiváló tagja volt a családnak Rhédey Lajos főispán, akit Ferenc király gróffá tett. Kohányi Katsándy Amália volt a felesége, aki igen szerette Nagyváradot, ott diszes kastélyt építtetett. Ennek hatalmas parkját megnyitotta a város előtt. Gróf Rhédey Lajosné 1804-ben halt meg. Temetéséhez szomorú emléke kapcsolódik a magyar irodalomtörténetnek. A temetésre meghívták a debreceni kollégium hires kántusát, amelynek gyászdalai után Csokonai Vitéz Mihály búcsúztatta el a halottat a lélek halhatatlanságáról mondott hatalmas, szárnyaló beszédében. A költő a csúnya, áprilisi napon meghűlt, súlyos beteg lett és rövid idő múlva meghalt. Rhédey Lajosnak" unokahuga, Rhédey Claudine ment férjhez Württemberg herceghez, akinek a fia Teck herceg, az angol királyné apja. Teck Mary hercegnő, az uj angol királyné tehát a harmadik uralkodó személy Aba Sámuel óta a Rhédey-nemzetségből. Minden szerdán Nagy Tombola-Est Naponta mozgóa Kossuth-kávéházban. ===== fénykép-előadás. fc-.-v.