Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-25 / 144. szám

1911 junius 25 1 )ÉLM A( "i Y ARORSZÁü 7 kákból, különösen hímzésekből rendkívül ízléses tárgyakat mntat be ez a kiállítás. Ott vannak többek közt Vladár Mihályné, Sik Sándorné és Raskó Istvánné ajándékai az ujszegedi templom számára, a Benedek testvérek finom kézimunkái, amelyeket a rókusi templomnak ajánqékoztak, Minden elismerésreinéltóak az alsóvárosi apácaintézetek növendékeinek kézimunkái és a patronázsgyermekek csipkéi. Gattfelder Gyula püspök is meglátogatta szombattól délután az Oltáregyesület kiállítását és elragadtatással nyilatkozott a látottakról. ( Vacsora a püspök tiszteletére.) Lázár Györgyné polgárrnesterné Glattfelder Gyula dr püspök tiszteletére vacsorát adott, amelyre a püspökön kívül a következők voltak hivatalosak: Racha Gusztáv oldalkanonok, Láng Aladár titkár, Gerliczy Ferenc báró és Kelemen Béla dr országgyűlési képviselők, Kiss Zsigmond altábornagy, Kray István táblaelnök, Jászai Géza apátplébános, Várhelyi József címzetes kanonok, plébános, Rósa Izsó dr királyi tanácsos, az ügyvédi kamara elnöke, Szinger Kornél gimnáziumi igazgató és Podmaniczky öyula báró. (Vasárnapi program.) Vasárnap reggel kilenc órakor a püspök misét celebrál a belvárosi plébániatemplomban, ugyancsak ő fog szentbeszédet is mondani, amelylyel fölavatja az újonnan alakult szegedi Oltáregyesiiletet. Déli egy órakor Jászai Géza apátplébános díszebédet ad a püspök tiszteletére; később pedig a püspök részt vesz az iparosifjak egyesületének zászlószentelési ünnepélyén. Uizrebocsátották a monarchia első Dreadnoughtját. — Viribus Unitis fölavatása, — Trieszt, junius 24. (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Hatvan milliókat fölemésztett, büszke és óriás csatahajónkat fölavatták ma, ezen a gyönyörű juniusi napon s győzelmesen, üdvlövések következtében rivallott ki a nagy tengerre a szimbolikus név: — Viribus Unitis. Határozottan nemzeti ünnep jellege volt a monarchia első Dreadnoughtjának vizrebocsátási nagyszerű aktusa. Trieszt kikötője előtt nagy yizben egymás mellé sorakozva áll az osztrák-magyar flotta huszonnyolc kisebb-nagyobb hajója: örvendő rokonok, akik eljöttek, hogy jelen legyenek a család legfiatalabb tagjának rnegkeresztelésén. Állnak mozdulatlanul, sötéten, belerajzolódva a napsugarasan nevető határba, az öblöt szegélyző dombokról leragyogó fehér házakra, a távoli bércekre és a szikrázó kékségbe, a mely elvész ott, ahol a szem erőtlenül felmondja a szolgálatot. Köröskörül szines lobogókkal tele aggatott kereskedelmi hajók, a Lloyd kolosszusaitól le az apró borszállító vitorlásig. Molo .San-Carlón a Lloyd-társaság egyik leghatalmasabb hajója, a Bohémia pompázik teljes diszben. Szemben vele a Mctkovitz és a Prinz Hohenlohe horgonyzik. A kacagó reggeli napsugárban vigan himbálóznak az árbocok között kisrajzu zászlócskák. Ünnepi az ábrázata mindenkinek, aki itt van. Katonatisztek, kevés magyar és sok osztrák államhivatalnokok áhítattal néznek a Stbilimento felé, ahol a megszületendő baby pihen fapólyákban. Az olasz lakosság azonban közönyös, legfölebb bámész. A tengerparton ácsorogva nézik a temérdek idesereglett generálist, tengerészt és idegen állambeli katonát, azután büszkén hasonlítja össze az osztrák flottával az ő hajórajukat, amely szerintük egykor eljövend és hangos ágyuszóval valósítja meg a régi álmot, a mely ébren is gyötör: Trieszt az olaszoké. A parton a hivatalos világ rögtönzött nagy elevenséget. Kora reggel temérdek rendőr sürög-forog, a part mentén a haditengerészet gőzcsónakjai pipálnak, várva Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét. Egy babérfákkal és szőnyegekkel diszitett lépcső tövében dobogós csónak ring: ez vitte át később a Miramare-ra a magas vendégeket. A kikötő előtt a városparancsnok és magasrangu tengerészek várakoztak. Obligát lövések jelezték, hogy a vonat befutott a pályaudvarra. Kis idő múlva megszólaltak a parti ütegek is és bömbölve közölték, hogy a trónörökös elérte a kikötőt. Vezényszavak harsannak föl nagyhirtelen: aki uniformisban van, az szalutál, a fenséges pár üdvözölte az egybegyűlteket, beszállt a gőznaszádba, amely bömbölve szaladt ki a kikötőből. A parádénak azonban még nincsen vége, mert a következő vonattal újra jönnek főhercegek, akik elé kivonulnak azoknak a hajóknak a parancsnokai, melyeken a magas vendégek lakni fognak. Délelőtt tizenegy óráig tartott ez a hajózás. Féltizenkettőkor látni lehetett, hogy a kis csónak elválik a Miramaretól és jön visszafelé. A fedélzetén újra ott van Ferenc Ferdinánd és neje, akik Hohenlohe helytartóhoz mennek ebédre. Előttük már megérkeztek a helytartó palotájába kocsin, gyalog vagy hajón Montecuccoli gróf tengernagy, Hun ellentengernagy, Ripper kikötőparancsnok, lovag Rumerskirch és mások. A sárga libériába bujtatott kapus alig győzi a hajlongást. A palota előtt a téren díszruhás rendőrök cirkálnak és szép olasz vagy német nyelven, halkan szólnak az emberekhez: — Ne álljanak meg! Akik ünnepelni jöttek, vigan, zsibongva járnak-kelnek. Tele van velük a város, a part, a tenger, amely most szelíden mosolyog a rombadőlt mólóra és néz a hatalmas kövekre, amelyeket az ember büszkén lökött le, hogy örökre ott maradjanak, ahova parancsoló kedvében letette. Az utcákon csoportosan járnak a deputációba küldött katonatisztek. Apró gőz- és benzines csónakjai a flottának vigan szelik a habokat. Sok tengernagyot és ellentengernagyot látogató katonát és hölgyet lehet látni. A mólók mentén fekete torpedónaszádok horgonyoznak. A hajókon fehérbe öltözött legénység várja az eseményeket. Egy-egy szolgálatban lévő sárgaöves hajótiszt nagyokat néz a sima habokra, vagy bámul társai után, akik a vendég urakkal partra szálltak. Ma nem volt rendszeres munka, ma nem volt katonai szolgálat, most a nagy esemény várakozásra késztetett minden arcot, csak a szelíden fodrozó tenger cikkázik, mint a gondtalan gyermek, csintalanul nevetve a szárazföldre, amelyet néhány nappal ezelőtt békés nyugalmában olyan nagyon megzavart. Itt a Stabilimentó telepén hatalmas fagerendázatba ágyazva feküdt a csecsemő. Még csúnya, formátlan volt a vázába pólyált törzse a majdan büszke hadihajónak. Most olyan, mint egy nevetségesen nagy dereglye, amely követ szállít a Tiszán. Fehérre mázolt páncélozatlan teste lomhán nehezedik a szappanozott sínekre, amelyeken néhány óra múlva lassú ereszkedéssel bele fog csúszni uj elemébe, a vizbe, hogy mint páncéllá fagyott adó, vagy mint ágyucsövé sűrűsödött szivarfüst élje le életét. Az óriási telepen pedig durva összevisszaságban hevernek páncéllapok, vashordók, géprészek, ezek előtt a munka helyét elfödve az odakészített babérfák sorakoznak, amelyek elvezetnek a fehér-piros, csodadiszes udvari sátorhoz, ahonnan a keresztanya megadja a jelt a vizrebocsátásra. A sátortól jobbrabalra-tribiinök a vendégek számára, akik tanai a nagy aktusnak. Aztán fölfehérlett a jel: a keresztanya főhercegnő karja: a hatalmas vázák szétestek, valami kolosszális erő kidobta a bölcsőből a páncéltestet, mint álmokban se sejtett, óriási, kilőtt golyó zuhant a tengerbe, a végtelen vizszörny fölmorajlott, a szivek nagy dobbanás után megbénultak, kinos pillanatra csönd . . . aztán fölragyog a dicsőséges jelszó: — Viribus Unitis — a hajó testére irva. Sok ezer torok harsogja: — Viribus Unitis!! Estére a Piazza San Corlora gyűltek a triesztiek. A nap párák és fellegek között merült a tengerbe és az alkonyi világosság erősebben kirajzolta a hadihajók kontúrjait. Egyre távoztak az uralkodóház tagjai. Frigyes főherceg zárta be a sort, ő volt az utolsó, akivel a gőzcsónak besietett a kikötőbe. . . . Lassan sötétedik. Az öblön gyenge szél seper végig, amely katonazene hangjait hozza valahonnan. A messzeségben kezdenek kigyúlni a hadihajók szines lámpái, csudaszép képet tárva a szemlélő elé. Az uj hadihajó s testvéreinek vasereje mintha átlüktetne a tengeren, a kikötőn. —s. A vízrebocsátás. A mai: szombati napon a szanmarkói hajógyárban nagy élénkség uralkodott. Gronil József nyugalmazott elsőosztályu hajóépítési főmérnök, hajógyári igazgató felügyelete alatt, aki a vizrebocsátást vezette, az utolsó előkészületeket is megtették az iinnepies művelethez. Az útnak bocsátandó hadihajó kormánykidjával szemben az ízléses udvari pavillon emelkedett amely délszaki növényekkel, szőnyegekkel és zászlókkal gazdagon volt díszítve. Az udvari pavillon mindkét oldalán és mögötte a tágas tribünök állottak, amelyek lassankint megteltek az ünnepi vendégekkel. A muggiai öbölben, a hajógyárral szemben a hajóraj liajói széles ívben horgonyt vetettek, körülvéve rendkívül nagy sorától a mindenféle járómüveknek és csónakoknak, amelyeken ezrnyi néptömeg nézte végig az ünneplés aktust. A hajógyár piateauján Montecuccoli tengernagy a polgári és katonai méltóságoktól körülvéve fogadta a hadihajón érkező királyi hercegeket és hercegasszonyokat. Utóbbiakat a törzs- és főtisztek, valamint nagyrangu hivatalnokok egész sora kisérte az udvari pavilíenhoz. Megjelentek Károly Albert, József Ferdinánd, Péter Ferdinánd, Henrik, Ferdinánd, Jenő, Frigyes, József, Lipót Szalvátor királyi hercegek, Blanka Immakulata és Auguszta hercegasszonyok, valamint Windischgraetz Erzsébet hercegnő. A hadihajók ágyudörgései jelezték, liogy Ferenc Ferdinánd főherceg neje, Hohénberg 66 részére egész évre E hirdetést ad fel, :: az hirdethet :: |