Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-25 / 144. szám

8 ÍJÉLM AGYARORSZÁG 1911 junius 25 Zsófia hercegasszony és Mária Annuciáta ki­rályi hercegnő a Miramar liadijactot elhagy­ták, liogy partra szálljanak. A trónörökös beszéde. Moníecuccoli tengerészeti parancsnok üd­vözölte Ferenc Ferdinánd királyi herceget és azt kívánta, hogy a haditengerészet egyesült erővel elérje a teljes harckészséget. Ferenc Ferdinánd királyi herceg azt fe­lelte, hogy örömmel jött el erre az ünnep­ségre, melynek haditengerészetünkre nézve a legnagyobb jelentősége van. A folytatóla­gos fejlődésben más hasonló hajók is fognak következni, mondta a trónörökös s beszéde végén megkérte Mária Annunciata herceg­nőt, hogy kersztelje meg ő felsége legújabb hajóját. — 0 felsége nevében Viribus Unitis névre keresztellek, mondta a hercegnő s megérin­tette a villamos gombot, mire a hajó orrán lévő pezsgősüveg széttört. Másik gombnak a megnyomásával jelt adott a hajó vízrebo­csátására. Bécsből jelentik, liogy a király kéziratot küldött Ferenc Ferdinánd királyi hercegnek, akinek elismerését fejezi ki a tengerészet iránt való nagy érdeklődésért.. A közönség a keresztelő szertartás után megnézte a hajót, a királyi család tagjai pe­dig a Miramar-jactra mentek. A trónörökös és a magyarok. Ferenc Ferdinánd trónörökös kitüntető fi­gyelemben részesiette az első osztrák-ma­gyar Dreadnought vizrebocsátása ünnepsé­gén részt vett magyarokat. Magyar meg­szólítással tüntette ki Zichy János gróf köz­oktatásügyi minisztert, Zichy Ágost gróf ud­varnagyot, Wickenburg Márk gróf fiumei kormányzót és Návay Lajos képviselőházi alelnököt, akivel az udvari ebéd alkalmával is hosszasan tárgyalt politikai dolgokról. A Huszár torpedón tartózkodó magyar kéviseh'k üdvözlő marconigrainmot kültuek a tróné. ökösnek és MontecuccoU tenger­nagynak . A Viribus Unitis fölszerelése. A Viribus Unitis fölszerelésének kivonatos ismertetését itt adjuk: — Körülbelül két és fél évig tartott a hadi­hajó épitése; 1910 julius 27-én kezdték. A ha­talmas hajó terveit a világhírű Popper Sieg­íried hadihajó-mérnök kószitette, az épitést Novotny Teodor. Scharber Gyula és Schlesin­yer János főmérnök vezették. A technikai tudo­mányok legújabb eredményeit, legmodernebb elveit, hosszú évek praktikus tapasztalatait mind fölhasználták az épitésnél. Vas- és acél­anyagának egy része magyar szállítmány. A hajó teste Siemens-Martin-acélból van, 150 mé­ter hosszú, 27 méter széles és középmélyjárata 8 2 méter. A Viribus Unitis teherképessége több mint húszezer tonna. A vitálisabb, fonto­sabb hajórészek mind páncélozottak. Maga a páncélrészek súlya négyezerötszáz tonna. Im­pozáns a fölvegyverzése. Tizenkét 305 centi­méter lövege van négy toronyban, tizenkét gyorstüzelő ágyuja (15 és 18 7 centiméteresek) és két nyolcmilliméteres mitrailieuse. S mindez ugy beosztva, hogy hat-hat nehéz löveg az utazási irányban, mind a tizenkettő azonban együtt szélességi irányban is tüzelhet. A 30.5 centiméteres ágyuk lövegei 450 kilogramot nyomnak, sebességük 800 méter másodperc, tehát végenergiájuk 14,700 métertonna s igy 95 centiméteres acélfelületeket átüthet. A ma­gassági, oldalti és munició-beállitása s löve­geknek villamos segitő-motorokkal történik. A 30 5 centiméteres ágyuk percenkint külön-külön két lövést tehetnek. Érdekes, hogy ezeknek a patronhüvelye 1425 milliméter, tehát az eddig alkalmazott hüvelyminőségtől a leghosszabb. Az árbocokat egyelőre jelzésekre és radiote­legrafikus célokra fogják használni. Ab első ár­bocon harminc méter magasságban golyóálló lövésfigyelőállomást rendeztek be. Fontos az is, hogy a hajót torpedók ellen védőhálóval látták el. A gépfölszerelés három turbinagép-komplekszumból áll, összesen 25,000 lóerejü; ezzel az erőyel a hajó fl—22 tengeri mórföld sebességű. Szónfölszerelése kétezer tonna brikett. Teljes menetnél a hajó óránkint két vaggon szenet fogyaszt. Ezenfelül villamos­berendezése is van a hajónak ; négy turbodi­namója van, mindegyik 300 kilowattos s egy 75 kilowattos Diesel-dinamója, összesen tehát 1,275.000 Watt energiát tud kifejteni. Belső vi­lágítását 1500 izzólámpa, külső világítását 35,000 gyertyafényü Manging-Schuckert projek­torok látják el. Van a hajón kenyérsütőke­mence, élelmiszerhütő, fürdő, mosó- és szárító­berendezés, ventiláció, stb. A Viribus Unitis személyzete 1 kommendáns, 1 kowettkapitány, 24 vonalliajó- és regatta­hadnagy, 12 tengerészeti hivatalnok a gép­szolgálatnál, 2 az adminisztrációnál és 980 ember a különböző speciális szolgálatokra. A kis világcsavargó. — Aki ezreket koldult össze. — (Saját tudÓ8Ítónktól.) A szédületes gyorsaság­gal rohanó események elkápráztatják a sze­münket ós mi kiabálva, kalaplengetve szala­dunk utánuk vagy félénk sikoltással menekü­lünk előlük. Mintha a moziban ülnénk, ahol erotikus gyönyörűséggel vagy dermesztő szo­morúsággal bámuljuk a fehér vásznon vibráló tragédiákat. Megbámuljuk az eseményeket, megkótyagosodunk tőlük ... és vége. Nincs tovább. Következik a második kép. A harma­dik. A negyedik. Örök kábultság. Örök tragé­diák. Néha belemarkolunk a jelenségbe, össze­rázzuk, szótszaggatjuk, amig egy porcika is ma­rad az ujjunk hegyén. Fürkésszük az utcát, amig nem akad valami idegborzongató vagy kápráztató szinpompáju zsákmány a szemho­rogra. Megforgatjuk, magasra emeljük, aztán sáros lábbal összotapossuk és ledobjuk a meg­semmisítő mélységbe, ott jajgassanak to­vább . . . Ez az érzés vett rajtam erőt, amikor az ntca, az események zsivajától megszédólten csatangoltam ós vártam, lestem valamire. Va­lami csodára, tüneményre áhitoztam, különös bizsergés hatotta át a véremet, megrándul­tam . . . ós hirtelenelém toppant egy fiu. Karikát szorongatott a kezében. Egy épülő palota előtt állottunk. Rámbámult néhány pillanatig, majd gyermekes fólónkséggel megszólított : — Pardon, kérem, ön ugyebár mérnök ? Még nem is válászolhattam és már foly­tatta : — Kérem szépen, legyen szives, adjon egy koronát. Miután sajnálattal fölvilágosítottam, hogy minden tekintetben rosszul szimatolt, el akart karikázni. Most még jobban bennragadtam az ámulat­ban. Ki ez a flu, hogy került elém és miért kellene neki egy korona. Visszatartottam. Jól szemügyre vettem. Szép kék szeme okosan csillogott. Arca markáns, ovális, nyugodt vonású. Homloka erős falu, magas. Külsőjére a ligetekben gondtalanul fut­kosó apró emberkékre emlékeztetett. Fiatal testén könnyű vászonruha lengett, rövid fehér harisnyája szabadon hagyta a barnabőrü, cson­tos lábszárt. Egyszerű szalmakalapja mögül kikandikált gondosan ápolt, szőke haja. Be­szédbe elegyedtem a fiúval. Bátor nyugodtság­gal ömlött ajkáról a szó. — Silberbach Ábrahám vagyok, — mondta. — Tizennégy éves. Déván születtem. Ott jár­tam az elemi iskolába. Édes anyám négy éve meghalt és atyámmal Nagyváradra költöztünk. Az apám sakter volt, de Váradon füazerkeres­kedést nyitott. Nyakunkba szakadtak az adós­ságok. Nyomorogtunk. Éheztünk. A tél besö­pörte ablakunkon a jeget, havat. A fűtetlen kályha köré kuporogtunk. Fáztunk. Didereg­tünk ... A gimnázium első osztályának el­végzése után meg kellett szakítanom tanulmá­nyaim folytatását. Pedig én nagyon szerettem tanulni. Sokat olvastam jó fiukról, akik eny­hítették szüleik nyomorát. Elhatároztam, hogy világgá megyek. Bebarangoltam a nagy váro­sokat ós összekoldulom a könyörületes embe­rok filléreit . . . Tervem közöltem az atyám­mal. Tiltakozott. Meg is akart verni. Nem tá­gítottam. Azt mondtam, megszököm. Végre is engedni volt kénytelen az atyám. Könnyes szemmel bocsátott ol az utrn. Akkor tizenegy éves voltam. Bejártam Magyarországot, Ro­mániát, Franciaországot, Németországot. Meg is tanultam néhány világnyelvet. — Gyalog tette meg az utat? — Vonaton. Elég volt nekem a nagyvárosi utcákon napestig loholni. — No ós mennyi pénzt gyűjtött össze ? — Néhány ezer koronát. Nemrégen vittem haza gyorsvonaton. Tetszik tudni, a pénzre nagyon kell vigyázni. Sok a gonosz ember . . . — És milyen embereket keresett föl leg­többnyire ? — Magasrangu katonatiszteket, ügyvédekot, orvosokat, mérnököket. Ezek bőkezű gaval­lérok. Tekintettem hirtelen a karikájára esett. El­értette a fiu. - — Óh kérem, ez játék. Játszani is kell. A karikázástól nehezen tudok megválni. A munka után, estefelé karikámmal végig futom az ut­cákat. Ez olyan jól esik . . . Majd a ruhájára terolto a beszélgetést. Men­tegetődzött, hogy ilyen gyerekes öltözetben áll előttem. — Van nekem szép ozüstzsinóros egyenru­hám, — mondta büszkén — azt veszem föl, ha gyűjteni megyek. Nagyou szépen festek benne . . . Érthetetlenül meredtem a fiúra. Mintha esti csöndbon fantasztikus mesét olvasna egy bá­jos kisgyermek az ágyacskája szélén és a má­sik a szőnyegen heverve habzsolná be pici szá­ján a mesét . . . Ahogy beszélt, lassan belemelegedett és el­mondott néhány érdekes epizódot kalandos utazásából. — Néhány hónappal ezolött, — mondta — Bécsben csatangoltam. A fáradtságtól kimerül­ten alig birtam már a lábam. Egyszerre lan­kadni kezdett az erőm, támolyogtam, össze­rogytam. Ugy szedtek föl a mentők a köve­zetről. Régi keletű torokbajom is gyötört, ki­vágták a mandulámat. Értesítették az atyámat ;is, aki nagyon megrémült és értem akart utazni. De én hamarosan talpra állottam és sürgönyileg megnyugtattam, nincs már baj. Me­hetek toyább . . . — Budapesten nem volt nyugtom. Uton-ut­félen reléin botlott a rendőrség. Ha esténkint szórakozni indultam, megállítottak az utcán. Előállítottak, igazoltam magam ós ajánltam magam. Egyszer összetévesztettek egy Debre­cenből megszökött fiúval. Újra előállítottak. Kiderült a tévedés és mentem tovább. De azért ón jól éreztem magam Pesten. Szép vá­ros, uri város . . . — A nőktől kapott-e sok pénzt? — kér­deztem. — Nőkkel nem állok szóba. Nagyon vesze­delmesek. Sokszor majd megjártam . . . Elkomorult az arca. Kellemetlenül érintette a nőkérdés, mert hirtelen rácsapott a kariká­jára és elfutott. Nyomon követtem a szememmel, még el nem tünt a zsibongó utcában. Milyen férfias elme ragyog e gyermek agyában, milyen tüneménye életeuergia ágaskodik e kis világcsavargó, ka­rikás fiúban ... (t. ífU,) REDŐNY-, ESSLINöENI JALÜU­SíA NAPELLENZŐ- ÉS VÁSZ0N­REDÖHY-6YÁR ===== UDAPEST IZABELLA-UTCA 47. SZ. - vjyn. •'"vyxr Twrírjaw TELEFON 23—85.

Next

/
Oldalképek
Tartalom