Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-23 / 142. szám

1911 II. évfolyam, 142. szám Péntek, junius 23 DÉLMAGYAROR 1 öni < e K s:t?sig cs Kiaáíhivata! Szeged, 9 c=s Korora-utóa 15. szám e-i Budapesti szerFesztöséfl és kiadóhivatal IV., cza Városház-utca 3. szán: a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . II 24'— félévre . . . fi 12'­negyedévre. K 6'— egy fiónSpra fi 2'­Egyes szán ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN ? TELEFON-SZÁM: egész évre . K 28'— féiévre . . . R 14— | Szerkesztőség 305 cnL Kiadóhivatal 836 negyedévre . R V— egy hónapra K 2*40 j tMcrurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér j, Budapesti szeikmthség telefon-száma 128—12 Osztrák tanulságok. Mikor először csapott le a választá­sok bakója az osztrák keresztény; szocialista párt fejére: nem tudott vele egészen végezni. A pótválasztások guii­iotinje már élesebb volt: leszelte a ke­resztényszocialista párt törzséről az összes, de az összes fejeket. Ahány vezér, mind halott. A hires, a nagy fejek ott vonaglanak a fürészporban. Ez is nagy eredmény már, de hátra van még a bakó harmadik csapása, Ha megjön a bécsi községi választások napja, akkor majd kiteszik Bécsből a keresztényszocialista holttestet az ud­varra. Lueger pártja: volt — nincs. Bécs fölszabadult egészen. És ha igaz, hogy a keresztényszocialista párt volt a trón­örökös pártja, akkor a párt meghalt, mielőtt ura megszülethetett volna. Ebben a világot konsternáló fordu­latban nem legfontosabb, de legérdeke­sebb momentum az az utólagos föl­ismerés, hogy az egész keresztény­szocialista diadal voltaképen Lueger személyes diadala volt. Vele győzött, halálával bukott a párt, Az a Bécs vá­ros, mely legközvetlenebbül állott a szép Károly varázsa alatt, legelőbb vitte őt és pártját diadalra s most, megszűnvén az egyéni varázs, legelőbb buktatta is el pártját, De ahogyan kezdetben Bécs példája hódította meg Luegernek ős pártjának a vidéket, ugy a legközelebbi választásoknál megint csak Bécs példája lesz az, melyet kö­vetve, a vidék is el fogja buktatni a lefejezett keresztényszocialista pártót. Pünkösdi királyság tehát az az ön­vigasztalás, hogy a vidék mégis hü maradt a keresztényszocialistákhoz, csak Bécs pártolt el tőlük. Nem ugy van az. A vidék nem volt még infor­málva Bécs hangulatváltozásáról s azért látszik hívebbnek az elhalt Lueger párt­jához. De nézzék csak meg majd ezt a vidéket a legközelebbi választásnál. A másik érdekes momentum ebben a fordulatban az általános választói jog hatásának megfigyelése. Kiderült min­denekelőtt, hogy az általános választói jog igazában csak a nagy városokban használ a radikális táboroknak. Az in­telligencia szavazatai ezekben a na­gyobb körzetekben tömörültek a szo­ciálisták, dé még inkább a liberálisok körül. Maga Bécs a szociálistáknak juttatott többséget, de a legtöbbet nyer­tek az általános szavazati jog révén az egész országban a liberálisok. A választók túlnyomó többsége tehát a szélsőségek között a józan középutra lépett s a végletes szociálisták között a szabadelvűeket választotta. S ha ez az eredmény momentán kellemetlen is a mai osztrák kormánynak, de ezt a muló kellemetlenséget nem lehet az ál­talános választói jog rovására írni, mert Ausztriának és Ausztria jövendő kormányainak csak megnyugvás lehet az, ha az általános választói jog alap­ján hovatovább olyan liberális többségre támaszkodhatik, melyet egy erősödő szociálista párt a szabadelvűséi? mel­lett való versenyzésre kényszerit. Az általános választói jog biztosítéknak vált be, hogy az összeütköző szélsősé­gek között a szabadelvüség legyen a győztes. Harmadik és ránk magyarokra nézve legfontosabb momentuma az osztrák választásoknak: a Magyarországgal szemben álló erőviszonyok megválto­zása. Az a többség, melynek jelszava a Magyarországba való bemasirozás, zászlója a magyargyülölet és legfőbb ereje az a titkos hit volt, hogy a trón­örökös intencióit képviseli: a tegnapi nappal megszűnt. A keresztényszocialis­ták nem urak többé Bécsben, nem urak többé a Reichsrathban s ezzel meg­szűnt az a rontó erejük is, hogy ál­landóan tüzelhették a magyar reak­cionáriusokat. A Reichsrath többsége immár azok­ból a liberálisokból rekrutálódik, akik­kel annak idején mégis csak jobban boldogultunk s azokból a szocialisták­ból, akik önmagukat a érnék arcul, ha nacionalista jelszavak szerint bírálnák el a magyarokkal fölmerülő ügyeket. Májusi levél — Egyik leány a másikhoz. — Irta Álba Áevis. . . . Elmondom neked, igen, de félek, nem sokat érsz vele, mert a mese apró és olyan szakadós, akár az elavult cérna. Voltakép tán nincs is mese, csak hangulat van, ame­lyik beleveszti szinét a tinta feketeségébe. Es érzések vannak, amik meghatók, szomo­rúak és édesek átérezve, de leirva nem jelen­tenek mást: néhány betűt! Borzasztó, hogy nem tudom elmondani, ugy, ahogy szeretném, ugy, ahogy meg­történt, hát elmondom csak ugy, hogy te a szines, meleg lelkedből hozzáadd a szint és meleget. Akkor szép lesz és igaz lesz! ... Az ebédlőben és a gyermekhálóban fűtöttünk akkor, innen tudom, hogy tél volt, mert máskülönben nem értem rá az idővel törődni. Végeztem ugyan a dolgomat ugy, mint azelőtt, csak kissé szótlanabbul és ál­modóbban. Szerelmes leány módjára! Ér­dekes, hogy ebben az időben alig volt egy ön­tudatos, tiszta gondolatom! A belső érzé­seim ugy elkábítottak, mint egy kloroform­mal átitatott selyemkendő . . . Például: az ablakon kinézve, elgyönyörködtem a világ ragyogó fényességén, de az már eszembe nem jutott volna, hogy a hó, a bokáig érő hó árasztja azt a fehér csillogást. Aztán órákig elbámultam a szemközti háztetőt, melyről vastag, áttetsző csapok függnek le és nem tudtam bizonyossággal, jég-e az, vagy gyémánt. Szépek voltak, sziporkáztak a napban, gyönyörködtettek. S a szemem rájuk tapadt,csak ugy, önkénytelenül, gon­dolat nélkül . . . Szent, hogy képtelen vol­tam gondolkodásra, álmodtam nappal is, járva-kelve, nyitott szemekkel, ép, mint az éjszakai feketeségben. A szobákat, mondom, fűtöttük. Az ebéd­lőben volt egy hatalmas kályhánk, fehér porcellánból, ez befűtötte az anyáék szobá­ját is. Olyan kályha volt, amit regényírók kandallónak szeretnek nevezni. Borzasztó szenet nyelt el, amig fölmelegedett, de ha aztán fölmelegedett! . . . (Olyaa volt, mint egy simahaju, lesütött szemű asszony! . . .) Ketten ültünk egymással szemben és a térdeink között alig volt egy vonalnyi hézag; ügyelnem kellett, nehogy egy kicsit előre ha­joljak, vagy megcsusszanjon alattam a szék s egymáshoz érjünk, Isten ments! (oh, bár­csak igy történne! . . .) És ez a rettegés okozta tán, hogy az egész testem ugy bizser­gett, mintha csiklandoznának. Amikor valaki bejött hozzánk, vagy ke­resztülhaladt a szobán, hirtelen beszédbe kezdtünk; mint a bűnösök, akik rosszban törik a fejüket, s el akarják azt palástolni. (Sajátságos, hogy az ember olyan gyanús­nak, olyan rajtakapottnak érzi ilyenkor ma­gát! Persze, fontos és nagyszerű dolgok kerül­tek szóba;Józsi a hivataláról mesélt, amely­től lélegzeni se lehef. Majd a napot szidtuk, ami igy télen, egy arasz. Azután rátértünk a lagyos időre, amit ugyancsak megérez a sok szegény ember. A szegényekről egyébként süriin esett szó: mind a ketten sajnáltuk őket. Elmondta, hogy van egy öreg szolgá­juk a hivatalban, aki szárazzsömlyét eszik ebédre, de minden este forró marónit visz haza a nagy leányainak. Igen szomorú alak szegény; ősz, horpadt mellű s olyan gyönge, hogy bot nélkül tán járni sem tud, de a gesz­tenyés zacskót mindig ott viszi a kabátja zsebében és melegiti rajta a kezét. Józsi sok­szor adott neki pénzt, hogy főzessen magá­nak egy tányér erős, jó husievest, de az öreg ilyenkor bomlott pazarlásokra veteme­dett; szalagot, meg virágos kendőt vett a leányainak, s egyik irodaszobába bújva, szé­les ábrázattal ropogtatta megmaradt fogai­val a száraz zsemlyét. Mikor ezeket elmondta Józsi, a piros, szép szája meg-megremegett, s ideges ujjaival dobolt a kályhán: Azt hiszem, szégyelte a gyöngeségét, az ellágyulását, pedig nincs gyönyörűbb és hatalmasabb, mint egy férfi, akinek a más nyomorúsága fáj! Azután . . . csókolóztunk. Ez olyan ma­gától jött, olyan elkerülhetetlenül, mintha öröktől fogva csókoltuk volna egymást. És mindennap forróbbak és erősebbek lettek a csókok . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom